Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-21 / 8. szám
I Thursday. Feb. 21. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 11. Dominique Eudesnek az IPM 1984'decemberi szamaban megjelent cikke alapján átdolgozta: Dr. Bükkhegyi László. A MEGFÉKEZHETETLEN SZÁMÍTÓGÉP A papgyilkossagi per (folytatás a 2. oldalról) vakítja el: dolgozik a lengyel filmhíradó, tévéhíradó, az Interpress kamerája, s a bíróság számára a per minden percét képmagnón is rögzítik. A három közvetlen felettes bűnössége nyilvánvalónak látszik, ezt lényegében nem tagadják, de igyekeznek kevesebbet elismerni. mint amennyivel a vádirat terheli Őket. A vádlottak kihallgatásuk közben visszavonják a nyomozáskor jegyzőkönyvbe mondott vallomásaik rájuk leginkább terhelő részleteit, főleg azokat, amelyek alapján a bíróság azt állapíthatná meg, hogy a papot előre megfontoltan, szándékosan ölték meg. Mindhárman azt( igyekeznek bebizonyítani, hogy Popieluszkot csak alaposan meg akarták leckéztetni, meg akarták felemlíteni, de nem akarták megölni. Vagyis, hogy az akció csak balul sült volna el. Nincs szenzáció Az egyik volt főhadnagy, Chmielewski (aki annak idején a varsói egyetem politológia szakán szerzett diplomát) alig érthetően beszel, arca szakadatlanul rángatózik az arcizmok idegsérulése miatt. ami nem sokkal őrizetbe vétele után jelentkezett nála. Állandó orvosi felügyelet alatt áll. vallomását ülve tehette meg, bármikor szünetet kérhetett. A másik volt főhadnaggyal együtt védekezési taktikájuk fö vonala az, hogy felettesüknek. Piotrowski századosnak az utasítására cselekedtek. A vádirat szerint a fő szervező és irányitó Piotrowski volt. Az egykori matematikus erős egyéniségnek látszik, és gyaníthatóan jó színész is. Elismeri, hogy az emberrablás ötlete tőle származik, de csak megijesztésröl, kompromittálásról és bizonyos adatok kicsikarásáról volt szó, mondja. Azt pedig, hogy a papra rá kell ijeszteni - főnöke, Pietruszka találta ki. Pietruszka viszont tagadta ezt. (Pietruszka ezredes tagadta, hogy elvi instrukciókon kívül mással is ösztönözte volna beosztottjait, de a tanuk vallomásából kiderült, volt tudomása arról, hogy a tett napján Piotrowski hol tartózkodik, közvetve tehat' utjának, akciójának céljáról is tudhatott, Izgalmat keltő közjáték a tárgyalóteremben: Pietruszka közbeszólt, és felháborodottan tiltakozót az ellen, hogy be akarják feketíteni. Ám más tanuktól arról is tudomást szerzett a bíróság, hogy igyekezett a szerepére vonatkozó kezdeti nyomozati jegyzőkönyveket meghamisítani, egyes terhelő részeket töröltetni). Van azonban más, váratlannak tekinthető íordulat. Piotrowski százados vallomása egyfajta nyilvános vádbeszéddé változott egyházzal. elsősorban -a leplezetlenül kormányellenes tevékenységet folytató papokkal szemben. A vádlott felvázolta az egyház által egyre inkább vértanúként kezelt Popieluszko másik, a közönség előtt jobbára ismeretlen arcát: erősen gyanítható - vallotta -, hogy Popieluszko több mint 4 millió zlotyt eltulajdonított abból a 65 millióból, amelyq|. annak idején a Szolidaritás egyik szervezete nála helyezett letétbe. Bizonyított tény volt, hogy a pap második lakását (saját megfogalmazása szerint "legénylakását") nem néni kéjétül örökölte, mint állította, hanem újsághirdetés alapján vásárolta. Popieluszko nyíltan kapcsolatban állt több nyugati nagykövetséggel, nyugati felforgató központokkal és hírszerzésekkel - hangoztatta a százados. Egyebek között azon fáradozott, hogy a nagyipari központok .•ciihiiB ’ ú' iv.i-yi /i'.-jii'tj fi' i‘ V Azok a tudományos elképzelések (mai néven science fiction történetek), amelyekben Jules Verne (1825-1905), a XIX. századbeli. jövőbelátó francia iró "megálmodta" a tengeralattjáró, a léghajó, az ugyancsak Írásairól világhíres XIX.-XX. századbeli H.G.Wells (1866-1946) angol iró pedig a mai hidrogénbombához hasonló pusztító atombomba létezését, ma már régen megvalósult történelmi tények. Legújabban az egyre rohamosabban térthóditó számítógépek, komputerek korában Lem már a számítógépet alkotó embertől ónmagát függetlenné tevő, nem befolyásolható, lényegében "ónálló életre" törő olyan számitógép létezhetéseröl ir, amely végső fokon az "embert" pusztítaná el. Az emberiség egy "rémálom" felé rohan, amint azt a Pershing rakéták nyugat-európai elhelyezésével kapcsolatban folytatott beszélgetés során Rene Dzagovan, ipari informatikával foglalkozó francia filozófus sejttette. A rakétákat számítógepek irányítják, a "reakció-idő" oly rövid egy esetleges támadás esetén, hogy az emberi agy képtelen kellő időben reagálni s igy a döntés csak a számítógépekre hárulhat, melyek ma még talán csak 100 millió adat tárolására és feldolgozására, azonban a jövő évtized során esetleg már 100 milliárdnyi adat alkalmazására lennének képesek másodpercenként. A komputernek jelen korunkban, különösen katonai téren, felmérhetetlen fontossága van; a modern repülőgépek, hajók, tengeralattjárók, atomrakéták, számítógépek nélkül nem léteznének, hiszen pl. egy rakéta pályájának kiszámítására "villámgyors" adatok szükségesek, melyek soha nem tévednek, amire csak egy nagyteljesítményű számítógép-rendszer képes. Nem, úgy, mint azelőtt, amikor a végső döntés az "ember" kezében volt és a komputer csak információkat, adatokat szolgáltatott. Feltételezve (azonban abban az őszinte reménykedésben, hogy az sohasem következik be, bár a tudósok egy csoportja annak a sötét meggyőződésének ad kifejezést, hogy egy "atomháború 10 éven belül elkekörül integrálja a különféle alakulóban lévő ellenzéki csoportocskákat. 1983 decemberében a papnál tartott házkutatás során illegális irodalmat és lőszert talaltak, emiatt eljárás indult elleni, amelyet azonban 1984 nyarán az amnesztia értelmében megszüntettek. Piotrowski nagy hévvel leplezett le különböző időkben különféle dolgokkal kompromittálódott püspököket is, sok olyasmit mondott, ami felettébb kellemetlen lehet az egyházi vezetőknek. Szavaiban valószínűleg nem kell kételkedni ez esetben, minthogy az Ö osztálya foglalkozott azzal a tiz-egynéhány pappal, akik nagyban és nyíltan folytatták az államrend elleni tevékenységet. Piotrowski azonban nemcsak a katolikus egyházat vádolta meg, hanem burkoltan- bírálta a kormányt is, amely békés együttműködésre törekszik a rendkívül nagy tömegbefolyással rendelkező katolikus egyházzal, hogy e politika érdekében időnként - állította a vádlott - szemet huny egyes egyházi személyek törvénysértései fölött. E politikát bírálva, politikai indítékokkal és sajátosan értelmezett "államérdekekkel" próbálja megmagyarázni a százados, miért hajtotta végre tudatosan a törvénybe ütköző akciót. Szerinte az volt "a kisebbik rossz a nagyobbik rossz elkerülése érdekében", minthogy a Popieluszko ellen - ugymonda törvényes eszközök mind csődöt mondta(<. c; now.j tívvotf or. c; no:"*/- nno-oio'. rülhetetlen"), hogy Európában atomháború törne ki, a legkedvezőbb informatikai feltételek mellett is csak 4-5 perce volna a megtámadott félnek a döntésre, megtorlásra; ellenkező esetben megtorló rakétái, missziljei megsemmisülnének, tehát egy ilyen helyzet "azonnali, automatikus" döntést kíván. Bár Mitterrand francia elnök nyíltan kijelentette, hogy "ha bárki rakétát indít Franciaország ellen, válaszolni fogok", mi történik akkor, ha az elnök nem érhető el azonnal, amikor minden másodpercnyi késedelem beláthatatlan kó’vetkezménvekkel járhat? A haditudomány fejlődése oly gyors, a rakéták sebessége egyre növekszik, mig mások annyira a Föld felszínéhez közel repülnek, hogy felfedezésük, megfigyelésük időbe telik és súlyos akadályokba ütközik; igy tehát a döntés majd a villámgyors számítógepekre marad. Felmerül az a kérdés, mi történik az esetben, ha a számitógép "téved" s lehet- séges-e a tévés döntés megváltoztatása, ki játssza a "döntőbíró" szerepét? Az elméletileg dÖntőjoggal rendelkező ember, vagy a számitógép? A tények azt igazolják, hogy ily esetben a módosításhoz szükséges, pillanatok százmilliomodrészét igénylő döntésre csakis számítógépek képesek, azaz a "komputerek döntőbirái csakis komputerek lehetnek." Általában egy mesterséges ürbolygó pályáját rendkívül komplikált számítógéprendszer irányítja, 2-2 kompúter-pár van összekapcsolva, mig az 5. a döntőbíró szerepére hivatott. Ha 2 komputer döntése ellentétes, a döntö- biró-kompúter a másik párt utasítja a hasonló feladatok, számítások azonnali végzésere. Amennyiben 3 számitógép jut "azonos" eredményre, a döntöbiró-kompűter azonban a 4. komputer eltérő eredményével ért egyet, a 3 komputerből álló "többség" egyszerűen "kikapcsolja" a döntőbírót s a többségi döntést érvényesíti, hajtja végre, természetesen az "ember teljes mellőzésével". Egy, (remelhetoleg be nem következő) atomriado esetén jelenleg a francia elnök kisbóröndje, amit állandóan magánál tart, tartalmazza az "azonosító", a központi védelmi rendszerhez való hozzáférhetes kódját", mondja René Dzagoyan interjújában; amennyiben a kérdéses kisbórond mégis illetéktelen kezekbe jutna, nem tudnák felhasználni, mivel a fentieken kívül feltétlenül szükség van az "elnök azonosítójára" is. Eközben a komputerek már kiértékelik a várható megtorlás lehetőségeit, a saját veszteségeket, mig a felriasztott katonai egységek, főként tengeralattjárók parancsnokai, csak akkor tudják meg, hogy atomháború tört ki, amikor a rakéták mar dübörögve elhagyták a tengeralattjárókat. A francia légierő jelenleg nem kepes az atomfegyvereket "automatikusan" ledobni, mondja Dzagoyan, azonban a pilóták bizonyos időponttól kezdve nem fogadhatnak el további utasításokat s az eredeti parancsokat kötelesek teljesíteni; a továbbiakban a pilóták valójában a repülőgépek irányításában sem térhetnek el a "számttó- gépek memóriájába betáplált" utasításoktól, valamint a jövőben valószínűleg "automatikus" lesz az "önvezérlő" raketak célba való kilövése is. A haditechnika szédületes fejfö'dese mellett egyáltalán nem kizárt annak a lehetősége sem, hogy a nukleáris meghajtású tengeralattjárókon nem lesz szükség kiszolgáló személyzetre, csupán elektronikus, komplikált rendszerekre. FOLYTATJUK V»;