Amerikai Magyar Szó, 1988. július-december (42. évfolyam, 27-48. szám)
1988-07-21 / 29. szám
Thursday, July 21. 1988. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5. UZEI1ET minOEIl IllAGVARHOZ : GOBBI HIIPA A junius 27—i budapesti tüntetésen Csurka István iró ez alkalomra irt beszédét Bubik István, a Nemzeti Színház művésze olvasta föl. Az alábbiakban részleteket, a legfontosabb gondolatokat idézzük: Magyarok, magyar testvéreink! A fájdalmunk óriási, a megrendülésünk egész valónkat megrázza, elragadtatnunk mégsem szabad magunkat. Mi most azért gyűltünk itt össze, hogy hitet tegyünk. Hitet tegyünk a demokrácia, a szabadság és az emberi méltóság mellett, hitet tegyünk elsősorban magyar testvéreinknek elethez való joga mellett, magyar összetartozásunk és közös sorsvállalásunk mellett. Emelt fűvel állunk a világ színe előtt. Nincsenek sanda számításaink, nincsenek burkolt céljaink. (...) Mi azt mondjuk, és azt követeljük, amit gondolunk: emberi élet lehetőségét az erdélyi magyarságnak! Minden ember elidegeníthetetlen joga, hogy saját kultúrájában és saját nemzeti azonosságában élje le az életét a maga, vagy az Ősei által épített otthonokban! Testvéreink! A magyar élet különös fordulóhoz érkezett ezen a mozgalmas nyárelőn. Ennek a fordulónak az egyik partján ott tátong a szörnyű, halálos tragédia, két és fél millió magyar testvérünknek a végső nemzeti megsemmisites szakadeka előtti rémült segélykiáltása, másfelől itt vagyunk mi, anyaországi magyarok, akikre most mintha valami napsugárféle is mosolyogna ezen a tavaszon. Évtizedek óta először történik meg, hogy magyar ügyért, önként és szabadon állunk ki, jószántunkból és tiszta szívvel, évtizedek óta először történik meg, hogy egy valóban alülról induló kezdeményezés gyűjt egybe ennyi magyart. Barátaink! Az, ho^y f mi most ennyien itt vagyunk honfoglaló őseink szobrai előtt, az a magyar élniakarás diadala, az, hogy ilyen szomorú ügyben kellett osszesereg- lenünk, az a magyar élet szomorú tragédiája. A perc mégis felemelő! A perc mégis nagyszerül és reményteljes. Azt jelenti, hogy újra van tiszta magyar szándék! Azt jelenti, hogy jobban itthon vagyunk ebben a hazában, mint amennyire tegnap itthon voltunk, azt jelenti, hogy elmúlóban van a lelkűnkből a sötétség korszaka. Azt jelenti, hogy közös akarattal meg tudjuk állítani azt a tragédiát, le tudjuk fogni azt a gyilkos kezet, amelyik a testvéreinkre akar lesújtani. ( ( Ma erre a térré figyel a felvilag. Itt most egy nemzet mutatja meg igazi arcát a népek csaladjának. Itt most egy nemzet perli vissza az eltüntetett becsületet, egy öregedő, de mégis fiatalos lelkfi nemzet mutatja fel századok alatt megalkotott, vérrel és mártiromsaggal megpecsételt jellemét. Olyannak kell mutatkoznunk a világ színe előtt amilyennek a nemzetünk legszebb pillanataiban mutatkoztunk, amilyennek 1848. március 15-én, vértelen forradalmunk hajnalán látott bennuViket a ránk figyelő Európa. Itt most nincs helye szélsőséges indulatoknak, magyar emberhez méltatlan handabandazásnak, teljesíthetetlen követeléseknek vagy esztelen vagdalkozás- nak. (...) Háborúságból, gyűlöletből, erőszakból, gyilkolásból es vandalizmusból van eppen elég a mai világbank...) Egy ostoba vak jelszó még