Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)

1986-10-02 / 37. szám

Thursday, Oct. 2. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZO 9. Életkor és folyadékszükséglet A geriátriában (az idős emberekkel fog­lalkozó egészségügyi-orvosi tevékenység­ben) a folyadékháztartás kérdésé régóta a szakemberek érdeklődésének középpont­jában áll. A cse­csemő- és gyermek­gyógyászok mar régebben felismer­ték a szervezet folyadékforgal­mának szabályait és fontosságát, és munkájukban mindenkor elsőren­dű feladatkent kezelik az ember- palánták folyadék- háztartásának egyensúlyban tartását, ök ismerték fel elsőnek, hogy minél fiatalabb a gyerek, annál hamarabb veszti el nedveit, és akár órák alatt is beállhat a kiszáradás életveszélyes állapota, amikor már csak a gondos intézeti ellátás( mentheti meg infúziók segítségével az életet. Szembetűnő a hasonlatosság a gyermek és az idŐs ember szervezetének vízháztar­tása kozott. Mindkettőre jellemző a foko­zott folyadékigény és a hajlam a folyadék gyors elvesztésére. A kiszáradás elleni védekezés ezért vált fontos kulcskérdéssé az élet elején és a veige felé egyaránt. A viz jelentőséget az eletben megért­hetjük, ha arra is gondolunk, hogy az em­beri test 66 százaléka viz, de a gyermeké még több. Koplalni akár egy hónapig is lehet, szomjazni 48 órát sem lehet kocká­zat nélkül! Világszerte az a tapasztalat, hogy az 'idős emberek keveset isznak. Legtöbbjének a szomjúságérzete is csökkent, amellett pedig, mivel kevesebbet esznek és az éte­lük általában kevesebb sót és fűszert tartal­maz, kevésbé szomjasak. De még egyeb oka is van az ital korlátozásának. Még sokukban él az a mára már tévesnek bizo­nyult és elfelejtésre ítélt régi orvosi ti­lalom, amely szerint a folyadékbevitel emeli a vérnyomást és terheli a szivet is. A sok idejét múlta tilalom gyökerei mélyebbek, mint gondoljuk, es sajnos gene­rációs örökségként újratermelődnek. ( Korlátozzák a folyadékbevitelt azért is, mert a nők gyakori hólyaggyengesége és a férfiak idős korban gyakori prosztata- novekedese. miatt amúgy is sok vizelési inger zavarja közérzetüket. Sokan szednek vizhajtókat, és úgy v'elik, hogy a fokozott ivás csak növeli a vizelések számát. Akik a folyadékfogyasztást tévés es káros elméletekkel alátámasztva korlátoz­zák, nem tudják, hogy ha a vizelés csak öt százalékkal meghaladja a még elvisel­hető mértéket és elmarad a folyadékpót­lás, akkor már a gondolkodás készsége is jelzi az agyi funkciók zavarát. Aki to­vább vár az ivással, annak a tudatzavar és az eszméletvesztés állapotával is számol­nia kell. A életfolyamatok fenntartásáért tudo­másul kell venni, hogy az idős emberek folyadékszükséglete nagyobb és a kiszára­dás veszélye gyorsabban következik be, mint a felnőtt középkorúaknai. A gyakoribb vizelési ingerek leküzdése diétával, a gyógyszerek megválogatásával és az orvossal történő megbeszélés utján érhető el. TlókTMkja i, * & Bőrápolás Az őszi, teli hónapokban fokozott gonddal ajánlatos ápolnunk arcbőrünket, mert a fedetlen bÓrfelületet érik leginkább az időjárás viszontagságai. A hideg hatására az erek összehúzódnak, a bőrszövet áthűl és ha a szel is fúj, bőrünk kiszáradhat^ berepedezik. A szélkifúvódasok maradandó szépséghibákat is okozhatnak. Erősen próbá­ra teszi az arcbőrt a fütött helyiségek és a kinti levegő közötti nagy hőmérséklet különbség. A kúlönbözÓ börpanaszok megelőzésének egyik jo módszere: a bőr- rendszer edzése. Ezzel borúnkét gyors alkalmazkodáshoz szoktatjuk. Az arcbor edzését hideg-meleg­vizes öblítéssel végezzük. A kezelest hideg­vizes öblítéssel fejezzük be. Az időjárási tényezők elleni védekezés másik hatásos módja: ha szabadba megyünk, "öltöztessük fel" az arcbőrünket is. Kenjük be jó minőségű félzsíros hidratáló arckrém­mel. Ezzel növeljük , a bőr természetes védekezőképességét. Éjszakára használjunk borápoló krémet, mely az éjszakai pihenés alatt fejti ki kedvező hatását. A modern kozmetikai készítmények a természet legjobb hatóanyagait tartalmazzák, amelyek élettani módón segítik megőrizni a bőr egészségét, szépségét. Fontos, hogy bőrtípusoknak megfelelő készítményt vásároljunk, mert csak igy érhetünk el kedvező eredményt. Angóra és moherfonalből készült holmit csak langyos vízzel, finom mosószerrel szabad mosni. A mosó- és az öblítővizet nem kicsavarva, hanem gyengén kinyomva kell belőle eltávolítani. Ha már tisztára Öblítettük, terítsük frottirlepedőre, abba begön^yölve nyomkodjuk ki belőle a vizet es szaraz frottírra fektetve, szabad leve­gőn szárítsuk meg. végül nagyon puha kefé­vel, gyengén simogatva szálirányban és szál ellen kefélve frissítsük fel. som mustos coup. IKKA ORSZÁGOS FŐÜGYNÖKSÉG 330 East 79th St., Suite IC, New York, N.Y. 10021 TEL.: (212) 535-6490 Vámmentes küldemények Műszaki cikkek# Kocsik • Csemegecsomag Televíziók • Háztartási gépek stb. * * Ismét kaphatók az IKKANAL PÉNZKÜLDES FORDULJON IRODÁNKHOZ DC(Ő>[iW!Kk^ Házi­asszonyoknak magÁtol sljlt pusszerli Ha nincs idő sűtesre, egy éjjelen át magától sül meg a következő pusszerli. Hozzávalók: 1 nagy tojás f eher je, 1/8 kávéskanál só, 1/3 bögre cukor, 1/2 bögre darált dió, 1/2 bögre pici csokoládé mor­zsa. Fíltsük be a sütőt 350 F. fokra. Közép- nagyságú keverő tálban, a villanykeverot a leg^yorsabbra állítva, verjük fel a tojás­fehérjét a sóval, mig fel nem tornyosul. Evőkanalanként adagolva keverjük bele a cukrot, verjük fel kemény es fényes habba. Adjuk hozzá a ^iiót és a csokoládemorzsat. Tetőzött kávéskanalanként csöppentsük a kevereket aluminiumfoliaval bélelt tep­sibe^ Tegyük a sütőbe; csukjuk be a sütő ajtaját; zárjuk el a sütőt; az ajtaját ne nyissuk ki. Hagyjuk benne a pusszerlikat legalább egy éjjelen át. Szedjük le az alu- miniumfóliárol és tároljuk szorosan elzárt edényben. Kb. két és fel tucat pusszerli lesz belőle. Egy darab tartalmaz: 36 kalóriát, 1 gramm fehérjét, 2 gramm zsírt, 5 gramm szénhid­rátot. Fenntartó Gárda n.ü.= naptárüdvözlet. Odor Louis n.ü. $15.- Soos Ethel férje, Louis emlékére $20.- Pallagi Frank n.ü. $10.- Kacor Irma n.ü. $25.- Horváth Eugene n.ü. $15.- Papp Rózsa $10.- Gabura Mary (Toronto, Ont.) n.ü. $5.- Lusztig Imre fele­sége, Evelyn emlékére $25.- Roth Ernő ál­tal: Miami Kultur Klub $50.- Farkas Lili által: Velecky Erzsébet $10.- Kovács Steve (Toronto^ Ont.) n.ü. $50.- Farkas Gabi n.ü. $20.- Kéri Irén n.ü. $20.- TÓ'zsér James (Brantford, Ont.) n.ü. $30.- Lusztig Paula és Gabi n.ü. $20.- fiuk, Milton emlékére $10.- Flecker Steve és Annus n.ü. $50.- Faragó Margit n.ü. $25.- Földi Mary es Mike $10.- Kálótzy Magda Takács Erzsébet em­lékére $20.- Grosz Irén $5. Évkönyvre fizettek: Odor Louis, Kacor Irma, Honig Julia, Ga­bura Mary, Krompács Irma, Földi Mary és Mike. GELLERT ALBUMRA FIZETTEK: Lusztig S. $5.- Róth E. $5.-. DETROITI HÍR EK HOL KAPHATÓ A MAGYAR SZO ES AZ ÉVKÖNYV: Delray Party Store, 7900 W Jefferson Detroit, Mich. 48209. t .. , || Detroit es kornyéké lapkezeloje: Miklós György, 11255 Allen Rd. Apt. 420. Southgate, Mich. 48195. Telefon: 287-2856.

Next

/
Oldalképek
Tartalom