Amerikai Magyar Szó, 1989. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)

1989-06-29 / 26. szám

Thursday, June 29. 1989. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. Nyikolaj Bergyajev Ha belépek a Scsukin-képtár Picassor szobájába, liderces rémület fog el. Amit érzek nem csupán a festészettel és a mű­vészet sorsával kapcsolatos, hanem magá­val a kozmikus léttel es sorssal. A képtár előző szobájában az elbűvölő Gauguint láttam, és úgy tunt, hogy átélem ennek a természeti létnek az utolso örömet, a meg mindig megtestesített, kristályosított világnak a szépségét, a természetes nap­fény mámorát. Gauguinnak, egy rafinált es szeteso világ fianak, Tahiti szigetére kellett menekülnie, az egzotikus termé­szethez és az egzotikus emberekhez, hogy erőt találjon magaban a megtestesitett, kristályosított, napfényes természeti élet szépségének megalkotásához. És ez után az aranykorálom után Picasso szobájában ébredünk, ahol minden hideg, ködös, lider­ces. Elveszett a megtestesitett, napfényes élet öröme. A téli kozmikus szél egyik leplét a másik után szaggatta el, lehullot­tak a virágok, levélkék, lehúzták a dolgok borét, elvesztek az öltözékek, es széthul­lottak a hervadhatatlan szépség formájá­ban megjelenő test. Úgy érezzük, hogy soha többe nem jön el a kozmikus tavasz, nem lesz többe levél, növényzet, szépséges lepel, megtestesitett szintétikus forma. Es ha eljön is a tavasz, az már teljesen más lesz, új, sosem látott, nem e világ­ról szóló levélkekkel és virágokkal. Ú^y hisszuk, hogy Picasso szörnyű tele után a világ már nem borul virágba, mint koráb­ban, hogy ebben a télben nem csupán a leplek hullanak ala, hanem az egész tárgyi, testi világ rendül meg alapjaiban. Mintha csak a kozmosz titokzatos széthasadása menne végbe. Picasso a széthullás, hasadas zseniális kifejezője, megmutatja, hogyan Ömlik por­rá a fizikai, testi, megtestesitett világ. A festészet történetének szempontjából érthető a raison d'etre, a kubizmus létre­jötte Franciaországban. Picasso elődje olyan nagy művész volt, mint Cézanne. A francia festészet mar jó ideje, az impresz- szionisták óta a szilárd formák gyengítése, elvesztése utján járt, a kizárólagos szép­ségét keresve. A kubizmus ennek a gyen­gítésnek a reakciója, a tárgyi világ geomet­riáját, a dolgok csontvázat kutatja. Nem szintetikus, hanem analitikus kutatásról van szó. Egyre lehetetlenebbé válik a szin­tetikus-egységes művészi befogadás és alkotás. Minden analitikus módon széthull és széttagolódik. A művész ennek az analiti­kus tagolásnak az utián kíván eliutni a dolgok csontvázáig, a gyengített leplek mögött rejtőző szilárd formákig. A világ anyagi leplei elkezdtek szétesni és szét­porladni, ezért elkezdték keresni azokat a szilárd szubsztanciákat, amelyek e gyen­Picasso: Három muzsikus gités mögött rejtőznek. Picasso a tárgyak geometriai formáinak, a dolgok csontvá­zának keresése közben eljutott a kökor- szakba. Ez azonban csupán látszólagos kökorszak. Picasso geometriai alakzata­inak súlyossága, merevsége és szilárdsága csupán látszólagos. Valójában Picasso geo­metriai testjei, amelyek a testi világ csont­vázának kockáiból épülnek fel, a legkisebb érintésre szétesnek. A művész Picasso előtt megnyíló utolsó anyagi világ-reteg, az összes lepel lerántása után - látszóla­gos, és nem valóságos. A művész előtt nem tárul fel az anyagi világ szubsztan­cia-lényege, ez a világ nem szubsztancio- nális. Picasso - a megtestesült anyagi-szin- tetizált szépseggel kapcsolatos illúziók könyörtelen leplezoje. A lebilincselő es vonzo női szépség mögött észreveszi a széthullás, elporladás rémségét. Mint va­lami titoklátó, átlát az összes leplen, ru­hán, rétegződésen, és ott, az anyagi világ mélyén, meglátja arányos szörnyetegeit. Ezek nem mások, mint a természet lebilin­cselt szellemeinek démoni grimaszai. Ha még mélyebbre hatolna, már nem lenne semmiféle anyagiság - *az már a természet belső rendje, a szellemek hierarchiája. A festészet válsága mintegy kivezet ben­nünket a fizikai, anyagi testből egy másik, magasztosabb princípiumba. Keserűen és szomorúan kell gondolnunk arra, hogy többé már nem lesz szép test, tiszta kristály, a megtestesült élet öröme, a dolgok és a szerves kultúra szintetikus­egységes befogadása. Mindez mar a múlté, és a múlt hívei kinzö keserűségre kénysze­rülnek, sóhajtozva emlegetik a múltat, és rettegve rémüldöznek a világ megteste­sitett szépségének pusztulásán. Nehez, szomorú, remséges egy ilyen korban élnie annak