Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1987-02-05 / 5. szám
12. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Feb. 5. 1987. Fertőző májgyulladás A tudósok meg mindig nem találták meg a korokozóját. Azt ugyan tudják, hogy vírusok idézik eló, de nem sikerült elkerülniük és segítségével hatásos oltószert elö- allitaniok, amellyel elejét lehetne venni a megbetegedésnek. ( Világszerte harcolnak a fertőző májgyulladás ellen. Nem könnyű küzdelem ez, hiszen ismeretlen ellenség ellen folyik. A kutatómunkát megnehezíti, hogy nem lehet állatokon kísérletezni. Igaz, fertőző sárgasághoz hasonló megbetegedést sikerült kiváltani egy majomfajtánál azokkal a vírusokkal, amelyekről föltételezik, hogy májgyulladást okoznak, de ez meg nem jelenti azt is, hogy megtalálták a kórokozót. Mert tudományos szempontból nem elegendő valamit föltételezni: bizonyítani is kell. Masfajta vírusok is olyan gyulladást okoznak a majom májában, amely az embernél jelentkező fertőző sárgasághoz hasonlít. Az utóbbi években a tudósoknak sikerült mesterségesen tenyésztenió'k olyan vírusokat, amilyeneket a fertőző sárgaságban szenvedő betegek véréből választottak ki. Tanulmányozásuk során arra a megalapításra jutottak, hogy különféle fajtájú vírusokról van szó. Az első tünetek 2-10 hettel azutan jelentkeznek, hogy a kórokozók az emésztőszerveken át behatolnak a szervezetbe. A beteg egy héttel előbb "meghűl", fájdalmat erez izmaiban, és Ízületeiben, kicsit lázas, sárga a szeme és a bőre, vizelete sötét, széklete viszont világos szinÚ, hasának jobb felsó részében feszülő érzés jelentkezik, mert megduzzadt a maja, nincs étvágya. Ezek a tünetek - a laboratóriumi vizsgalattal együtt - lehetővé teszik az orvosok számára, hogy fölállítsák a diagnózist. De különleges módszerrel megállapítottak, hegy a fertőző maj^yulladas az esetek 50-80 százalékában észrevehető sárgaság nélkül jelentkezik, s ezért többnyire fölfedezetlenül marad. Ez az eredmény igen meglepő es nyugtalanító! Hiszen éppen a bacilusgazda jelenti a legnagyobb veszélyt környezetére nézve. Az az ember, aki nem tudja, hogy beteg, könnyen megfertőzhet másokat. Nem tartják Őket nyilván, ennélfogva vert vehetnek tőlük, már pe- di^ a fertőző (sárgaság kórokozója injekcióval vagy vérátömlesztéssel is könnyen terjed. Ez a szérűmfertó'zés hasonló lefolyású, mint az a betegség, amelyet a vírusok az emésztőszerveken át idéznek elő, csupán a tünetek később, akár fél év múlva jelennek meg, s a baj súlyosabb. A kórokozók hosszú ideig keringenek a verben, elszaporodnak és megtámadjak a májsejteket. A kár, amelyeket okoznak, különböző lehet. Olykor kisebb, máskor viszont igen súlyos: megsemmisülnek a sejtek. Mivel a máj fontos szerepet játszik az anyagcserében, ügyelnünk kell arra, hogy minél kevésbé terheljük meg. így például epe formájában kiválasztja a vérfestéket, amely a sejtek fololdódasa után marad a vérben. Ha zavar áll be a máj működésében, a vérben több epefesték (bilirubin) gyűlik össze, s bejut a bor alatti zsírszövetbe vagy más szövetekbe, és sárgaságot okoz. A máj más mérgeket is kiválaszt. Ebben a folyamatban is változás állhat be. Ezt kontrasztanyagok segítségével ^állapítják meg. (Ezek az anyagok lehetővé teszik, hogy a puha szövetekről is röntgenfelvételeket készítsenek.) A gyógyszerek, a táplálék bizonyos anyagai és a szeszes italok igencsak megterhelik a beteg máját., amikor áthaladnak rajta. A fertőző sárgaságban szenvedő beteget el kell különíteni, nehogy megfertőzzön valakit. Rendszerint hatheti kórházi ápolásra van szüksége. Sokat kell pihennie, mert a majba legkönnyebben pihenés közben jut elegendő vér. Diétáznia kell, mert nem szabad bármit ennie. Fogyasszon könnyen emészthető ételeket, kévés zsirt, sok szénhidrátot. A kórház elhagyása után is ésszerű életmódot kell folytatnunk és szigorúan be kell tartanunk az orvos utasításait, mert csakis igy gyógyulhatunk meg. Több mint egy éven át diétáznunk kell és egy csöpp alkoholt sem szabad fogyasztanunk. Ellenkező esetben szövődmények állhatnak be. Minden ötödik betegnél komplikációk jelentkeznek. Előfordulhat, hogy a majkaro- sodás idillt formát ölt. | PESTI HUMOR ~1- A gyárunk ugyan nem teljesíti a tervet, viszont nekünk van a legnagyobb hóemberünk a járásban! JOGOS ÉRV A könyvelő bekopog az igazgatóhoz:-Volna egy személyes kérésem.-Halljam - mondja az igazgató.-Szeretnék fizetésemelési kérni.-És meg tudná indokolni?-Igen - mondja a könyvelő. - Szeretnek annyit keresni, hogy ne kelljen mindig benyúlnom a kasszába. VELEMENY Egy ^ fiatalasszonytól ( megkérdezték, hog; mi a véleménye a házaséletrol. t -Nem sok különbséget találok leánykor eveim és mostani életem között.-Hogyhogy?-Leanykoromban hajnalig vártam, hcg\ a vőlegényem elmenjen, most pedig hajnalig várok, hogy a férjem hazajöjjön. Nagy magyar sikerrel fejeződött be a Caola Kupa nemzetközi női törvivoverse- nye. A Világ Kupa sorozatba tartozó viadalt Jánosi Zsuzsa, a Bp. Honvéd sportolója nyerte. Az idei viadal egyben az ötéves ciklus utolsó erőpróbája is volt: a Caola vándordijat is Jánosi szerezte meg. Mosolygó érmesek a döntő után (balról jobbra): Jánosi Zsuzsa, a Caola vándordíj győztese, az olasz Trillini, a második es a francia Modaine, a harmadik. Világklasszisok fesztiválja Február 6-8. között Bonnban 5. alkalommal rendezik meg a legnagyobb rövidpályás versenynek számitó Arena fesztivált. A szervezőktől származó értesülések szerint idén 31 ország képviselői állnak rajtkőre, köztük számos világklasszis. így többek között az 50 méteres nói gyorsuszás világcsúcstartója és vb-aranyérmese, a roman Tamara Costache, a férfi hátuszás "egyeduralkodója", a szovjet Igor Poljansz- kij és a vegyesuszas olimpiai bajnoka es vilagrekordere, a kanadai Alex Baumann. A magyar színeket hat vagy hét versenyző képviseli, köztük a két madridi világbajnok: Darnyi Tamas es Szabó József. Megnyitotta k az alpesi sívilághajnokságot Vasárnap délután a svájci Crans Montana- ban ünnepélyes keretek között megnyitották az alpesi si-világbajnokságot. A tízezer néző előtt megtartott eseményen jelen volt Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke, valamint meg sok meghívott díszvendég. A 29. világbajnokságra 36 országból 250 sportoló gyűlt össze, s február 8-ig tiz számban osztják ki az érméket. Pierre Aubert svájci államelnök köszöntötte a megjelenteket abban a varoskában, amely az egyik legszebb a svájci Alpokban, közel fekszik az NSZK és Olaszország határához. Reményének adott kifejezést, hogy a sportolók magas színvonalú versenyeket vívnak majd. Algériába utazott február elején a Videoton NB I-es labdarúgócsapata. A fehérváriak két hetet töltenek az afrikai országban. Hazaérkezésük után (ugyancsak a sóstói stadionban), február 19-én a Spartak Trnava, két nap múlva a szintén csehszlovák Inter Bratislava együttesét fogadják.