Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)

1985-07-18 / 29. szám

12. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 18. 1985. Párizsban is... A párizsi metróvonalon tavaly több, mint négyezer bűncselekményt követtek el, 18,5 százalékkal többet, mint 1983- ban. A tanulmány, amit a metrót üzemel­tető Ratap-vállalat megbízásából készí­tettek, kimutatja, hogy a föld alatt erő­sen megnőtt a .büntettek száma, ezért a metróutasok 63 százaléka fél a metró­állomások folyosóin. A tanulmány készí­tői azt javasolják, hogy a szolgálati idejü­ket töltő katonákból szervezzenek önkén­teseket a metróutasok védelmére. Ezen­kívül a bűnügyi rendőrségnek is megerősí­tett szolgálatot kellene teljesítenie a met­rón. A JAPAN NŐKRŐL A japán nők várható átlagos élettarta­ma tavaly első ízben emelkedett 80 év föle. A japán egészségügyi és népjóléti minisztérium közleménye szerint egy tavaly született japán leánygyermek átlagosan 80,1 évig, egy fiügyermek pedig 74,5 évig tartó életre számíthat. A minisztérium emlékeztet rá, hogy alig két évvel a ipáso- dik világháború befejezése után Japanban a varható átlagos élettartam még csak 50 év volt a férfiaknál és 54 év a nőknél. A világon egyébként a statisztikák szerint mind a nők, mind a férfiak esetében Japan­ban a legmagasabb, a várható átlagos élet­tartam, Japánt Svédország követi 79,6 (73,6) és Izland 79,4 (73,9) évvel. amely négy, 200 emeletes keskeny torony- épületből áll. Ezeket 20-25 méterenként üvegből és cementből épített folyosók kötik össze. Az elgondolás az, hogy ily módón az ep'úletegyüttes nagyobb rugal­massággal állhatja a széllökéseket. Chi­cagóban, amely eltökélten rekordot kivan dönteni a magasépületek vonatkozásában (itt all a világ legmagasabb épülete, a Sears Tower), elkészítették egy 210 emeletes World Trade Center terveit. Ebben az épü­letben üzletek, éttermek, szaunák, lakások kapnának helyet és a hires határidős tőzs­de. A tervezők szamara a legnagyobb gondot a szél okozza. Az óránként 160 kilométeres sebességgel száguldó szél egy 300 méter magas épületet mintegy egy méterrel moz­dít el a középponttól, az épület kilengése elérheti a 2 métert is. Természetesen a földrengés ennél súlyosabb következmények­kel is járhat. Már napjainkban is táncol­nak a felhőkarcolók a szél hatására. A széllökések enyhítésére az építészek az épületek csúcsán hatalmas nyílásokat ké­peznek ki (ilyen például a manhattani ATT felhőkarcoló tetején a Chippendale stilus- ban kiképzett nyílás). A jövőben építendő szuperfelhőkarcolók­nál azonban újabb megoldáson kell törniük a fejüket a tervezőknek. A New York-i Citicorp Buildingnél fantasztikus megol­dást alkalmaztak: az épület utolsó emele­tét egy hatalmas, 400 tonna súlyú beton­tömb foglalja el. Ezt a tömböt egy olaj­szivattyúhoz csatlakoztatták, és az min­dig az épülettel ellentétes irányba leng ki. Ha a szél jobbra fúj és balra dönti az épületet, a betontömb jobbfelé mozdul el és mérsékli az egész felhőkarcoló kilen­gését. A hallatlanul ötletes megoldás Achil- les-sarka az esetleges - áramkimaradás ■ vagy rövidzárlat, aminek következtében a kitűnő szerkezet működése leállna. Ha sikerülne megoldani mindennemű statikai és dinamikai problémát, meg min­dig fennmarad az épület használatával kapcsolatos problémák egész sora. A New York-i World Trade Center valamennyi Férfi-, női- és gyermek­cipőket gyárt ragasztott, California és direktfröcs- csöntött eljárással bor­ból és ' bérhelyettesítő anyagokból" /oborio CIPŐGYÁR SZOMBATHELY Szabadságharcos u 8-12. 9700 Kétszázemeletes ház Robert Sobel és Nat Krahl építészmér­nökök immár 6 éve dolgoznak egy 200 eme­letes szuperfelhŐkarcoló tervén. "Az igazat megvallva egyik délután nem volt semmi dolgunk, és csak úgy heccből felvetettük a 200 emeletes ház gondolatát. A későb­biekben ezután már kezdtük komolyan venni a dolgot." Sobel nem újonc a szak­mában, részt vett a New York-i World Trade Center két ikertornyának építésé­ben is. "Struktúrák vonatkozásában szá­munkra a határ a csillagos ég - mondja. - az általunk tanulmányozott 500 méteres épület akár 1000 méterre is tervezhető, hiszen manapság elég erős anyagok és fej­lett építéstechnológiai megoldások állnak rendelkezésünkre." A félezer magas épü­letet a texasi Houstonban emelnék a ter­vek szerint. Voltaképpen háromszögletű prizmarendszerből állna, amelyeket 270 meteres oldalú alap kötne Össze egymással. Ezek a prizmák úgy helyezkednének el egymás mellett, hogy egymást támogatva állnának ellen a szél támadásának. Az épületben 100.000 embert lehetne elhe­lyezni. A tervezők a "moduláris csövek" tech­nikáját alkalmaznák, amelyben az épület minden egyes eleme erősíti az épülettes­tet a földrengések és a szél rohamai ellen. A fantasztikus tervek gomba módra szapo­rodnak. De Simone és Chaplin tervezői­rodájában látott napvilágot egy bérház, tornyában 99 felvonó működik. Egy 200 emeletes épületben azonban háromszor ennyire lenne szükség. Voltaképpen emele­tes liftekre volna szükség, amelyek egy­szerre két épületszintet szolgálhatnának ki. Lehetséges, hogy "expressz" lifteket alkalmaznának, amelyek percenként 700 méteres sebességgel haladnak. Ezek szál­líthatnák az embereket mondjuk a 25. eme­letről az 50.-re vagy a 75.-re. A sebesség azonban hányingert, éles fűlfájást vált­hat ki, különösen azoknál, akik meghűléses betegségben szenvednek. Ezért a liftkabi­nokat - a repülőgépekhez hasonlóan - nyo­másszabályozó berendezéssel kell ellát­ni. Marad még az ajtók problémája. Az ajtók nyitásakor ugyanis csökken a nyomás. Egy ilyen jellegű épületet olyasféle ajtók­kal kellene ellátni, amilyenek a tengeralatt­járókon találhatok. A tűzveszélyt csak úgy lehetne kiküszö­bölni, hogy huszemeletenként hermetikusan zárt övezetet képeznek ki. Veszély eseten a 200 emeletes epület 100.000 lakója nem hagyhatná el az epületet a központi bejá­raton keresztül, hanem ezekben az elzárt övezetekben keresne menedéket, ezek ugyanis három órán át képesek lennenek ellenállni a tűznek. Ahhoz, hogy tudjuk, hány ember tartózkodik az épületben, szá­mítógépnek kell nyilvántartania minden egyes látogatót és a lakóknak elektronikus személyi igazolvánnyal kell rendelkezniük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom