Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)

1987-02-05 / 5. szám

10. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Feb. 5. 1987. TUDNIVALÓK MEDICARE-RE KÉSŐBB IS LEHET JELENTKEZNI A 65 évnél idősebbek is kaphatnak Medi­care orvosi biztosítást késleltetés és maga­sabb díjazás nélkül, még ha késén jelent­keznek is, ha előzőleg, mint magánalkal­mazottak kaptak csoportos egészségi bizto­sítást. Ha a 65 évesek Medicare orvosi biztosítást akarnak, erre külön kell jelent­kezni. Ha a jelentkezési időszak letelte után adta be valaki a kérvényt, vagy ha ezt a biztosítást egy időre abbahagyta, külön 10 százalék dijat kellett fizetnie minden év után, amelyben kerhette volna, vagy abbahagyta a biztosítást. A jelenlegi törvény szerint a 65 évesek­nek külön 7 hónapi jelentkezési időszakot adnak, amely abban a hónapban kezdődik, amelyben a magánvállalati biztosítás meg­szűnt. Azonkívül, ha valaki Medicare orvo­si biztosításért jelentkezik az első hónap­ban, amiben nem csatlakozik a maganvál- lalati biztosításhoz, a Medicare ugyanab­ban a hónapban kezdődik, mint a magán­biztosítás. Ha a maganbiztositas később kezdődik, a Medicare orvosi biztosítás annak kezdete utáni hónapban kezdődik. KITERJESZTETT kÁrMETESITESI BIZTOSÍTÁS Az ilyen biztosítás,, amit 1 millió dollár vagy meg több értekben adnak el, fedezi mindazt, amire más kármentesitesi biztosí­tások nem terjednek ki és védelmet adhat masoknak okozott kar vagy ragalmazási perek eseten. Ezek az "esernyő"-biztosi~ tások aránylag olcsók. 1 millió dolláros biztosítást lehet kapni a State Farm-tói 100 va^y^ 125 dollárért, de egyre nehezebb ilyet vásárolni. Sok biztositó társaság csak abban az esetben adja el, ha a ház- és az autó-biztositást is tőlük veszik. Biztosító ügynökök és fogyasztókat védő csoportok egyetertenek abban, hogy habár nagyon kicsi az eshetőség, hogy ilyen bizto­sításra szükség lehet, nem jó enélkül lenni, mert, mint a szakértők mondják, egy ked­vezőtlen kármentesítési ítélet alapján évekig igényt tarthatnak az alperes jöve­delmére. * HÓLAPÁTOLÁS ’ .. . , , Évente ötmillió amerikait kezelnek hat­fájasi panaszok miatt és sokan hólapatolás- ból kifolyólag kapták a bajt. A fiatalok es középkorúak is éppen úgy könnyen hát­fájást kaphatnak a hó eltakarításával, mint az idősebbek. Ennek elkerülésére fiziko- terápistak a következő tanácsot adják: Vásároljanak egy különleges, hátmegerol- tetést enyhítő ásót, amely a legtöbb vas­kereskedésben kapható. Ennek a t behajli- tott nyele megakadályozza a túlságos elő­re hajolást. Ha lehetséges, jobb délután csinálni a hóeltakaritást; a legtöbb csigo- lyaproblema reggel keletkezik, amikor a csigolya nyomásra érzékenyebb. Terdhaj- lassal és a lábszárral és nem a háttal kell emelni a havat. El kell kerülni a szükség­telen fordulatokat, mert az megerőlteti a hátat. Ne rakjuk meg nagyon a lapátot és közben gyakran pihenjünk. Ha bárhol fajdalom áll be, szüntessük be a hólapáto- last és ha a fájdalom tartós, menjünk orvos­hoz. TERJESSZE LAPUNKAT DIVATOS SAPKAK Norvég mintás Pomponos 0€(g)(íWIKl,-»:, Házi­asszonyoknak Mindenféle kötött sapkát viselhetünk, a tavalyit és a tavalyelőttit, ha szánben, formában illik az öltözködésünkhöz. Készít­hetünk újat is a legújabb divatnak megfele­lően horgolva, kötve, egy vagy több szín­ből. Kozmetika hidegben Bőrünket mindig az adott évszaknak megfelelően ápoljuk. A legtöbb figyelem­re és védelemre természetesen télen van szüksége, hiszen a nedves, szeles hideg hatására könnyen kiszárad, s ez, ha elhanya­goljuk, maradandó szépséghibához vezet­het. Ennek elkerülesehez edzeni kell a bőrün­ket. Ha nincs dermesztő hideg, sétáljunk minél többet a friss, tiszta levegőn. Előt­te azonban arcunkat jól mossuk meg, majd hideg vízzel öblítsük le. Ez fokozza a vér­keringést, segiti bőrünk rugalmasságának megőrzését és alkalmazkodását a kinti hőmérséklethez. Ügyeljünk arra, hogy a mirigyek ilyenkor nem termelnek annyi faggyút, amennyi a bor természetes védel­méhez elegendő. Ezért jól krémezzük be a bőrünket és a feleslegeset se itassuk fel. Kezünket minden mosdásnál töröljük szárazra, nappal könnyen beszivódó tej­krémet használjunk, naponta akár többször is, éjszakára pedig tulzsirozott bőrtápláló kenőcsöt. Ezeket jól masszírozzuk be a bőrbe, a feleslegeset papirzsebkendővel töröljük le. A durva, vörös kezet jól fehé­ríti es finomítja a citromos lemosás. Kerék Imre * BRUEGHEL: IKARUSZ Zúdul a hó a kéklő magasságból. Ekéjét mélyre nyomva egy paraszt lép lova mögött. Kicsit távolabb botjára támaszkodva áll a pásztor, feUeget bámul? szálló madarat? ügyet se vet a kósza birkanyájra. - Ki-ki végzi dolgát a nap alatt. A zuhanó testet senki se látja, s a habban sistergő szárny tollakat, a segélykjáltást nem hallja senki... részvéttelen közönnyel ring a messzi cél felé... Mint egy évezredeken át: gördül a Nagy Univerzum tovább. A sütés, főzés - sokféleképpen Tűzhely lapján hús- vagy halszeleteket szoktunk sütni. A forró zsiradék pörzs- anyagokat képez, amelyek jellegzetes jó izt adnak a húsnak, a halnak. A teflon bevonatú serpenyő nélkülözhetové teszi a zsiradékot, de mivel nem pótolja annak ízesítő hatását, az ilyen sülteket ajánlatos - utólag - a szokásosnál kicsit erősebben fűszerezni. A gőzölés - minden nyersanyag megpu- hitasára alkalmas. Idejét az élelmiszer (hús, burgonya, zöldféle) jellege határoz­za meg. A párolnivalót a forrásban lévő viz fölött kell tartani, erre alkalmasak a lyukacsos párolóbetétek vagy sziták, így nem oldódik ki belőle a tápanyag. Párolni megfelelő mennyiségű adalék­anyag (zsiradék, fűszer) és kevés folya­dék hozzáadásával szoktunk. A folyadék mennyiségének meghatározásához min­dig figyelembe kell venni a párolandó anyag nedvességtartalmát. Lehet a zsira­dékban megforgatott élelmiszerre ráön­teni a forró folyadékot, vagy lehet az élelmiszert forrásban lévő kevés folyadék­ba tenni és megforgatni. Lényeges, hogy a gyors hőhatás a pórusait bezárja, ilyen módón kíméljük meg tápanyagtartalmát. Vízben főzni szoktunk húst, kolbászt; minden izletesebbre fŐ, ha forrásban lévő vízbe tesszük. Amikor ismét forrni kezd a folyadék, csökkentsük a hőfokát forr- pont alá.; így valamivel lassabban puhul meg az etel, de izletesebb lesz. Főzésnél az etelek készítéséhez mindig csak annyi folyadék szükséges, amennyi az élelmi­szert eppen eltakarja (kivétel a leves). A főzéssel készülő ételek tápanyagainak egy részé kioldódik és átkerül a fó'zŐlebe. Ezért lehetőleg csak azokat az ételeket készítsük főzve, amelyeknek a levét is elfogyasztjuk (mártás, leves). SOBEL OVERSEAS CORP. IKKA ORSZÁGOS FŐÜGYNÖKSÉG 330 East 79th Street, Suite IC, New York, N.Y. 10021 TEL.: (212) 535-6490 vámmentes KtuoenienyBK Műszaki cikkek • Kocsik • Televíziók • Tűzhelyek • Gáztűzhely •Csemegecsomag Háztartási gépek stb. ^ ismét tophatok azIKKANAL Pénzküldés UTAZÁSI DIÓDA FORDULJON IRODÁNKHOZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom