Amerikai Magyar Szó, 1988. július-december (42. évfolyam, 27-48. szám)
1988-09-01 / 32. szám
Thursday, Sep. 1. 1988. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. IRODALOM Csokonai Vitéz Mihály Debrecenben, a kálvinista fővárosban született 1773- ban. Az ottani kollégiumban tanult, s már ifjú korában rímelt, amire az irodalomrajongók felfigyeltek. Már első rimes és ritmikusan zengő versein megnyilatkozik a magyar klasszikus és olasz lírai költészet hatása, gondolatok és a forrnak szerencsés és egységes talalkozasaban. Azonban a szeszélyes és ingatag vérmer- sekletü, a szabadságra és szellemi függetlenségre vágyó ifjú ósszekülönbözik a rideg református kollégium ódon szokásaival és annak védőivel; otthagyja az ősi hagyományokban megrekedt ( iskola falait és vándorlásra indul a költői hírnév meghódítására. Egy ideig Sárospatakon tartózkodik, majd Pozsonyba megy azzal a reménnyel, hogy a Diétára Összegyűlt magyar követeknél pártfogásra talal költői ^ pályájának érvényesüléséhez. Ennek elerésehez kiadja rövid életű folyóiratát, a Diétái Magyar Múzsát, amelyet előfizetők hiányában kénytelen beszüntetni. Újra vándorbotot vesz kezebe es Komaromban találjuk, ahol egészen véletlenül találkozik életének egyetlen szerelmével, Vajda Júliával, Lillával, akihez nemcsak a magyar, hanem a világirodalom legszebb szerelmes verseit írja. így a Lillához irt lírai költemények megörökítettek a nemzeti irodalomban a fiatal leány nevét is, ahogyan ötven évvel később megörökítette Petőfi szerelmének. Szendrey Júliának az alakját. Lilla azonban nem lehetett az öve soha, mert a szép leány apja nem látott mast Csokonaiban, mint egy ágról szakadt poé- tat. Csokonai a csalódástól elszomorodva, elkeseredetten újra vándorbotot vesz kezébe, becsavarogja a Dunántúlt, megáll a Fejér megyei Csurgón, ahol helyettes tanári állást vallal rövid ideig. Nyugtalan természete tovább hajtotta, falvakon, városokon keresztül, közben folyvást új verseket ir, mindig remélve, hogy megértő pártfogókra talál verseinek kiadásához. De ezek a remenyek is vízbe fulladtak. Betegen, kifáradva, összeroskad a sok szenvedéstől és noha nem mond le a költői dicsőségről, 1805-ben kileheli lelket. S amint az történni szokott az alkotó, kivételes zsenik eseteben, Csokonai Vitéz Mihály országos hírnevet kapott a XIX. század ébredésekor a magyar irodalomban, amelynek ó lett az egyedüli legkiválóbb lirai képviselője. ( Amikor a magyar civilizáció fejlődési korszaka belép a XIX. századba, 1800-at írunk. Csokonai a lirai költészet fejedelme. Megelőzi Kisfaludy Sándort és Kisfaludy Károlyt. A lirai és epikus verselésben megelőzi a nagy Vörosmartyt, akire tudvalévőén, úgy mint Petőfire, hatással lesz, nemcsak a költői, hanem a közös emberi vonásokban is. De beszéljünk most Csokonai költészetéről. Borongós, melankolikus lelkiséget, hányattatott. szerencsétlen rövid életét tükrözi költészete és csak szivének választottjához, Lillához irt szerelmi verseiben oldódik fel néhány pillanatra a bánat; az eltúrt szenvedés, a belső, eltitkolt fajdalom. Akkor a napfény egy rövid percig besugározza összetört szivét, lelkét, szellemét, mert érzi, hogy Lilláért | érdemes volt élni, mint ahogy a költészetért is érdemes volt neki küzdeni: Beregi Tivadar (Párizs): Csokonai Vitéz mihály Csokonai Vitéz Mihály En szenvedek, s pedig miattad, Miolta szivem elragadtad, édes Kegyetlenem! El-elhalok, s mihelyt te jutsz eszembe, S igy kell talán e gyötrelembe Örökre sinlenem. De tán, Lilim! te is kesergesz? Rab gerlicém, saskezbe hergesz S kéred segedemet? Hiába már Kincsem, hiába Csak a halál jégsátorába Ölelsz meg engemet. Csokonainak az emberektől, a világtól való menekülés volt a költészet, ugyanakkor a szív pillanatnyi öröme, elillanó boldogsága. Alomvilágot jelentett, amelyben ö élni tudott, ha rövid ideig is: Szerettem! Szerettem! De ha elvesztettem, Ki lángom taplója volt: Ámorok! fogjátok, Ihol a fáklyátok: Ennek langja mar holt. Az irodalomtörténet ráaggasztotta a "rokoko" korszak szellemét, nyelvép és stílusát, mert Csokonai lírájában található könnyed, csipkés, játszó, raffinált er- zéselem, parányi és nem túlzott erotikum, ami verseinek uj szint, hangot, zeneiséget adott. Csokonai 16 eves korában irt verset a Szabadsághoz: Szép szabadság! ó, sehol sincs E világon olly becses kincs, Mely tenállad nagyobb volna, Vagy tégedet kipótolna. Te konnyited terheinket Ha bu rágja sziveinket, Biztatsz minket. f l 0 is, t amint latjuk, a szabadság szerelmes imadoja volt, mint nagy elődei: Zrínyi, Balassa, Mikes, mert ebben az etikai életérzésben megtalálták az emberi boldogság útját. A Tihanyi ekhóhoz, A reményhez, A magányhoz, A boldogságról, A magyarokhoz, A MŰVÉSZET rózsabimbóhoz, amely csupa muzsika, Ó, szegény országunk, Csokonai hazaszeretetének, zsarnoksággyűlöletének a megnyilatkozása, amikor szemrehanyja a magyaroknak, hogy nem mernek "kiállni, vért ontani bosszút állni" magukért: A jármot szabad testedre Tették, s mégis élsz? Es vitéz magyar léttedre A haláltól félsz? O, szegény országunk! .0, szegény hazánk! Elmúlt a szabadságunk, Nyakunkon a hám. Hová legyünk? Jaj! mit tegyünk? Csúf a rabota. Olly országba mert nem megyünk, Hol nincs despota? Csokonai segélykiáltását sem a magyar fourak, sem a nemesség nem hallotta meg, nem is reagált rá, mert azok csak jól akartak i élni, mulatni, dőzsölni, duhajkodni cigányzenével es ugyanakkor meddő’, siralmas passzivitással, nemtörődömséggel szemlelték a magyarság lassú pusztulását, ámely Berzsenyit, aki ennek a kornak a lelkiismerete volt, megdöbbentette! Csokonai is nekünk ajándékozta a magyar lira legszebb termekéit egy olyan elkábult hangulatú időben, amikor csak a progresz- sziv gondolkozásé magyarok álmodoztak szabadságról, igazságról, kultúráról, nyelvünk fejlődéséről és tisztaságáról. Az angol Pope hatása alatt irta Dorottya cimú komikai eposzát,' amely még ma is olvasható világosan tagolt szép nyelve miatt, amelyben finom humorral mondja el egy megöregedett leány mindenáron férjét kereső vágyát. De beszélnünk kell meg Csokonai Anak- reoni dalairól, amelyben a görög óklasszi- kai lírára emlékeztető virtuozitással idézi fel a hedonikus elvezetek gyönyörűségét^ a bor és a szerelem után az élettől való tragikus bűcsűzást. Nem lehet elfelejteni Csokonai mú- és népdalait, mint a Szegény Zsuzsi táborozáskor és a Dal a csikósbörös kulacshoz cimú bordalát, amelyet a költő korában sokáig énekeltek, harmonikus modulációja és muzikális szépsége miatt. Csokonai egy nemzeti époszt is készült irni Árpádról, amelyről ^csak vázlatok maradtak meg; korai halala megakadalvozta e tervenek megvalósításában. A legszebben, a legméltóbban adózott emlékének, lírájának Ady Endre, amikor leírta ezeket a megható, felejthetetlen sorokat, ami idő felettivé teszi a zseni nagyszerűségét: "Be magyar voltál, be magyar. Oh, fájdalmasan magyar. Az elejeböl való a magyar fajtanak. A kévéséből. Ä finomabban meg- alkotottjából. A vívódóból. A szenzibilis- bol. Az egész világgal, minden gondolattal, minden érzéssel, együttélőböl. Mindezért keservesen meglakolt. Lump volt, csavargó, miveletlen, durva és paraszt. Ö volt tudniillik akkor a legeurópaibb ember ebben az országban... Dalolt, s mert lelke rengeteg gazdag és sokszínű volt: feszítgette, edzette, pótolta, díszítette, nöttette szegény magyar nyelvének iromba és szűk kereteit. Es vált természetesen a legpompásabb nyelvújítóvá, kinek emléke előtt hálával kell leborulnunk mindannyiunknak, akik gondolatainkat, érzéseinket magyar szavakba öltöztetjük ki."