oly teli torokból való üvöltésével nem lehet visszaszerezni semmit. Aki itt ma irredenta jelszavakat próbálna kiabálni, az a magyarság ellensége! Aki itt ma a teljesíthetetlen vak szélsőségek felé akarja eltolni a mi szép megmozdulásunkat, az nem akar jót nekünk! A mi célunk világos: ki akarjuk vezetni az egyedüllét szorongató sötétségéből a magyarságot. Nekünk most barátokra és segítőtársakra van szükségünk^...) ( t A mi célunk két egyeszeni szóban Összefoglalható: szabadságot és demokráciát kívánunk az erdélyi magyarságnak, s nemkülönben magunknak. Erdély földjén, azonban a községekben és apró falvacskákban, amelyeket most földdel egyenlővé akar tenni az elvakult hatalom, ezer esztendő óta laknak magyarok. Isten Őrizz, hogy felelevenítsük az otromba és meddő vitát, hogy ki volt jelen előbb. (...) Erdély története csak addig Erdély története, , amig i három, évszázadok óta honos alkotó nép, a magyar, a román és a német Írja ezt a történelmet. Közös erőfeszítéssel, becsületes versengésben és tisztesseges munkamegosztással. ( Mi békét akarunk es demokráciát! Mi azt akarjuk, hogy Erdély története békeben és emberi módon folytatódjék, a ma^a természete szerint, u^y ahogy az elmúlt évszázadok küzdelme es munkája a medrét megásta. A Dózsákat és fejedelmeket termő, a kultúrát teremtő és meghatározó, az évszázadokon át a politikai történelmet iró magyarság, a városalapitb es mesterségeket teremtő, céhfenntartó németek, a kereskedelmet és kultúrát mozgató zsidóság nélkül nincs erdélyi történelem, mert Erdélyt éppen ezeknek a népeknek a sajátos együttélése tette Erdéllyé és mint ahogy Őrült és reakciós dolog volna most részünkről a történelem visszarendezésére törekedni, ugyanúgy őrült, és velejéig reakciós törekvés az úgynevezett "homogenizálás", a magyar, a nemet és a (zsidó kisebbség kiüldözese, kiárusítása es etnikumként való felszámolása. Ezért tehát az egész emberiség ellen vét, és háborús bunt követ el, aki egy ilyen közös kincset lerombol, és emberek százezreit és millióit kényszeríti lakhelyük elhagyására. y A népek közötti gyűlölködés felszitasa, a menekülésre késztetés és az ordas eszmék terjesztése éppen annak a közös feladatnak a teljesítésében hátráltatja az emberiséget, amelyik korunk egyetlen és alapvető feladata: a nemzetközi béke és kiegyenlítődés világrendjének a megteremtése^...) Az emberi jogok sarbatiprása, milliók nemzeti mivoltában való meggyalázása és megsemmisítése, a népirtás, nem belügy! Magyarok! Egy tüntető felvonulással nemes érzelmeket lehet kifejezni, fel lehet hívni a figyelmet tragikus eseményekre, de megoldani ezzel még nem lehet semmit. A román-magyar határ a román szervek brutalitása folytán majdnem olyan, mint a régi, rosszemlékű Vasfüggöny. A kulturális csereforgalom szinte nullával egyenlő. A leveleket cenzúrázzák és az állapotokat leírókat meghurcolják. A magyar sajtótermékeket kirekesztik. Az előfizetett lapokat nem kézbesítik. A magyar iskolákat megszüntetik, a magyar kultúra minden intézményére az elsorvasztás réme vár. Az egész magyarságra, a magyar történelemre, a ragalmak és szitkok özönét zúdítja egy a tényekkel mit sem törődő propaganda hadjárat. Burkolt és nyílt uszítás folyik a magyarok ellen. Mindennek csupán a betetőzése ez a mostani bulldózer-program. Magyarok! Ez a tüntetés egyben vizsga BUDAPEST. A Művelődési Minisztérium, a Magyar Színházművészeti Szövetség, a Mőveszeti Szakszervezetek (Szövetsége és a Katona József Színház mely megrendüléssel tudatié, hogy a magyar színházi élet i kimagasló alakja, a nagyszerű színész, a fáradhatatlan közéleti ember, Gobbi Hilda 75 éves korában elhimyt. Hát nem érte meg a százhat esztendőt, amint ezt nyilatkozata szerint egyik szerepének alakját követve szerette volna. Itthagyott bennünket hetvenöt esztendősen. Vigaszunk csak az lehet, hogy annyit alkotott, ^mintha másfél századot ölelt volna fel művészete, munkássága. Családtagunkat veszítettük el benne. Az Örök nagymamát. Vagy talán már a dédit. És nem azért, mert a Szabó családban elérte ezt a kort. Sokan, akik nem is hallgatták a rádióadásokat, u^y éreztek, Gobbi Hilda a magyar színházművészet jóságos nagyija. ( t „ Jóságos? Nem igazan illik rá ez a jelző. Legalábbis megszokott értelemben. Mert Gobbi valójában kemény ember volt. Ha nem Önmagáért kellett küzdenie, hanem szinésztarsaiért. A színházért. A csupa nagybetűsért. Az igaziért. Amelyből manapság már csak mutatóban akad. Részt vett a Horváth Árpád Kollégium megalapításában, szinte a semmiből teremtette meg a szinészotthonokat, ahol megfáradt pályatársai eszményi körülmények között tölthettek életük utolsó szakaszát. És tovább sare«lva az államkincstárt,^ a Bajor Gizi Múzeumban maga köré gyűjtötte az elmúlt évtizedekben eltávozott kollégáit. Akik közé most ő is beköltözik. Nagy alakításai a világunkat fenyegető romlásnak őzen hadat - felmutatva és remélve a tiszta, erkölcsös emberi lét lehetőségét. És ami közben volt? Pernellné lélegzetelállító purparléja és megszenvedett megtérése a Tartuffe-ben, egy klasszikusan letisztult Szent Johanna Shaw színmüvében, kemény, kérlelhetetlen Gertrudisa a Bank bánban, egy félelmetesen kacagtató Kar- nyónö, mely évtizedek óta utolérhetetlen, akárcsak vénséges-csúfságos Mirigye, márványból kifaragott Vassza Zseleznovája és egy fényes "bukás" Giraudoux Párizs bolondjában, amely semmiképpen sem Gobbi kudarca. Ezek azonban csak a legfőbb szerepek. Önmagukban éppúgy nem fejezik ki Gobbi Hilda művészetét, mintha valaki csjak az ünnepnapokat mérné fel életéből. O egyszersmind alázatos szolgálója volt a színpadnak - epizódalakitasai úgy vésődnek be a nézők emlékezetébe, mintha azok nem is a színház, hanem a való élet részei lettek volna. Gobbi Hilda egész élete küzdés volt. Többnyire másokért és közben egy kicsit Önmagáért. Művészi értékeinek megtartásáért, ónnon emberi mivoltáért. Küzdött az öregség, a betegség ellen is. De azon a bizonyos belgrádi délutánon súlyos csapást mért ra a sors. Megpróbált feltápász- kodni; szilárd Önfegyelme, környezetének (folytatás a 11. oldalon) is. A magyarság vizsgája. Nekünk itt most nemcsak azt kell megmutatnunk, ( hogy el vagyunk szanva az agresszor kezet lefogni, hanem azt is, hogy a gyűlölködés a mi szivünket hem töltötte be és elménket nem vakította el. Mi ebben a tragikus órában ist< megőrizzük emberi méltóságunkat és gyűlölködésre nem gyűlölködéssel, a szitkozódásra nem szitkozódással, hanem fegyelmezett mértéktartással válaszolunk.
