Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)
1985-08-22 / 31. szám
Thursday, Aug. 22. 1985. 11. AMERIKAI MAGYAR SZÓ MOLDOVA GYÖRGY: MAGÁNYOS PAVILON nlyés Gyűl*: A PuAqták 95. AlÓfÍJ& Szakszerű előadásokat hallhattam a különböző vidékek szokásairól. A kernendes homokfőldi tájak közti különbségről, amely az erkölcsben is megmutatkozik. Ahol a puszta határa agyagos, ahol tehát a kapáláshoz igen nag^ erőt kell kifejteni ott a nép hallgatag és komor, este alig várja, hogy ledőlhessen. De ahol homokos a föld és a kapa szinte magától csusszan, ott estelente vége-hossza nincs a hancúrozásnak s mindannak, ami ezzel jár. Aztán vidékünk, a Dunántúl finomabb lelkülete- röl; itt még őrzi valahogy ősi természetét a nép (az ilyenfajta szájból hallva, bizonyára már rájöttek: ősin mindig szolgait, állatit, emberi elme számára felháborítót kell érteni), ellentétben a felső-tiszántúliakkal, akik asszonyaikat ugyan becsületesen be se tudják takarni, de vérre mennek, akár az uraság ellen is, ha valaki, csak a pillája alól is szemet vet azokra. Aztán aprólékosabb szokásokról. Például arról, hogy Fejérben levetkeznek a lányok, de nálunk még a kötényt se lehet lekönyó- rögni róluk, azt borítják közben az arcukra, olyan szemérmesek. (Mindjárt másnap ellenkező tapasztalatot tettem. Az egyik segédtiszt szobájában ültem a diványon, amikor belépett egy summáslány. A cséplésnél meg akarta tagadni a polyvahordást azzal, hogy fáj a válla. De ez pár napja történt, most sejtelme se lehetett, miért hivatták. Barátom, aki egészségügyi feladatokat is végzett, ö döntötte el, hogy ki munkaképtelen, kit lehet beengedni az orvoshoz a faluba, odaszólt neki:"Vesd le az inged!" - s valami munkája miatt kilépett a szobából. A lány rámpillantott, majd, mintha hirtelen megértett volna valamit, elpirult, s mikor könyvemből fölpillantottam, anyaszült meztelen állt előttem. Fölkeltem, csupasz vállára tettem a kezem, majd zavaromban hirtelen én is kifelé indultam. Oly ügyetlenül nyúltam a kilincshez, hogy betörtem az üveges ajtó alsó kockáját s csuklómat elég erősen megsebeztem. A lány, látva a vért, ijedten lépett hozzám s úgy ahogy volt majdnem kijött utánam az udvarra.) Másutt, borsos történetekkel illusztrál»I !• va, a bereslanyok igazi vagy tettetett erze- ketlenségéröl esett szó; - úgy viselkednek azok, öregem, mint egy darab fa ("de ágas!" vágott közbe egy röhögő hang), a legnagyobb szégyenszámba megy, ha elárulják, hogy résztvesznek a dologban. Aztán a nagy néha fenyegető botrányok okos elsimításáról, mely vagy úgy történik, hogy a lányt férjhezadják vagy pedig, hogy "rászabaditanak" valami béreslegényt keresse aztán azon a tartasdijat! Majd megint másutt a pusztaiak hihetetlen butaságáról és hiszékenységéről, amely lehetővé teszi, hogy még azok is, akik már nagyra vannak, s berzenkednek az ilyesmi ellen, emelt fővel vezessék arájukat az oltár elé. - "Hat ebben, testvér, elképzelhetetlenül egyugy’úek, az bizonyos! Kérlek, járt hozzám egy lány - legalább két hónapig. Természetesen beszelnek róla, egypáran látták is. Egyszercsak a legény elém áll - persze kalap a kezben, és drei Schritt von Leib, hapták, ahogy illik - s dadog valamit, hogy ezt meg ezt hallottam, tisztelettel. Tagadni már nem lehetett. De a szivem mégis megesett, mit keserítsem meg a lelkét, nem igaz? (folytatjuk) 20. rész Zsófia már a kerti ut legelejéről meglátta, hogy a pavilonban ég a villany, és egy férfi elmosódott körvonalai vetődnek ra a függönyre. Megremegett a térde, megállt, tarkóját nekitámasztotta egy útmenti fa derekának, de tekintetét nem vette le a világos ablakról. A férfi árnyéka újból és újból végigsétált a függönyön, az asztal hosszúbban sétált fel és alá. Lenyomta a kilincset, a férfi bent a szobában, úgy látszik, nem hallotta meg a zajt, mert tovább sétált az asztal mellett, csak akkor állt meg, mikor Zsófia belépett. Bar a lány már kintről, függönyre vetődő árnyékáról felismerte Vájná Istvánt, most mégis megdöbbent, nem merte elengedni a u kilincset, Vájná jött közelebb, megállt előtte, a kezét nyújtotta, sokáig mosolygott, akkor sem hagyta abba, mikor látta, hogy Zsófia nem veszi át a mosolyát.-Üdvözlöm. Hangjából Zsófia megerezte: a férfi azt hiszi, ha akarna, sokkal bizalmasabb üdvözlést is megengedhetne maganak, ezt a formát csak azért választotta, hogy ezzel a játékos távolodással még jobban hangsúlyozza kapcsolatuk bizalmasságát. Zsófia összeszoritotta az öklét, de nem tudta összeszedni magát annyira, hogy szóval vagy magatartásával a férfi értésére adja: viszonyukat nem lehet folytatni ott, ahol evekkel ezelőtt abbahagyták. Gyomrát ideges remegés fogta el, attól tartott, hányni fog, hogy rosszullétét leplezze, elfogadta Vájná kézszoritasát, de rögtön utána megpróbálta kiszabadítani a kezét:-Ne haragudj, vissza kell mennem.-Nem kell visszamenned.-De, éjszakai ügyeletes vagyok.-Nem vagy ügyeletes, megkérdeztem a portástól. A férfi balkezének egyetlen mozdulatával félretolta Zsófiát, bezárta az ajtót, majd a kulcsot becsúsztatta a hátsó zsebébe. A kulcs megcsörrent valamilyen fémtárgyon, Zsófia a Vájná arcán átfutó kelletlen fintorból kitalálta, hogy revolvert tart ott. Kigombolta vastag siöltönyének kabat- jat, oldalzsákjából szalámit es néhány zsömlét vett eló.-Főzzél teát. Zsófia feltette a kannát a kályhára, hátat fordított a szobának, csak a rugók csi- kordulásaiból hallotta meg, hogy Vájná leült a bőrfotelbe.-Ne ülj oda.-Miért ne? Valaki más szokott? Körülnézett:-Szóval mégis itt- laksz? Mindenesetre megtisztelő, hogy ennyi idő után érdemesnek tartottad, hogy hazudjál nekem. Régóta laksz itt?-Két éve.-Ezek az otthoni bútoraid?-Igen.-Otthon már nem kellettek?-Meghalt az apám.-Meghalt? Ő, ugye tornatanár volt?-Igen.-Most egyedül élsz?-Igen.-Nincsenek udvarlóid?-Nincsenek.-Senki?-Senki.-A portás valami titokzatos éjszakai látogatóról beszélt. Ez sem igaz? Zsófia nem válaszolt. A kanna sípolt a kályhán, leemelte, teát töltött egy csészébe. Vájná felnézett:-Te nem iszol?-Bent vacsoráztam a klinikán. A férfi vastag szeleteket vágott le a téliszalámiból, asztali késsel evett, mégis ügy használta, mintha bicskát tartana a kezében. Zsófia tudta, hogy öntudatlanul még mindig szalonnát evő parasztokat utánoz, bár életében már valószínűleg elmúlt az az időszak, mikor hasonlítani próbált hozzájuk. Elmosolyodott es eszébe jutottak a közös régi éjszakai étkezések az ápolonőképzÓ intézet kis alagsori szobájában, ahol a férfi lakott. Zsófia, hogy eloszlassa feltörő félelmét, Flóriánra gondolt. Tekintetével sorra vette a bőrfotelt, ahol aludt, a széket, melyen vacsora közben ült, szeme a könyvespolcra tévedt, megdöbbenve látta, hogy a tetején ott fénylik a kerek fémkorong, melyet Flórian a börtönből hozott magával. Elindult felé, de a szőnyeg sarkánál megállt, megérezte, hogy Vájná figyeli. Visszafordult, abban reménykedett, a férfi nem veszi észre a korongot. Vájná eltolta maga elöl a csészét, és járkálni kezdett a szobában, menet közben, mintha véletlenül tenné, ujjai hegyével odaért Zsófia csuklójához, utána kíváncsian ránézett. Mikor látta, hogy Zsófia arca telefut vérrel, lehajtotta a fejét és mosolyogva továbbment, Zsófia szembefordult vele:-Miért jöttél ide?-Errefelé jártam...-Most ne gúnyolódj, miért jöttél?-Mert nem akartam ügy meghalni, hogy még egyszer ne lássalak. A hang szaraz, vontatott lejtéséből érződött, hogy a férfi előre megfogalmazta magában ezt a mondatot, Zsófia mégis meghatódott. Le akarta küzdeni meghatottságát, kényszeríteni próbálta figyelmét, hogy vegye tudomásul a férfi idegen kölniszagát, a mozdulatokat, melyek számára idegenek voltak, mert más no mellett alakultak ki, de a szeme jóvátette a változásokat a férfi külsején. Ugyanakkor erezte, hogy nem szabad elhagynia magát, Vájná arcába nézett:-Ezen a mondaton mennyit gondolkoztál? u-Sokat, nagyon sokat. Mióta eljöttem tőled. Tekintetét Zsófia arcára emelte:-Akkor rontottam el az életemet.-Mit akarsz? Karriert csináltál. Vájná legyintett:-En és a karrier! Akkor még nem tudtam, hogy a rendszer dicsőítésének megvan a maga misekönyve, a rendszert csak meghatározott emberek védhetik meghatározott körülmények között, ha valaki nem ismeri a formulákat, rögtön gyanússá válik. Én őszintén hittem és őszintén beszéltem, azért ki akarták törni a nyakamat. Az én utamon mindig jutott keresztbe egy gerenda vagy egy vizesárok. Amit mások, "a nép sűrűjéből jöttek" ajándékul megkaptak: az érvényesülés lehetőségét, azért nekem fel kellett áldoznom az ifjúságomat. /folytatjuk/ TERJESSZE LAPUNKAT!
