Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-09 / 19. szám
Thursday, May 9. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 11. MOLDOVA GYÖRGY: 8,rész IRfésGytda: /l ßuiatdk. 83. ? / Emlékszem egy kisleánykára. ElsŐ emlékem róla mindjárt az, hogy egy délután, mikor az uzsonnára való kenyeret szegi nekünk, beállít hozzánk a konyhába azzal, hogy 8 az én szeretőm és ó is kér egy karéj kenyeret. Negy-öteves lehettem, tudom, még nem jártam iskolába. Tiz év múlva, mikor ez a jelenet ugyanezzel a lánnyal megismétlődik, szégyenembe majd a föld alá bújok, de akkor még igent intek s az egyenes vallomást köröttem is mindenki helyénvalónak tartja. Anyám mosolyogva teljesiti a kérést, amely inkább követelés vagy igénybejelentés, mint kérelem; megsimogatja és megcsókolja a kislányt, aki attól fogva állandó vendég nálunk s le nem marad a nyakamról. A pusztai iskolába egy évvel később kerül, mint én. Oda is azzal lep be, amivel annakidején a konyhába, azzal igyekszik helyet és tekintélyt szorítani magának a gyermekeknek a felnőtteknél sokkal szigorúbban szervezkedő társadalmában. Igényt tart rám, védelmez és kormányoz, csúnya jeleneteket rendez velem és a többiekkel is; semmi kétség, hogyha abban a sorban maradok, amelyben megismert s ég tudja mi miatt kiszemelt magának, előbb-utóbb őt kell feleségül vennem, ahogy legtöbb gyermekkori pajtásom is játszótársát vette el. Esztendőkig s távollétem alatt is konokul kitart mellettem. Egyre nagyobb aggodalommal figyeli rajtam a külsö-belsŐ változást. Nyári hazaérkezéseimkor pontosan annak a borjúnak a tekintetével mered rám, akinek mezei kószálása alatt otthon uj kaput faragtak; állati riadalommal füleli hangomban az urhatnámságot és gÓgöt, mit egy- egy év alatt felszedtem, kétségbeesetten szaglássza az idegenséget és mit sem értve a dologbol, szégyenkezve, zavarodottan lassanként elhúzódik tőlem. Majd menekül akkor is, mikor én közelednék feléje, mert en minden fellengöségem és kérkedésem ellenére épp akkoriban kedveltem meg igazan. Meg kell jegyeznem, hogy hozzá semmi komoly közöm nem volt. Nem emlékszem rá a bandában, mellyel évekig napszámra róttam a határt s próbáltam a testi-lelki próbákat, melyek ott vártak reánk. Engem anyám az országúton kívül csak a víztől tilt, a folyótól, a bányaakna szélességű csordakutaktél. Meg az urasági falkától, mióta a disznók egy ötéves kisgyermeket felfaltak. Ezeken kívül minden szabad. Meg küldenek is hazulról, megvan ennek is az oka. Egész fiatalon magamnak való, kicsi mulya gyerek voltam, aki, ha azt mondják neki, maradj itt a ház előtt, félnapig elül a küszöbön. - Most már járkálj egy kicsit, - hallom ma is anyám hangját. Elballagtam a kert végébe s egy perc múlva kérdő arccal ismét a konyhában álltam, - járkáltam, most mit csináljak? /folytatjuk/ Nigériai vendégmunkások nehéz helyzetben vánnak az ország nyugati határánál, mert a szomszédos ország, Benin, nem hajlandó az idegeneket befogadni. A főváros, Lagos utasítást adott ki 700.000 illegális külföldi, többnyire togói, vágy gha- nai származású munkás kiutasítására az ország területéről, mert nem tud részükre munkát adni. Nem mert hinni a következtetéseiben, remegő lábakkal felkelt, magára kapta a kabátját, és átszaladt a főépületbe. A portást nem találta meg a lépcső melletti fülkében, nyolc órakor bezárta a kaput és lement az alagsori kultúrterembe filmet nézni. Bar a műsort a harcok kitörése óta nem cserélték - a küldönc, aki kerek fémdobozban a filmeket szokta hozni, nem jelentkezett -, legalább negyedszer vetítették ugyanazt az( olasz vígjátékot, mégis megtelt a kultúrterem, Zsófia a tömegben csak ölében tartott, sildes sapkájáról ismerte fel a portást. Kihívta a folyosóra és kikérdezte. Kiderült: csak messziről látta a kocsit - melyet valóban típusáról ismert fel -, még azt sem tudta megállapítani, hogy egy vagy két mésszel leöntött halott ül az elgörbült kormánykerék mellett. Zsófia egy tízforintost adott neki, és visszaengedte a terembe. Mikor belepett a pavilonba, összeborzon- gott, csak most erezte meg, mennyire kihűlt a szoba. Fogta a mázas, virágokkal díszített szeneskannát, és tüzelőt hozott a pavilon mögé épített sufniból. Begyújtott, ahogy a kályhacső átmelegedett, és nem szállt többé a füst, becsukta az ablakot. A szobában már korábban rendet rakott, most csak az ágyneműt igazította meg, melyet összenyomott, mikor belevetette magát, és teríteni kezdett. A szekrény legalsó polcán molyoktol vedé olajfacsokrok között, egy vaszonlepe- dŐbe pakolva tartotta anyjától örökölt asztalnemű garnitúráját. Zsófia talán már az 'ötödik nemzedék volt, melyet ezek a kéziszottesek kiszolgáltak. Mióta beköltözött a pavilonba, még egyszer sem nyitotta ki a portól védő fehér vászonlepe- döre kötött bogot, most vett ki először egy abroszt és két szalvétát. A súlyzóval szabályozható lámpát egész alacsonyra engedte le, a villogó fehér térítőt világította meg, a szoba sarkai körben homályban maradtak, csak ha a lámpa ernyője meglibbent, Zsófia mozdulataiból vagy kontyának érintésétől, akkor vetődött fény az ezüsttel díszített almazóld falra. Tenyerével megpróbálta elsimítani a térítőn a hajtogatástól támadt árkokat - nem sikerült, hogy eltakarja, rájuk tette a szalvétákat. A komódszerü kis szekrényhez lepett, ide szokta elrakosgatni az élelmiszereket - néhány tej- és húskonzervet, melyet a vóröskeresztes csomagokból kapott, egy üveg évek óta megőrzött eperlekvárt, teteje már megkeményedett és cukorrá vált, ahogy letette az asztalra, a vastag szilárd réteg alatt a lekvár még folyékonyan maradt levében megbámult egész eprek mozdultak meg, mint kirakati akváriumokban alvó halak, ha valaki megkocogtatja rájuk az üveget. Sajnálta, hogy elfelejtett kenyeret venni a büfében, csak egy asztalkendőbe csavart, morzsálódó fél kalácsot talált a fiók sarkában. Még egyszer végignézett a szobán, mindent rendben talált, átment a függönnyel eltakart kis benyílóba, kezet mosott, mikor meghallotta, hogy a pavilon előtt megroppannak a szaraz levelek. Visszaakasztotta a törülközőt a fémkarra, hátrasimitotta a haját a füle mellett, és az ajtóhoz lépett. Az ismeretlen férfi lent állt a legalsó lépcsőfokon, homlokával a falnak támaszkodva. Feje elórehajolt, háta megfeszült, mintha tovább akarna menni, de nem volna ereje hozza. Az ajtó nyitódására felnézett:- JÓ estet.- Jó estét - mondta Zsófia, és borzong- va összefogta magán a ruhát -, beengedték? A férfi nem válaszolt, újból lehajtotta a fejét. Zsófia a kis vasajtö felé nézett: néhány vonásnyira tárva volt, az ismeretlen nyilvánvalóan álkulccsal, talán meg- lapitott vastag dróttal nyitotta ki.- Nem jönne fel?- Nem tudok. Zsófia lement érte, átnyúlt a hóna alatt, tenyerével megérezte a t kiugró, sovány csontokat. A férfinak fajdalmai okozott a járás, minden lépcsőfokon megállt, és mély lélegzetet vett. Bent a szobában nekitámaszkodott a falnak, és nem jött közelebb, úgy látszik, még a leeresztett lámpa fénye is bántotta a szemét. Végignézett az asztalon:- Kit várt?- Senkit. Nem éhes?- Azt kérdeztem, ki jön?- Énhozzám soha nem jön senki. Ha kezet akar mosni, ott van a vízcsap a függöny mögött. Az ismeretlen átment a benyílóba, hallatszott, ahogy lassan, erőlködve kinyitja a csapot:- Melyik a maga törülközője?- Mind az enyém.- Melyikbe törülhetem a kezem?- Amelyikbe akarja. Zsófia leült az asztal mellé, megigazított egy konzervdobozt, egy kiskanalat, aztán a kezét az ölébe fektette. A férfi előjött a függöny mögül, bent a benyíló tükre előtt vízzel lesimitotta fekete haját. Újból a falnak támasztotta a fejét, kutató- an nézte Zsófiát, de nem tudta sokáig nyitva tartani vérben álló szemeit, szempillái megymegrebbentek.- Üljön le - mondta Zsófia és a szekrényhez lépett. Mintha valami dolga akadt volna ott, matatni kezdett a polcokon, nem akarta zavarni az ismeretlent az evésben. Mire visszafordult, a férfi már letette a kést, es a villát, merev felsőtesttel ült a széken.- Ugye milyen különös egy vacsora kenyér nélkül? A férfi hallgatott. (folytatjuk) I " Hungarian Garden MAGYAR RESTAURANT 241 I 24 St. NEW YORK, N.Y. (a 2. és 3. Ave. között) Telefon: (212) 679-9061 Kitűnő magyaros etelek! CIGÁNYZENE Hétfőtől szombatig: Lunch 11.30-tól 3.30-ig Vacsora d.u. 4-től 11.30-ig Vasárnap zárva. REGÉNY
