Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-12-04 / 46. szám
Thursday, Dec. t. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11. MARSLAKÓK AMERIKÁBAN? Két világhírű iró nyilatkozott a sajtónak az elmúlt hónapokban. Az egyik Kurt Von- negut, egyike a legnépszerűbb és legsikeresebb íróknak Amerikában. A másik Rosa Montero, spanyol Írónő, már kevésbé ismert nálunk, viszont milliók olvassák regényeit Európában. Jelenleg a Wellesley Egyetemen tart előadásokat a spanyol irodalomról. Alant közlünk néhány figyelmet érdemlő részletet Vonnegut interjújából, valamint abból a cikkből, amelyet Ms. Montero amerikai élményeiről irt. AZ APOKALIPSZIS LOVASA Mi a véleménye a 63 éves Kurt Vonnegut- nak a sikerről? Egyáltalán, sikeresnek tartja magát? Senki sem irányíthatja és nem is ellenőrizheti teljesen a saját életét. Az ember szinte még meg sem születik, és már fel kell készülnie arra, hogy bántani fogják. Elég arra utalni, hogy a gyerekek 10%-a valamilyen formában az erőszak áldozatává válik. De hát mik is az ember lehetőségei? Az én sikerem olyan, mint a nagy amerikai álom: jólétben élek, és a rendszer engem érintő része tökéletesen funkcionál. Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy bizonyos formában mindannyian programozva vagyunk. Vagyis Ön tagja az establishmentnek? Senki sincsen jobban benne az establish- mentben, mint én! Nem szeretem azokat, akik tagjai az establishmentnek, és mégis a lázadót játsszák. Nem vagyok szolidáris az establishmenttel, egyszerűen tisztában vagyok vele: szükségem van magamhoz hasonló emberekre. Mindenképpen tagja vagyok az establishmentnek, mert van pénzem. Ha nem lenne, akkor eszre sem vennének. Hol él? New Yorkban, és ez olyan város, amely borzasztóan időigényes. Tulajdonképpen maga egy külön világ. Egy időre letelepedtem Cape Codon, de aztán ennek is vége lett. Régebben még nagyon kevesen laktak ott, csaknem lakatlan volt a vidék. Aztán jött a turizmus és a fellendülés. DDT-vel szórtak be mindent, ami zavarhatta volna a turistákat. Ezzel aztán eltűntek a szép madarak és a növényzet nagy része. Megpróbáltunk fellépni ellene, sikertelenül. "Utánam az özönvíz!" - a legtöbben erre az álláspontra helyezkedtek. Ön szerint nincsenek autentikus tiltakozó mozgalmak az Egyesült Államokban? Tavasszal részt vettem egy tüntetésen a Berkeley Egyetemen. Tiltakoztunk az ellen, hogy az Egyesült Államok továbbra is tökét fektet be Dél-Afrikában. Tiltakozásunk sikeres volt, de nekem az a véleményem, kicsit furcsa, ha a diákok ilyen absztrakt ügyekért tüntetnek,, és olyan “hozzájuk sokkal közelebb eső kérdés, mint például Latin-Amerika, hidegen hagyja őket. De hát lehet, hogy le kell rohannunk Nicaraguát vagy Kubát ahhoz, hogy a cam- pusok újra lázasan tiltakozzanak. Ilyen körülmények ( között van-e még hely az Egyesült Államokban bármilyen utópia számára? , Maga az amerikai alkotmány utópia. En leginkább az ellen tiltakozom, hogy megsértik az Egyesült Államok alkotmányát. Régebben még tanulmányoztuk az alkotmányt, ma már törvények is vannak, amelyek megsértik. De az alkotmányban nincs semmi az igazságos gazdasági elosztásról; maga az alkotmány csak jogi utópia. Most, kétszáz évvel később, gondolkodnunk kellene arról, hogy az igazságosság elve a gazdaságban is érvényesüljön. Nálunk vannak olyan emberek, akik gazdagabbak, mint egy egész állam, például Wyoming! A hadiipar milliárdokat fecsérel el. Egyébként egész Amerika arra buzdít, hogy ne próbáljuk megtudni, mi vár ránk. On az első regényétől kezdve olyan világot ir le, ahol semmire sincs remény. Ma is ez a véleménye? Első regényemben még nagyon érz&dött Aldous Huxley Szép üj világának hatása, és általában komolyan befolyásolt a sci-fi irodalom. De az én hőseim lázadók, olyan emberek, akik aktivar részt vesznek az. eseményekben. Ma viszont nagyon kevés olyan ember van, akit valóban érdekel, mi történik. Az emberi butaság, a degeneralödás azért lehetséges, mert senki sem gondol rá. A butaság meleg baráti szövetségben egyesíti az embereket. Ilyen körülmények kozott mi értelme lehet a szavaknak? * Az Egyesült Államokkal kapcsolatban az egyik legelterjedtebb közhely, hogy errefelé vad és könyörtelen a verseny. Egyébként ügy látszik, minden ezt igazolja. Elmesélik, hogy a Massachusetts Institute of Technology első évfolyamán nem osztályoznak, hogy elejét vegyék a diákok óngyilkosságának. ( A MIT az Egyesült Államok egyik legnagyobb és legtekintélyesebb egyeteme; a fiatal nemzedéket itt avatják be a mindenható mikroprocesszor titkaiba. Ez tehát a szakosodás diadala, ami egyébként általános tendencia az Egyesült Államokban. A MIT hallgatói Nobel-dijat kaphatnak az elektronikában, de többségük teljesen analfabéta mindenben, ami szakterületükön kívül esik. -v Éppen a "szent" technika világában a legélesebb a versengés. Az amerikai társadalomban a curriculum vitae, az önéletrajz gyakorlatilag mindenható. Döntő jelentőségű, hogy az ember milyen egyetemen tanult, igaz persze, hogy az egyetemre a tanulmányi eredmény es a pénz kettős szűrőjén át lehet csak bejutni. Fontos, hogy (egy divatos szakon végezzen az ember, ezekert késhegyre menő harc folyik, és a diákok a kínok kínját élik át. A kitűnő' es az elégséges osztályzat között ugyanis hihetetlen szakadék tátong. Megbukni nagyon könnyen lehet. Feltételezik, hogy abban a néhány emberben, aki meg az elégséges osztályzathoz sem elegendő tudással merészel vizsgára jelentkezni, annyi méltöságérzet sincs, hogy a bukás után bevegye a kellő mennyiségű altatót, vagy hogy főbe lője magát. A Wellesley egyetem spanyol nyelv és irodalom szakán adok elő. Kicsi elit-egyetem ez. Nemcsak arról nevezetes, hogy óriási, gyönyörű a parkja és rendkívül gazdag a könyvtára, hanem arról is, hogy itt kizárólag humán szakok vannak. Az egyetemen nyitott a légkör, erős a szellemi érdeklődés, a valóság sokoldalű megismerésének vágya. Itt nem divat any- nyira a szűk szakosodás, mint a műszaki egyetemeken. De még Wellesleyben, ezen a szerintem lényegesen józanabb egyetemen is ádáz küzdelem folyik a tudományos fokozatokért. Megszokott dolog, hogy az Egyesült Államokban a bemutatkozás percében elhangzik két meglehetősen szokváryos kérdés. Az első az, hogy mivel foglalkozol, hol dolgozol. A második: mi a beosztásod és melyik egyetemen végeztél. Elképesztően sokszor hallottam második kérdésként:-Nem hiányzik az autód? Nem azt kérdezik, hiányzik-e a hazám, a barátaim, a családom, az anyanyelvem. Sőt, azt sem kérdezik, hogy egyáltalán van-e otthon autóm, hiszen eleve feltételezik, hogy van. Először nem tudtam mit feleljek, azt hittem beszélgetőpartnerem viccel. Csak amikor már legalább egy tucatszor hallottam a kérdést, akkor jöttem rá: alighanem az autó náluk a mindennapi let mércéje, a norma vagy a normáltalan- ság jele. Kétségtelen, itt sokkal nagyobb szükség van autóra, mint Spanyolországban. Wellesleyben egyáltalán nincs tömegközlekedés. A városban csak saját autóval lehet közlekedni. Gyakorlatilag mindenkinek van kocsija. Ez egyébként a legjobb módszer ahhoz, hogy a városka elszigetelődjön, távol tartsa magától a nemkívánatos látogatókat. A helyi hatóságok rendkívül szigorú rendelkezéseket hoztak: nincs egyetlen bár sem, és az üzletekben sem kapni szeszes italt. Nincsenek gyorsbüfék, átmenti reklámtáblák, szemfájditó neonfények; csak szép, régi házak, és fából faragott cégéré luxus- uzletek. O, igen, Wellesley arisztokratikus, puritán városka, a boldogság gettója, amely megőrzi a kellő távolságot, ide ugyan csak autóval lehet eljutni. Wellesley nem kedveli a lármás tömegeket. Az utcákon csak kevés negert látni. Néha feltűnik ugyan egy-két színes bőrű diáklány, de nagyon kevesen. Ilyenek a gazdag bostoni elővárosok. Wellesley ennek ellenere szívesen látja a hallgatók között az etnikai kisebbségek képviselőit, de ezek kevesen vannak. Az Egyesült Államokban kevés az olyan család, amelyik megengedhetné magának, hogy gyermeke taníttatására évi tizenkétezer dollárt költsön - ennyibe kerül ugyanis itt egy tanév. A szinesbőrüek között pedig sokkal kevesebb a tehetős család, mint a fehérek között. A színes bőrű diákok egyébként is gyakrabban hagyják abba a tanulást, mint a fehérek. Az egyik fekete hallgatóm kitűnő dolgozatot irt. Amikor megdicsérem, szinte mentegetőzik: - Ez a pszichológiai nyomás miatt van - magyarázza. - Állandóan résén kell lenni a szándékos vagy akaratlan megkülönböztetéssel szemben. És persze megvan az emberben az a belső igény, hogy bizonyítson, azt érzem, mintha az en eredményeim alapján Ítélnék meg az összes szinesbör'űt, mintha nemcsak magamat képviselném, hanem az egész fajtámat. Úgy érzem, ha hibát követek el, akkor nem én hibáztam, hanem egy néger. MIFÉLE VALÓSÁGBAN ÉLNEK? Ez valóban igy van. Az amerikaiak, akik egyébként is remekül értenek üj meghatározások kitalálásához, oreosnak nevezik azokat a négereket, akik be akarnak jutni az elitbe és ezért megtagadják fajtájukat. Maga a szó különben egy süteményt jelent: finom fehér krémmel töltött csokoládés süteményt. Ebben a kultúrában a pénz az igazi isten, ehhez nem fér kétség. No persze, mindany- nyian, akik iparosodott országban élünk, hajiunk erre a képtelen tudathasadásra, fukarsag és pazarlas, mohóság és pocsékolás kozott őrlődünk. De ha lehet, az Egyesült Államokban ez még szembetűnőbb. Nyilvánvaló, hogy ebben a rendszerben mindenhez pénzre van szükség. Óriási .'ősegeket fizetnek, hogy egészséget vásárol(folytatás a 12. oldalon)
