Amerikai Magyar Szó, 1988. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-28 / 4. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Jan. 28. 1988. Halálcsapda Athén fölött PESTI HUMOR TABI LÁSZLÓ: Valamiről valamit Amióta olvastam az újságban Barszukov akadémikus nyilatkozatát, miszerint lehetséges, hogy a Mars bolygón kezdetleges élet van, dagad a keblem a büszkeségtől. Hogyne dagadna, amikor én ezt sok-sok évtizeddel ezelőtt mar megmondtam, annak ellenére, hogy tudományos képesítésem, sót meg egy vacak távcsövem sincs, s ezek hiányában én a Marsra szabad szemmel a Nagymező utcából tekintettem fel. Amikor azt hallottam, hogy a Marson nem lehet élet, mert oxigénje nincs, nevetnem kell. Én ugyanis el tudom képzelni, hogy a Mars lakóját a széndioxid tartja eletben, s az oxigéntől megfulladna, továbbá az is lehetséges, hogy ereiben - ha egyáltalán vannak - nem ver kering, hanem k'ó- ménymagleves; én elképzelhetetlent nem ismerek, már csak azért sem, mert amint leirom, hogy mi elképzelhetetlen, már el is képzeltem. A Mars-beli életet tagadóknak az alább következő soha meg nem történt, de mégis erdekes történetet szoktam elbeszelni: 1492 október elején a visegrádi erdőben vadászható II. Ulászlót egy középkorú paraszt állította meg útjában e szavakkal: "Felség, ha valami érdekeset akar látni, jöjjön el hozzam, de gyorsan! Van nékem otthon egy nagy fadobozom, annak egyik oldala üveg, azon láthatja, amint egy szakállas tengerész éppen most száll partra az óceán túlsó felen!" Nagyot nevetett erre a király: "Bolond vagy te jóember! Még hogy innen, Visegrádrol átláthatok a Föld túlsó felére?" De a paraszt csak erősködött: "Nemcsak odalathat felseg, de még a hullámok csobogását és a tengerészek kurjongatását is hallhatja, no siessen már!" Hanem a királyok már akkor sem szerették, ha bolondnak nézik őket, Ulászló sem követte a parasztot, hanem leúttette a fejét szegénynek. így aztán csak Amerika lett felfedezve, a televízió nem; utóbbira mintegy Ötszáz evet kellett még várnia az emberiségnek. A televízió, amit Ulászló joggal tartott yolna elképzelhetetlennek, itt a Földön valósult meg, potom ötszáz év múlva. Mi minden valósulhatott meg a kozmikus térben, tőlünk sok milliárd fényévnyire olyan bolygókon, melyeken valamiféle fejlődés évmilliárdokkal ezelőtt indult meg s melyeknek letérői sejtelmünk sincs!? S hogy lehet olyan gőgös az Ember, hogy önmagán kivúl értelmes lényeket el sem tud képzelni a világűrben? Jómagam például azt is el tudom képzelni, hogy az UFÓK igenis kozmikus eredetű járművek s belőlük értelmes lenyek kukucskálnak le a Földre kíváncsian. Hogy sok mindent megfigyelhettek, arra abból következtetek, hogy még egyikük sem szállt le a mi kicsi gomböcskénkre. De ebben már nem vagyok olyan bizonyos. Könnyen el tudom képzelni, hogy igenis leszálltak és itt mászkálnak közöttünk. Hogy nem látjuk őket? Hát aztán. Ha csak az van, ami szemmel látható, akkor vírusok és baktériumok sincsenek. Pedig ugyebár vannak, méghozzá egyre bővebben. TERJESSZE LAPUNKAT! Athén - a lenyűgöző, a nyugati civilizáció bölcsője, a "Föld gyűrűjét ékesítő zafír". Athén - a túlzsúfolt, a kaotikus közlekedési!, a fullaszto levegőjű, az Önmagát felemésztő metropolisz, ( a "biztos sir". F. két város viv egymással elkeseredett küzdelmet és néha úgy tűnik, hogy az utóbbi kerekedik felül. Persze, nem kell ahhoz száz kilométereket utazni, hogy mocskos utcákon botorkáljunk, tűrjük a csúcsforgalom idegtépő megpróbáltatásait, miközben tömény kipufogógáz mérgezi szervezetünket. * A felhő, a nefosz, ahogyan a görögök nevezik, 1974 óta évente több napra megszállja a várost, a lakásaikba, zárt ablakok mögé parancsolja az athéni polgárokat. Az idén nyáron az Athén felett megrekedt gázfelhő a példátlan hőhullámmal párosulva egyfajta halálcsapdát képzett és százszámra szedte áldozatait a görög fővárosban. A nefosz fojtogatásainak napjaiban a sajtó mindig címoldalon számol be a lakosság rémületéről, az orvosok aggodalmáról, es tanácsairól, a politikusok Ígérgetéseiről. A helyzet azonban egyre kétség- beejtőbb, es ez egyeseket érthetően olyan javaslatokra késztet, mint a fővárosi lakosság felének a vidékre telepítése, az autóközlekedés teljes betiltása, sót, az Athént körülvevő négy hegy egyikenek elhordasa. A varost, ahol naponta egymillió jármű ontja bűzét, négy - 1000-1400 méter ma^as - hegy övezi. Ez az oka annak, hogy például < az idén nyáron is , a hőguta idején napokig nem mozduló gázfelhő takarta le ötven méter magasságban a fővárost. Mindehhez járul, hogy az egy fÖre jutó zöldterület aránya Európa nagyvárosai közül itt a leg"Szeretem szép mesterségemet, az nekem mindig örömet adót, mely élteti a hitet bennem, hogy kapott képességeimmel jó ügyet szolgálok" - igy vallott Hitem szerint című gyönyörű képeskönyvében tiz évvel ezeló'tt Reich Károly. A rajzolás volt a mestersége, s verseskötetek, mesekönyvek illusztrációiban gyönyörködő olvasói, tisztelői igazolták ót, jó ügyet szolgált. Már csak igy, múlt időben mondhatjuk ezt: Reich Károly grafikus művész meghalt. Balatonszemesen született, 1922. augusztus 8-án, diplomat 1948-ban szerzett az Iparművészeti Főiskola grafikai szakár} Konecsni György növendékeként. Első egyéni kiállítása 1964-ben volt a Dürerteremben, legutolsó tárlata, amelyen személyesen már nem lehetett jelen, mert betegsége ágyhoz kötötte, Sopronban, decemberben nyílt meg. Munkásságát több díjjal, kitüntetéssel jutalmazták, a Lipcsei Nemzetközi Könyv- művészeti Kiállításon (1965) aranyérmet kapott; a magyar állam 1954-ben és 1956- ban Munkácsy-dijjal, 1963-ban Kossuthdijjal, 1972-ben érdemes művész, 1975- ben pedig kiváló művész címmel ismerte el művészetét. Nagyszerű könyvillusztrátor volt, a nagy hármasnak - Reich Károly, Kass János, Wú’rtz Ádám - az egyike, akinek munkássága nyomán átalakult, újjászületett és fennen ragyoghatott a magyar gyermekkönyvmüvészet. Reich mestere volt a rajznak. Leheletfinom vonásokkal alacsonyabb, egy négyzetméter lakosonként. A nefosz annyira aggasztóvá vált, hogy az ellene folytatott harc évek óta az egyik első számú politikai kérdés. A ma hatalmon lévő PASOK, a görög szocialisták pártja 1981-es sikerében jelentős része volt annak az ígéretnek, hogy győzelme esetén a párt "mindent megtesz" a szmog leküzdéséért. A jelenlegi ( környezetvédelmi miniszter szerint a főváros levegőjét 1992-re teljesen megtisztítják a felhőtől. Addigra csak gazzal vagy ólommentes benzinnel működő taxik közlekedhetnek majd. Elkészülnek a jövő évtized elejére az uj metróvonalak is. 1982 óta még a főváros vonzáskörzeteben is törvény tiltja uj ipari üzemek létesítését. Athénban is komoly gond, hogy a gépkocsi- park több mint felének a kora tiz év körül van, s az autóarak az EGK-n belül az országos átlagjövedelemhez képest itt a legmagasabbak. * Az 1996-os olimpiai játékok megrendezésére Athén az egyik legnevesebb pályázó. Ehhez azonban látványos sikert kellene felmutatni a levegőszennyeződés felszámolásában, a közlekedési lehetőségek javításában, a vendéghelyek gyarapításában. A görög illetékesek, akik némi haladást már elkönyvelhetnek, rendkívül derűlátóak, úgy tartják: a kellő időre felülkerekednek a nehézségeken. Egy közelmúltban tartott maratoni versenyen a célba érés után az egyik futó nem igy vélekedett: "Teljesen kikészült a tüdőm. Ilyen szennyezett levegőben bűntény futóversenyt rendezni." Az ember teremtette "mitológiai szörnnyel" vívott nagyon is valós küzdelemben még nem hirdették ki a végeredményt. alkotott, müvei a szerelemnek, a természet szépségének, a szeretetnek a méltóságát és diadalát hirdetik. Kedves motívumai a mezítelen női test, a virág és a nemes vonalú paripák voltak. Felnőtteknek szóló konyvillusztráciőit, önálló grafikai lapjait sokszor jellemzi a tisztán aradó, szép erotika. Minden vonása az élet gyönyörűségét, a természet báját^ a lét értelmét zengi - kegyetlen, keserű megcsalatás a sorstól e korai halál. Reich Karoly 1987 augusztusában volt hatvanöt esztendős. Az osztrák kutatók biokémiai vizsgálatok után arra- a következtetésre jutottak, hogy a kávé meg tudja akadályozni a trombózist és az infarktust. A koffein hatástalanítja azokat az enzimeket, amelyek a veredények eltómődéséhez vezetnek. Meghalt Reich Károly