Amerikai Magyar Szó, 1988. július-december (42. évfolyam, 27-48. szám)

1988-11-24 / 44. szám

Thursday, Nov. 24. 1988 AMERIKAI MAGYAR SZO 5. “Minden nép felelős a sorsáért” Részlet Hegyi Gyula cikkéből az Elet és Irodalom okt. 14—i számában. Hegyi Gyula meglátogatta a lisszaboni "Angol temetőt", ahol a második világháborúban a hitleri Németország eUen harcoló angol pilóták, köztük H. Berry 21 éves angol fiú mellett Horthy Miklós hamvai is nyug­szanak. Ez inspirálta Hegyi Gyulát cikke megírására. Horthy pályafutásában számomra talán ez a legizgalmasabb: ami utána történt, a végső Ítéletet, mégis az 1944-es végered­mény adja meg. Nemrég jelentek meg a Századok-ban a Kállay Miklosék által 1943- bar Svájcba küldött Barcza György diplo­mata emlékiratai. S mert Barcza ezt kőve­tően sohasem tért vissza Magyarországra, es a két világháború közti társadalom poli­tikai elitjéhez tartozott, véleményének tárgyilagosságában( nincs ( okom kételkedni. O igy ir Horthyról: "Erélyes vágású arca, őszülő haja, friss mozdulatai, udvarias, sót szeretetre méltó modora megtévesztő volt. Ez a marcona képű, bátorságot, erélyt sugárzó tengerész a valóságban egy végte­len gyenge, puha, befolyásolható ember volt, aki mint minden korlátolt ember, csak azokra hallgatott, akik hízelgésből mindig neki adtak igazat. Nem mert vállal­ni semmi kockázatot, egyéni iniciativát, hagyta magát es az országot sodorni a nemet ártól, mely őt is az országgal együtt a végromlásba vitte." Igen, ez a sodródás az arral, az események­kel, a kockázat, az egyeni kezdeményezés elŐli megrettenés: ez lehetett Horthy kormányzó legnagyobb hibája, amely egy törtenelmileg kiélezett korszakban bílnne vált. Nemcsak eszméit kellene megtagadni: ezt a fajta vezetői, politikusi, államférfim viselkedést is - mindörökre. Épp negyvennégy éve, hogy tragikomikus kiugrási kísérlettel véget ért Horthy Mik­lós negyedszázados kormányzósága, s meg­kezdődött a lisszaboni sírban végződő "szamkivetés". Egy másik, későbbi emigráns - egy valóban nagy emigráns Marai Sán­dor aznap, 1944. október 15-én naplójában örökítette meg a hamvaba holt fegyver­szüneti kísérlet es a nyilas puccs eseményeit. Tisztán és egyértelműen. "Mindez inkább kínos és mulatságos, mint komoly; ugyanak­kor vegzetes, elkerülhetetlen; a magyarság megeszi e keserű főzet minden fogását. Kezdte Darányi, aki a 'szeleket iparkodott kifogni a vitorlából' és Gömbös, aki ponto­san ilyen üres, dagályos szólamokkal bűvöl­te a nemzetet s a paralitikus Sztójai után az elmebajos Szálasi tálán utolsó e karének­ben." S nehány héttel később az elpusztult Budapestről: "S a vegsŐ felelősség mégis Horthyé és az embereie, akik engedték nőni, tenyészni a szellemet, amelyből mind­ez kerlelhetetlen végzettel következett." Igaz, Márai szigorú író, mert azt is leirja, amit a sorsot és külső körülményeket és a geopolitikát és az úri huncutságot ment­ségül felhozó magyar toliforgatók többsége sohasem merne papírra vetni. "Nincs kifo­gas: minden nép felelős a sorsáért!" Igen, en is azt hiszem, hogy minden nép felelős a sorsáért. Bárcsak több közöm volna Lisszabonban, a derűs őszben H. Berry huszonegy éves hősi halott és halálá­ban is győztes fiatalember sírjához, mint az öreg ex-kormányzöehoz, aki ellen a H. Berryket küldte harcolni es meghalni az emberiség jobbik fele. De nem igy van. Az én halottam mégis a legyőzött es szám­kivetett, a felelösségrevonást csak politikai konspirációk miatt megúszó öregember Lisszabonban^ (Épp az. ESTböl Judom,.. hogy az amerikaiak ki akarták adni Magyaror-” ’ ZÖLDI LXSZLÖ: Egy svéd, akinek nyoma veszett "Századunk legtragikusabb sorsú személyi­sége" - ez olvasható róla a frissiben meg­jelent könyv hátsó boritóján. Kiadói túlzás. A huszadik század bővelkedik a szörnyűsé­gekben, sok kimagasló személyiség sorsa torkollott tragédiába. Egyikük persze Raoul Wallenberg. Jellemző, hogy eltűnése után több, mint negyven évvel is szóba kerül a világsajtóban. Legutóbb néhány napja beszélt róla Moszkvában a külügyi szóvivő. "Hatarozottan cáfolta azokat a Nyugaton időről időre lábra kapó híreszteléseket, miszerint Wallenberg ma is él - a Szovjet­unióban." Közölte, hogy "1945 februárjában, Budapest közelében, hadműveleti területen letartóztattak, majd a Szovjetunióba szállí­tották" börtönben halt meg, "1947 júliusá­ban". "Minden valószínűség szerint a sztá­lini titkosrendőrség, az NKVD áldozata lett." Lévai Jenő a könyv iroja átélte a magyar zsidóság tragédiáját; a holokauszt avatja kutatóvá. S mert van érzéke a szervezés­hez is, elérte, hogy jól használható, de sajnos, ma már ritkaságszámba menő köte­tei ( a magyar kiadással szinte egyidőben világnyelveken is megjelentek. A kek-sárga, tehát a svéd nemzeti színek­ben pompázó könyvből megismerünk egy rokonszenves fiatalembert. 1912-ben szüle­tett, alig múlt harminc, midőn a magyar fővárosba került. Korábban nemigen találta a^ helyet; sok mindenbe kezdett bele, egye­lőre azonban műfaj nélküli művészként keresi a megnyilvánulás egyetlen lehetséges módját. Az alkalom 1944-ben érkezik el. Svédországi magyarok és nemzetközi szervezetek hatására sikerült megerősíteni a budapesti svéd követséget; az új titkár arra kap megbízatást, hogy mentse a magyar zsidóságot. Csakhogy mire megérkezik, a vidéki zsidóság deportálása már befejező­dött. Az úgynevezett auschwitzi jegyző­könyvből megtudta a nyugati világ, hogy mi történik a koncentrációs táborokban. A fővárosi zsidóság vezetői is tudták, hogy mi var rájuk és a sárgacsillagos tömegekre. Kiélezett helyzetben kezdi hát különleges munkáját a botcsinálta diplomata. Mutatós sportkocsin száguldozik, férjes asszonyokkal flörtöl. Közben Schutzpassokat készíttet, ezerszámra szervezi a védett házakat, ahol nagyobb biztonságban lehetnek az üldözöttek. Intim ismerősei befolyásos személyiségek feleségei. Titokzatos források­ból pénz is kerül a zsebébe. Csodalható-e, ha Wallenberg köré már magyarországi életében legendák szövőd­nek? Lévai Jenő igyekszik megkülönböztetni a kitalációt meg a történelmi valóságot. A pontosításra azért van szüksége az utókor­nak, mert különösen a nyilas hatalomát­vétel után, amikor a budapesti zsidók köz­vetlen életveszélybe kerültek, megszaporod­tak a legendák. A fess kovetségi alkalma­szágnak; Rákosi akadályozta ezt meg, a maga szempontjából logikusan). Innen jöttünk, ezek voltunk, ezert a sorsert felelős­séget kell viselnünk. De az már mostani Önmagunkon