Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)
1985-09-19 / 35. szám
Thursday, Sep. 19. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7. BEREGI TIVADAR (PÁRIZS): BENEDEK MARCELL DICSÉRETE I űben-fában orvosság írta: Benedek István Meg kell tanulni, hogy csak a hatásfok számit, egyéb semmi. Az sem, hogy több száz vagy ezer éve használják, és az sem, hogy a szomszéd asszony ángya térdét ez gyógyította meg. Az sem, hogy Nobel- dijas tudós fedezte fel, és az sem, hogy a Ciba-gyár készítménye. Gyógynövényre és szintetikus gyógyszerre egyaránt áll: csak a hatásfok számit. Ehrlich például 605-ször állított elé olyan arzénkészitményt, amelynek nem volt jó a hatásfoka. Nem ért semmit, esetleg ártott is. Ellenben a 606-osnak tökéletesre sikerült az összetétele, ez lett a Salvarsan, a vérbaj csodagyógyszere - az antibiotikumok föltalálásáig. Az sem számit, ho^y egy ország ötszáz tonnával rendelt belőle, ettől még hatástalan lehet. Az sem, hogy az orvosok dühösek rá, ettől még hatásos lehet. A gyógynövényárusok őrökké sopánkodnak, mikö'zben sort állnak boltjuk előtt a vásárlók. Panaszuk tárgya az, hogy nem ismerik el 'ókét, nem veszik komolyan, hivatalosan ali^ támogatják, épp csak megtűrik. Pedig ok az igaziak. Állami támogatással bezzeg tízszer annyit keresnének, mint igy. Az orvosok viszont örökké bosszankodnak, miközben alig győzik ellátni a rendelést. Pacienseik gyogyfűvet akarnak legelni a kipróbált szintetikus gyári készítmények helyett, aztán csodálkoznak, ha nem gyógyulnak meg. A népgyógyászok úgy tesznek, mintha az orvoslás direkt nem venne tudomást a növények és más természeti kincsek gyógyhatásáról. Mintha két-haromezer éven át a gyógyászat nem ugyanezeket a szereket használta volna, amelyeket ók, és nem használna meg ma is ezekből mindazt, amit hatásosnak tart, és aminél jobbat szintétikusan előállítani nem tud. Hol volna az orvostudomány a kinin, kodein, opium, morfium, papaverin, kámfor, belladonna, kokain, ipekakuana, digitálisz, szenna, ricinus, ergotin nélkül? - hogy csak a legismertebb növényi eredetű gyógyszereket soroljam, száz meg száz hasonló helyett. A Magyar Gyógyszerkönyvben még ma is hivatalos gyógyszerként szerepel a tarnicsgyókér, borsmenta, fodormenta, kamilla, macskagyökér, boróka, kakukkfűi, fahéj, stb. hatóanyaga. A betegségeknek három csoportja van: 1. ami úgyis meggyógyul; 2. ami semmitói sem gyógyul meg; 3. ami specialis gyógykezeléstől gyógyul. Mar most az első két esetben az orvos jól jár azzal, ha a paciens nem ót nyaggatja, hanem a népi gyógyászt, igy neki több ideje marad azokkal foglalkozni, akikkel érdemes. Hogy ezeknek egy részé is népi gyógyászhoz fordul? Két eset lehetséges: a népi gyógyász vagy ra- hibáz a kellő szerre, vagy nem. Ha igen, akkor a beteg jó kézben van, gyógyul. Ha nem, akkor elŐbb-utóbb mégis visszatér az orvoshoz. Ha késftn, magára vessen. És persze sokat számit a hit. Az orvost bosszantja, ha nem benne hisznek, hanem a füvekben. Csakhogy oly sokszor all tehetetlenül a beteg mellett, hogy bosszankodás helyett inkább örülnie kellene a teher átvállalásának. Az emberek egy része borzasztóan szeret a testmüködéssel foglalkozni, illetve egeszségevel, betegségével bíbelődni. Hagyni kell. Sokan attól egészségesek, hogy folyvást gyógyítják magukat. Ha elrontjuk a játékukat, még belebetegszenek. Inkább igyanak gvógyteákat, nem? Ebben az évben ünnepeljük Benedek Marcell születésének 100. évfordulóját. Első- sorban, mint irodalomtortenesz, műfordító, regényíró, színműíró novellista szerzett nemcsak magának, hanem hazájának ( és a francia irodalomnak olyan kulturális érdemeket, amelyeket szerintem igazan nem méltányoltak olyan mértékben, ahogyan azt óriási szellemi munkássága nyilvánvalóan megérdemelte. 1885-ben született, ugyanabban az évben, mely már olyan nagy értékeket adott a magyar irodalomnak, filozófiának, és művészettörténetnek, mint Kosztolányi Dezső, Lukács György, Fülep Lajos. Benedek Marcell, mint középiskolai tanar indul el pályáján, századunk elején, s már akkor valóságos szenvedélyévé vált a francia irodalom szeretete. Volt ebben a kivételes érdeklődésben sok rokonvonas, szellemi analógia a francia esztétikai szemlelettel és irodalmi világképpel. Nem veletlen, hogy doktori értekezését éppen Victor Hugóról publikálta 1912-ben. Nagyvonalú és nagydimenziójú munka volt ez, amely először adott a magyar-francia irodalomban átfogó, erőteljes képet nemcsak Hugo életéről, műveiről, hatásáról, hanem koráról is, amelyben a francia iró élt és harcolt progresszív társadalmi es politikai eszméinek diadalra