Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-18 / 16. szám
Thursday, April 18. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. BODOR PÁL: ÉGI KALÓZ Hir: a légi kalózok öngyújtó lángjával kinozgatták meg egyik túszukat. A kedves utasnak csak annyival volt több köze a kalózokhoz, mint nekem, hogy erre a járatra szólt a jegye; s ha netán fölrobbantják a gépet, együtt zuhan le velük ebben az ultrarövid lejáratú történelemben. (Igazi túsz volt tehát: tökéletes outsider. Ártatlan, védtelen és tájékozatlan. Az igazi túszdráma annál többet ér, minél kevesebb köze van a túsznak a drámához - persze, azonkívül, hogy belepusztul. Minél égbekiáltóbb a halála, annál túszabb. De vajon miért kellett megkinozni ezt a fiatalembert? Bizonyítandó, hogy ők valóban mindenre elszántak?! Ördögöt. Hiszen nem adtak helyszíni közvetítést az utastérből. A világ csak utólag értesült az öngyújtós játékról. A kalózok csupán szórakoztak. Megelőlegezték maguknak ezt a kis kéjt. ("A terror a politika pornográfiája"). A kommandók azt hiszik: kegyetlenséggel történetüket belekényszerit- hetik a történelembe. A storyt a history- ba. Hogy a sok kedves utas közül miért épp vele játszadoztak? Merő esetlegesség. Rejtély. A sikeres megfejtők között kisorsolok egy égő öngyújtót. A kedves utas véletlen s szenvedő statisztája lett e fegyveres züllésnek. Céltábla az égi galamb- lövészeten. * Szüleim másfél évvel hamarabb írattak volt be annak idején az elemibe - meséli István. - Korra, termetre én voltam a legeslegkisebb az iskolában. Miniatűr nebuló. Mindenki rémesen élvezte, hogy van nála is kisebb. Az egyébként jólnevelt, jólfésült gyermekek próbára is tettek nagyságukat. Elém álltak, fejjel magasabban, vi- gyázzba állítottak és nagy közönségsikerrel elkezdtek pofozni Álltam kigyúltan, pirosra vert ábrázattal, rettentő kicsin és magányosan, csorogtak a könnyeim és zuhogtak rám a pofonok. "Engedj most már egy kicsit engem is" - löktek félre irigyen az újabb hóhérjelöltek. És zuhogtak ram a pofonok. Akkor észrevétlenül megállt mögöttem az igazgató-tanitó úr, későbbi kollégám édesapja - meséli István -, és izgalomtól rekedt, döbbent hangon rám szólt:- Hát te miért hagyod magad? Boldoggá tett, hogy nem a többieket kérdezte: miért pofoznak. Hanem engem: hogy miért hagyom magam. A kővetkező szünetben már teljes erővel belefejeltem az első hóhérjelölt gyomrába. Peche volt, hanyatt esett, a fejét is betörte. És attól kezdve vadul és vak- dúhvel verekedtem. És tiz éven át konokul edzettem, sportoltam. Vesém, szivem, gerincem látja ma kárát e makacs túlhaj- tásnak, de késő kamaszkoromig még csak egyszer kellett megverekednem. Máig szégyellem a vér meleg, ragadós emlékét az öklömön. S majdnem úgy undorodom ettől az emléktől, mintha engem vertek volna meg. Vagy talán még jobban. * Mostanság gyakran rettegve gondolok arra, hogy tulajdonkeppen bárki leüthetne az utcán. Testi erőm rég oda van. Két év alatt tizenegy kilót fogytam. A versenyszerű sportolás ernleke is rég kisorvadt már izmaimból. Öt lépcső után meg kell állnom és tiz könyvet már nem tudok elcipelni. Mintha most én lennék a suliban a legkisebb. S ha most elkezdenének FÉNY HUNYT KI, MELEG FÉNY MARC CHAGALL HALÁLÁRA 97 esztendős korában elhunyt Marc Chagall, a ( huszadik századi képzőművészet kimagasló egyénisége. Az idős művészt a dél-franciaországi Vence-ban lévő otthonában erte a halál; szive mondta fel a szolgálatot. Talán még nem volt festő, aki belső meleget, szive melegségét igy rá tudta volna sugározni a vászonra, a hideg lemezre vagy az állítólag közömbös papirra, mint ez a réveteg kis férfi. Most, hogy halála hírét kürtölik szét a rádiók, eltöprenghetünk immár lezárult eletmúve titkán. Lehetséges, hogy a honvágy festője volt - hiszen 1910—tői kezdve, amikor Párizsba érkezett, csak hazai em- lékvizióit rögzítette. Életem cimú pompás könyvében ki is mondja, hogy "Ha Párizs nincs olyan igen-igen messze a szülővárosomtól, azt hiszem, rögtön, de legkésőbb néhány hét múlva okvetlenül hazautaztam volna." Pénz és vasúti jegy hiányában kénytelen maga elé idézni (igézni...) a szegényes otthont A sárga szoba című hires festményén, melyen mozog a fa- padozat, inog az asztal, csúszik a szamovár, a tehén is bent van a szobában, melyet elönt a sárga fény. En és a falu cimu festményén (1911) ott kavarog, fényes félálomban, minden: a gazdától kezdve, ki a rétre megy s a kasza vele megy, a tehenet fejő asszonyig, sok-sok képe visszatérő motívumáig, a dülöngélő házsor is, melynek közepén két ház már fején áll... Egyszer még megmártózott Chagall ebben a valóságban: 1914-ben, sikeres berlini kiállítása után hazautazott - s kitört az első világháború, nem térhetett vissza Párizsba. Ernyedetlen szorgalommal fes- tette-gyújt'őtte a vityebszki motívumokat. 1922-ben engedélyt kapott, hogy visszatérhessen Párizsba. Es festhesse tovább honvágya álomképeit. A Hegedűs a hóban (1927) önmagáért beszél, de a Szerelmesek lovon cimü ismert remekművének mellékes motívumai (1931), továbbá az egyre nagyobb számú párizsi képeibe beszüremlő emlékfoszlányok is erről a csillapíthatatlan nosztalgiáról beszélnek. Amikor aztán Hitler hatalomra kerül, majd * * pofozni? Vajon akad majd, aki rám szól: ne hagyjam magam? Azzal biztatgatom magam, hogy a legelsőnek azért talán én is a gyomrába fejelnék. Hátha úgy esik hanyatt, hogy betöri a fejét. És ha nem? Ki lehet iratkozni ebből az iskolából? * t Nagyon rosszul alszom. Almomban rengeteget repülők. Magas, sötétzöld hegyek fölött. Nem kiterjesztett karral, mint kamaszkor ómban, hanem egy ócska repülőgépen. Es rengeteg égő öngyújtó közeledik felém. Százezer éves hagyomány borul fel ugyanis bennem: elkezdtem félni a csillagoktól. Ostoba kényszerképzeteim támadnak. A Fold - amint túszul ejtik a csillagok. És hiaba mondom, szajkózom rögeszmésen: én outsider vagyok! Mintha valaki odafenn fölkacagna: annál jobb. A Föld: igazi outsider. Eszményi túsz. Nem tudom kinek fejeljek a gyomrába. Gyűlölök félni. S még jobban gyűlölöm a hamis dilemmát: vagy a rettegést kell feladnom, vagy a humanizmust? Inkább verjenek meg. kitör a második vila'gháboru, Chagall müvein a féltett emberiség szimbóluma megint csak Vityebszk, érte ég a Három gyertya (1938-40), ott ágaskodnak fel a megrettent lovak, onnan próbálnak elmenekülni (de hová? az égbe?) a megriasztott emberek (Háború, 1943). Uj szimbóluma lesz a mesék régi tűzmadara, A kakas, hatalmassá növekszik vásznain, s fölötte, egyik 1940- es képén a festő alakja repül az ismert táj felé, szeretné megelőzni... Furcsa uj jelkép a Véresre sebzett hering: a herin- get evő szegény vityebszki zsidók azonosítása azzal, amit esznek... Es egyre több müvén feszitik újra keresztre a Názáretit; e képek hátterében már nem álomittasan inognak, hanem Összedőltek, egymásra borultak és lángolnák a vityebszki házikók. A lángokból Ő maga is hajszál híján menekült meg. A németek megszállta Francia- országból kikeveredve, majd egy évig kellett várnia a New York-i Modern Művészeti Múzeum meghívására, hogy ennek birtokában hajóra szánhasson... 1947-ben visszatért Párizsba, két évvel később a dél-franciaországi Vence-ban rendezkedett be. Művészetének uj korszaka kezdődött a nevezetes Biblia-illusztrációkkal, a cirkuszi képek sorozatával, színházi függönyök, templomi üvegablakok, múzeumi mozaikfalak tervezésével. Emlékei ködén át (de ez a kod inkább finom, fenyes para) nemegyszer egybemosódik Párizs és Vityebszk, a bibliai idők alakjai eggyé válnak az ő gyermekkora alakjaival. Lényéből fakadó, naiv optimizmusa, meleg érzelmessége árad felénk müveiből. "Egy szép napon—" - kezdte elmondani festővé válásának történetét Életem című könyvében, majd félbeszakította magát: - "...de hiszen a napok mind szépek!" Ilyen volt Marc Chagall életszemlélete, eletszeretete. Ember Maria OTTAWA. Nicolae Ceausescu, a Román Népköztársaság elnöke Kanadába látogat, ahol Brian Mulroney miniszterelnökkel tárgyal a két ország közti problémából. Ceausescu két napot tölt Ottawában és azt követően ellátogat Torontóba és Montrealba.
