Amerikai Magyar Szó, 1989. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-02 / 5. szám
Thursday, Feb. 2. 1989. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. Bartis Ferenc: SZÁRAZVILLÁM SZÁRHEGYEN Bartis Ferenc író néhány éve él Magyaro- szágon. Előtte Romániában élt, ahol hét evet töltött börtönben. Ezen írása kevesek által ismert tragédiára emlékezik. írása eredetileg a nemrég indult "KAPU" eimfi budapesti folyéiratban jelent meg. Csikszentdomokoson fogamzottam meg. Édesanyám szülőfalujában, Marton Áron püspök és Kurkó Gyárfás rokonaim ősi hajlékának a szomszédságában, de Szárhegyen láttám meg a napvilágot, ahol Édesapám is született. így aztán mind a két nagyközséget bölcsőm vidékének tekintem. Felmenő ágon, szüleim famíliáiban, a Bartisok, illetve a Kardák között akadtak katonatisztek es papok, erdőmunkasok és gyártulajdonosok, ezermesterek és földbirtokosok, földönfutók és politikusok, irok és orvosok, önfeláldozok es áldozatok egyaránt. Volt és van egy közös vonásuk: becsület és a szabadság imádata. És ez jellemezte a lakosságot is. Szülőfalum tehát, Gyergyószárhegy. Valamikor megírtam a történetét, de a Securitate elkobozta a kéziratot... Most csupán néhány mondatban foglalnám össze históriáját. Szárhegynek, és a Szármánynak a jelentese: Tarhegy vagy Fehérhegy. Dr. Tarisznyas Marton a Gyergyőszentmiklösi Múzeum igazgatója szerint, - aki a nyolcvanas évek elején rejtélyes halált halt, - mint az ásatási leletek és a Lázár-kastély területén talált ősi var- és eroditmenymarad- ványok bizonyítják, Szárhegy már a honfoglalás előtt több évszázaddal, mint jól szervezett település létezett. Valamikor lovag- tornakat rendeztek itt; megfutamítottak a törököt, mint annak idején a tatárt, majd pedig a moldovai vegyes hadsereget, amely eseményhez a Puskas Klára legendája is fűződik. Szamomra viszont a legfontosabb az volt, hogy itt nevelkedett Bethlen Gábor es itt dolgozott Kájoni János... S fogalmazhatnék igy is: Bethlen Gabor emléke annyira atitatta gyermeki eszmélődesemet, hogy meghatározó tényezővé vált egész életemre. Túl a felnőtti okoskodáson, úgy szolok szülőfalumról, ahogyan akkor élt bennem. Hatalmas hazsereg, amely csíki árpaperec- kent fogja közre a hegyeket, egy hajtásnyi- ra a Marostol, a Gyilkos-tó majdnem tőszomszédságában. A hegy sörényén szerénykedik a^ Szent Anna-kapolna, lejjebb a kolostor^ tőle nem messze a Nagytemplom, s a kettő között tálán a világ legszebb temetője, ahol Édesanyám is nyugszik. Aztán számtalan patak: Guduc, zákányok, Nagypatak, Holtárok, Csinód, Benevesze, Cárina és a többiek. A második világháború alatt (is) Szárhegynek kilenc iskolája, tizenegy mészárszéke, hét boltja volt. No, meg volt két fűrészüzeme, lengyára és négy cserép-és téglagyára. ErdÖlésből mezőgazdaságból, állattenyésztésből, iparból, a kőbányákból a külhavasokből, a Székely Közbirtokosságból, ezermesterkedésből, katonáskodásból éltek az emberek... Közepesen, de kulturáltan. A Főtéren óriási park. Közepén egy jókora kooszlop, s annak oldalain márványtáblák azok nevével, akik "Hősi halált haltak szent Hazánkért." Tovább, a néptanács előtt egy feszület, rajta Krisztus... Szülőfalum nevet állandóan változtatták. Szárhegy valamikor az Osztrák-Magyar Monarchia idején volt Gyergyócsászárhegy, aztán Sarhegiu, majd Lazareni, aztán ismét Szárhegy, később pedig Lazarea lett. Ma is az. Még mit is mondhatnék? A carrarai márvány után itt található a legjobb minőségű fehér márvány, szomszédságában pedig a detroit, amelyet Ditróról neveztek el? ahol született Puskas Tivadar es a világhírű sebészorvos, Dr. Mátyás Mátyás, valamint Dr. Csiby Andor szociográfus és történész. Lakosságának létszáma hat-hétezer között mozog, de volt jóval több is. Itt a katolikus székelyek mellett otthonra találtak az örmények, a zsidók, a cigányok, a taliánok, a lengyelek, a románok. Valamennyien nagyszerű székely- magyarok voltak! Nem ismertünk osztálykülönbséget és nemzetiségi megkülönböztetést. Ha elmentünk hazulról, az ajtót sohasem zártuk be. Szárhegyen gyermekkoromban ismeretlen volt a lopás, a betörés, a csalas, a válás fogalma. I^az, a legények gyakran és könnyen bicskát rántották... Persze a lányokért. Nálunk teljesen nöközpontúak voltak a hétköznapok és az ünnepek is. A férfiú biztosította munkája, becsülete révén a társadalmi tekintélyt, az asszony pedig szeretetével és szerelmével a család szentségét, amelyet ha valaki, bár érintőlegesen is, megsértett, el kellett búcsúznia Szárhegytől, mert vagy agyonverték vagy kiközösítették, függetlenül attól, hogy gatyat viselt vagy bugyigot... Még annyit, hogy Szárhegyröl az idők sodrásában 9139 főiskolás vagy egyetemet végzett atyánkfia vagy lánya került ki a nagyvilágba... (Ez az adat a kezdetektől egészen 1980-ig érvényes.) És ma sincs olyan szárhegyi lakos, beleértve a gyermekeket is, aki nem tudná, kívülről ne tudná (!) a Székely Himnuszt, a Szózatot, a Magyar Himnuszt, a Nemzeti Dalt és aki ne járna el a templomokba. S most hadd következzék a történelem! Gyermeki szemmel. Állandóan a nyakunkon voltak a román percseptorök, mindig foglalni akartak. Ilyenkor apám rendszeresen megkínálta őket egy-egy bögre pálinkával, aztán pénzt nyomott a markukba, s egy jó darabig nem jöttek behajtani az adót. Édesapám valami ilyesmiket mondott Édesanyámnak, hogy ő a románoknak nem fizet adót, hiszen hamarosan jönnek a mieink a magyarok... Nagy volt a várakozás. A szüleim és a szomszédok állandóan suttogtak, éjszakáztak a rádió mellett; mi a nővéremmel addig hallgatóztunk, mig elnyomott az álom... Aztán egyszer, mit ad aFennvalo! Édesanyám az ölébe kapott és zokogott örömében: -"Drága kicsi fiam, mától kezdve már nyíltan is magyarok vagyunk!" Apám pedig kijelentette, hogy eleget volt román kon- csentrán (átképzés), most Önként jelentkezik a magyar hadseregbe. Erre aztán rálapátolt Bartis Sándor bácsi is (Koós János anyai nagyapja) majd jött Bartalis Kálmán, Becze Antal, Becze Dénes, Fülop János, Korpos Antal, Keresztes András, Keresztes Alőzsi, Polgar Sándor, Korpos Antal es a többi szomszéd, s kupaktanácsot tartottak: Észak-Erdély visszakerült az anyaországhoz. Ezek a férfiak, mind családosak, együttesen úgy döntöttek, hogy azonnal önkéntesen jelentkeznek a magyar honvédségbe. Gáli Feri bácsi is megjelent, mint a kinyilatkoztatás, pedig pénzhamisítás miatt (ezermester volt) bebörtönözték a románok. Azt mondta, hogy lefizette az őröket s igy szabadult ki a tömlőéből. A falu pénzügyminiszternek hívta, hiszen még az istállójában a tehenek alatt is, a földben pénzt találtak nála a házkutatáskor. Érdekes helyzet volt: a roman hatalom már kivonult, de a magyar meg nem erkezett meg. Közben kiderült: Gáli Feri bácsi rengeteg lejt hamisított s azt többnyire odaadta a szegényebbeknek, hogy tudják fizetni az adót s a közterheket. Nemcsak magának hamisított pénzt! Bevonult a magyar hadsereg! Volt kürtös- kalacs, fenyőpálinka, ribizkebor és bárány- meg borjusütés. Minden utca szádában diszkaput emeltek. Verseket mondottak a felnőttek, és mindenki énekelte a Himnuszt... A katonákat a tiszta szobákban szállásolták el, a háziak a csűrben és a szenapadlason háltak. A mi házunk nagy volt. Az L-szobát Édesapám odaadta irodának, a kicsi házban a honvédek aludtak, a nagyszobában a tisztek. Néhány nap múlva a tűzoltóparancsnok megfújta a trombitáját minden utcasarkon, hogy"...közhírré tétetik...mindenki menjen a Főtérre, ahol..." Es mindnyájan ott voltunk. Kiállt a községháza elébe a biró és egy katonatiszt, aki többek között olyasmiket olvasott föl es adott ki parancsba, hogy /szó szerint nem tudom idézni/ mindenkinek a vallását, az anyanyelvét tiszteletben kell tartani, ellenkező esetben megbüntetik a törvény- szegőt... f Az Észak-Erdelybe bevonuló magyar hatóságok első rendelete, parancsa nálunk ez volt!!! Emlékszem, Vizsoli /Vijoli/, a kék szemű molnár, igy hívtuk; Muresan a pásztor, Patrichi, a rendőr és még több román, odamentek és megköszönték a bírónak és a magyar katonatisztnek, s együtt örvendeztek a székelyekkel... Nem is esett bántódásuk soha! Glück bácsi, a zsidó, Zarug, az örmény kereskedő, Tartani, a talián kőfaragó külön fejezték ki elismerésüket az elhangzott parancsért és redele- tért. Apámek jelentkeztek a magyar hadseregbe. Csak az öregek, a betegek nem. Azok az asszonyok, akiknek a férjük vagy már nagyocska legénykéjük otthon maradt, valósággal szégyellték magukat. De a magyar honvédek sem tétlenkedtek: végeztek a mezei munkát a hiányzó férfiak helyett! És: javították az utakat, a vasutat, építettek, közben gyakorlatoztak, mig (nekem megrökönyödésemre iskolába kellett járnom... Ezt tartottam a legnagyobb igazsagtalanságnak! Mindenki arról beszélt, hogy fölszabadultunk, én pedig rabságba kerültem... Elhatároztam barátaimmal együtt, hogy elszegődünk katonáknak. De édesanyám két csók között lebeszelt nagyszerű elhatározásomról, s igy továbbra is firkálnom kellett a betűket es a számokat a palatáblára. Aztán Szárhegyröl eltűntek a katonák es nem tértek vissza a berukkolt férfiak... Asszonyok, öregek és gyermekek uralkodtunk a falu fölött, amely ma már a tudatomban magába foglalja az egész világot... Egyszer betoppant Édesapám. Leoldotta a derékszíját, a pisztolyt és kardot föltette a ruhásszekrény tetejére, hogy ne érjem el... Sokat beszélgettek Édesanyámmal. Mindketten sírtak és örök hűséget fogadtak egymásnak... Tudtam, hogy belőlük, a szerelmükből való vagyok, s boldog voltam, hogy olyan csodálatosan szeretik egymást és engem is a test veremmel e- gyútt... Édesapám másnap reggel felöltözött. Irigyeltem a pisztolyát, a kardját, a csillagjait, derékszíján a lógó gránátokat, a csizmáját, a magas homlokát, lábszárában az aknaszilánkokat... Ekkor voltam (folytatás a következő oldalon)