jutásáért. Ezt a fontos, alapvető munkát követtek a Francia regény a XIX. szazadban és a Francia irodalom története cimü müvei, amelyek kitűnnek nemcsak szakszerű, bámulatos ismeretgazdagságukkal, hanem a francia irók érzésvilágának és gondolkozási módjának objektiv, igaz meglátásával. Közben pedagógiai pályáján is változás történik: 1919-ben. a Tanácsköztársaság idején, irodalomtörténeti előadásokat tartott az egyetemen, amiért később elvesztette állását. Azután teljesen iroi munkával és műfordításokkal kereste meg a kenyerét. Emlékszem, a Népszavában, a huszas evekben megjelent cikksorozatára a magyar irodalomról, amely a dolgozó munkásokhoz közelebb hozta egyszerű, világos és szabatos nyelvezetevei a magyar költészet es regényírás nagyjait. Egyébként az Ő mesteri, avatott szerkesztésében jelent meg 1927-ben a hatalmas 1224 oldalas, képekkel illusztrált Világirodalmi Lexikon, amelynek több francia vonatkozású cikkét Benedek Marcell irta. Ezt az impozáns, nagyméretű világirodalmi lexikont még ma is lehet felhasználni adatainak megbízható pontosságáért, tárgyilagos, szigorúan a tárgyhoz kötött értékítéleteiért es bibliográfiai utalásaiért. A kultúra szélesebb propagálását akarta szolgálni, amikor megírta a Bevezetés az olvasás művészetébe és 1957-ben az Olvasás művészetét. A nagyszerű iró megmagyarázta, hogy mikent kell olvasni egy könyvet, ha azt akarjuk, hogy nemcsak annak tartalmi jelentőségét értsük meg, hanem formai, nyelvi és stilusértékét is tudjuk bírálni es talán csodálni is. Aztán hozzáfog Romain Rolland regényeinek lefordításához. Hogy milyen szellemi és lelki Örömet jelentett Benedek Marcellnek a világhírű francia iró műveinek lefordítása, azt Rollandról irt esztétikai jellemrajzában megírta. Szeretnie kellett különösképpen ezt a Nobel-dijas, pacifista, humanista elbeszélőt, aki minden egyes művében az ember és az igazság, a lelek és a világ, az individualitás és a kollektivum harmóniáját akarta megteremteni, vagyis az idealizmus és a realitások pragmatikus egységét. A világirodalom örökéletu reprezentánsai külön lekötik érdeklődését: Esszét ir Hugóról, Zoláról, Shawról, Shakespearerol, Romain Rollandról. De nem felejti el a magyar alkotó zseni halhatatlanjait: Arany Jánost és Babits Mihályt. Ámde nem elégszik megi a jellemrajzzal: a magyar irodalom szintézisét akarja adni a Délsziget című tanulmányában. Benedek Marcell munkássága azonban nem korlátozódott az irodalomtörténet, az esztétika, a műfordítás es a kritika területere, hanem megmutatta a regény és drámairó kvalitásait is: Az Erősebb, (dráma), a Vulkán (1918) , Pokoljáro Tar Lőrinc (1920), Hamlet tanár úr (1928), Tégy, amit akarsz (1933), A bálvány (1948), Először életemben (novellák, 1957), amelyek korának társadalmi individuális, emberi és pszichológiai problémáit vetítik a dráma és regényszemlélet síkján. A második világháború után előbb a kolozsvári, végül a budapesti egyetemen tanított. Élete vépjén megjelentette prózai munkáit is: Naplómat olvasom (1965), Könyv és színház (1963), Hajnaltól alkonyatig (1966), Szépen élni (1968), telítve irodalomtörténeti érdekességekkel, finom esztétikai észrevételekkel és eredeti kritikai meglátásokkal. Benedek Marcell példaképe volt a lelki- ismeretes irodalomtudósnak: a műfordítás klasszikus mesterének, a pedagógus szellemi és morális emelkedetts'egenek, az emberi, lelki, etikai es intellektuális tisztaságának. Ö a magyar és a világirodalomban is csak a szépet, a jót, az igazat, a harmonikusát (és az emberiességet kereste és szerette. Érzékenységével és éleslátásával azt meg is találta, a magyar kultúra fejlődésének teljes, odaadó szolgálatában. Váci Mihály EGY-RANGÚ NÉP Olyan kis ország a hazáin, — ha szívemre szorítanám: átütne rajta szívverésem, mint szivárgó vér a kötésen. De népe, mint a többiek, egy-rangú — annyit szenvedett. S a nép nagyságát sorsa méri. Máson az méri, ki nem éli. Rangját kínjában őrzi, nem porladó oszlopjőiben. Rabsága román, gótikus zord boltíve gigantikus. Kupolái lehulltak régen, de ott él még alatta, — térden. Dómok ívei leomolvp: — s alázatában ma' is hordja. Félelme, ahogy urat tisztel ma is: *— felér egy obeliszkkel. Emlékműveit így emelte lelkében az, ki leteperte. t S dalai oszlopcsarnokában sétál: — fáraó-palotában. Talányai és bölcsessége szfinxe énekel ezer éve. S mert tört, botló, kérő, esendő: karjára veszi a jövendő. Az örök veszteség erő lesz. Ki nem veszíthet már — az a győztes. Annyi elbukott forradalma örökségéből nő hatalma: — s szenvedett múltjával előre megváltva boldogabb jövője. » . —,-------------------------------
