Amerikai Magyar Szó, 1989. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-16 / 11. szám
Thursday, March 16.1989 AMERIKAI MAGYAR SZO 7. A világirodalom,, a XIX. század legnagyobb lírikusai: Baudelaire, Rimbaud, Byron, Keats, Puskin, Goethe, Leopardi, Manzoni, Victor Hugo közé sorolja. A mi magyar költőóriásunk is a legnagyobb volt Vörösmarty és Arany között, mert ilyen kivételes tehetséget csak a múlt század adott Magyarországnak és azóta a magyar irodalom nem dicsekedhetett sok szép és nagyszerű, sot a halhatatlanságba . beérkezett költővel, de a mi Petőfink egyedül volt és maradt annak, ami Örökös csodálatunkra, a mi esztétikai élvezetünkre, tüneményes poézisével. A magyar civilizáció fejlődéstörténetében találkozunk olyan lángeszékkel, mint Csokonai, Kisfaludy Károly, Arany János, Vajda János, akik átélték eleinte a nyomor, a megnemértés, a küzdelmek sanyarú éveit, hogy később az irodalom felfedezze bennük az alkotó egyéniséget és szentesítsék kifénylő, gazdag lírájukat az örökkévalóságnak. Ez jutott osztályrészül Petőfi Sándornak, úgymint előtte Csokonainak, akihez egyébként annyi közös lelki és szellemi vonás kötözte. O is majdnem pontosan úgy indult, mint a debreceni "rokokó" költő: szegényen, ismeretlenül, keresve a dicsőséget, bízva a benne forrongó zsenialitás teremtőkészségében. 0 is, mint népszerűvé lett elődje, Csokonai, szerette a piros bort, a fiatal szép, hetyke, daloló leányokat, a szivet elboditó népdalokat, áldásokat tenni meghitt, jó barátaira, szerelmére, pártfogóira, akik mégis segítettek, hogy ne vesz- szen el a homályban. Petőfi Sándor 1823-ban született az alföldi Kiskőrösön abban a nádfedeles házban, amely ma múzeummá lett. Apja mészáros volt, aki mindig jobb életet akart biztosítani családjának és ezért állandóan hur- colkodott egyik helyiségből a másikba, így jutott el Szabadszállásra, Félegyházára, Kecskemétre, Szentlőrincre, Pestre, Aszódra, ahol már kocsmarosi mestersége volt. A fiú már gyermekkorában élelmes, eszes volt s különös szellemi érdeklődést tanúsít; szeret olvasni és a szülőktől jó nevelésben részesül. Közben apja vállalkozásaiban tönkremegy, Sándort taníttatni nem tudják, s a fiatal gyerek 15 éves korában Sel- mecnek veszi útját. Ott, ahelyett, hogy komoly, szorgalmas tanulmányait tovább folytatná, a német színház előadásait látogatja, mert a színház érdekli inkább, mint a matematika, a latin vagy a görög nyelv ismerete. És ügy mint a kezdő Csokonai, ő is keze- be vette a bolyongás botját, s kis batyuval indul el a halhatatlanság felé vezető útjára. Vándorlásai közepette eszébe jut, hogy Pestre megy,f gyalog! Mi a célja? Színész akar lenni. At is lépi a Nemzeti Színház küszöbét; "nagy jellemszinész nem lehet belője, mert nincs kellemesen csengő hangja, sem dikciója, sem artikulációja; játéka is esetlen, s csak kisebb figurális szolgálatokat tehet". Nyomorogni kezd. Otthagyja a fővárosi színházat és rokonához megy Ostfiasszonyfára, aki azonban nem akarja a "semmirekellő" költőt eltartani egy-ket napon túl. Újra kezdődik a kóborlás. Most mar kiábrándultán a kudarcoktól, elmegy katonának. Sopronból Grácba, onnan Zágrábba szállásolják. Megbetegedik, kórházban gyógyítják és 1841-ben kiszabadul a hadseregtől. Vándorlásai közepette, kifáradva, mégis Írja újabb verseit. Most már egy kötetre valót magával visz Pestre, 1844 elején. Bemutatja az akkori irodalmi szakértőknek, de sikertelenül. Ekkor reménytelenségében, de magabizásával elviszi verseit a kor legnagyobb irodalmi tekintélyéhez, Vórös- martyhoz, aki Petőfiben egy uj költői lángészt fedez föl. A Zalán futása írója segítségével a Nemzeti kör kiadja a 21 éves lírikus verseskötetét és Petőfi nyomban a Pesti Divatlap segéd-szerkesztője leszT Most már többé nem fog nyomorogni; tisztességes megélhetése van és indul már, a nehezeh, várva várt irodalmi érvényesülés magassága felé. S amikor a Cipruslombok, Janos vitéz, Népdalai és a Szerelem gyöngyei megjelennek, Petőfi neve, 22 éves korában országosan ismert. 1845-ben a korabeli magyar irodalom a legnépszerűbb, a legreprezentatívabb kötőjével dicsekedhetik. 1846-ban, amikor Petőfi költői géniusza csúcspontjára jutott, talákozott egy megyebálon szive örök választottjával, Szendrey Júliával, akit a költő feleségül vesz. Ehhez a gyönyörű, barna szemű, barna hajú, a romantikus divat szerint öltözködő fiatal leányhoz irta a magyar irodalom legvonzóbb és legmeghatóbb verseit, köztük a hiresse vált Szeptember végén ciműt, tele tragikus jóslatokkal, amellyel a költő vízióiban sem tévedett: O mond: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve boritasz-e szemfödelet? S rábirhat-e majdan egy ifjú szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet? Ki könnyedén elfeleded hívedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret! Rövid költői tartózkodás után az ifjú szerelmesek, boldogságukkal szivükben Pestre költöznek és ott a fővárosban Petőfi sokszorozott irodalmi munkásságot fejt ki. 1848 márciusában, a forradalom kitörésekor, a nemzeti demokratikus mozgalom élére áll és március 13-án irt, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a fellelkesitett, örömkönnyektől megindult ’ pesti ' néptömeg előtt elszavalta 15-én a halhatatlanná vált Nemzeti dalt, amely a magyar nemzet új forradalmi hitvallása lett; A magyar nép megint szép lesz Méltó, régi nagy híréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! 1848 őszén, a magyar szabadságharc kirobbanásakor Kossuth nemzeti hadseregeben századossá nevezték ki, 1849 tavaszán pedig Bem lengyel tábornok seregében őrnaggyá léptették elő. S akkor már nemcsak lantjával, hanem kardjával akarta szolgálni a magyarság szabadságáért és igazságáért, függetlenségéért, boldogságáért folytatott évszázados szent küzdelmeket. Ott látjuk a költőt az Erdélyi hadseregben, 1849 márciusában, Bem mellett, a Bánfi- hunyad térségein vívott harcokban. Ott látjuk a honvédek szuronyos rohamát, a katonai lovasság előtörését, Kossuth tisztjeinek vezényletével, mialatt halljuk Müller József Kossuth-forradalmi indulójának, Egressy Klapka-indulójának harmonikus, ritmusos, felejthetetlen akkordjait. Petőfi hallja az ütközet közben a Hunyadi-indulót Erkel Ferenctöl. Föllelkesítve, az ihlettől megszállva, ott, a véres harcok közepette leírja e magasztos sorokat: Ott megy Ó, a vén vezér, utána A hazának ifjúsága mi, így kísérik a vén zivatart a Tengerek szilaj hullámai. * Egy a célunk: a közös bilincset Összetörni, melyet hordozónk, S összetörjük, esküszünk piros mely Sebeidre, megcsufolt hazánk! 1849 julius 31-én az erdélyi Segesvár mellett történt véres éjjeli ütközet folyamán egy orosz lovaskatona halálos szúrással megölte. S ott a segesvári csatatéren, közös névtelen katonai sirgödörben hántolták el tetemét. Petőfi korai tragikus halála, ami annyi remek európai költőzseni fiatal elmúlását idézi fel bennünk: Chatterton, Csokonai, Keats, Shelley, Byron, Puskin, Kleist, Lermontov, Buchner, akik amint a mi nagy Petőfink a szabadság, a nemzetközi humanizmus váteszei voltak a mának és a jövőnek. A magyar irodalomban, a XIX. század derekán Ö Írja meg a szabadság, a társadalmi jogok és az igazság legerőteljesebb forradalmi líráját. Elsősorban saját megpróbáltatásai, szenvedései a nyomorral, a sikertelenséggel es az emberek megnemértésével és közömbösségével. Ezek a csüggesztő, leverő események termelték, alakították ki költészetének bátor, megnemalkuvó, sokszor vakmerő hangját, nyelvének termeszetességét, föl— fortyanó kifejező stílusát. S ha jó az ellen, vért miért ont? Kardot miért foga? Hogy védje a hazát? ...valóban! Haza csak ott van, hol jog is van, S a népnek nincs joga. Addig, amig Szendrey Júliához irt szerelmi verseiben a domináns elem a baj, az érzelmi szenvedély, a szív melegítő szeretete, az ellágyuló kedvesség és finomság, addig a társadalmi, politikai vagy lázadozo verseiben kirobban a forradalmi hév^ a változtatni akarás szociális tudata, a régi feudális arisztokrácia nemesi rendszerének fölégetése, amelynek üszkös romjain új világot kell most építeni:. Véres napokról álmodom, Mik a világot romba döntik, S az óvilágnak romjain Az új világot megteremtik. (folyt a 8. oldalon) Beregi Tivadar (Párizs)^ pgrj^p, SZABADSÁG ; ÉS FORRADALOM KÖLTŐJE