műlik, ho^y a meghasonlásnak, a szégyennek azt a mélypontját soha többé ne ismerhessük meg. Hogy a lisszaboni Csillagkertbe és bárhova külföldre kilépve szűkítő jelzők nélkül lehessünk európaiak. Hogy ha a történelmi sirkertekben nem is, jelenünkben éppoly magabiztosak lehes­sünk, mint akik nekünk is megnyerték az utolso (legutolsó) háborút. Nenez lesz, de mienk erfe a Telelosseg. zott halált megvető bátorsággal, már-már pimaszul aknázza ki a legapróbb lehető­ségeket is: zsarolja a nyilas hatalmasságo­kat, esetenként a német megszállókat. Mégse feledkezzünk meg arról, hogy mind­ez a háború utolsó hónapjaiban történik - az elszámoltatás hamarosan bekövetkez­het. Azt hiszem, a túlélési ösztönre épit Wallenberg, sikerrel. A magyarul mindmáig legrészletesebb dokumentáció összeállító­ja és értelmezője pontosan sorjázza az akciókat. Mi, utókoriak aránylag keveset tudunk a negyvenegynéhány éve történtek­ről; a múltnak olyan kútjába pillanthatunk bele, amely minden képzeletet felülmúl. Lévai Jenő sokkal becsületesebb kutató, mintsem, hogy elhallgassa a Wallenberg eltűnése utáni feltételezeseket. Ezt azért fontos megjegyezni, mert tavaly némi vita lobbant fel a hazai sajtóban, s előítéle­tes gondolkodásunkra vetült fény, Gyurkó László ugyanis megemlítette az Új Tükör­ben: ő leginkább azt a felfogást tartja elfogadhatónak, hogy a svéd diplomatát Pestről Debrecen felé menet kiraboltak és meggyilkolták. Többektől hallottam, hogy feltételezése merő apológia. De akkor mit kezdjünk az elfogultsággal még csak véletlenül sem vádolható Lévai Jenő 1948- as megállapításával, amely szerint egyál­talán nem szabad kizárni a rablási verziót. Akadnak olyanok, akik utókori okosságuk­ban másként értelmezik Wallenberg és a szovjet elhárítok kétségkívül létező kap­csolatát. Abból indulnak ki, hogy a svéd diplomata kudarcot vallott volna, ha nem keres kiskapukat a német, illetve az amerikai titkosszolgalathoz. Márpedig az NKVD szinte automatikusan "begyűjtötte" azokat akikről kiviláglott, hogy a háború alatt érintkeztek a német vagy az amerikai kémszolgálattal. (Hát még ha mindkettő­vel.) A másik feltételezés szerint a titok­zatos svéd küldetése nem korlátozódott a fővárosi zsidóság megmentésére. A háború befejezése után programot dolgozott ki az életben maradtak minél zökkenomente- sebb visszailleszkedésere. Ehhez külföldi, elsősorban amerikai tőkét vett volna igénybe. Aligha számíthatott a "sztálini titkosrendőr­ség" tapintatára. * Hatásos dokumentumfilmet _ láttam a Német Szövetségi Köztársaságban. Anja Klabunde készítette, az NDR-tévétársaság sugározta 1987. október 18-án, a címét igy lehetne magyarra fordítani: Egy ember es az Ő legendája. A riporter olyanokat szólaltatott meg, akik egészen közelről ismerték Wallenberget. , Sally Menzl-Barabás izraeli kibuclako (folytatás a 10. oldalon) Most már vehet 5-t&l 30 éves használatra Lakást vagy házat Magyarországon anélkül, hogy külföldi állampolgárságát és jogait feladja Hívja a magyarországi eladási szerv USA képviselőjét részletes információért Retur Realty Corp. 350 Fifth Ave. Suite 5620 NEW YORK.N.Y. 10118 Tel: (212) 695-2245, este: (718) 793-7093

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom