Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-11-13 / 43. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Nov. 13. 1986. Hatvány Lajos levelei SZENT-GYÖRGYI ALBERT Irodalomtörténeti jelentőségű tettet hajtott végre a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó Hatvány Lajos leveleinek megjelentetésével. Hatvány a század egyik legizgalmasabb és legellentmondásosabb magyar személyisége volt: mecénás és regényíró, kritikus és színpadi szerző, báró és forradalmi emigráns, harcos urbánus és népi irók felfedezője, kozmopolita és elkötelezett magyar, bohérn és szerzetesi alázattal dolgozó ember. Élete is hatalmas korszakon iveit át: háborúkon, forradalmakon és emigrációkon. Élt Bécsben, Párizsban, Berlinben, Oxfordban és Firenzében, de ahová mindig visszatért és visszavágyott, ahol otthon érezte magát^ az Budapest volt. Annak a nagy nemzedéknek volt a tagja, melyet joggal neveznek második magyar reformnemzedéknek. Hatvány szervezozsenijét, irodalompolitikáját Ady - kis túlzással - Széchenyiéhez hasonlította. A túlzás annyiban áll, amennyiben a második magyar reformnemzedéknek nem volt történelmi mértékkel mérhető ideje megvalósítani eszméit. Hatvány több mint félezer levelét olvasva elképed az ember, mi mindent tett otthon és külföldön a magyar irodalom egészéért, mégis hányán és hányféleképpen próbálták kitoloncolni nemcsak az irodalomból, de a magyarságból is. Hatvány, aki multimilliomos pénzarisztokrata családból származott, nemcsak az üzleti életnek, a GYOSZ-vezérségnek, a főrendi háznak mutatott hátat, hanem annak a tiszteletreméltó konzervatív egyetemi karriernek is, melyre Gyulai Pál kedvenc tanítványaként méltán számíthatott volna. Mindez Ady Endre költészetének és Bródy Sándor emberi hatásának volt köszönhető. Az Ady-sokk, mely Hatványt és nemzedéke legjobbjait érte, ma már szinte érthetetlen. KöltÓietlen és költészetellenes korunkban hogyan is lehetne elképzelni egyéneket és nemzedékeket, melyek egy-egy vers, vékonyka verseskötet hatására kiperdülnek ígéretes pályájukról, szembefordulnak osztályukkal, s ezzel "elrontják életüket". A kötetben most elsóizben közölt teljes Ady-Hatvany levelezés érzékletesen magyarázza mindezt. Ha nen félnénk a szótól, szenzációsnak is nevezhetnénk, nemcsak egy különös és ellentmondásos barátság lenyomataként, hanem a kor irodalmi és emberi viszonyait unalmas irodalomtö'rté- neteknél jobban megvilágító "emberi dokumentumai" miatt. Ez a "megszólalnak a szobrok" effektus teszi végig hallatlanul izgalmassá és vonzóvá Hatvány Lajos leveleinek gyűjteményét^ mely Hatvány levelei mellett közli a hivő- vagy válaszleveleket is, s ezzel drámaivá, feleseiévé, egyszóval élővé teszi a holt dokumentumokat. Ady és Erdős Reneé, Thomas Mann és József Attila, Bajor Gizi, jászai Mari, Krúdy Gyula, Milotay István,. Szekfü Gyula, Szép Ernő, Gerhard Hauptmann, Lesznai Anna és Németh László - szóval a legkülönbözőbb pályájó es állásfoglalásé, vérmérsékletű és erkölcsiségű emberek kerülnek itt egy kivételes kisugárzású ember hatása alá, akár barátokként, akár ellenségként. A könyv emellett gazdag tárháza a század magyar és európai irodalmi, színházi és politikai élete adatainak: nem egy esetben perdöntő tanúvallomásokat Őriz máig vitatott irodalmi vagy politikai események megítéléséhez. Hatvány Lajos leveleinek gyűjteményét, mely folytatása és kiegészítése a hozzá irt levelek 1969-ben megjelent kötetének, az iró özvegye, Hat- (folytatas all. oldalon) "A magyar nép érték az emberiség csillagokhoz vezető utján" Móricz Zs. A halála is a vitalitás diadala lett. Október 24-ig - halálának napjáig a történelem folytonosságainak nagy tanúja volt. Hus-vér mivoltában hordozta a i XVIII-XIX. századi tudósfamiliák örökségét, a tudományos pálya nemzedékről nemzedékre való áthagyományozódását; mint a Magyarországon elért tudományos produktumáért Nobel- dijjal kitüntetett egyetlen magyar tudós, élő jelképe lehetett egy világélvonalba tartozó magyar tudománynak; a t második világháború alatti politikai és diplomáciai missziójával a "haza és haladás" reformkori eszménye cselekvő vállalásának szimbólumává lett; később, elete utolsó évtizedeiben - kutatói és közéleti munkásságával - tudósi elköte- lezettseg es legmélyebb humanizmus szerves egységének szinte páratlan reprezentánsa volt. 1893. szeptember 16-án született Budapesten, az egyik leghíresebb magyar orvosdinasztia, a Lenhossék család negyedik nemzedékében. Első tudományos dolgozatának tárgya a végbélnyílás szerkezete volt: ezert emlegette gunyorosan, hogy a "rosszabbik végén" kezdte a kutatómunkát. Egészen fiatal volt még, amikor a későbbi érett tudósra annyira jellemző gyakori - csapongásnak látszó - "pályamódosítások" sorát megnyitotta. 1917-ben szerezte meg orvosi diplomáját a budapesti egyetemen. Az első világháborúban az orosz fronton szolgált. Itt mélyült el benne az élet misztériuma iránti már-már vallásos rajongás, de a háborúval szembeni tudományos és érzelmi töltésű iszonyat is. Saját karjába lőtt, hogy hazatérhessen az esztelen vérontásból. Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Hamburgban, Leidenben, Groningenben, Camb- ridge-ben, majd az amerikai Rochester- ben tanul. 1928-ban Cambridge-ben fölfedez egy anyagot, amelyikről később kiderül, hogy azonos azzal, ami később a világ egyik legismertebb tudósává tette: a C-vitaminnal. 1930-ban tér haza. Szegeden kap katedrát. Egy amerikai születésű magyar fiatalemberrel - J. Swirbelyvel - megvizsgálják, hogy a hexuronsav mennyi C-vitamint tartalmaz. Két hónap alatt kész az újabb felfedezés: a hexuronsav azonos magával a C-vitaminnal. Sikert sikerre halmoz. 1936-ban fölfedezi a P-vitamint, amellyel a hajszálerek áteresztőképessége javítható. Ezekért a felfedezésekért kapta meg 1937-ben Szent-Györgyi Albert az orvosi Nobel-dijat; a hivatalos indoklás szerint "a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéseiért, különösen a C-vitamin, valamint a fumarsav-katalizis vonatkozásában." Szent-Györgyi Albert teljes életet élt. Nemcsak kifogyhatatlan invenciójával hanem a reneszánsz emberideálból merített műveltségével és a bölcs humanizmussal párosult "semmi sem idegen t'ólem, ami emberi" felfogású feletigenlésével is valósággal legendás alakjává lett a tudományos és szellemi közéletnek. És ebből a habitusból szinte szükségszerűen következett eszmei és politikai karaktere: nemcsak vallotta a náciellenességet és a fasizmustól való, a zsigeréig átjárt irtózatot, hanem vállalta az elvek őszinteségét igazoló cselekvést is. Nemzetközi tekintélyét kiaknázandó kérték föl a német szövetségből és a háborúból való kiugrásra készülő politikai körök a titkos diplomáciai misszióra: az volt a feladata, hogy a béketárgyalások fölvétele végett Isztambulban kapcsolatot teremtsen a brit hírszerzéssel. Politikai magatartása miatt került föl arra a listára, amelyen a Gestapo a németek bevonulásakor elsőkent letartóztatandók neveit gyűjtötte egybe. A svéd követségen rejtőzve érte meg a felszabadulást. 1945 nyarán uj biokémiai kutatóiskolát szervezett, és egy uj, természettudományos akadémia megszervezésén dolgozott, társelnökséget vállalt a Magyar-Szovjet Baráti Társaságban, nevét adta a társaság folyóiratának főszerkesztéséhez. A magyar tudomány megújulásáért folytatott feló'rlö küzdelmei során feltehetőleg már ekkor megérlelődött benne az az elhatározás, hogy tudományos pályáját külföldön folytatja.. A koalíciós időszak politikai tendenciái is nyilván riasztották. Vallotta, hogy a szellem világában nincsenek országhatárok. 1947-ben az Egyesült Államokban telepedett le. Aktivitását dicséri a "Laboratórium - falak ( nélkül" elnevezésű nemzetközi tudományos együttműködés. Amikor a fegyverkezési hajsza őrülete, a vietnámi háborúban elkövetett bűnök halmaza újból belső kötelességévé teszi, hogy a politika síkján is képviselje azt, amiért a laboratóriumban dolgozik - a legmélyebb humanizmust -, békeszerete- tével lép ismét a nyilvánosság elé. Beszél és ir - cikkeket és könyveket - a kormány politikájával szemben, s élesen támadja a szélsőségesen jobboldali tudós- és honfitársát, Teller Edét. Magyar tudós volt es mindvégig magyarnak is vallotta magát. A hetvenes évek elejétől, amikor is a hosszú távoliét után ismét hazalátogatott - mind több lefordított müvével és a szülőföld iránti sugárzó szeretetével -, a távolság ellenére is végleg hazakerült. Hazánk, kultúránk és tudományunk nagy fiától búcsúzva, egy 1974-es televíziós beszélgetés utolsó mondatát idézzük föl: "Én innen nagyon messze élek, és sok országhatár választ el bennünket, de a szellemi életben ilyen határok nincsenek. Én egy másik országnak, Amerikának igyekszem hasznos állampolgára lenni, de egy még nagyobb egységnek is: az emberiségnek, a nagy, közös célokat szolgálva. Mindez azonban nem változtat azon, hogy éppúgy magyar ember vagyok, mint régen voltam, és a hazám Magyarország. A személyemet kisérő figyelem és ragaszkodás megnyilatkozásaiból látom, hogy az ország sem tagadott meg engem, mint fiát." Kosztolányi Dezső síremlékét - Ősze András szobrászművész alkotását 7 november 3-án avatták fel a Mező Imre úti temetőben.
