Amerikai Magyar Szó, 1989. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)

1989-06-08 / 23. szám

Thursday, June 8. 1989. AMERIKAI MAGYAR SZO Jó üzlet az újságírás - már akinek “Piros pelcnkás gyermekek” WASHINGTON, D.C. Allen H. Neuharth, a Gannett ujságcsoport vezérigazgatója tavaly egy millió 500.000 dollár fizetést húzott "munkájáért". Az aligazgató, John J. Curley pedig egy millió 225 ezer dol­lárt. A N.Y. Times kiadója, Arthur Ochs Sulz­berger ennél valamivel szerényebb fizetést húzott, csupán 937.228 dollárt. Miután ilyen fizetésből olyan fontos ember, mint Mr. Neuharth nem igen tud elegendőt megspórolni idős korara, ennél­fogva, amikor a múlt áprilisban nyugalom­ba vonult, a cég átadott neki 20 millió 650.000 dollár értékű részvényt. Ebből meg lehet úgy ahogy élni - Floridában! Ne higyje azonban senki, hogy az újság­írói szakmában mindenki ilyen összegeket keres. Egy átlagos amerikai újságíró, ami­kor felveszik valamely újságnál, csak 16 ezer dollárt keres évente. Az is igaz^ hogy a N.Y. Timesnál nagyobb a kezdő fizetés. Amerikában 1645 napi, vagy heti lap van. Ezek 85 %-ának 50.000-en aluli a cirkulációja. Ezeknél még szerényebb a fizetés. Olvasóink bizonyara kiváncsiak lehetnek arra, hogy a mi lápunknál hogyan arányla­nak a fizetések Mr. Neuhartéhoz, vagy Mr. Sulzbergeréhez? Hat nem aránylanak! Mindentől eltekintve, a mi szerkesztőnk még mindig a régi hazafias szempontot tartja szem előtt. Ó még jól emlékszik arra, hogy hazafias üzletemberek a II. Világháború idején évi egy dolláros alapon dolgoztak a kormánynak. (Dollár a year- men.) Úgy ahogy mégis megéltek az évi egy dollárból. De főleg a "mellékkerese- túk"-ból. Ezt az évi egy dolláros ha,zafiui hagyo­mányt követi szerkesztőnk is. Ö is a mellék­keresetből él meg: már mint a társadalmi biztosításból. I LOVE LUCY” Mindenki szerette Amerika egyik legtehet­ségesebb, legszeretetreméltóbb komikus színésznőjét, Lucille Ball-t, akinek halála milliókat szomoritott meg. Oldalas cikke­ket közölt a sajtó életéről, pályafutásáról, de egy jellegzetes mozzanatot nem közöltek. Lucille Ballt 1953 szeptember 4-én beidéz­ték az Amerikaellenes Bizottság elé, mert múltjában volt egy "sötét" folt. 1936-ban a kommunista párt jelöltjére szavazott. Behívták hát a vizsgáló bizottság (HUAC) ele a már akkor hires színésznőt, hogy hát hogy is volt az, Lucyka, hogy te kom­munistaként regisztráltál és szavaztál? "Azért tettem ezt, kedves uraim mondotta Lucille, - mert az én nagyapám régi meggyó’zódeses szocialista volt és Örömöt akartam szerezni neki." Más közönséges halandók azonnal elvesz­tették volna állásukat, karrierjük tönkrement volna. Nem Lucillé. A CBS televíziónak Lucille akkor már aranybánya volt. Nem törődtek Ók azzal, hogy vörös, vagy lila volt addig, amig programjával vonzotta a milliós közönséget. Békében hagyták! PÁRIZS. Az Emberi Jogok Bizottságának itteni ülésén tiz állam szavazott amellett, i | hogy Romániát az emberi jogok kiemel­kedő megsértőjének nyilvánítsák. A vád­pontok között szerepelt a magyar kisebb­ség elnyomása, az emberi jogok következe­tes megsértése. 1 Érdekes filmet fog vetíteni a Public Television a közeljövőben. Eric Stange 60 perces filmjét mutatják be "Children of the Left" címmel. (A baloldaliak gyer­mekei.) Neves radikális személyiségek gyermekei­ről lesz benne szó és számos jól ismert vezető emberről, akiknek szülei baloldali érzelmüek, vagy kimondottan kommunisták voltak. A 35 éves Stange a Boston Globe-nak volt közkedvelt rovatirója. Megállapítja filmjében, hogy nem volt könnyű munká­ja a film elkészítésével. Kommunista család­ban felnőtt emberek közül még ma is sokan habozva, vagy egyáltalán nem mernek múltjukról nyilatkozni. Kivételt képeznek olyan emberek, mint Carl Bernstein, a Washington Post kutató ujsagirója, akinek leleplezései a Watergate- ügyben lemondásra késztettek Nixon elnö­köt. 50 személlyel sikerült neki interjút ké­szíteni, ezek közül 15 történetét vette fel magnószalagra. Es e 15 közül választott ki ötót a filmjében való szerepeltetésre. Bár a filmben szerepló "vörös pelenkás gyermekek" történelmünk egyik igen viha­ros korában nőttek fel, legtöbbjük inkább nosztalgiával, mint fájdalommal gondol vissza gyermekkorára. Eugene Dennis, Jr. például a KP volt tit­kárának a fia, aki jelenleg rakodómunkás, könnyezve emlékszik vissza arra az időre, amikor apjának jó barátja, Paul Robeson hordozta Ót a karjain, az 50-es evekben, a vöröshajsza tetőpontján. Joan Sokoloff visszaemlékszik arra a napra, amikor anyját letartóztatták és qevük a Boston Globe első oldalán volt. Úgy erezte, hogy akárhová megy, mindenki megvetéssel néz rá és ujjal mutogatnak ra. Pedig akadtak sokan, akik igyekeztek megvigasztalni, bátorítani őket. Most büsz­kén ismeri el szülei működését. Richard Healey, aki most egy nukleáris fegyverkezés-elleni folyóiratot ad ki, élete legboldogabb időszakának nevezi gyermek­korát. "Abban a tudatban nőttem fel, hogy szü­leim egy jobb jóvö előkészítésében működ­nek. Mérhetetlenül gazdagabbá tette éle­temet " A New York Times szerkesztőségében Barbara Ungheimer, a nagy ny. nemet na­pilap, a Die Welt tudósitója a minap interjút készített Max Frankel-lel, a N.Y. Times főszerkesztőjével. Alant közlünk néhány részletet az interjúval kapcsolatos benyo­másairól. Helyszín: a Times Scjuare. Embertömeg, bőgo motorok, sötét bárok, csillogó fény­reklámok, porno és pop. Kerekeken gör­dülő mexikói konyhákból sült babot kínál­nak. New York központjában működik 136 éve "a nagy szürke lady" központja - igy nevezi a népszáj a New York Times-ot. Példányszáma 1,2 millió, vasárnap 1,6 millió. A porosán antik hatású világitó gombok a bejáratok felett elárulják egy gazdag hagyományokkal rendelkező intézmény önértelmezését, amelyet csak a hatalom és a befolyás tesz lehetővé. S az épület sem nagyon tér el a Times Square-től: nagyon sok ember, ( hihetetlenül kevés he­lyen. "íróasztal, szék, számítógép - ezen­kívül a riporternek csak észre és lábra van szüksége" - véli a szerkesztő, aki vé­gigkíséri e sorok Íróját a 250 fó's hirszer- kesztöség nagytermén. Minden díszítő elemnek még a látszatáról is lemondtak. Max Frankel, aki majdnem egy éve tölti be a legjelentősebb tisztséget az ameri­kai újságírásban, kávéval kínálja a vendé­get és megértést kér a dohányzási tilalo­mért. Nyugodt, összpontosító ember hatá­sát kelti. Meleg mosolya elárulja ioviali- tását, amellyel minden dolgozójánál kiér­demelte a "Max bácsi" nevet. Kollegiális vezetési stílusával sikerült neki begyógyí­tani az egyéni sebeket, amelyeket ön­kényesnek tartott elődje, Abe Rosenthal ejtett a munkatársakon. A Times figyelé­sét az amerikai hírközlő szervek majd­nem ugyanolyan komolyan veszik, mint a Kremlét. Max Frankel főszerkesztő ezt teljesen normálisnak tartja . "A sajtó egyszerűen elismeri, hogy lapunk fenntartja azt a szin­tet, amelyet maga is nagyra tarF. Mond­hatnánk, a hírközlési ipar házi szerve va­gyunk. Ez tiszteletet ébreszt irántunk, de nagy felelősség is!" - Úgy fejezi ki ma­gát a beszélgetés során, mint egy kényes missziót betöltő diplomata. Mert nem mond­ta ki, amit gondol: mi szállítjuk a híreket és a tényeket, ezek pontossága megbízha­tó: a New York Times a legpontosabb ar­chívum és a sajtó leggazdagabb forrása. Max Frankel nagyon komolyan veszi lapja megbízhatóságát. Ezt be is bizonyította néhány hettel ezelőtt, amikor egy vastagon szedett helyreigazítást kiemelt az első oldalra. "A hírközlésben meglehetősen hangosak voltunk, tehát ugyanilyen han­gosan kellett helyreigazítanunk a hibát!"- mondja Max Frankel,( akinek döntésével nem minden szerkesztőségi tag értett egyet. De nála ezúttal a sajtó hiteléről volt szó:- A pontos és tárgyilagos hírszolgáltatás, szükség esetén helyreigazítással, a legjobb eszköz rágalmazási perek megelőzésére, amelyekkel egyre gyakrabban .próbálnak szájkosarat tenni a hírközlő eszközökre. Kezet búcsűzásra nyújtva még igy vé­lekedik: - Ha alkalmazunk valakit, nem akarjuk tudni, hogy szavazáskor kire adja le a voksát, ( mi a vallása, és nem akarunk soraiban találkozni egyéni állásfoglalásá­val, mert ilyen esetben nagyon megharag­szunk. Mi pedig hozzátesszük: persze tisztában van azzal is, hogy nem létezhet teljesen semleges újságírás, hiszen már a témák kiválasztása is véleményt tükröz. Ennek ellenére a főszerkesztő számára a hirek és a vélemények különválasztása éppen olyan fontos, mint az egyház és állam el­választása egymástól. WASHINGTON, D.C. 88 éves korában meghalt Claude Pepper floridai képviselő, az idős amerikaiak legkiválóbb szószólója, érdekeik legkövetkezetesebb védelmezője. Elévül­hetetlen erdemei voltak a társadalmi biz­tosítás bevezetésében,. Roosevelt elnök liberális intézkedéseinek támogatásában. 53 évig szolgált a kongresszusban, 14 éven át, mint szenátor, majd mint képviselő. TERJESSZE LAPUNKAT 3.-------------r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom