Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)
1985-11-07 / 42. szám
Thursday Nov. 7. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 11. Illyés Gyula: ... lUf>* Maradt Ozora, melynek iskolájáról sokat beszéltek, talán azért, mert emeletes volt. Testvéreim már ott tanultak. Úgy látszott, en sem kerülhetem el. Anyám összecsomagolta a holmimat, elindultunk. Simontornyán uj csizmát kaptam, mentünk tovább. De a határban, a Sió másik hidjánál anyám hirtelen megállt. Sokáig föl-alájárt, egyszerre a karjába vett, szeméből patagzottak a könnyek. "El akarod hagyni az anyádat?"- kérdezte - "Nem" - feleltem komolyan. Honnan tudtam, mire gondol? Ozora nemcsak apam csaladjának szellemét jelentette, de akkor már anyánktól való elidegenedést is. Visszafordultunk. "Olvasni már tudok"- mondtam később. Racegresen Írattak be; a másodikba vagy a harmadikba, Olvasni az iskolában mindenki megtanult, a pusztán sokan tudnak olvasni. Rajtuk át hatol be az európai műveltség. Eléggé titokzatos, hogy miként hatol be, mert hírlap például a cselédházakba nem jár. A faluba fuvarozó kocsisok néha olvasnak egyet-egyet s azt kézről-kézre adják. Betű azonkívül csak a csomagolásra használt nyomtatványokon érkezik, továbbá a naptárakban és a vófénykönyvekben, melyek minden családnál ma is meglelhetok. De ahogy egy kis falusi bőrcserző üzem szennyvize egy egesz tó halállományát elpusztítja, ahogy egy csepp festék egy fürdőkád színét megváltoztatja, ezeken a vékony csatornákon leszivárgó lé egy egész népréteg szellemiséget elhomályosította^ megzavarta és végül megölte. Az analfabétizmus elleni küzdelemnek, melyet világszerte a műveltség fokmérőjének tekintenek, a pusztákon egyelőre ez lett minden eredmenye; tárgyilagosan beismerhetjük. Gondolkozom, mikor volt műveltebb a puszták népe, akkor-e, midőn még hirét sem hallotta a betűnek, vagy most, amikor már hallotta? Hirtelenében nem merném eldönteni. Most nem müveit. Az a vidék például, amelyről én beszelek, nem is rég a népművészetet oly sűrű, gazdag forrásokban ontotta, akár Izland a maga gejzírjeit... Bartók, hogy én is hozzá folyamodjam, korszakalkotó gyűjteménye, a "Magyar Népdal" anyagának csaknem egyhar- madát nálunk, Ozora mellól szedte Össze, Iregen. (folytatjuk) Fenntartó Gárda nf.= naptár felülfizetés nü-= naptár üdvözlet A Mahler $5.- Mezó Sandorné (Budapest) $50.- Kapocsi Rozália férje emlekére $5.- Dengelegi Elsie az okt. 13.-i sajtódélutánra utólag $50- üdvözletekre $25.- Kash Frank és Louisa (Islington, Ont.) koszorú- megváltás Kovács Helen emlékére $20.- Takács Pál és Bözsi kar. és újévi üdvözletekre $25.- n.ü. $10.- n.f. $10.- Kozma Lidia Kozma Dénes emlékére $5.- Miszlay Pál n.ü. $5.- Bischof József és Gizella újévi üdvözlet $7.- Brieger L. n.f. $5.- Jéhn F. által: Misánsky Erzsébet n.ü. $5.- Magyari Erzsébet emlékére $5. Évkönyvre fizettek Grunfeld Adolf és Ilona, Kapocsi Rozália, Papp Bertha, Klein Eugene, Dengelegi Elsie, Kash Frank és Louisa, Takács Pál és Bözsi, Miszlay Pál (2), Mrs. Joe Répás (Calgary, Alta), Brieger L. • MOLDOVA GYÖRGY: w MAGÁNYOS PAVILON Ezerkilencszázötvenhét márciusában Zsófia letette utolsó vizsgáját a vezetőnö- ver-továbbképzo tanfolyamon’, a következő szabadnapján bement a minisztérium személyzeti osztályára, hogy nem akar többe a Christián Pál klinikán dolgozni. A szemelyzetis két uj állást ajánlott: vagy elmehet az Egészségügyi Módszertani Intézetbe tudományos munkatársnak, vagy a minisztériumba kerül, instruktorként vidéki kórházakban ellenőrizné és irányítaná a kezdő ápolónők oktatását. Zsófia a másodikat választotta, hiába figyelmeztettek, hogy ez a munka fáradságos, sok utazással jár. Április közepén kivette a szabadságát, és lakás után nézett. Összesen huszonhétezer forintja volt, reménytelennek látszott, hogy ennyi pénzért főbérleti lakást tudjon venni, de Englisch összehozta őt egy vidékre lehelyezett orvossal, aki átengedte helyét Zsófiának ( egy szövetkezeti öröklakas- épitő akcióban. Május másodikan jelentkezett uj munkahelyén, megkapta a beosztását: hetenként átlag három napot dolgozott bent a minisztérium oktatási osztályán, három napot pedig vidéki kórházakban töltött. Zsófia hosszú ideig élvezetesnek találta ezeket a kiszállásokat, szülővárosán es Budapesten kívül szinte semmit sem ismert az országból, Néhány hónap után azonban belátta, hogy ezekben az ismeretlen városokban is utoléri a banat, mely elől hazulról elmenekült, sót itt még környezetének megszokott tárgyai sem enyhítik. Ha Pesten tartózkodott, naponta kijárt az épülő szövetkezeti házhoz, már az orvos által jelzett időpont is felmúlt, de a ház még nem készült el. Zsófia parketthalmok és cementzsákok kozott bukdácsolt a lépcsőházban, a hatodik emeletre pedig fel sem engedték. Végül október elején a többi uj tulajdonossal együtt az épitövállalat irodájában megkapta a lakás kulcsait. A lakás ajtaját natúr világos- barnára festették, a levélszekrény fölé egy fekete-arany névtáblát szereltek fel: "Nagy Zsófia". Zsófia elfogódottan nyitotta ki a Wertheim-zárat. Először a konyhába ment be, óvatosan végighúzta ujja hegyet a beépített szekrények lakkozott deszkáin, majd az ablakhoz lépett és kinyitotta. Zsófia megállt a szobaajtó előtt, nem akart rálépni a frissen beeresztett parkettára, óvatosan nekitámaszkodott az ajtófélfának és benézett. A két szoba - melyek között nyitva hagytak a nagy négyszárnyas üvegezett elválasztóajtót is - igy üresen rendkívül tágasnak tűnt. Zsófia gondolatban elhelyezte bennük meglévő bútorait, de ágy találta, az egyik szobába mindenképpen uj berendezést kell majd Vásárolnia. Szeretett volna kiszaladni a lakásból, vagy legalábbis beszélgetni valakivel, de senkit sem hívhatott el magához, húga megsértódö'tt, amiért karácsonykor nem ment haza, azóta a leveleire sem válaszolt, bent a minisztériumban kollégáit alig ismerte. Englisch pedig még a nyár végén elutazott Kubába. így csak állt tehetetlenül az ajtófélfának támaszkodva, mikor feloldódott testében az idegek szorongató görcse, lement a házzal szemközti papírboltba, és egy tekercs- nyi csomagolópapirost vásárolt, hogy letakarja a szobák parkettkockáit. Ezerkilencszázótvennyolc november 11-en, egy hétfői napon Zsófiának egy kis Szabolcs megyei kórházba kellett leutaznia. Az előző héten szinte megállás nélkül esett az esőj de vasárnapra kissé felszakadtak a felhők. Zsófia ki akarta használni a kedvező időt, ezert előrehozta az eredetileg csak szerdán esedékes ellenőrzést. A minisztérium néhány uj gépkocsit kapott, ez lehetóve tette, hogy Zsófia is autóval mehessen vidéki kiszállásaira. Ezen a napon is, mint legtöbbször, egy középkorú, gyomorbajos sofort osztottak be mellé, aki le akart szokni a dohányzásról, fogai között állandóan egy mentollal töltött szipkát tartott, nikotinéhségében néha órákig sem szólalt meg. Reggel napsütésben indultak el Pestről, meg a gyomorbajos sofőr is jókedvűnek látszott, elfogadta Zsófia kínálását, es egy körtét evett megszokott száraz kekszéhez. Zsófia kinézett az oldalablakon: a hosszú esőtől újra ki zöldült a fű, de a beszántott földek, a szalmával körültekert nyomóskutak és a kertek karóin üresen lebegő rongyszalagok már jelezték a tél közeledését. Alig hagyták el( Ceglédet, mikor szemközt kelet felöl sötét és összefüggő felhők úsztak az országút fölé, bár még nem esett, az eddig mozgékony táj hirtelen elnéptelenedett. Megkoppantak az első cseppek is a szélvédő üvegén, hamarosan kitört a vihar besótétedett, a sofőr ajánlatára behúzódtak egy országút menti rétescsárdába. A csárda körül már számtalan személy-és teherautó állt, vezetőik ellepték a kis belső helyiség asztalait. Zsófiáék csak nehezen talaltak I szabad székét. Elterjedt a hir, hogy Szolnokon túl az eső megrongálta az utakat, ez az akadály, mely a sofőröket felmentette a felelősség alól, különös szabadságérzettel töltötte el a kocsmát Valóban, az eső sok helyütt gödröket mosott az elhanyagolt makadámutakba, Zsófia újból es újból ósszerázkódott, de nem szólt, tudta: a sofőr szándékosan viszi bele a kocsit ezekbe a döccenőkbe, csak akkor mosolyodott el, mikor a sofőr arcán is feltűntek a rosszullét jelei. Püspökladány után az országút olyan mértékben megrongálódott, hogy le kellett zárni, a forgalmat ideiglenesen egy félig kész műútra terelték át. Az autó már az épülő útszakasz végén járt, mikor Zsófia egy kerekes útépítő lakókocsit vett észre. A kocsiban már égett a villany, a kivetÖdő fényben kint az utón egy férfi talicskát tolt. Jobb karja béna lehetett, mert csak bal kezével fogta a talicska szarvát, merev jobb vállára egy hurokban végződő madzagot kötött, és a hurkot ráakasztva a talicska szarvára, megemelte, egy kezzel meglepő ügyesen tartotta egyensúlyban. Feszült tempóban dolgozott, mintha egyedül akarná helyrehozni mindazt a kárt, melyet a vég nélkül vonuló autóoszlop okozott az útban. Zsófiát megdöbbentette ez a szokatlan látvány, csak késve fogta fel, mennyire ismerősnek tűnt ez a férfi, a kocsi akkor már elhagyta az épülő utat, és újból rátért az országútra. Kétségbeesetten kapaszkodott bele a sofó'r vállába.:- Álljon meg, kiszállok.- Nem vagyok hajlandó várni magára.- Akkor menjen el. (folytatjuk) 30. rész
