Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1987-06-18 / 24. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 18. 1987. t RAPPAPORT OTTO: BESZÉLGETÉS GROSZ KÁROLLYAL » ii • • Illyés Gyula eletenek utolso eveiben tisztán látta, hogy két tényező figyelembe vétele nélkül nem lehet az izraeli— magyar viszony kérdéskomplexumát megközelíteni. Noha. több, mint négy évtized telt el a vészkorszak éta, a seb még mindig nyitva van és a diplomáciai kapcsolatok megszakításának következményei, az Izraellel szembeni ellenséges magatartás csak még jobban megkeserítette. Még egyébként baloldali beállítottságú emberek sem hajlandók elfogadni a gyakori hivatkozást a Szovjetunióval való szövetségből fakadó kényszerre. Egy szuverén állam nem mentesítheti magát a felelősség alól azzal, ho^y egyetlen nemzedek életében hol a nemetekre, hol pedig a Szovjetunióra hivatkozik. Izraelben a többség úgy véli, hogy az állami létformának más, merőben uj törvényszerűségei vannak, mint aminoket a zsidók eddig elismertek. Az állam nem élhet elszigetelten a világban, életbevágóan barátokra, szövetségesekre van szüksége, sokoldalú kapcsolatokat kell létesítenie, fenntartania. Egy állam nem élhet folytonosan depresszióban, állandó gyászban, szüntelen perlekedésben. Az allam nem lehet haragban mindenkivel. Azt, ami történt, zsidó embernek nem szabad az idők végeztéig elfelejteni, a gyilkosoknak soha nem lehet megbocsátani. De az állami élet egyik legfontosabb feladata mégis véget vetni az országról-országra u^ra meg újra ismétlődő katasztrófák átkos lancolatanak, amelyre évszázadokon keresztül az egyetlen választ, az egyetlen megoldást a siratásban, a gyászban és a panaszban kerestük. Az állami elet meg kell, hogy szabadítson bennünket az évszázados üldözés által felhalmozódott felelmes tehertől: attól a közérzettől, hogy az egész világ ellenünk van, hogy minden nemzsidé antiszemita. Az utóbbi két-három ( esztendőben a diplomáciai kapcsolatok hianya ellenere, lényeges változás állott be az izraeli-magyar viszonyban, amelynek alakulását a kiegyensúlyozott kölcsönösség nagymérvű hianya dacára sem nézhetjük közönyösen. Izraelben két és fél százezer magyar ajkú zsidó él, akiknek javarésze nem szakította meg kapcsolatait a magyar nyelvvel és kultúrával. Rokonaik, hozzátartozóik, barátaik élnek Magyarországon. Őseik csontjai ottani temetőkben pihennek. A magyar zsidóság hatalmas szellemi értékei azokon a tájakon születtek, amelyekhez annyi szomorú, fájdalmas, de sírig tartó felemelő emlék is fűzi őket. S a jelek arra mutatnak, hogy e gyökereket utódaik es utódaik utódai is keresik és keresni fogják, marosak azért is, hogy az elődök által teremtett szellemi örökséget az egyetemes zsidóság közkincsevé mentsek át. Ebben a hangulatban indultam el az első szép tavaszi reggelen a Köztársaság térre, ahol az Erkel Színházzal szemben, a budapesti Pártbizottság székh'azában másod- magammal találkoztam Grosz Károllyal, a Magyar Szocialista Munkáspárt politikai bizottságának tagjával, a budapesti Párt- bizottság elsó titkárával, az első élvonalbeli magyar pártvezetóvel, aki izraeli újságírót fogad, izraeli lapnak nyilatkozik. Az ízléses egyszerűséggel berendezett hivatali szobában Grosz Karoly otthonias közvetlenséggel indítja el a keresetlen beszélgetést, miközben Íróasztaláról leemeli A csend kiáltása cimü könyvemet és lefegyverző nyíltsággal belevág a sűrűjébe, kifejtve azt, amivel nem tud egyetérteni, amit nem tehet magáévá, sőt ami bizonyos tekintetben sérti az önérzetét. S ez: a magyar zsidóság tragédiájáért való erkölcsi történelmi felelősség kérdésében , elfoglalt, kiélezett, néhol szélsőséges álláspontom. A kollektiv felelősség elvét nem fogadhatja el, mert igazságtalan ál- talanositása egy egész népet bélyegez meg, óhatatlanul azokat is, akik a vészkorszak idején még meg sem születtek, a bűnösökkel együtt elitéli az ártatlanokat. Bevallom rokonszenvesnek találtam a nemes szenvedélyességet, amellyel Grosz Károly a háború utáni uj nemzedék becsületét, büntetlenségét védelmezi. Raoul Wallenberg szobra Grosz Károly azt mondja, hogy a magyar munkásosztály nem felelhet a földesúri horthysta Magyarorszag bűnéiért. Lehet. De a magyar proletariátus mégis fizetett kártérítést azokért a veszteségekért, amelyeket a háborúban akozott a szovjet dolgozóknak. Mert egy nép nem vállalhatja szelektív módon, tetszés szerint a maga sorsát, történelmét, csak a jót, csak a szépet, a többit, a fájót, a lesujtót elhárítva magától. A nép történelme oszthatatlan - "sárból, napsugárból összegyúrva", jó és rossz, közönséges és nagyszerű, fény és árnyék, bűn és erény együtt. A múltúnkkal való szembenézés, a történelem erkölcsi terheinek közös vállalása, - mindez a nemzeti nagykorúság, az erkölcsi érzékenység es az emberi szolidaritás tisztitó megnyilatkozása. Rákosi és társai nyilván mert zsidók voltak, minden erkölcsi alapot nélküló'zve, önkényesen feloldották Magyarországot a felelősség alól, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy ezáltal megvásárolják az olcsó és múlandó népszerűséget. Ez tette lehetővé, hogy szinte az egész nép könnyedén tultegye magát a soraiból kivetett és példátlan körülmények között elpusztított 600 ezer magyar zsidó tragikus sorsán. A megüjhodott magyar szocializmusnak a Rákosi rendszernek ezt a mulásztását is helyre kell hoznia, jo‘vá kell tennie. S bármennyire is közülünk sokaknak lassúnak tűnik a folyamat, mégis határozott tendencia mutatkozik ebben az irányban is. így jutottunk el beszélgetésünk legizgalmasabb részéhez, amikoris Grosz Károly lényegre tbrÖ, széles látókörről és nagy műveltségről tanúskodó elemzést adott a nemzetközi helyzetről, amelynek Magyar- ország is következésképpen az izraelimagyar viszony sem kevésbé, törvényszerű függvénye. Az események, de legelső sorban a Szovjetunióban végbemenő, valóban forradalmi történések olyan sorsdöntő átalakulásokat érlelnek méhükben, amelyek uj irányt szabnak a fejlődésnek, és elhata- rozoan hatnak ki az egész emberiség sorsalakulására. Sok önmegtartóztatásra, okos előrelátásra es higgadt józan politikai bölcsességre van szükség ahhoz, hogy onzón, csupán magunkra gondolva ne sürgessük, türelmetlenül ne erőltessük a lépésról-le- pésre biztosan, de sok visszahúzó elemtől fenyegetett, mégis előretörő kibontakozást. Tisztában kell lennünk azzal, hogy Nyugaton és Keleten egyaránt, nem kevés a száma azoknak, akiket részint zavarba hoz, nyugtalanít, részint pedig ellenállásra, szembeszegülésre sarkal a Szovjetunióban folyamatban lévő forradalmi átalakulás, amelyet azonban aligha lehet feltartóztatni, vagy visszavetni. A pozíciókat, könnyű életüket féltő, retrográd erők nyílt es ^leplezett fenyegetései, bölcs óvatosságra, megfontolt körültekintésre késztetnek valamennyiünket, akik már régebbről vártuk, reméltük a forradalmi megújhodás korszakát. Ez az uj helyzet, amely nem kévés feszültséget és ellentmondást rejt magában és amely mértéktartást és egyesúlyérzéket követel tolunk, - a Közel-Keletre is kihat. Nem titok, hogy Magyarországon legszélesebb körökben óhajtják az Izraellel való kapcsolatok lépésről lépésre történő f elmélyítését. Sok olyan gondolat érlelődik bennünk, amely alkalmas arra, hogy közelebb hozza egymáshoz a lelkeket, hogy eloszlasson régi félreértéseket és előítéleteket, és minden területen uj fejezetet nyisson kapcsolatainkban. A napokban hivatalosan is felavattak a Szilagyi Erzsébet fasorban Varga Imre monumentális alkotását, Raoul Wallenbergról készített nagyszerű szoborművét. Grosz Károly ajánlására elmentünk a budapesti Fővárosi Tanács, hivatalába, hogy megnézzük a szobor makettjét. A szobor kicsinyített mása is döbbenetes, ahogy Raoul Wallenberg két roppant kötábla között kinyújtott kézzel Budapestre néz: kissé mintha megöregedett volna, mintha előre akarna jutni, mintha ismerősöket keresne^ tálán kérdezni is szeretne egyet es mast. Az egyik táblára Ovidius mondását véste be az alkotóművész. Kr. u. 8-ban mondta Ovidius, amikor a Fekete-tenger melle’ száműzték: "Donee eris felix, multos nume- rabis amicos: Tempora si fuerint nubila, solus eris." Amikor jól megy sorod, sok barát vesz körül, amikor béborul feletted az ég, egyedül maradsz. A Grosz Károllyal való találkozás is, amely remélhetőleg nem az utolso', azt sugallja, hogy bizakoda’ssal kell tekinteni a fejlemények elé. Grosz Károly ujtipusú forradalmár, akinek egyéniségében szerencsésen párosul széleskörű műveltség es bölcs valóságérzék, és akinek a sors minden jel szerint fontos szerepet jelölt ki Magyarorszag életében.
