Amerikai Magyar Szó, 1989. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-09 / 10. szám
Thursday, March 9. 1989. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 8. Máltai küldemény A Máltai Lovagrend Szeretetszolgálatának adományaként már több, mint kétszázmillió forint értékű egészségügyi felszerelés, közöttük drága orvosi műszerek érkeztek Magyarországra. Ezeknek a felszereléseknek napty része a Szent János kórházba, és más kórházakba került, de jutott belőle az Erdélyből érkezett menekültek megsegé- lyezésére is. Az utóbbi időkben hozzászoktunk, hogy váratlan adományok és adományozók bukkannak fel az országhatáron túlról. A Máltai Lovagrend bőkezű ajandéka ezúttal Boes- lager bárónőnek (született Fényes Csilla) érdeme, aki Nyugat-Németországból juttatta el szervezete küldeményeit. Ez a váratlan és nemes gesztus némi magyarázatra szorul. Ismeretes ugyanis, hogy Magyarország és a Máltai Lovagrend kapcsolatai 1945-ben teljesen megszakadtak, amikor a szervezetet Magyarországon feloszlatták. Azelőtt sem, soha a történelem folyamán nem volt bensőséges a viszony a lovagrenddel, annak ellenere, hogy már a korai középkorban felvették velük a kapcsolatot, egészen pontosan 1135-ben, amikor egy magyar nemes szállást építtetett Jeruzsálemben az oda zarándokló magyarok számára. A Lovagrend viharos időket élt át. A Szentföldről, Jeruzsálemből a törökök kiűzték őket. Ciprusra, majd Rhodosz szigetére kerültek, mig aztán V. Károly császár 1530-ban nekik ajándékozta Málta szigetét. A szigetet 1789-ben Napoleon császár hadai foglalták el rövid időre, majd angol fennhatóság alá került. A Máltai Lovagrend ekkor Rómába tette át székhelyét, amely mindmáig a szervezet központja. A johannita rend egykor a keresztény hit fegyveres védelmét, a pogányok elleni harcot tekintette legfőbb céljának, de a rend egyes tagjai betegellátással és ápolással is foglalkoztak. Mara az utóbbi maradt meg küldetésül, és ezt a feladatukat nagyon komolyan veszik. Számos országban van számottevő egészségügyi szervezetük, az egyik legjelentősebb éppen Nyugat-Né- metországban. S most onnan érkezett ez a történelmileg is becses adomány. g A SZEGEDI VAR emlékét idéző rondellát felújítják. A város régi hídjának lábánál lévő vizi bástya burkolata ismét omladozik, jóllehet tiz évvel ezelőtt megerősítették. A vízügyi igazgatóság az építkezéshez szükséges pénz egy részét tudja csak előteremteni; vállalatokat, magánszemélyeket kérnek: támogassák a munkát. Dr. SZABÓ EIIDRE BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS ENDOKRINOLÓGUS V. new yorki orvostudományi egyetemi tanár Cukorbetegség, pajzsmirigy problémák és egyéb hormonzavarok diagnózisa és kezelése 220 East 69 Street NEW YORK. NY 10021 Telefon: (212) 628 5626 Appointment csak előzetes bejelentéssel Kovács Albert, Kápolnásnyék Visszaadni a hitet minden áron Ha egy nemzet, egy fejlődőképes társadalom már nem tud hinni az elébük tálalt jövőben, már nemcsak erkölcsi veszteség többé, de munkakedvük elvesztése révén súlyos és egyre súlyosabb gazdasági tragédia isf ami az egyének magatartásán, tevékenységén megmutatkozik. És minek lehetne minősíteni egy ilyen történelmi bukfencnek is nevezhető nemzeti állapotot? Mit tettek az illetékesek a megrendült emberi lelkek talpraállitásáért? Majdnem semmit, vagy csak elenyészően keveset. Holott ennél semmi sem lehet alapvetőbb követelmény egy nemzeti, egy társadalmi magatartás helyreállításához. Sajnos itt vannak a legsúlyosabb mulasztások és a legégetőbb feladatok! Az ember sokszor végigborzad, amikor hallja az áradó szép szavakat, de alig lát beszédesen szép cselekményeket. Hogy lehetne e^y társadalmi me^újulástf elképzelni egyeni megújulások nélkül? És hogy lehetne egyéni megújúlásokat várni egyénekbe vetett hit és bizalom nélkül? Amikor azt szinte évtizedeken át olyan gyanakvásmentesen gyakoroltuk, mégis idáig jutottunk? Hogy lehessen hinni ugyanazon vezető emberek megújulási képességeiben, szándékában és erejében, amikor erre már az átélt csalódások után képtelenek vagyunk? És az nem a mi bűnünk. Mi hinni szeretnénk! Dolgozni, alkotni egy szebb, hitelesebb világot, ami feledtetni tudná mindazon sorozatos kudarcot, csalódást, amibe belevittek bennünket. Mert hittünk bennük. S ha most óvatosabban, körültekintőbben próbálunk újra hinni, azt ne írja senki a mi számlánkra. A rengeteg háborús szenvedés után az elénk festett mesevilágok képeit szeretnénk elkerülni és ehhez minden hazáját szerető állampolgárnak joga van. Milyen egysíkú értelmezés, az egyre bonyolultabb szemléletek világában az a szemlélet, amely a majdani történelem itélőszéke előtt is vállalni merné a felelősséget az elkovetettekért? Ezerszer jaj annak a népnek - bárhol a világon - amely csak egysikú gondolkodás, magatartás, kulturális tevékenység sivár mezejen kénytelen tengődni akaratereje, egyénisége egyetemes megtagadásával? Roppant tévednek azok a felelős tényezők, akiknek kötelességük lenne a megüjúlast végrehajtani, ha azt hiszik, hogy a fent vázolt átnevelődési fokok megkerülésével - bármennyire is sürgősek azok - sikerül valami lényegesebbet, elérni a nemzeti tudat átalakításában. Ha tovább erőltetik az egysíkúságot, esetleg egy olyan országos káosz lesz, mint ami mar több helyen is tapasztalható a világban. Bármennyire is el vagyunk maradva a tennivalókkal, bármennyire is sürgetnek bennünket a bizonyítást váró tömegek.hogy újra hinni tudjanak, a törvényszerű egyéni tudatformálás nemzeti alappilléreit akkor sem szabad kockáztatni. Minden felelős fórumnak mindenkor és mindenhol tudnia kell, hogy itt egy sokat szenvedett, sokat tapasztalt, erettko- ruság előtti társadalommal állunk szemben, amely úgy erkölcsileg, mint politikailag beleszólási jogot követel saját sorsa, saját hazája jövőjének intézésébe. Habár mé^ távol állunk a japán állam modell, államháztartás, ipar, kultúra, egyéni öntudat valóságától, de már nem annyira, hogy ne lenne bárkinek is egészséges véleménye a körülötte zajló esemenvekr&i, főleg ha azok egyéni sorsavai szorosan összefüggnek. Ez a nép a technikai fejlődés jóvoltából már nemcsak a saját ügyeibe tud beleszólni, de a világpolitika olykor bóditó áradatában is lényegesen eligazodik. Itt egy olyan társadalommal áll szemben a vezetés, amely már belefásult a hitegetés, az önámitás fojtogató légkörébe. Szeretnének végre pártot érni és szilárd jövőbe mutató utón, magabiztosan, hitet árasztó tiszta levegővel telt tüdővel, újult erővel újrakezdeni. Ne szégyeljűk magunkat magyarnak vallani. Ne szégyeljűk földrajzi fekvésünkből is fakadó, állandóan vergődő, gazdasági és politikai kudarcainkat bevallani a világ előtt. Ami eggyel több, vagy kevesebb, igazán nem számit se nekünk, se azon józan politikájú államoknak, amelyek ebből a szempontból is mérlegelni szokták évszázados, kelet-nyugat-küszöbe áltál meghatározott nemzeti tragédiánkat, magatartásunkat. Nekünk, magyaroknak, itt Európa közepén, nem juthat jobb sors, mint az örök igazodás, felemelkedés, elbukás, mindig aszerint, hogy az Európa teljes birtoklásáért, vagy összevonásáért politizáló nagyhatalmi mozgások azt megkövetelik. Bennünket igy becsülnek a világban. Mert ezeréves fennállásunk óta nem volt még olyan súlyos nemzeti tragédiánk, amiből ki ne lábaltunk volna. Most is kilábalunk! Mohácsi vész, tatárjárás, tÖrőkdúlás, mind csak erősítették bennünk a mindent túlélés nemzeti öntudatát. Nincs ez másként ma sem. Nagy leckét kaptunk, de hittük és vállaltuk. Megfizetjük a tandijat, de megőrizzük es megbecsüljük a szerzett tanulságokat. Ami már senkinek sem uj, csak egy másik a sokból, amiken keresztül kellett magunkat préselni. Az igazi "újjálakulás" nem történhet meg a mar említett fokozatok emberséget, türelmet követelő alkalmazása nélkül. Ezt az erőt kell mindenekelőtt mozgósítani, a sokféle szemlélődés, de egyféle látásmód eszközeivel, a nemzeti felemelkedés, a nemzeti túlélést biztosító önnevelésünk hitet és bizalmat igénylő vezetői magatartás kialakításával. Nincs ma fontosabb, mint saját tapasztalataink szolgálta szemléleteinket helyére tenni minden szinten. Mi más lehetne a célunk^ mint hinni Önmagunkban, utunk helyességben, vezető tes- tületeinkben, kitűzött céljaink megvalósíthatóságában, mint jobb jövőnk egyetlen nagy közös alternatívájában. És mindezek érdekében szigorúan elhatárolni: mit miért akarunk és hogyan, de azt egységesen akarjuk. És azt is. hogy mit miért nem akarunk. De amit egységesen akarunk, abból ne a bizonyos hatalmi csoportosulások gyarapodjanak, gazdagodjanak, hanem maga az egész magyar nép. Csak igy foglalhatjuk el Európában történelmileg kialakított helyünket, és állhatunk meg benne "rendületlenül" Vörösmarty szellemében. BUDAPESTEN megtartotta első ülését a magyar és osztrák idegenforgalmi kormányzati és vállalati szakemberekből álló világkiállítási munkabizottság Andriko Miklós kereskedelmi minisztériumi állam titkár és Ernst Stock, az osztrák Világkiállítás Egyesülés főtitkára vezetésével. A munkacsoport ajánlásokat fogadott el a világkiállítást előkészitó' szervek — az osztrák Világkiállítás Egyesülés, valamint a magyar Tárcaközi Operativ Bizottság - szamára.