az embernek, aki ki­zárólag a napot, világosságot, Itáliát, a latin géniuszt, a megtestesülést és a kris­tályosságot szereti. Az ilyen ember most átélheti mindannak a visszavonhatatlan pusztulását, ami csak értékes a világban - szakadatlanul búsulhat felette. És csu­pán a szellem mélyén találhatjuk meg ennek a rémségnek az ellenmérget, találhatunk rá az új örömre. Picasso képei előtt arra gondoltam, hogy a világgal valami nincs rendjen, sajnálkoz­tam és szomorkodtam a világ régi szépsé­gének pusztulását látva, de örültem az uj világ születésének. És ezért igazi dicsé­ret illeti Picasso erejét. Hasonló gondola­taim támadnak, ha okkult könyveket olva­sok, ha olyan emberekkel érintkezem, akik a jelenségek eme szférájában élnek. De hiszem, mélységesen hiszem, hogy magá­ban az életben is lehetséges az uj szépség, és hogy csupán korlátoltságunk miatt vél­jük. űgv, hogy a régi szépség elpusztul, ÖIIKÉnTESEK Bokor László helyenként lelegzetelálli- toan összevágott dokumentunfilmjét láttam a magyar televízión, amely akcióikban és emlékeikben szinte egyedülálló hiteles­séggel és egyszerűséggel idézi meg a roman­tikus álnevű es sorsú Juan de Pabloba oltott jaszdezsoket Madrid határán, a pesti polgár zsidógyerek Lányi Gyuriból lett angol kommandó-ezredes Georges Lane-t ; a felszázad harctereit végigfényké- pezo, eszmeit is exponáló Rober' Cápát, a Londonból irányított, Kairóban felszállt, Titoeknál ledobott, Margit körúton kivég­zett cionista széplányt, Szenes Annát és a kivételesen még na is éló kanadai kom­munista kubikusból lett ejtőernyős társát, Durovecz Andrást, alias Andrew Daniels-t; vagy az Európa és Afrika csatamezéit szinte hányavetien nemes egyszerűséggel végigvandorló Antoin Fleischl-t - aki Lec- lerc tábornok tisztjeként tankjavai - De Gaulle előtt - először dübörög végig a Champs Elysées-n. A tősgyökeres "csikágói", azaz majdnem franzstadti zsurnalisztagyerkőc Békési János - világhírnévén Hans Habe, a Halál Texasban szerzője - a svájci luxus emig­rációt hagyja ott, hogy francia önkéntes­ként, majd amerikai őrnagyként harcolja végig Európa frontjait. (Biztosan csak a- zért, hogy megírhassa bestsellerét: Ha elesnek mellőled ezren...) Túlnyomó többsé­güket sohasem láthattuk. És a világhírű földrajztudós, Radó Sándor, "Dóra", aki svájci rezidenciával lett a máso­dik világháború szovjet hírszerző szolgála­tának - Sorge mellett - talán leglegendásabb alakja? (Sorgenak"szerencséje" volt: novem­ber 7-én lőtték agyon - de a japánok). Radó börtönben is csak egyszer ült: a felszabadu­lás után - Sztálin Moszkvájában. A már említett Jász Dezső - ird és mondd - kelet-berlini(í) emigrációban talált mene­déket Rákosi üldözése elöl. Am amit tulajdonképpen mondani akarok; ezek az emberek önkéntesek voltak. Ne­hogy félreértés essék: semmiféle sztáli­nizmus nem állíthatja le bennem a tiszte­let, a köszönet érzését az orosz, üzbég, tatár, örmény kiskatonák, sorkatonák iránt, akik Sztálin nevével ajkukon vetették magu­kat a náci géppuskaállásokra, dobták köz­vetlen közelből a Tigrisekre gránátjukat (Sztálingrád párizsi metroallomasanak neve sem változott...) Pokorny Hermann altábornagy, amikor 1944 karácsonya után felöltötte diszegyen- ruháját és az ostromgyürün át egy német zászlóalj szemeláttára átsétált a fronton Malinovszkij marsall fóhadiszállasa felé, hivatásos magyar főtiszt, de tetteben ön­kéntes volt. vállalta a majdnem biztos (folytatás a 10. oldalon) mivelhogy minden szépség - örök és a léte­zés legmélyebb magjanak alkotórésze. Túl kell jutnunk a bennünket legvengito bánaton. Es ha az volna az utolsó előtti igazság, hogy Botticelli es Leonardo szépsé­gé visszavonhatatlanul elpusztul a létezés anyagi princípiumával együtt, amelyben megtestesült - akkor utolsó igazságként mondjuk ki, hogy Botticelli és Leonardo szépségé bevonult az Örök eletbe, minthogy mindig is a kozmikus elet ama ingatag leple mögött leledzett, amit anyagiságnak nevezünk. Ám az uj műveszet mar másmi­lyen lesz, ezt már nem töri meg az evilági let nehézkedesi törvénye. Picasso - nem uj művészet. Picasso - a régi művészét befejezese. Dr. SZABÓ ENDRE BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS ENDOKRINOLÓGUS V. new yorki orvostudományi egyetemi tanár Cukorbetegség, pajzsmirigy problémák és egyéb hormonza varok diagnózisa és kezelése 220 East 69 th Street NEW YORK, N.Y. W021 * Telefon: (212) 628 5626 Appointment csak előzetes bejelentéssel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom