Amerikai Magyar Szó, 1987. július-december (41. évfolyam, 26-48. szám)

1987-07-16 / 28. szám

4. • AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 16. 1987. Napjaink RECEPT A NYOLCVANAS EVEKHEZ ÚJSÁGHÍR: A Jimmy Bakker televíziós prédikátor - botrányban szerepet játszó Jessica Hahn elhatározta, hogy elfogadja több hollywoodi filmcég ajánlatát filmszinésznoi karrierre. Készítsünk elő egy bármilyen méretű disznósajt. ízlés szerint válasszuk meg a tárgyat, egyedül arra figyeljünk, hogy mindenképpen sértse a közérdeket, köz­érzést, de legalább a közerkölcsot. Rö­vid időre takarjuk le és várjuk meg, mig magátol megérik. Mikor a dolog kitudódik, kezdjünk el nyilat­kozni. Naponta legalább háromszor, és ha lehet, sose az igazat, vagy csak az igazat, de semmiképpen sem a teljes igazságot. Egy jóízű botrány mindig aktuális. _______ Egyetlen gondunk az legyen, hogy legalább három hónapig ne hagyjuk elaludni az ügyet. Ez alatt az idő alatt tetszés szerinti számban és komolysággal megsértődhetünk, elájulhatunk, kétségbeeshetünk, sirhatunk és fölényesen nevethetünk az események fölött a TV-ben. Három hónap elteltével kezdjünk el tárgyalni könyvkiadókkal, szerényen utazzunk el Hollywoodba meg­szervezni könyvünk megfilmesítését és mérlegeljük a lehetőségeket, hogy eset­leg színészként térünk vissza (a Beverly Hills-i) hétköznapokba. Válasszuk ki uj svájci bankárunkat és viseljük türelemmel az országos meVetü érdeklődést. Ha az események közben bármelyik lépésünknél elbizonytalanodnánk, tanácstalanná vál­nánk, esetleg átmeneti undort éreznénk (önmagunktól), bátorításért forduljunk (például) az evangélistákhoz. Nemere Egy atomtámadás után A Massachusetts Institute of Technology (M.I.T.) kutatói 1985 óta tanulmányoztak e atomfegyveres háború utáni elet lehe­tőséget. Kutatásuk eredményeként, ha egy hatalmas ország, mint például a Szov­jetunió atomfegyveres rakétáinak csupán e^y százaléka hullana Amerikára atom­háború esetén, az sok évtizedre lerombol­ná az amerikai közgazdaságot. A tanulmányok kimutatják, hogy egye­dül a folyékony fűtőanyagok raktárai ellen intézett támadás után megbénulna a szállitbipar, az energiagyártás és a legfontosabb iparok is. Ez úgy lerombolna a közgazdaságot, ho^y a lakosság nagy része éhenhalna néhány hónap leforgása alatt. ( Kormánytisztviselők a tanulmány ered­ményeit hibásnak tartják, szerintük csak éveket, s nem évtizedeket igényelne az ipar újjáépítésé. 1982-ben Thomas J. Jones, az akkori helyettes nemzetvédelmi miniszter azt állította, hogy ha elég lapátunk lesz, ak­kor 2 vagy 3 év alatt rendbehozzuk az országot, még akkor is, ha a Szovjetunió teljes nukleáris erejével támad. A M.I.T. tanulmányokat komputer-modell alapján végezték. A kutatók szerint ez, mint más komputer - modell, túlságosan leegyszerűsíti a dolgot, de annak ellenére helyesen jósolta meg az 1965-80-as köz- gazdasági fejló'dést. I Tasnády T. Almos: Brandt Trudie BRÜSSZEL. Brandt Trudie flamand apáca, mielőtt Nicaraguába utazott volna, inter­jút adott a De Morgen cimíl napilap munka­társának. Azt nem kívánta nyilvánosságra hozni, hogy melyik rendhez tartozik, ab­ból azonban nem csinált titkot, hogy ko­rábban 9 évet töltött a brazíliai szegények báziskózósségében, közvetlenül és a saját bÖren tapasztalta az ottani állapotokat. Miért vállalta most a nicaraguai külde­tést? Négy évvel ezelőtt találkozott egy nicaraguai küldöttséggel, s annak egyik pap-tagja a flamand apáca korábbi mű­ködéséről hallva szinte könyörögve kerte, hogy menjen el hozzájuk, ossza meg az ismereteit az ottani emberekkel. A nÖvér először határozott nemet mondott, később azonban ( rászánta magát, hogy személye­sen tájékozódjon és egy hónapot Santo Tomas-ban töltsön. Az elsŐ benyomásai igen kedvezőtlenek voltak. Szegénység, hiánycikkek, háborús állapotok. De mind­ezek mögött meglátta a nicaraguaiak felemelkedési igényét is es úgy döntött, hogy három évre a helyi alapmozgalom és az AMLAE elnevezésű női szervezet szolgálatába!-, áll. A munkájáért fizetést nem kap, a megélhetéséhez szükséges minimális Összeget egyelőre a flamand barátai és kisebb csoportok biztosítják. Santo Tomas-ban a szandinisták buzdí­tására több alapmozgalom indult különbö­ző gazdasági kitűzések érdekében, igy többek között megkezdték a zöldségter­melést, varróüzemet, gyermekétkeztetési központot, óvodát próbálnak létrehozni. Az akarat és a munkakedv mellett mind­ehhez némi ismeret is szükséges, hiszen a helyi kezdeményezők többsége alig tud irni-olvasni, könyvelést sem ismernek, s az együttmlikodés is uj üt számukra, mert korábban, Szomoza diktátor uralma alatt állatként kezelték Őket, csupán az engedelmességet kellett megtanulniuk. Brandt Trudie szerint egyáltalán nem olyan magától értetődő dolog az, hogy testamentuma a nicaraguaiak közösen akarnak javítani a sorsukon, eppen azért kivan segítséget nyújtani az alapközösségek és a bizottsá­gok együttműködéséhez és egyéb a helyi viszonyok között alkalmazható megol­dásokhoz. A flamand apáca tudatában van annak, hogy mindaz, aminek a felépítéséhez segítséget nyújt, egyik napról a másikra megsemmisülhet. Olyan területre megy, ahol a korábbi látogatása során érte táma­dás a legjobban működő szövetkezetét es a kontrák számtalan embert megöl­tek. Brandt Trudie felkészült a legrosszabb­ra is. Éppen ezért elkészítette a végren­deletet, amiből a De Morgen a következő részleteket idézte: "A vezetők elleni támadások és gyilkos­ságok mellett a kontrák megtámadják , a jólmliködö szövetkezeteket, iskolákat, pusztítani igyekeznek mindazt, ami érté­kes részé Nicaragua újjáépítésének, ugyan­akkor időnként külföldieket is elrabolnak, vagy meggyilkolnak, hogy azáltal nyomást gyakoroljanak a szandinistákra abban a reményben, hogy a külföldi segítőket visszavonják a veszélyes zónákból, a ni­caraguai lakosság magára maradjon." "Apácaként több lehetőségem van ahhoz, hogy hosszabb ideig maradhassak Nicara­guában s igy nagyobb az esélyem arra is, hogy a kontrák kezébe kerülhetek. Arra kérek mindenkit, hogy amennyiben ez utóbbi bekövetkezik, hozzák nyilvános­ságra a tényékét és mutassanak rá a való­di vétkesre: az USA politikájára és pénz­beli ^támogatására. Ha megölnének, Sandi- no földjében akarok nyugodni és ami pén­zem marad, azt Nicaragua újjáépítéséhez kell adni." Brandt Trudie minden pátosz nélkül kockáztatja az eletét, mert meggyőző­dése, hogy fontos és szükséges az, amire vállalkozik. Testamentumának nyilvános­ságra hozatala azt a célt szolgálja, hogy kisérjük figyelemmel a sorsát, azon ke­resztül a nicaraguai nép sorsát. Szaudi pénzforrások Steven V. Robertsnek, a N.Y. Times- ban megjelent cikke rámutat arra, hogy több milliárd dollárt fizetett ki Szaud- Arábia 1970 óta országoknak, csoportok­nak és egyéneknek amerikai kormánykö­rök sürgetésére. Szaud-Arabia rendszerint hozzájárult olyan amerikai külpolitikai tervek költségeinek fedezéséhez, amelyek­re nem sikerűit a Fehér Háznak a kongresz- szus támogatását megnyerni. Az utolso két évtizedben szaudi pénzből jutott Af­ganisztán, Szomália, Szudán, Jemen, Pa­kisztán, Zaire támogatására. Nicaraguá­ban pl. 32 millió dollárt juttattak titok­ban a kontrák támogatására. A Brookings Institute egyik tagja, Wil­liam B. Quandt, aki a Nemzetbiztonsági Tanács közel-keleti szakértője volt, igy magyarázta a folyamatot: Fahd király aláír egy csekket tiz másodperc alatt, mig a kongresszus hetekig vitatkozott volna efölött. Azonkívül is jobb, amikor más fizeti a számlát. Egy volt diplomata pedig fejőstehénhez hasonlította Szaud- Arábiát, amely ad, amikor kell. Nem min­dig egyezik a két ország álláspontja, az USA Izraelt támogatja, Szaud-Arábia pedig a PLO-t, és Szíriát. Az afgán kor­mányellenes csoportra több, mint évi 500 millió dollárt költenek. A Clark tör­vénymódosítás megtiltotta az angolai ellenforradalmárok támogatását és úgy látszik, ott is a szaudi pénzzel avatkozunk be. ma overseas cm. ÍKKA ORSZÁGOS FŐÜGYNÖKSÉG 330 East 79th St„ Suite IC, New York, N.Y. 10021 TEL.: (212) 535-6490 nWIIIUna KUHBKnKH/lM Műszaki cikkek• Kocsik •Csemegecsomag Televíziók • Háztartási gépek stb. Ismét kaphatók az IKKÁNAL ' PÉNZKÜLDIS FORDULJON IRODÁNKHOZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom