Amerikai Magyar Szó, 1987. július-december (41. évfolyam, 26-48. szám)

1987-12-10 / 46. szám

Thursday, Dec. 10. 1987. 3. Magyarokról Magyaroknak Tony Curtis szeret meglepetéssel szol­gálni, a legújabb: eladta Los Angeles-i ottho­nát. Hawaiiban, egy bungalóban él es fest.- Hollywood már nem a régi - mondta Tony Curtis - filmgyártásában a vadság, erőszak és a kegyetlenseg uralkodik. Ebből nem kérek. Most a festésben élem ki magam, megtisztítja a lelkem. A Center Art Gallery kiállítást rendezett képeimből, mindegyik- gazdára talalt. Sikerüknek őrültem, de fájt töltik megválni, mintha a gyermekeimet adtam volna el (Van neki hat.) Visszatérve a filmezésre - vetette közbe az újságíró - nemrég még nagy sikere volt a Mafia Princessben mint Sam Gian- canának. a "keresztapának." Lehet, de újabban csak "ezüstös halántéku. disztingvalt hatvanast" akarnak velem eljátszatni. Ügyvédet! Pokolba az ilyen szerepekkel. En színész vagyok, aki mindig más és más volt a filmvásznon. Az én hátamra nem fognak cédulát ragasztani, beskatulyázni... Imigyen szólt Tony Curtis, és tovább festett. GULLNER GYULA A FEHER HÁZBAN 5» 7 Uri\S Magyarország nagyhatalom - legalábbis ami a szakácsmüyészetét illeti. Ezt bizonyí­totta az a "csúcstalálkozó" is, amelyre nemrégiben a Fehér Házban került (sor, ahol az ínyenc ételek, rafinált mártások, csodálatos étkek készítője Gullner Gyula főszakács találkozott Reagan elnökkel. Gilles Bragard Lyonban tiz éve alapította meg az államfők fÖszakácsainak klubját. Gullner Gyulát, a Duna Intercontinental föszakácsát ez a 20-24 fős klub szinte az első pillanatban tagjai közé választotta. A klub tagjai évente más országban találkoz­nak - az idén erre Washingtonban került sor. A résztvevők ilyenkor nemcsak a meglátogatott ország gasztronómiájával ismerkednek, hanem saját országuk izeit is is leteszik az asztalra.- Nagy öröm volt szamomra - mondta Gullner Gyula - hogy March of Dimes jótékonysági vacsoráján, amelynek fővédnöke Nancy Reagan volt, a menúmüsorban AMERIKAI MAGYAR SZÓ UNGVÁRI TAMÁS A sors iróniája Ezen aztan jót röhögnének Pesten - mond­tam feleségemnek, amikor 8.42-kor a szó szoros értelmében megindult alattunk a told a Del-Kaliforniát átszelő repedések menten. Va»y folyton Pestre gondol, vagy^ viccel - kialtja a gyerekeknek, és az előírásoknak engedelmeskedve behúzza őket az ajtófél­fa alá. Ott a legerősebb a ház. De hát nem- csak nekem ugrott be az otthon reflexszert! tapasztalata. Juan Herrera ali^ egy hete kapta ,meg letelepedési engedelyet az Egye­sült Államokban. Földrengés elől menekült Guatemalából Kaliforniába. Mindene és mindenkije elpusztult abban a katasztró­fában, mely húszezer áldozatot számlált. Juan\ most a zuhany alatt erte az a föld­rengés, melynek tizenöt másodperce alatt nekem az jutott eszembe, hogyan röhögnek majd ezen Pesten. Tapasztalatai azt sugall­ták, hogy minden áron ki a szabadba. Ama húszezer Guatemalában köztük a család­ja, a rájuk omló házfalaktól pusztult el. Még a földrengés után huszonnégy óraval sem tudják pontosan, hogyan halt meg Juan. A lökések ereje dobta ki az utcára az emeletről vagy levetette magát? Én azt tartom valószínűnek, hogy ugrott. Az ember a sejtjeiben hordia a tapasztalatait s Jüannak egyetlen fellebbezhetetlen tapasz­talata volt ezen a világon. Menekülj!-Ez aztán igazán vicces - kiáltom oda feleségemnek, aki a testevei takarja a két gyereket, miközben én hiaba keresem az ajtokulcsot, hogy kijussunk az utcara, mielőtt ránk omlik a ház. Szerencsére rendetlen vagyok, sehol a kulcs. A radio mondja utólag, hogy olykor veszélyesebb a szabadban. Nem az az igazi baj, hogy a föld megnyílik. Hanem az, hogy utána összecsukódik, mint a Don Jüanban. Tizenöt másodperc alatt nem sok idő jut a gondolkodásra, a kormányt az ösztö­nök veszik át. Ismét rá kellett jönnöm, hogy én a vész pillanatában, csillapíthatat­lan ingerre, tréfára kezdek. Úgy rémlik, ahány tragédiát átéltem, mindegyiket az irónia ellentmondása uralta. Áldozat lehet­tem minden alkalommal s nem hős. Mi marad más, mint a vicc? A feszültségtől meg kell szabadulni, a tehetetlenség fogód­zót keres. A második világháború alatt szaporodó llitler-viccek jutottak eszembe. Utólag úgy rémlik, ez volt a legerősebb fegyverünk. A földlökések után az utcák szokatlanul csendesek. Ahol egyébkent autók ezrei húznak át, most lélek sem mozdul. Nem tudhattuk, hogy a nagy országút egyik viaduktja megrepedt s ez elvágta a közle­kedés fő ütőerét. Azt sem égette belénk még a tapasztalat, hogy a nagyobb lökése­ket rendszerint újabbak kisérik: csakugyan, egészen délutánig mozgott a fold. "Hogy röhögnének ezen Pesten" - mondom a fele­ségemnek, aki vizet vesz, megvizsgálja a gázcsöveket, vajon elrepedtek-e, s össze­készíti a pokrócokat, hátha evakuálnak. Én viszont változatlanul arra gondolok, mekkorát nevetünk majd a helyzet iróniá­ján, ha ezt túléljük, s menetrendszerűen visszatérünk Pestre. A rádióállomások megszakították adá­saikat, a riporterek már a helyszínről je­lentik, hogy egy betondarab az egyetemi parkolóban agyonütött egy lányt. Egy idő­sebb férfi szívrohamot kapott a rémület­től es meghalt. A helyi adóra állok ra. Hirek helyett itt a viccverseny megy. A hallgatók betelefonálhatnak egy újabb tréfával, a legjobb vicc szép összeget nyer- het. ( ( _ Az elet megállt. Vihar utáni csönd, a romok fölött a tévétársaságok helikopterei köröznek. Tudjuk mar, hogy a földrengés epicentruma félelmetes közelségben volt hozzánk. Mi vedett meg? Talán az, hogy nem tégla, hanem faházban lakunk? A helyi rádióállomáson azonban meg nem szakad a telefonálók sora. Mesélnék a vicceket változatlanul. S ez igy folyik mindaddig, amig egyre másra elnémulnak a vonalak is, a túlterheltségtől, a rövidzár­latoktól, a tüzektöl. Lehet, hogy ez mégse vicc? De hát épp ezért mesélnénk reszkető magunknak a poénok sorát, utolso lehele­tünkig. Terjed a korrupció Útjelzőket, hoekevasakat es más fémtár­gyakat árult New York államban egy Mr. Will Silón nevű "utazó ügynök". Útközben igyekezett megvesztegetni az állami tiszt­viselőket, akiknek eladta áruit. S miután a városatyák a legutóbbi időkig nem tudták, hogy "Silón" valójában az FBI titkos ügynö­ke, s az állami korrupció felszámolásán dolgozik, megvesztegetési kísérletei szép sikerrel jártak. Silón az öltönyébe egy apró magnőfelvevőt rejtett el, miközben 106 alkalommal kísérelt meg megveszte­getni valakit két év alatt. Csak egyetlen személy utasította el ajánlatát, de ő is csak azért, mert azt nem tartotta kielégí­tőnek. A következmeny: vádat emeltek 44 hi­szerepelt az én pisztrángpástétomom is orosz kaviárral. - S hogyan zajlott le a fogadás? Körbevezettek minket a Feher Hazban, végül az ovális terembe értünk, ahol a miniszterek szoktak várakozni. Néhány perc múlva beléphettünk az elnök dolgozó­szobájába. Ronald Reagan mindenkivel kezet fogott, s velem is váltott néhány mondatot. vatalos személy ellen; többségük megyei közúti ellenőr. "Más államokkal összevet­ve New York kedvezőbb táptalaj korrupt politikusok, csaló üzletemberek es szer­vezett bűnözök szamara" - mondotta egy neves ügyvéd. Lehet, hogy a hivatali visszaélések egyik központja New York, de távolról sem az egyedüli. Az igazságügy-minisztérium egyik legújabb jelentéséből kitűnik, hogy tavaly korrupt koztisztségviselók ellen országos szinten 1192 esetben emeltek vádat és 1027 személyt Ítéltek el. Ez több, mint kétszer annyi, mint egy évtizeddel ezelőtt. "Mostanában többen vállalják a kockáza­tot, mert többet is nyerhetnek - jelentette ki Edward Feigenbaum, a Hudson Intézet­től. - Visszatérnek a megvesztegetések­nél a régi jó idők. Majdnem minden ameri­kai államban szigorúbb etikai törvényeket hoztak az 1970-es Watergate-szakasz( ótal' De Feigenbaum elismeri: "A törvények még nem teszik etikusabbá a kormányza­tokat. Még mindig minden attól függ, mi­lyen embereket választunk képviseletünk­re."

Next

/
Oldalképek
Tartalom