Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)
1985-12-12 / 47. szám
2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 12. 1985. MOZGÓ VILÁG A nemzetgazdaság október havában csupán 0,3 százalékkal emelkedett, ami pangást jelent. Az egy családos házak eladása 5,5 százalékkal csökkent. * Nyolc latin-amerikai kormány - Colombia, Venezuela, Mexico, Panama, Brazília, Argentina, Peru és Uruguay - támogatja az Egyesült Nemzetek Szervezete által elfogadott határozati javaslatot, mely kéri az USA-t, ho^y vegye fel ismét a kapcsolatot Nicaraguával és tárgyalások utján (oldja meg a két ország közti problémákat. A J. I. Case mezőgazdasági gepeket gyártó vállalat vezetői elhatározták, hogy rögzítik a 10.000 alkalmazott bérét. E lépéssel óhajtják javítani a vállalat pénzügyi helyzetét. * Washington átiratot intézett a román kormányhoz, melyben intette, hogy elveszthetik a legelőnyösebb vámtarifát, ha nem változtatják meg az emberi jogok iránti politikájukat. Az átiratban utaltak arra, hogy a román kormány megtiltja egyes vallási felekezetek szabadságát es nem ad lehetőséget a magyar kisebbségeknek magasfokú tanulmányaik magyar nyelvű folytatására. "Ha háborúba megyünk, azt kizárólag a béke kedvéért fogom megtenni" - jelentette ki Mubarak, egyiptomi elnök a maltai repülógéprablás elleni akció befejeztével, melyben a terroristák mellett az utasok nagy részét is sikerült megölni. Még egy pár ilyen "békeszeretö" ember a világon és... jaj lesz az emberiségnek! * 900 munkás veszti el munkaalkalmát, miután a Reynolds Metals vállalat elhatározta, hogy csökkenti az Arkansas állami Arkadelphia városban lévő üzemének termelését. * Miután Japán nem hajlandó eltávolítani azokat a korlátokat, melyek megakadályozzák az amerikai cipők és bőráruk kivitelét, az USA tervbe vette a japán termékek behozatalának megnyirbálását. *- Földközelbe ért november 27-én a Halley üstökös. 21 óra 48 perckor közelítette meg legjobban bolygónkat, a távolsága ekkor körülbelül 93 millió kilométer volt. A Nap felé tartó üstökös derült időben távcsövei a késő esti órákban még a következő hetekben is jól megfigyelhető. Edmund Morris SZEGÉNY PLUTARKHOSZ bagóért irta meg kora legnagyobb embereinek, Pompejusz, Nagy Sándor, Julius Cézár és mások életrajzát. Egész életében olyan szegény maradt, mint a templom egere. Most jön Edmund Morris, Pulitzer-dijas iró, akit Reagan elnök megbízott azzal, hogy írja meg az életrajzát. Még egy betűt sem irt le belőle, és a Random House cég máris odaígért neki 3 millió dollárt azzal, hogy (1991-re készítse el Reagan történetét. Évi 500.000 dollár életrajzírásért! Szegény Plutarkhosz, ha tudta volna, mit lehet keresni életrajzírással, várt volna születésével napjainkig. * Ha fia, unokája, dédunokája jövőre elek- trömérnóki síkon fog valamely egyetemen levizsgázni, akkor $29.817,- kezdÖfizetés- re számíthat első állásában. Nem is rossz fizetés egy kezdő mérnöknek! De mi a kezdő - és végző - fizetése annak az embernek, akinek szülei nem engedhették meg maguknak, hogy gyermeküket egy kb. 100.000 dolláros befektetést igénylő egyetemre Írassák be? Ezek közűi több, mint 8.000 embert szedtek fel New York utcáin Koch polgármester közegei a minapi fagy idején, hogy meg ne fagyjanak! * Négyszáz amerikai üzletember tárgyal Moszkvában az USA és a USSR közti kereskedelmi kapcsolat kimélyitéséről. AMERIKAI f MAGYAR SZ0 USPS 023-980 ISSN 9194-7990 Published weekly, exc. last week in July and first two weeks in August last week in Dec. By Hungarian Word Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Ent. as 2nd Class Matter, Dec.il. 1952 under the .Act of March 31. * 1879, at theT.O. of New York, NY. Edited by the Editorial Board Subscription „ft the USA: One year $4&- 6-months $ 10.- In Cánadá and other countries: One year $ 20.-* 6 months $ 12.- ■ Postmaster! Send address changes to: Hungarian Word Inc. Amerikai Magyar Szó 130 E 16 St. New York, N.Y.' 10003 Azoknak a nagy bosszúságára, akik eddig hamis pénzt dobtak be a hidak, utak gépesített kollektáló szerkezetébe, a franciák egy olyan kollektáló készüléket állítottak elő, amely ellenőrzi a "token"-nek nemcsak az átmérőjét, hanem a vastagságát is. Azok, akik mexikói pésot (melynek értéke egy cent) dobnak be, kénytelenek lesznek $1,30-ba kerülő "token"-t bedobni. A francia készülék 50 százalékkal többe kerül, mint az amerikai, de kifizetődő, mert a Hid es Alagút Hivatal szerint évente egy és fél millió dollár veszteséget okoz a rossz "token" használata. Találd ki__ * Ez a legújabb játék, amiben résztvehetünk, ha fizetünk 12,50.- dollart a heti egy órás programért (nappal); az esti játék bemutatása hat dollárba kerül óránként, - de ha tudunk a feltett kérdésekre helyesen válaszolni, ^ akkor dijat nyerhetünk, mint például utazást Las Vegasba. A kérdések egyike lehet: mit talált fel Edison a villanylampan kívül? * ( Köztudomású, hogy elet-halál harc folyik a komputergyárosok kozott a piac meghódításáért. A Lotus Development, Corp. a komputer - gyártok egyike Jazz softwear-t adott el az Apple és a Macintosh Vállalatoknak, abban a reményben, hojjjy ezzel előmozdítják _______________ a komputerek eladását.! De ez nem járt nagy sikerrel. Ennek ellenére most az Excel Vállalat próbálkozik a Jazz-el, hasonló célkitűzéssel. várják^ hogy ez a próbálkozás nagyobb sikerrel jár-e? * A Toyota japán autóvállalat üzemet állít fel Kentucky állam Georgetown városában. 200.000 középnagyságú autót terveznek gyártani évente. ,A Command Technologies, Inc. labora- toriumaban két komputert egymással szembehelyeztek es rájöttek, hogyan "beszélhetnek" egymással. Állításuk szerint a komputer úgy működik, mint az ember idegrendszere és képes regisztrálni az egyen érzelmeit (fájdalom, félelem, stb.). A vállalat a közeljövőben piacra viszi uj találmányát. Pietro M. Chadzynski, a Digital Equipment Vállalat "software" mérnöke mondja: "Ha az uj komputer beválik, akkor azt minden gyárban, üzemben megtaláljuk a közeljövőben." *