Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-21 / 12. szám

8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 21. 1985. MOLDOVA GYÖRGY: Ezerkilencszáz'ótvenhat október 26-án az Egészségügyi Minisztérium Forradal­mi Bizottmányának küldönce egy bizalmas körlevelet vitt végig a budapesti kórháza­kon. Útközben a városmajori templomnál tűzzel borított szakaszhoz ért, a felkelők a hegyekből leszivárgott államvédelmis osztagot fogták körül a park bokrai kozott. A küldönc nem akarta megkockáztatni, bogy egy eltévedt géppisztolysorozat öt is eltalálja, inkább visszafordult, es a me­redek mellékutcákon haladt tovább. Már esteledett, mire a küldönc kijutott útjának utolsó állomására, a hűvösvölgyi, doktor Christian Pálról elnevezett klini­kára. Becsóngetett, az elösietö portásnak felmutatta a megbízólevelet, mivel vissza kellett térnie állomáshelyére, és nem akarta kivárni, amig a portás kinyitja a magas, vörös téglafalba ékelt kapu szám­talan zárát és lakatját, lehivatta az éjsza­kai ügyeletes nővért - a kórház magasabb beosztású vezetői ugyanis már régen. ha­zamentek. Kisvártatva a vezető nővér megjelent a főépület ajtajában. Ahogy jött lefele a lépcsőn, magas és telt felsőtestét egye­nesen tartotta, csak tömör barna kontya ingott a lépések ütemére. Mikor közelebb ért, a kaput megvilágító lámpa fényében látszott, hogy szelíd melle már lazulni kezd, a lába vastagabb, mint alakjához illene, de arcbőre még érintetlenül tiszta, átengedi a vér játékát. A küldönc férjes asszonynak nezte, meg­lepődött, mikor az átvételi elismervényre lánynevet irt alá: a vezető nővért Nagy Zsófiának hívták. Anélkül, hogy a hivatalos megbeszélésen tál egyetlen szót is vesz­tegetett volna a küldöncre, visszament a lépcsőn az épületbe. Zsófia nem bontotta fel a körlevelet. Az igazgatónak vagy az igazgató helyet­tesének címezték, és doktor Englisch Je­nő, akinek mint ügyeletes főorvosnak jo­gában állt volna felnyitni, még nem jött vissza a városból, jóllehet az ügyelet az előírások szerint már este nyolc órakor megkezdődött. Végigment a főépület folyosóján, bené­zett a kórtermekbe: az éjszakai villany- oltás már megtörtént, csak a kék lámpa égett a termek elején. Zsófia belépésére az éjszakás n'óvér felemelkedett, és rövid jelentést tett. Mivel meglehetősen messzi­re esett a harcok csomópontjaitól, a Chris­tian Pál klinika szokásos életmenetét nem zavarták meg az események. A csöndes folyosóra csak a könyvtárte­remből szűrődött ki zaj. Az orvosok közül néhányan nem járták haza esténként, tele­fonon kimentették magukat, és behúzódtak a könyvtárba. Heveröket hurcoltak be, magnetofont szereztek és italt, a hatal­mas kettős termet csak egy mennyezet felé fordított, gyűrűs nyakú asztali lámpa világította meg. Zsófia tudta, hogy a fia­talabb nőbetegek lámpaoltás után felkel­nek, felöltöznek, a fürdőszobában kifestik magukat, es beosonnak a könyvtárterem­be, a fojtottan szóló magnetofon nem tud­ta elnyomni éles, fejhangú nevetésüket. Zsófia határozottan szokott intézkedni minden feladatkörébe tartozó ügyben (az ápolónőképzőt évfolyamelsöként végez­te el, azért is nevezték ki még harminc éves kora előtt vezető nővérnek), most mégis olyan szégyenérzés fogta él, hogy szótlanul haladt el a könyvtárterem ajtaja előtt, bár ügy érzte, kötelessége lenne legalábbis megpróbálni a rend helyreállí­tását. Elfordult a folyosón balra, és benyitott az ügyeleti szobába. Leült a telefon mel­lé, hogy ellenőrizze a működését, felhív­ta a "pontos idő" szolgálatot: háromnegyed tizenegy volt, utánaigazitotta az óráját. Amikor elhallgatott az idbjelzÖ női hang, Zsófia nem tette le rögtön a kagylót, a membrán zúgásából más, távoli vonalak­ból beszűrődő beszélgetések foszlányait próbálta kivenni. Mióta a harcok kitörtek, Zsófia ebben a kora éjszakai órában egyre gyakrabban hallott végtelenbe nyúló telefonbeszélge­téseket: szerelmi vallomásokat (ezeknél elpirult és haját hátrasimitotta a füle mel­lett), bár akik ezeket a vallomásokat tet­ték, nem mertek nekivágni a sötét, kóbor­ló fegyvereseket rejtő utcáknak, hogy sze­relmüket felkeressék, az elmaradt ölelést inkább égető buja szavakban élték ki. Más­kor kétségbeesett panaszkodásokat vett ki, mintha a beszélő hirtelen haláltól fél­ne, és még egyszer bizonygatni akarná, hogy valaki valamikor méltatlanul bánt vele, azért ment tönkre az élete, de legtöbb­ször hozza hasonlóan Őrködő emberek dünnyÓgö, csendes beszélgetését hallotta távoli otthonukkal. Ilyenkor Zsófia úgy érezte, részt vesz a beszélgetők eletében, mikor azok tanács­talanul tűnődtek, szeretett volna közbe­szólni, hogy felajánlja segítségét, de tud­ta, úgysem hallanák meg a hangját. Kifáradt a zúgás mélyén botorkáló han­gok megkülönböztetésében, visszatette a kagylót, felállt, homlokát nekitámasz­totta az ablaknak, és kibámult a sötét kertre. A hold egy pillanatra kiszabadult a felhők őrizetéből, a fák között felvillant egy feherre meszelt magányos ^pavilon: Zsófia lakóhelye. 1954 végén, mikor apja meghalt (torna­tanár volt egy dunántúli városban), Zsófia eladta a vidéki ház rá^utó felé részét, árából átalakíttatta a régi portáspavilont, mely elhagyatottan állt a kert végében - ugyanis a klinika főbejáratát áthelyez­tek az uj szárnyépület elé, es az addig használt kis vaskaput bezárták. Megkap­ta a pavilonhoz tartozó helyiséget is, le­bontotta a válaszfalakat és itt élt a rend­be hozott, kényelmes szobában, gyerekko­ra bútorai, edényei, evőeszközei es hímzett párnái között; a városba csak akkor ment be, ha hivatalos ügyeket kellett elintéznie. Arra rezzent fel, hogy lent csikorogva kinyílik a klinika utcai kapuja. Englisch jött fel a lépcsőn, kézben hozta a kalap­ját, a lampafény megcsillant kopasz feje búbján. Zsófia megigazította magán a kö­penyt, és meglepődve, hogy az idő már ilyen kesöre jár, egy pillantást vetett a csuklójára, de még csak néhány perccel múlt tizenegy. Englisch máskor csak éj­fél után szokott megérkezni, megmagya­rázhatatlan eredetű szokásai közé tartozott, hogy már évek óta minden éjszaka pala­csintát evett a körúti Club kávéházban. A főorvos megállt kint az ügyeleti szo­ba ajtaja elÖtt, egy műanyag flakonból nehány szem apró szalmiákcukrot szórt a tenyerére, és elrágta, fogai ugyanis éré­sén romlottak. Belépett, felakasztotta a fogasra elegáns, de erősen kopott bÖr- gombos trencskóját, és legyintett:- Zárva. Forradalom miatt a palacsin- tasutés szünetel. Gott schütze Österreich. Felvette a körlevelet:- Ez?- Motoros küldönc hozta a miniszterium- bói. Englisch szemével átfutott a sorokon, aztán a papirt az asztalra dobta:- Uj Pimpernel, Zsófia.- En azt sem tudom, ki volt a régi Pim­pernel.- Egy báró Orczy Emma regényhos, a francia forradalomban mentette a halál­ra ítélt arisztokratákat. Ez egy kommu­nista Pimpernel, autóval összeszedi a hal­dokló ávósokat, es kórházba viszi okét, azt írja a körlevél, már legalább harmin­cat megmentett négy nap alatt. Úgy lát­szik minden terror megteremti a maga kétségbeesett ellenterroristáját. Még egyre a körlevél felé mutatott:- Ha jelentkezik nálunk, nem szabad segitenünk, értesítenünk kell a felkelőket. Odaállt az ablak elé, Zsófia érezte az üvegr&l visszacsapódé leheletének szal- miákcukor szagát. A távoli Városmajor­ban talán utoljára felerősödtek a géppisz­tolysorozatok. Englisch bólintott, és min­den szót külön hangsúlyozva megismétel­te:- Gott schütze Österreich. .- Ezt ki mondta?- Belőlem nem néz ki?! Egyébként Schusch­nigg mondta, egy régi osztrák miniszter- elnök. Mikor Hitler megtámadta Ausztri­át - akkoriban Bécsben éltem -, Schusch­nigg beszédet tartott a rádióban. Mit mond­jak magának: olyan pillanat volt, hogy meg egy politikus sem tudott hazudni. Nyíltan bevallotta, csak arra képes, hogy Isten oltalmába ajánlja az országot. Isten óvja Ausztriát. Ez, sajnos, a későbbiekben kevésnek bizonyult. Másnap menekülnöm kellett, Zágrábban aztán utolértek, az volt a szerencsém, hogy bécsi SS-fiukkal akadtam össze, ismertek a lóversenyről, páncélossal hoztak el a magyar határig. A távoli sorozatok elhallgattak; Eng­lisch, aki a Városmajor mellett tért visz- sza a klinikára, megértette, hogy a körül­zárt allamvédelmis osztag ellenállása meg- tört.- vége, vege. Felnyitotta a gyógyszeres szekrény ajtaját, és egy éteresüveget vett ki:- Palacsinta helyett. Képtelenség úgy elmúlni egy napnak, hogy egyetlen kiemel­kedő pillanat sem akad benne. Megemelte az üveget:- Parancsol? Zsófia rázta a fejét, Englisch legyintett.- Nincs igaza. Egy kevés étert öntött a vattára, aztán mélyen beszivta, Zsófia elszoruló torok­kal kérdezte:- Csakugyan jó?- A legtisztább részegség: kocsma, ital­szag és gyomorégés nélkül. Az összes nagy táncos ezt használta. /folytatjuk/ r PÜSKI- CORVIN A HUNGARIAN BOOKS 251 E 82 St. New York, N.Y. 10028 A Tel: (212) 879-8893 f Sokezer magyar könyv, újság, hanglemes ( hangszalag IKKA, COMTURIST, TUZEX befizetóhely | Postán is szállítunk a világ minden tkjára wMWÁmwmm REGÉNY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom