Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1985-05-16 / 20. szám

Thursday,—May'll). 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 11. Illyés Gyula: A PuA/iták Nép 84. / Négyéves korom felé egy ideig komoly idegrohamaim is voltak; a legelső egyik szombatesti fürdésnél lepett meg: erőnek­erejével csizmástul akartam a szapuloba lépni s mikor harmadszor is elhúztak, ar­com elkékült, eszmélet nélkül vágódtam el a földön. Attól fogva, ha felingerelnek, vagy bántanak, se könnyet, se panaszt nem ejtek, hanem már szabályszerű reme­gés és kékülés fog el, amelynek most mar minden simogatás és becézés ellenére is ájulás a vége. Utolsó, le^kisebbik gyerek voltam, fészek-fentönek csúfoltak s anyám teljes joggal rettegett a legnagyobb fogyat­kozástol, amely pusztait érhet, hogy nem leszek világravaló. Öntöttek ónyát, kentek rám szenesvizet, de erre a nyavalyára még az orvos is csak azt tudta mondani, hogy majd csak elmúlik. El is múlt, sőt rövidesen az ellenkezőjére fordult, hála nagyanyám ösztönének, aki gyógyításo­mat a többi gyerekre bízza. Hozzánk éde­síti Őket s örömmel indit, ha azok kószál­ni . hívnak. Komoly arccal követem Őket mindenfajta vállalkozásaikban. Naphosszat kuksolok a nádasolc kis szigetein, a pajta padlásán, a szénába fúrt barlangok mélyén, a maguk építette lombsátorban. Nyakig ássuk magunkat a kicsépelt buza-halmok- ba; a száritóban kiterített gyapjú pyha felhőin sétálunk és el-eltemetjúk egymást. Mint a csurungák népe, úgy elünk, mint a vadnépek fiai. Körükben máznaságom feloldódik, egy vagyok közülük, de köz­ben közös életünk minden mozzanata úgy emlékezetembe vésődik, úgy figyelek, mint­ha már ott tudnám, hogy mindarról vala­mikor számot kell adnom. Az első banda azokból a gyermekekből toborzodik, akiket még az uradalmi gyerek­munkákba nem lehet befogni, akik még az elemi négy osztályát sem járták ki,' akik még szabadok... Én még náluk is fia­talabb vagyok valamivel, mert emlékszem, egy-két társa mm.al elmaradok egyszer a futásban le a Sió-part felé. Kifúlva ér­kezem meg, a banda már túl van az első lubickoláson, a nádas közepén egy kis ho­moktisztáson ül széles körben és versenyt gyakorolja az önkielégülést, anyaszült meztelenül, barnan, mint valami majom- falka. Közébük telepszem, de még nem értem a szabályt, hasztalanul kísérletezem, - csak nézem irigykedve a többieket, a beavatottakat és az a képzelmem támad, hogy ezt is csak azok tudják akik már iskolába járnak, ott okosítják meg erre is az ember gyermekét, amit különben helyesen is sejtettem. Engem azonban még iskolás korom előtt próbál beavatni egy kislány, még nálam is fiatalabb. /folytatjuk/ MOLDOVA GYÖRGY: íéumi 9. rész REGÉNY- Tegnap hova ment?- Egy garázsba. Ismertem a vezetőjét.- Nála maradt?- Tegnap reggel elvittek. Köszönöm.- Mit köszön?- A vacsorát.- Nincs mit.- Csak a hold, a hold lemenne már. Zsófia nem értette, miért mondja ezt, kinézett- a függöny résein: a felhók elta­karták az eget. Megértette , hogy a férfi a láztól félrebeszél, de úgy tett, mintha nem venné észre.- Miért fél a holdtól?- Túl világos van. Szereznem kell egy autót, át kell mennem Pestre.- Muszáj most?- Ott vannak a sarkon a fal mellett. Hát­ha még él köztük valaki.- De hiszen járni sem tud.- Engedjen el. Kirántotta karját Zsófia szorításából, és elindult. Néhány lépés után megingott, ha Zsófia nem fogja fel, végigvágódott volna a padlón. Szemhéjai fennakadtak, óriásira megnőtt szeme fehérje kifordult, elvesztette az eszméletét, magával tehe­tetlen testét Zsófia a nagy bőr karosszék­be emelte. Előkereste a szekrény fiókjából a még tegnap magával hozott injekciókat, kibon­totta a férfi viharkabátjának az Övét, és óvatos ^ mozdulatokkal levette róla. A vi­harkabát alatt zakót nem viselt, mintha sietősen kapkodva vagy menekülés közben öltözött volna fel. Mikor az ingét gombol­ta ki, a férfi keze tiltakozóan megrebbent - magához tért egy pillanatra, vagy • sze­mérmessége átütött még az öntudatlansá-' gon is -, de aztán keze koppanva leesett a borszék karfájára. Az ing alatt megszürkült, áporodott_ kötések borították a testét, saját maga rakta fel őket vagy valamilyen alkalmi ápoló, mert a hevenyészett kötések bele­ragadtak a sebekbe. Zsófia vizet melegí­tett a kályhán, és leáztatta a vérfoltos gézeket és rongyokat. Jobb vállán egy géppisztolysorozat -vágott át - Zsófia most értette meg, hogy a férfi miért a bal kézéi­ben tartotta a fegyvert -, es nem maradt a bőrén egy tenyérnyi hely sem, ahol ne látszott volna ütödések vagy karcolások fekete nyoma. Kitisztította a sebeit, és bekente kenőccsel, majd bal kezével ki­csit előredöntötte a felsőtestét, másik kezével gézt tekert a férfi jobb vállára. A férfi idegeinek feszültsége csak lassan engedett fel. Fölkelt a karosszékböl, és elindult az ajtó felé, birkózni kellett vele, hogy ne menjen ki meztelen felsőtesttel a pavilon elé. Karjaiban alig volt erŐ, Zsófia le tudta szorítani kezeit a teste mellé, a férfi elharapott szavakkal könyörgott neki, hogy engedje el. Majd lehorgasztott fejjel, állva elaludt, hagyta, hogy visszavezessék a székhez, de néhány perc múlva felriadt, bekötö­zött jobb vallónak dőlve újból és újból fel- emelkedett. Nekirugaszkodásainak lendü­lete egyre csökkent, csak valamilyen Öntu­datlan elszántság vitte előre. Zsófia úgy érezte, egy géppel vagy motorral harcol, melynek lenditokereke lassan leáll, de azért nem mozdult a férfi mellől. Mikor hatni kezdtek az injekciók, az arca meg­nyugodott, Zsófia csak akkor ült le a kály­ha mellé. Cipője orrával egy papírba rúgott bele, felemelte a padlóról és megnézte. Csak az aláirt nevekből találta ki, hogy az új­ságból kivágott képek Rajkot, Pálffyt, SzÓnyit, és Szalayt ábrázolják, Zsófia kü­lönben nem sokat tudott róluk, a képekre emlékezett, temetésük napján hozták az újságok, fent az első oldal jobb sarkában. Akkor a temetés idején kihaltak az ut­cák a klinika körül, a házak nyitott abla­kain kihallatszott a felerősített rádiók hangja - melyek mintha egyetlen készülék sokszorosan visszaverődő visszhangjai let­tek volna -, mint néhány évvél azelőtt a nagy futballmérkőzések idején. Zsófia egy ablakban könyökölt, hallgatta a köz­vetítést (úgy rémlett neki: a bemondó való­di hangjánál sokkal mélyebb fekvésben beszélt), mikor lent az elhagyott utcán egy botra támaszkodó öregember ment fölfelé a hegyek közé. Kenyeret és kocka­cukrot evett, mint az öreg munkások, aki­ket Zsófia gyerekkorában látott kijönni a vidéki városok fonodájának kapuján, für­készve nézett körül, mintha a rádiók hang­szórói öt fenyegetnék. Tartása és a sze­gényes csomag, melyet a kezében hozott, jelezte, hogy korát és erejét meghaladó harcokra készül, majd eltűnt a fák között, melyek fölött hol kisütött a nap, hol szél­tépte ( szürke felhők takarták el. az eget. Zsófiának a hegyekbe tartó öreg férfiról apjának egy régi mondása jutott az eszé­be: "A hegy a harcosok örök' menedéke, a földet, ha lapos volna, elborítaná a zsar­nokság." ' ’• A fényképet úgy hajtogatták Össze, hogy Rajk arca került legfelülre, a viharkabét zsebéből csúszhatott ki. Zsófia eltűnődött, melyikből, aztán találomra, becsusztatta a belső zsebbe, ahol az irattárcát, sejtette­Visszaült a kályha mellé, didergett, átkarolta a kályha langyos, kék zománcát. Az egész éjszakát igy töltötte el, félálom­ban, ha blúzán keresztül hülni érezte a kályhát, becsukott szemmel rárakott egy- egy lapát szenet^ Időnként elfelejtette, hogy rajta kiviil más is tartózkodik a szo­bában, felriadt az idegen lélegzetvételre. Meglátva a férfit, eszébe jutott, hogy mi is történt valójában, felsóhajtott, vissza- simitotta a haját a füle mellett, felkelt és megigazította a bÖr karosszéken a pok­rócot. A férfi csikorgatta a fogait, mint­ha álmában is tovább küszködne valamivel. Me^ ót óra sem lehetett, mikor Zsófia arra ebredt, hogy megcsikordultak a karos­szék rugói. Az ismeretlen férfi felkelt, úgy látszik, nem akarta, hogy észrevegye a készülődését, mert óvatos mozdulatokkal öltözött fel. Ha a jobb vállába belenyilallt a fájdalom, mélyen, kapkodva szedte a levegőt. Átment a szobán, Zsófia csak akkor szólt utána, mikor az ajtóhoz ért:- Ha akarja, vigye el a külső kapu kul­csát. A férfi nem lepődött • meg, hogy Zsófi­át ébren találja, megállt, és homlokát neki­támasztotta az ajtó függönyének:- Nem kell. Nem jövök vissza többé. Zsófia nem szólt, a férfi hozzátette:- Ne higgye azt, hogy szükségem van magára. Senkire és semmire nincs szüksé­gem..- En nem hiszek semmit. Csereije a vál­lán a kötést, mert vérmérgezést kaphat. Ha tud, menjen orvoshoz. folytatjuk » PÜSKI- CORVIN { | HUNGARIAN BOOKS 251 E 82 St. New York, N.Y. 10028 I i Tel: (212) 879-8893 f Sokezer magyar könyv, újság, hanglemez I » hangszalag * IKKA, COMTURIST, TUZEX A befizetohely | | Postán is szállítunk a világ minden tájára A

Next

/
Oldalképek
Tartalom