Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)

1986-12-11 / 47. szám

8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 11. 1986. Le nem győzött rabszolgák A gyarmatosítok számos bűne között meg kell említeni azt is, hogy szándékosan eltorzították az általuk leigazott népek történetét. JÓ példa erre Jamaica. Nyuga­ti tudósok mindig igyekeztek úgy feltün­tetni a dolgot, mintha a szigeten nem lett volna hősies ellenállás az idegen kizsák- mányolókkal szemben, s a rabszolgaság szégyenletes rendszerét a brit kormány kizárólag "humánus meggondolásokból" szüntette volna meg. A hamisítók koholmányait cáfolja Richard Hart kétkötetes tanulmánya: "Rabszolgák, akik eltörölték a rabszolgaságot". A szerző neves történész, aki tevékenyen részt vett a sziget munkásmozgalmában. Most Nagy- Britanniában él, ahol tagja az ottani nyu­gat-indiai emigránsokat egyesítő Karib Munkásszolidaritás Szervezete vezetősé­gének. A könyv azzal kezdődik, hogy részletesen ismerteti a maroonoknak a XVII. század közepétől megindult mozgalmát. így nevez­ték az angol rabságból megszökött fekete rabszolgákat, akik letelepedtek a sziget nehezen megközelíthető hegyvidékein és fegyverrel védelmezték szabadságukat. A partizánháborü művészetét elsajátítva a maroonok olyan hatékonyan tevékeny­kedtek, hogy bizonyos Sedgewicke őrnagy, aki abban az időben Jamaicán szolgált, 1655. november 5-én Cromwellnek küldött jelentésében e felkeléseket "nagy veszély­nek" nevezte az angolokra nézve. Egy másik, későbbi üzenetben ezt irta: "a spanyolok­kal nem kell törődni, de a feketék sokan vannak és mindenféle kellemetlenségeket okoznak nekünk—", valamivel később pedig ezt: "két nap alatt több mint 40 katonán­kat ölték meg a négerek". A felkelők vezetői össze tudták kovácsol­ni a szétszórt maroon közösségeket, és miként a tanulmányból is kitűnik, igyekez­tek a maguk érdekében kihasználni a gyar­mati hatalmak közötti versengést. A könyv idéz Hunter kormányzó Londonba küldött táviratából, amelyben jelenti, hojgy a ma­roonok az angolok elleni szövetségre akar­ják rávenni a spanyolokat, akiknek a győ­zelem után garantálniuk kellene a szökött rabszolgák szabadságát. Idéz arról tanús­kodó dokumentumokat, hogy a maroonok megpróbáltak kapcsolatot teremteni a franciákkal. Az állandó harcok kimerítették a gyar­matosítókat. A London által küldött erősí­tések nem tudták Anglia javára fordítani a hadműveletek menetét. 1736 márciusá­ban John Gregory, a sziget akkori kormány­zója megjegyezte: "Igen sok vesződséget okoznak nekünk most a lázadok.Szeretnék valamilyen sikerekkel dicsekedni az ellenük folytatott harcban, de félek, hogy ezek eredményeképpen a lázadók száma nem csökken; kezdenek egyidejűleg több helyen, nagy csoportokban tevékenykedni..." A könyv nemcsak a jamaicai felszabadí­tó mozgalom kevéssé ismert epizódjait ismerteti, hanem szemléletes képet ad a gyarmati elnyomás módszereiről is. Kü­lönösen előnyben részesítették az "oszd meg és uralkodj" taktikáját, amely mind­máig megmaradt az imperialisták eszköz­tárában. Az angolok megpróbálták a ma- roonokra uszítani a szabad négereket és mulattokat, azt tervezték, hogy Latin- Amerika különböző vidékeiről indiánokat hoznak át Jamaicára. De mindezek a ter­vek kudarcot vallottak. Attól tartva, hogy a háború elhúzódik, s a gyarmati csapatok vereségei "hatással lesznek más rabszol­gákra, akik látják, hogy a maroonok sikeres harcot tudnak folytatni a kormány ellen..." az angolok 1739-ben megállapodást írtak alá a felkelőkkel. A maroonokat szabad állampolgároknak ismerték el. A jamaicai felszabadító mozgalom azon­ban folytatódott. A maroonok győzelme lelkesítette azokat, akik még szolgaságban éltek. Nagyszabású rabszolgafelkelések kezdődtek, amelyek az egész század fo­lyamán tartottak. A felkelőknek igen nehéz körülmények között kellett harcolniuk. A hódítóknak sikerült szakadást okozniuk a rabszolgák és a maroonok között, sőt az utóbbiakat zsoldosokként bevonták a hadseregbe. A harcra kelt rabszolgák ezért még a távolesö vidékeken sem érezték magukat biztonságban. Mégis egyik felkelés követte a másikat. A legnagyobb 1831-1832-ben zajlott le. Vezetője Jamai­ca nemzeti hőse, Sam Sharpe volt. Ez a született vezér, tehetséges szónok egye­síteni tudta az ültetvények rabszolgáit és azokat a kiváltságos helyzetben lévő rabszolgákat, akik háziszolgaként, valamint gazdáik gyáraiban és más vállalatainál dolgoztak. Az előzőektől eltérően ez a felkelés szervezett jellegű volt. Sharpe nagy figyel­met fordított arra, hogy erkölcsileg fel­készítse a résztvevőket az előttük álló küzdelemre. Meg a legelmaradottabb rab­szolgákkal is igyekezett megértetni, mi nyomorúságuk fő oka. Miután megteremtette híveinek egysé­gét, Sharpe általános sztrájkot szervezett, es ez, miként a Watchman cimü angol lap 1832 januárjában megállapította, "az egyik legkomolyabb és legnagyobb lázadássá fejlődött, amely valaha is kitört ezen a szigeten". A felkelés, amelyben több mint 20,000 rabszolga vett részt, egyszerrre több helyen tört ki és hamarosan kiterjedt az egész szigetre. A gyakran csak lándzsákkal és ijakkal felszerelt felkelők kerülték a kor­mányhadsereg nagyobb egységeivel való nyílt összeütközéseket. Kis osztagokban tevékenykedve váratlan csapásokat mér­tek az ellenfél táboraira, kis csatározások­ban kifárasztották, erőinek szétaprózásá­ra kényszeritették. Sharpe hadseregének hadműveleteiről beszámolva a kutató különösen hangsúlyoz­za, milyen humánusan bántak a felkelők a foglyokkal. A könyv idézi egy felügyelő tanúvallomását, akit elfogtak a rabszol­gák: az illető elismeri, hogy Sharpe nem tűrte a kegyetlen bánásmódot, azon volt, hogy "ne szenvedjenek azok, akik nem alkalmaztak erőszakot a felkelők ellen..." Éppen ezért az áldozatok száma a fehér polgári lakosság soraiban igen csekély volt. Természetesen a gyarmatosítók nem tanú­sítottak hasonló könyörületességet a fel­kelés leverése után, kegyetlenül leszámol­tak résztvevőivel. A könyv szerzője hangsúlyozza a fel­kelők bátorságát, azt, hogy a halállal szem­benézve is megőrizték emberi méltóságu­kat. Maga Sharpe emelt fővel fogadta a halált. A kivégzésre várva azt mondta a börtönben őt felkereső lelkésznek, hogy inkább hal meg az akasztófán, mint hogy rabságban éljen". A kivégzésnél jelenlévő pap igy írja le Sharpe utolsó perceit: "... Szilárd, sót méltóságteljes léptekkel ment arra a helyre, ahol annyi áldozatot hoztak a rabszolgasag démonának... ÍJgy látszott, hogy egyáltalán nem izgatta a halál közelsége; jól hallhatóan, magabiztos hangon szólt az Összegyűlt sokasághoz..." A felkelés leverése nem renditette meg a rabszolgák eltökéltségét, folytatták a harcot. A sziget egyik fehér lakosa 1832. május 23-án Jamaica kormányzójához irt levelében azt a meggyőződését fejezte ki, hogy "a két fél - a hatóságok és az ül­tetvényesek - közti hosszan tartó elkesere­dett viták nem oldják meg ezt a kérdést. A rabszolga már megértette, hogy van egy harmadik fél, ő maga. Ismeri erejét es ragaszkodni fog a szabadsághoz." Meg­értve, hogy szuronyokkal már nem lehet elfojtani az egyre nagyobb méreteket öltő és egyre szervezettebb tiltakozó megmoz­dulásokat, az angolok 1834 augusztusában kénytelenek voltak törvényt hozni a rab­szolgaság megszüntetéséről Jamaicán. A szerző érdeme szerint értékeli ezt a győzelmet, de rámutat korlátozott jel­legére is. Azzal, hogy a rabszolgákat formai­lag elismerték szabad polgároknak, még nem könnyítették gazdasági és társadal­mi helyzetükön. A kizsákmányolás rend­szerének bevezetése a volt rabszolgákat éhezésre, nyomorra, írástudatlanságra kárhoztatta, ami még ma, több mint másfél évszázaddal a rabszolgaság eltörlése után is osztályrésze utódaik döntő többségének. A ma hatalmon lévő reakciós rezsim a sziget természeti kincseit kiárusította a multinacionális trösztöknek és a Nemzet­közi Valuta Alapnak. Jamaica munkáspárt­ja teljes joggal vádolja Seagha kormányát azzal, hogy lényegében eladta népét az új rabszolgatartóknak és helyi kiszolgálóik­nak. A három évszázaddal ezelőtt megkez­dett jamaicai felszabadító harc folytató­dik. WASHINGTON,D.C. Amerikai helikop­tereken hondurasi katonákat szállí­tottak a Jamastran repülőtérre, ami 17 mérföldre van Nicaragua határá­tól. Az amerikai törvény előírja, hogy amerikai katona nem lép­het a nicaraguai határtól 20nnérföld- nyi távolságon belüli területre. * I .. .. »• / NICOSIA. Irani repülőkről bombákat zúdítottak Basra varosara Irakban es az iraki repülők Irán ipari városait bombázták. —"j I Dr.KM.K0 ILDIKÓ I ) A New York Egyetem Fogorvosi Karának f tanársegéde . | korszerűen felszerelt rendelőjében fi ( 'n-Sl MIh tarost KNsJX j » (közel a Queens Blvd-hoz az N és GG földalattival) A Rendel minden nap A előzetes bejelentés alapján. i f FOGHÚZÁSOK • TÖMÉSEK * KORONÁK I A HIDAK • GYÖKERKEZELES (Root canal) » ft PROTEZBEK • MODERN KOZMETIKAI á ' BONDING • Gyors javítások I | Telefon: (71 Ki 275-7552 j _ Biztosításokat elfogad

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom