Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-11 / 15. szám
Thursday, April 11. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 11. MOLDOVA GYÖRGY: 4» rész REGÉNY Illyés Gyula: Á Pui/ítáh- Hehe 79. / Mi gyerekek... a gyerekek úgy élnek a pusztán, oly szabadon, akár a határban s a házak kozott felügyelet nélkül összevissza bolyongó állatok . A világ rendjére, az élet, az emberi test egyre szaporodó jelenségeinek kormányzására nem egy már kész társadalom példái és törvényei szoktatják őket, hanem a körülöttük nyar- galászó, egymást harapdáló és szaglászó csikók, tehenek és bikák. A közös lakásokban, a kocsiutak porában, az itatok körüli pocsolyákban futkározva és hemperegve a szűzi ártatlanság őszinteségével s bátorságával úgy szoknak egymáshoz, úgy vizsgálják és fedezik fel egymás testét-lelkét, akár egy kosáralja kutyakölyök. A puszta határa végtelen, a gyerekekre nem kell vigyázni, nem tévedhetnek ki belőle, nem veszhetnek el. A pályaudvarok nagy csarnokaihoz hasonló nagy magtárakon és istállókon és fészereken túl akác-bokor ligetek, csenderesek terülnek és erdők és beláthatatlan legelők, búzatáblák, szittyák és áthatolhatatlan füzesek a folyó mentén, mely minden tavaszkor egész tengert önt a lapos kaszálókra. Nem csak azt mondom, ami velem történt; azt is, ami velem történhetett volna, mert társaimmal megesett; emlékezetemben összefolynak és fölcserélodnek az események, melyeknek szereplője s melyeknek csak szemlélője voltam; első személyben folyó szavaim igy tágulnak, ha tágulnak, rég elfeledt, idegen életek vallomásává. A szobában, ahol én gyermekéveimet töltöttem, csak a mi kis családunk Öt tagja lakott, de annyit forogtam azokban a több családos szobákban, melyekben sokszor húsz személynek kellett volna valami módon megférnie, barátaim s játszótársaim, akik kivétel nélkül ilyen odúkból bújtak elő reggelente; annyira ezeknek a lakásoknak levegőjét és erkölcsét lehelték ki magukból, hogy emlékeimen át szinte szaglom azok áporodott éjszakai levegőjét, hallom az Összevegyülő zörejeket, sóhajokat és nyögéseket. Néha úgy rémlik, mintha egész gyermekségemet valóban én is ott töltöttem volna, melyekben a születéstől, sőt a fogantatástól a halálig minden mások füle hallatára megy végbe. Hány lakodalmon vettem részt, hány duhaj eszem-iszomon az urasági pajták, vagy derült időben a puszta végén az akácfák alatt, melyből éjfél felé az ifjú pár ezekbe a közös lakásokba vonult vissza... A lakodalmak mindig tékozlóan gazdagok voltak; az uradalomtól kölcsönkért hosszú babszemezÓ asztalokon vastagon folyt a bor es a zsir, a három pusztából összehordott tepsikben a sült tyúkok es kacsák füzérei sorakoztak, a káposzta gyerekfej-nagyságú töltelékeit a vékony nyakú cselédek tejeskaláccsal tömték magukba, - egy egész évi koplalásért vettek kárpótlást: a két násztárs családjának egész évi élelmét fölzabálták. /folytatjuk/ PEKING. A múlt évben 3.4 millió tonna gabonát exportált Kina, kétszer annyit, mint egy évvel azelőtt. Anélkül, hogy megvárta volna a választ, sarkon fordult, es visszasietett a klinikára. Nem ment be az épületbe, a lépcső előtt megállt, végignézte az ablakokat, úgy látta, sehonnan sem figyelik, átvágott a kerten. A holdfényben világított a földdel feltöltött betonmedence szegélye, lépései elhaltak a súrii fűben. Útközben az egykori portáspavilon faláról (ahol most ö lakott) leakasztott egy kulcsot, majd a gazzal benőtt, elhanyagolt Ösvényen az oldalsó vaskapuhoz sietett. A kapu előtt senki sem állt, Zsófia azt hitte, hogy az ismeretlen ott maradt a főbejáratnál, vagy pedig másfelé menekült. Kinyitotta a kaput, és a keskeny utca közepére állt, cipotalpán keresztül is érezte, hogy a vékony útburkolat alatt a csatornában rohanva fut le a szennyvíz. Végignézett az utcán, a férfi most fordult be a sarkon, ujjaival a téglafal rovátkáiba kapaszkodott. Zsófia eléje ment, és a pavilonhoz támogatta.- Menjen be, zárja magára az ajtót. Nemsokára én is jövök. Most vissza kell mennem a klinikára. A férfi behúzta maga után az ajtót. Zsófia vigyázott, hogy semmilyen nyom ne árulja el, merre járt. Újból bezárta a vasajtót, visszaakasztotta a kulcsot a szögre, menet közben lekapkodta harisnyájáról es köpenye szegélyéről a beakadt bogáncsokat. Visszakerült a kerítés mellett, hogy úgy tűnjön, mintha a főkapun jött volna be. A feljárati lépcsőnél két fiatal, nemzeti karszalagos fegyveres állt, igazoltatták, majd bekísérték az épületbe, ugyanazon a folyosószakaszon haladtak végig, amerre ali^ negyed órával azelőtt az ismeretlen férfi támogatta a sebesült katonát. Az ügyeleti szoba előtt megálltak, bentröl élénk zsivaj hallatszott ki, az egyik felkelő intett Zsófiának, hogy menjen be, de ő sokáig tétovázott, mielőtt lenyomta volna a kilincset. Bent a kisszobában nem tartózkodtak fegyveresek, de legalább kilenc orvos vitatkozott ülve vagy beszéd közben fel s alá járkálva; a könyvtárteremben tartott alkalmi mulatságról jöttek át, a szobát már eltöltötte a leheletükböl áradó rumszag. Zsófia tekintetével Englischt kereste, de a főorvos fejét a szekrény oldalának döntve aludt. Zsófia megjelenésére a vitatkozók elhallgattak, a szoba közepén sétálók oldalt húzódtak, és valamennyien az ablak irányába fordultak, onnan várták az események menetének további irányítását. A függöny mellett egy férfi támaszkodott neki a falnak, most előjött a sarokból és belépett a szoba közepén szabadon hagyott, megvilágított térbe, mosolyogva köszönt:- Jó estét. Csak egy nemzetiszinú szalag jelezte, vastag, ezüstös szürke, puha anyagú felöltője karján, hogy valószínűleg ő a klinikán tartózkodó felkelő egység parancsnoka, a külseje egyébként nem vallott katonára. Lassú, kicsit hanyag mozdulatai, középen váratlanul megtörő szellemes sasorra, egész magatartása sokkal inkább emlékeztetett egy fölényes állásban lévő orvosra vagy egyetemi tanárra. Levette szemüvegét, megdörzsólte a szemét, és biccentett:- Ones Gábor vagyok. Zsófia csak sokára tudta viszonozni a köszönést:- Jó estét. Nagy Zsófia. Hogy sikerült megszólalnia, Zsófia elfogódottsága kissé felengedett, de most se mert hosszabban a férfira nézni, csak egy- szer-egyszer emelte rá a tekintetét. Ones feltette a szemüvegét, és rágyújtott, öngyújtója átlátszó falu benzintartályában két apró dobókocka feküdt, megrázta őket, úgy látszik, meg volt elégedve az eredménynyel, mert mosolyogva szippantott a cigarettájából:- Úgy tudom nővérke, maga találkozott utoljára az emberünkkel. Zsófia most, hogy szembekerült a veszéllyel, hirtelen megnyugodott, gátlásai elmúltak, el volt szánva, hogy mindenképpen megvédi magát és a pavilont, a férfi rejtekhelyét. Sokáig gondolkodott, végül is határozatlanul rábólintott Ones szavaira, belátta, semmiképpen sem tagadhatja le, hogy ő vált el utolsónak a férfitól.- Mi történt azután, hogy maguk hárman kimentek a klinikáról? Zsófia életében eddig talán tízszer sem hazudott, most csodálkozva figyelte saját szavait, maga is megdöbbent attól a történettől, amit kitalált: A sebesült katona beszállt a kocsiba, a másik pedig, akinél a revolver volt, hátramaradt...- Miért?- Nehogy valaki az autó után mehessen. Mikor a kocsi elért a sarokig, rám fogta a fegyvert, és kényszeritett, hogy menjek vele, a sarkon Ő is beszállt. Aztán én visz- szajöttem. .Ones körülnézett a szobában:- Mi a véleményük: valószínű ez? Zsófia úgy tett mintha megsértődne:- Én nem hazudok. Ones megismételte a kérdést:- Valószínű ez? Szerettem volna látni magát, maga nagyon bátor ember, mit csinál, mikor pisztolyt fognak magára, hogy kötözzön be egy ávóst? Meg merte volna tagadni úgy, mint Zsófia? Mindánnyian csodálkozva fordultak a hang irányába: Englisch beszélt,, jóllehet az éter okozta kábultságból meg mindig nem tért magához, fejét nem tudta elmozdítani a szekrény oldalától.- Ha nem hiszi el nekem, kérdezze meg a portástól. Englisch sokáig állta Ones tekintetét, aztán újból behunyta a szemét. Ones tovább kérdezett:- És ez mit bizonyít?- Nincs joga kételkedni abban, amit Zsófia mond.- Sajnálom uram, de van jogom. Eltöprengett, bólintott, nyilvánvalóan nem tartotta érdemesnek kiélezni a helyzetet.- Rendben van. A nevét nem sikerült megtudnia? Zsófia nemet intett, Ones felvette az asztalnál a körlevelet, melyet a motoros küldönc hozott és átfutotta:- Ebben csak annyi áll, hogy hol Kisze- lyi Antal, hol Pap Gábor, hol Bone András névre szóló igazolványokat szokott felmutatni. Nem baj, meg fogjuk tudni a valódi nevét is, túl sok nyomot hagy maga után. Begombolta a kabátját. /folytatjuk/
