Amerikai Magyar Szó, 1988. július-december (42. évfolyam, 27-48. szám)
1988-10-27 / 40. szám
Thursday, Oct. 27. 1988. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5. Furcsamód éles az emlék. Mint a gyerekkor képei. Az ígéret Földjéről nekem először Jóska beszélt. Hallottam ugyan ilyesmiről már korábban is, az iskolában, hittanórákon, de érteni csak akkor kezdtem az egészből valamit, amikor ö hozta szoba. Valahol félúton volt köztünk, a sokemeletes, kétudvaros bérhaz gyerekserege és a felnőttek között. Mi főnőkként tiszteltük,t az idősebbek viszont inkább közénk valónak tartották. Éppen csak összeszedtük magunkat, feledni kezdtük a pinceéletet, az ostromot, szánkban éreztük meg a lóhus édeskés izet, de a romeltakaritason már túl voltunk. Jóska irányításával végeztük, ezert is éreztük magunkat azután egy kicsit elárvultnak, amikor napokra eltűnt a házból. Hamarosan visszatért ugyan, de mar csak elköszönni. Kékesszurke egyenruhát viselt, ellenzés, félrecsapott sapkat, derékszíján tokba rejtett tört. "Háborúba megyek" közölte a meglepett gyerekcsapattal, s azonnal megereztük, már ö sem a régi. Átkerült a túlsó partra, a nagyok világába. Csak most, utoljára még leereszkedett közénk. Leült a lépcsőre, mint régen, mi körbefogtuk, s áhítattal hallgattuk. "Milyen háborúba?" - kérdezte megilletöd- ve, még kicsit értetlenkedve is egyikünk, hiszen akit csak ismertünk, az mind annak örült, hogy végre vege van, nem lőnek, nem bombáznak többe. "Harcolni a hazámért, Izraelért" - hangzott a titokzatos, felfoghatatlan válasz, amelynek a komolyságához nem fért kétség. Ekkor beszélt az ígéret Földjéről, amely hamarosan valóság lesz, mert megszületik a zsidók országa. Jóska akkor alig volt tizennyolc eves, de a húszat mar nem érte meg. Elesett a maga vállalta háborúban, megláthatta még - akárcsak Mózes - az ígéret Földjét, de a zsidó államalapításnak mar nem lehetett részese. Valahol a sivatagban temették el harcostársai 1947 végén, amikor már lezajlott New Yorkban az a bizonyos szavazás, amelynek eredmenyekent 1948. május 15-én létrejött Izrael allam... Nemrégiben múlt tehát negyvenéves, s öregebbek lettünk negyven esztendővel mi is, annak a Damjanich utcai kétudvaros háznak a gyerekei. De azóta is, akármikor találkoztunk, Budapesten, Párizsban, Londonban, Montrealban vagy New Yorkban, Jóska soha nem maradt emlitetlenül. A főnökünk volt, hiszen Ő vezette a mi portyáinkat, vele adogattuk a téglát, hordtuk a vizet, jártunk élelem után. Értettük már ekkoriban az o háborúját, tudtuk a halála okát, s azt is, milyen egyenruhát viselt. Azokét a zsidó fiatalokét, akik az évezredes megaláztatások emlékével szivükben, idegeikben, gondolataikban, s a fasizmus éveiben szerzett friss sebekkel a tudatukban immár szabadon, emelt fővel akartak harcolni a saját hazájukért, sé majdan élni abban. Közülük kerültek ki az államalapítók: a szélsőségesek, és a békülekenyek, a gyö- lólködök és a szeretet üzenetet hirdetők, a megbocsátok. A kibucok parasztjai és az iparosok, a muzsikusok es a költők, a tanárok, a kereskedők, a munkások, a rabbik, a kántorok. A vallásosak és a hitetlenek, olyan országot építve, amely végre az Övék. És egyúttal olyat, mint a többi' ország, a többi állam szerte a világon. De negyven éven at az asztalos műhelyében, a földműves házában, a kereskedő boltjában, az esztergályos gépe mellett, a tervezőmérnök rajzasztalához támasztva ott volt mindig a fegyver. Ott kellett lennie. A kettős hivatás jegyeben: a hétköznapi munka es a bármikori hadrafoghatóság egyként kötelessége volt mindenkinek. Csak a gyerek es az idős ember mentesült alóla. Ne keressük most az okokat, érjük be a tényekkel. Mit láthatott volna 1947. november 29-e és 1948. május 15-e kozott a mi Jóska barátunk, s milyen sors juthatott volna neki azóta, ha egy eltévedt golyó nem vet véget méltánytalanul korán az életének? Amikor elment, néhányan, az idősebbek közül( csak legyintettek. "Utópia" - mormogták. - "Meghogy zsidó állam?!" Pedig ezt az utópiát akkor már fél évszázada papírra vetette egy 1860-ban, Pesten született fiatalember. Herzl Tivadar müve a Der Judenstaat (A zsidó állam) 1896- ban jelent meg Becsben, s azóta is öt tartják a cionizmus megalapítójának, szellemi atyjának, müvét pedig a palesztinai zsidó allam ujjáalapitása egyik legfontosabb eszközének, propagálójának. Ezzel szemben az iró-publicista korántsem erte be. Nem elégedett meg csupán az irassal. Elnöke lett a bázeli cionista kongresszusnak, s az úgy szolgálatában - ma igy mondanánk - diplomáciái missziót is teljesített. Kihallgatást kért a német császártól, a török szultántól és a római papától is, megnyerni igyekezvén őket az államalapítás támogatásához. Lobogásá- nak a korai halál vetett véget 1904-ben, akkor Herzl mindössze negyvennégy esztendős volt. Jóska hát az ö nyomdokaiba lépett, az o álmát akarta valóra váltani, amikor útnak indult. Mi később azóta is mindig reméltük: úgy, abban a tudatban esett el, hogy nem élt hiaba... Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a közgyűlése 1947. november 29-én határozatot hozott, amelyben az addigi brit "mandátumterület", Palesztina feloszlatása mellett( foglalt állást. A döntés két - egy zsidó es egy arab - állam megalapítására vonatkozott, s a három világvallás szent városának, Jeruzsálemnek nemzetközi státust adott. ( Az akkoriban létező hat független arab allam az ENSZ-határozat ellen szavazott, nem fogadván el, hogy Palesztina 26.3 ezer négyzetkilométernyi területéből tizenötezret a majdani Izraelnek szánt. A terület - úgymond - igazságtalan megosztása, s a palesztin-arab állam megalapításának emiatti elmaradása tette - persze csak az alapvető okot tekintve - voltaképpen a feszültség térségévé a Közel-Keletet. A második világháború poklait megjárt es a tengernyi szenvedést át- és túlélt zsidóság, különösen az európaiak közül sokan a nagy esélyt ismerték fel a döntésben, hasonlóan a már korábban a térségben élőkhöz. Ezért indultak útnak, s ezért ünnepeltek boldogan 1948. május 15-én. Az államalapító elnök David Ben Gurion kiáltványában üdvözölte az eseményt. Utalt Öt évezred történelmi és vallási hagyományaira, s nagy nyomatékot adott annak a gondolatnak, hogy az uj állam bekében szeretne élni szomszédaival, s hozzá akar járulni a térség fejlődéséhez. És jó'ttek a honfoglalók, a telepesek, jobbara szegényen, a világégésen átmentett bátyucskákkal, dobozokkal, bőröndökkel. S nehezen értették meg: nem a béke és a biztonság földjére érkeztek. Továbbra is számolniuk kell az évezredek során immár megszokott életveszéllyel. És alighanem ez sokszorozta meg a második világháború túlélőinek az erejét. A világ - távo maradó, gazdagabb, s igy lelkiismeretét anyagi javai, "jótéteményei" révén megnyugtatni (folytatás a 6. oldalon) THURZÓ TIBOR AZ ÍGÉRET földje
