Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)

1985-08-29 / 32. szám

Thursday, Aug. 29. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 11. Illyés Gyula: Ä PuA/ftáh 96. Hát bent járt nalam - mondom neki - de csak beszélgetni. Kérlek, azonnal elhitte, meg meg is köszönte a szívességemet. Ezek ügyetlenek, mohók, mint az állatok, semmi pallérozottság bennük. A múltkoriban, mulatság közben e^y legénynek majdnem kiütötte a szemet az egyik lány. Elémkerűlnek, - a szerüs- kertben esett a dolog, hová a táncból el­vonultak. Nem értettem az ügyet. Ha a lány elmegy azzal a kamasszal, akkor mit kapkod a szeméhez? - Erőszakoskodni akart velem, - mondja a lány, persze nem ezzel a szóval. Nagy eset! Négyszemközt előve­szem a legényt. Hat, mit akartál vele?- kérdem. - Hat csak azt, - feleli. - Meg­csókoltad? - Erre elcsodálkozik. - Hát azt is kellett volna? - kérdi. A saját asszo­nyaikhoz sem értenek annyit, mint ( mi. Pedig hát van nekik egy jó közmondásuk.- Tehenet és asszonyt nem lehet megcsal­ni, - érted? Mind a kettőnek meg kell ad­ni a magáét". Ilyeneket hallottam. Visszagondolok ezekre a távoli, fülledt estékre, melyek már másnap reggel ijesztő messzeségbe ugrottak és mint kaleidoszkóp aljából a színes papirdarabkák, úgy szöknek elém egymás hegyin hátán a laposságukban is bizarr történetek, csattanó nélküli adomák és minden észszerű ok nélkül hirtelen (föl— bÖdülö kísérteties röhejek. A fiatal Móricz hőseire emlékeztető kanok merülnek fel, a Montmartre orgiáival vetélkedő raffi- nált vigalmak, az átmeneti nászagyon el­ájult béreslány-arcok, pofonok és véres lepedők, kihallgatások, melyekben egy lányt huszonhat legény vallott kedvesének, pesti "pincérlánnyá" emelkedett hajadonok; puszták, melyeknek egész férfi lakosságát esztendei munkára az ország valamelyik más részébe vezényelték s melyeken most- ez váltotta ki a legnagyobb kacajt - min­den gyerek a jelenlevő egyik gazdatisztre hasonlít; magzatelhajtások és gyermek­ülések, szabályok jóizü ismertetése, hogy a béreslányok melyik testrészét szabad kézzel érinteni (a keblét legutoljára) és asszonyok váratlan halála, - az olvasó kép­zelete tetszése szerint rendezheti őket, hisz bizonyára nem először hall róluk. -. Az egyik pusztára Sz. alföldi' mezőváros­ból jártak a birkanyirók. Minden évben az egyik segédtiszt számára egy "tanulót", egy különlegesen szép lányt kellett hozniok, töretlent; engem is nehezen győztek meg, hogy esnek még tündérmesék a földön szűz­zel, sárkánnyal, csak épp szabaditó lovag nélkül... /folytatjuk/ HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT szíveskedjék annak meghosszabbításéról idejében gondoskodni Egy évre $ 18.- Fél évre: $ 10.­Kanadába és Európába 1 évre $ 20.­Megujitásra: $...................................... Naptárra: $ .................. Név: .................................*.................. Cim:................................................... Város:............................Állam:......... Zip code:................... AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East I6th Street, New York, N.Y. 10003 ^ MOLDOVA GYÖRGY: MAGÁNYOS PAVILON 21. rész Én voltam az, akin ezek a képmutatók be akarták bizonyítani, hogy Magyarorszá­gon megszűnt a régi típusú karrier, mig az ő embereiket nem is kapitalista, de középkori módszerekkel, tehetségük előze­tes bizonyítása nélkül a nulláról százra ugratták elő, én sohasem ugorhattam egy­szerre két fokot. Mint a sportolók, csak minősítési sorrendben haladhattam előre, rajtengedélyestől a sportmesteri címig, és ehhez minden ellenfelemet le kellett győznöm. Felemelte a fejet:-Te nem ismerhetted az én első ellen­feleimet. Mikor otthagytam apámékat, mert nem akartam többé a békéscsabai pap egyik fia lenni és végigjártam az óvatos ellenzékiség útját, mint a bátyám, inkább beálltam az Állami Gazdaságokba zsákol­ni, hogy egy legyek a nép közül, és ha kell, feláldozzam értük az életemet, a parasz­tok szemben bólogattak, nagyon szép, nagyon jó, de ha elfordultam, kiröhögtek: na, a pap fia jó helyre került, és az én hátamra tették a szakadt, omló zsákot. Elhúzta a száját és bólogatott:-Ez volt az én első gyakorlati leckém nép- és osztalytanból. Mikor felkerültem Pestre, a gyárban a szerelők sem bántak velem különbül, sajnálkoztak rajtam, meg­dolgoztattak, de ha elbújtak a gyár pincé­jében inni és beszélgetni, sohasem vittek magukkal, az ö munkájukat is nekem kel­lett elvégeznem. Akkor már tudtam, hogy érzik rajtam az idegenseget, ez az idegen szag sohasem fog elmúlni rólam, és ha élni akarok, meg kell szeretnem magamban azt, ami elválaszt az úgynevezett "egyszerű emberektől". Behúzódtam a sötét műhely sarkába, hallgattam a fali dobozokban zörgŐ patkányokat, és azt magyaráztam magamnak, hogy ez az egész szivemet eltöltő csalódás és fájdalom nem számit. Meg nincs semmi veszve, ez még csak az első menet, és a mérkőzések három meneten keresztül tartanak. Ellenséges közönség és rosszindulatú pontozóbirák előtt az első menetben nekem csak arra kell vigyáznom, hogy ki ne üssenek, és megőrizzem magam a harmadik menetre, mikor az ellenfelem már kifáradt, és az en nagyobb technikámnak érvényesülnie kell. Közelebb lépett Zsófiához:-Sokáig tartott, de megértettem magam­mal, hogy az első menet, az illúziók fel­mérése véget ért.-Akkor hagytál el engem?-Igen, akkor hagytalak el téged. Most már mindegy. Ha megkérdezel, most már nem is emlékszem arra az emberre, aki elegette a verseit, és életében először protekciót keresett, hogy bekerülhessen egy újsághoz, még a mellékutakon elébe került bátyjának kioktatásait is hajlandó volt meghallgatni ezért. A második menetet is vegigálltam, akkor már én is ütöttem.-Húszéves koromra nem vettek fel az egyetemre, mint osztályidegent, sírva jöttem ki az aulából, és megfogadtam, hogy még harmincéves korom előtt taní­tani fogok ezen az egyetemen. Mikor kez­dett nevem lenni az újságnál, elintéztem, hogy ^ meghívjanak marxizmus-leninizmus előadónak. Álltam a katedrán, és lenéztem a hallgatók padsoraira, ahova engem nem engedtek be, és bár évek óta vágyódtam erre a pillanatra, most nem éreztem semmi elégtételt, sőt az egész hátralévő küzdelem, ma^a a győzelem is jelentéktelennek, hiába­valónak látszott. Azt hittem, ez a lelki holtpont éppoly velejárója a második menet­nek, mint az elsőnek a bekapott ütések, megpróbáltam magam átlendíteni rajta, de nem sikerült. Nem tudtam rábeszélni az idegeimet, hogy továbbra is komolyan vegyék ezt a harcot a karrierért. Ültem bent a szerkesztőségben fontos megbeszé­léseken, és egyszerűen elfelejtettem, hol vagyok. Rád gondoltam, és ügy éreztem, mindaz, amit elértem, nem ér annyit, mint egyetlen óra, amit régen veled töltöttem. Nem tudtam dolgozni sem,minden kifutott a kezem közül, visszakerültem oda, ahon­nan elindultam, az ápolónőképző kis szo­bájába. Váratlanul gyors mozdulattal megfogta Zsófia kezét:-Veled akarom elkezdeni a harmadik menetet, te visszahozod majd a szerencsé­met.-Hagyjál. Vájná nem törődött Zsófia ellenkezésé­vel, kigombolta csuklóján a köpenyt és a_ fehér blúz ujját, végigcsusztatta tenye­rét a karján. Zsófia megremegett, de a férfi nem emelte fel a tekintetét:-A borod a leghűségesebb, az még emlék­szik rám. Átfogta a derekát, Zsófia megpróbált kiszabadulni a vékony, erős karok szorí­tásából, ökleit a férfi mellének támasztot­ta, és hátralépett, de Vájná követte. Zsó­fia tarkója nekikoccant a falnak, kontyából kiesett a csat, és haja szétbomlott a vál­lán, a férfi csak egyik kezével ölelte, a másikkal maga felé fordította az arcát, és megcsókolta. Fokpzatosan jutott el a szájáig, Zsófia leengedte a karjait és tehetetlenül tűrte, csak akkor jajdult fel, mikor Vájná beleharapott az ajkába. ( Mikor Vájná keze a blúz legfelső gomb­jához ért, Zsófiának úgy tűnt, hogy a kert­ben, a pavilon előtt jár valaki. Kitépte magat a szorításból, és Összefogta elöl a köpenyét:-Valaki jár kint. Vájná kinézett:-Nincs kint senki.-De én hallottam. Oda akart lépni az ablakhoz, de a férfi újra átfogta, sokáig birkóztak igy egy hely­ben állva. Vájná az ágy felé szorította, gáncsot vetett neki, egy pillanatig lebeg­tek a levegőben, aztán rázuhantak az ágy­ra. Zsófia behunyta a szemét, és kezével eltakarta az arcát. Vájná megszólalt:-Szeretsz? Zsófia szemét elfutotta a könny:-Ne kérdezz, kérlek ne kérdezz. Mar régen egymás mellett feküdtek, mikor Zsófia vállát még mindig rázta a zokogás. A férfi nem törődött vele, kar­jait összefonta a feje alatt, és tekintetét végigjártatta a mennyezeten.-Miért nem válaszoltál?-Mire?-Mikor azt kérdeztem az előbb, hogy szeretsz-e?-Azért, mert nem szeretlek.-Mikor te megkérdeztél régen, hogy szeretlek-e, bennem mindig volt annyi udvariasság, hogy azt mondjam: igen, szeret­lek. Pedig én se szerettelek. /folytatjuk/

Next

/
Oldalképek
Tartalom