Amerikai Magyar Szó, 1986. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)

1986-05-15 / 20. szám

4. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 15. 1986. DR. BUKKHEGYI LÁSZLÓ: NYIIJTOZKODO ÓRIÁS Kína, az "ébredő óriás" (sárkány) nemcsak, hogy nyújtózkodik, hanem már erősen "moz­gásban is van". Egyik lábával egyenesen a XXI. századba akar előreugrani, a másik lábát azonban még messze a múltba vonszol­ja. Hogy sikerül-e mindkét lábával egyszerre, iparilag, gazdaságilag, katonailag^, szociá­lis, társadalmi berendezését illetően ugra­nia, az a jövő zeneje. Kina jelentősébe világviszonylatban annyira fontos mar most is, hogy érdemes vele behatóbban foglalkozni. Kina jelen politikája, ambíciója: teljes modernizáció. Bonn, Ny.Németországbol jelentette az UPI, hogy egy kínai küldöttség, mely Zhao Ziyang miniszterelnökkel Ny.Nemet- országban látogatást tett, előzetes megál­lapodást irt alá a vendéglátó állammal, hogy négy atomreaktort óhajt vásárolni s a vételár fejében hajlandó erősen rádió- aktiv nukleáris hulladékot Ny.Németország- tól elfogadni. Kohl kancellár és Zhao meg­elégedetten szemlélte, amint a kínai atom­bizottság tagjai és a Siemens elektromos müvek leanyvállalata: a Kraftwerk Union aláírták az előzetes megállapodást, mely a német vállalat számára 2 milliárd dollá­ros üzletet jelent. Egyidőben aláirt a két nemzet egy 10 éves, kölcsönös gazdasági és technikai segítséget magábafoglalö megállapodást is. Ugyancsak az UPI jelentette, ez alkalom­mal azonban Beijingből, miszerint Kina határozottan állítja, hogy képes űrhajóst a világűrbe küldeni, és saját űrprogramjára támaszkodva saját urbolygóit sajat rakétái­val kilőni, s rendelkezik a megfelelő földi irányitó-vezerlö állomással Is. Nyugati megfigyelők már sejtették, hogy Kina rövi­desen be fog lépni a nagy jövedelmet ígérő "úr-piacba", azonban úgy számítottak, hogy még beletelik jo időbe, mielőtt Kina az Egyesült Államokkal és Ny. Európával e téren versenyezni képes. A hivatalos kínai híradás szerint az illetékes minisz­térium kijelentette, hogy Kina képes űr­hajó (space shuttle) gyártására-fellővésé- re éppúgy, mint saját űrbéli programjának megvalósítására, bár egyidejűleg nem küld űrhajósokat fel, mivel ez semmiféle gyakor­lati értékkel nem járna Kina számára. Jelenleg Kina idegenkedik attól, hogy az óriáshatalmakkal e téren már most ver­senyezzen; ugyanakkor azonban {Írbolygó­kat fog felbocsátani természeti kincsei MAGYAR FOGORVOS Dr KALKÓ ILDIKÓ A New York Egyetem Fogorvosi Karának tanársegéde korszerűen felszerelt rendelőjében 97-52 64 Ave Forest Hills, NY. (közel a Queens Blvd-hoz az N és GG földalattival) Rendel minden nap előzetes bejelentés alapján. FOGHÚZÁSOK »TÖMÉSEK * KORONÁK HIDAK » GYÖKÉRKEZELÉS (Root canal) PROTÉZISEK * MODERN KOZMETIKAI BONDING * Gyors javítások Telefon: (718) 275-7552 Biztosításokat elfogad I I I I I felderítésére, meteorológiai és más tudo­mányos célokból, s felkészül arra, hogy a jövőben ilVen irányú nemzetközi megbíza­tásokat vállaljon. Kina már rendelkezik nukleáris fegyverekkel, misszilekkel; hogy milyen nukleáris hadianyag-raktárt épí­tett ki, azt természetesen pontosan nem tudhatjuk; a kiszivárgott hírek szerint igyekszik a legfejlettebb technikai vívmányo­kat úgy tőlünk, mint a Nyugattól, sot a Szovjetuniótól is megszerezni, modern haderőt kiépíteni. Mintegy húsz éven át a Kínai . Népköz- társaság elzárta magát a külvilágtól, az idegen befolyás elől s megkísérelte, hogy kizárólagosan saját maga fejlessze ki Ön­magát, saját magara és a szocializmusra támaszkodva. Amikor ez nem sikerült, a fejlődés ütemét tál lassúnak találta, ismét kitárta kapuit a világ felé; megkez­dődött Kina mielőbbi modernizálása. Az u.n. "Saját Gazdasági Zónák" Kina délkeleti partjain lenyeges szerepet játszanak ebben az átalakulásban. Ezek a leendő gyáripari és kiviteli, külkereskedelmi gócpontok, melyeken keresztül a világgazdasag modern módszereit elsajátíthatják. A legmoder­nebb városok, üzemek modelljei vannak már készen, az idegen beruházóknak ala­csony adót, alacsony lakbért, viszonylago­san alacsonybérü munkaerőt és egyeb ked­vezményeket ajánlva fel, - milliónyi lakos számára megfelelő, modern lakásokkal, meg ez évezred végére. A nagyszabású tervek az uj Brasilia épületeit, ultramo­dern stílusát juttatják az ember eszébe. A nagyméretű építkezésekben 60,000 épít­kezési alkalmazott, 34 építkezési vállalat, Kina minden részéből vesz részt, mint például a Shenzhen-i nagy terv kivitelezé­sében. Idővel Kina a speciális zónákban nagyszámú, különféle gyárat akar építeni; 150 gyár máris "kivitelre" termel; különö­sen a könnyűiparra helyezik jelenleg a hangsúlyt. Folytatjuk Dr.Tar előadása Washingtonban Washingtonban fejezte be nagy sikerű amerikai koncertkörutját Perényi Miklós gordonkaművész. Koncertjéről rendkívül lelkes méltatást közölt a The Washington Post. A neves magyar művész korábban New Yorkban és más városokban is hang­versenyezett, s az ősszel kezdődő évad­ban ismét számos meghívásnak tesz majd eleget az Egyesült Államokban. Ugyancsak na^y tetszéssel fogadta az amerikai közönség a másik kitűnő magyar csellista, Onczay Csaba koncertjeit is. Mintegy 150 résztvevővel tartotta meg a washingtoni Smithsonian Institution, az amerikai főváros neves tudományos kutatóintézete "Budapest és Bécs - a Duna gyöngyei" cimü egész napos szemináriu­mát. A magyar es az osztrák nagykövetség közreműködésével megrendezett szeminá­riumon több előadás hangzott el a két szom­szédos főváros kulturális életéről, a század­fordulótol kezdve napjainkig. Századunk első felének magyar kultúrá­járól Lee W. Congdon professzor tartott nagy érdeklődéssel fogadott előadást. A mai Magyarorszag kultúráját az Egyesült Államokban ólŐ Tar Zoltán professzor is­mertette előadásában. KORUNK STAR WARS Az alábbiakban részleteket közlök a Chicagóban megjelenő SENTINEL című újság vezércikkéből: Dr. Carl Sagan, a nukleáris fegyverkezesi hajsza ellen folytatott harca miatt jól ismert ü'rtudos, éles ellenzésének adott I kifejezést, amiért Izrael csatlakozott a U.S. Star Wars (Strategic Defense Initi­ative) programjához. "Star Wars" nem jó a világnak, amibe Izrael is beletartozik. Bármi, ami nem jó a világnak, az nem jo Izraelnek sem. Ha a világ elpusztul, elpusz­tul Izrael is, zsidók is elpusztulnak. - Sa­gan ilyen nézeteinek adott kifejezést egy a JTA-nak (Jewish Telegraph Agency) adott interjú során, annak előestéjén, hogy el­nyerte a Shalom Center, Brit HaDorot (Nemzedékek Szövetsége) Beke Kitüntetést, a New York-i Plaza Hotelben. Osztozott ebben a kitüntetésben a Boston-i Zsidó Koalíció a Békés Világért. Ezt a kitüntetést nyerték • zsidók, akik küzdenek egy nukleá­ris holocaust megelőzéséért. Sagan a tudós és iró, a Cornell Egyetemen az asztronómia es ürtudomány professzora, és a Bolygó Kutatás Laboratóriumának igazgatója, kutatásaival felriasztja a világot a "nukleá­ris tél" veszélyére, egy atomháború követ­kezményeiről, és egy ilyen háború megelő­zéséről. Sagan elveti az elméletet, amit egyesek hirdetnek, hogy a nukleáris fegy­verek csökkentése az U.S.A. által megszün­teti az egyensúlyt a Szovjetunióval szemben, es ezáltal Izrael sebezhetőbb lesz Közép- Keleten. Ez csak elfcgadása a Reagan-fe- le szójárásnak, mondja Sagan. "A valóság az, hogy a Szovjetunió sokszorosan el tud­ja pusztítani az U.S.A.-t és az U.S.A. sok­szorosan el tudja pusztítani a Szovjetuniót. Mindkettőnek meg van a sérthetetlen nuk­leáris képessége, igy tehát gyerekesség egyensúly hiányáról beszelni." A világ nuk­leáris fegyvereinek számat 60,000-re te­szi, és ez gyalázatos. Egy népet el lehet pusztítani egy nukleáris háborúban, még akkor is, ha nem zuhan területére egyet­len atombomba sem. Mi mindnyájan függünk egymástól. A nukleáris háború elkerülése, megelőzése legelső feladata kell, hogy le­gyen a zsidó közösségnek, és mindenki másnak, mondja Sagan. Szigorúan elitéli Izrael katonai és nukleáris együttműködését Dél-Afrikával. "Nagyon nehez megérteni, hogy egy nemzet, amely nagyreszt olyanok­ból áll, akik egy gonosz és fajgyűlölő re­zsimtől menekültek, most katonai szövetség­ben áll egy gonosz és fajgyűlölő rendszer­rel." A kérdésre, hogy lehet-e jogosítani az ilyen együttműködést Izrael küzdelmével a fennmaradásért, Sagan igy válaszolt: "Vajon, minden megengedhető, bármilyen elv mellett, a vélt nemzeti túlélés kere­tében? Elfogadható jogosítás lehetett vol­na az emberek részére a nácik pártolásá­hoz, a II. világháború idején? Mit gondol­nának erről zsidók? A háború után, ugyan­ezen elv alapján U.S.A. kormányhivatalok importáltak német tudósokat, akik a náci­kat szolgálták, hogy a mi rakétáink kifej­lesztésében dolgozzanak. Egyszerűen U.S.A.- Szovjet ellenességröl van szó, és ez van a fegyverkezési hajsza mögött is. A kér­dés most: minden megengedhetó-e a szov­jet iránti ellenségeskedes címén?" Vágó Oszkár TERJESSZE LAPUNKAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom