Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-07 / 10. szám
Thursday, March 7. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. A “mooney.k” Dél-Amerikában Rev. Moon "EgységesitőEgyház"-a . Latin- Amerikában érte el legnagyobb sikereit. Kihasználva Brazília nyomorgó, éhező millióinak kétségbeesését, a vezető egyhazak befolyásától való kiábrándultságát^ Rév. Moon "misszionáriusai" tömegesen térítettek el híveket a katolikus egyháztól. Brazília nagy városain kívül Rév. Moonnak ezrével vannak hívei legalább 120 más latinamerikai városban, köztük minden állam fővárosában. Rev. Moon politikai csúcsszerve a "Causa" által Montevideoban tartott konferencián tavaly jelen volt a brazíliai hadsereg és hadi kollégium több magasrangu tisztje épp úgy., mint Paulo Maluf, uruguayi politikus, aki az idei uruguayi választásokon Tancredo Neves ellenfele volt. A választást, mint tudjuk, Neves nyerte meg. A konferencia főszonoka egy Paul Perry nevű "professzor" volt,akiről Mingolla, az argentínai titkos rendőrség ügynöke megállapította, hogy együttműködött Garcia Meza tábornokkal, amikor az katonai pucs- csot próbált végrehajtani Peruban. Ily messzire, vagy úgy is mondhatjuk, mélyre nyúlnak Rev. Moon délamerikai szervezetének kapcsolatai. A mooneyk délamerikai vallási es politikai működésének központi eszköze az U- ruguayban megjelenő ULTIMAS NOTICIAS nevű napilap. Ez a lap mintaképe a mooneyk propaganda módszereinek. A lap négyszínű nyomásban jelenik meg, ára hihetetlenül olcsó. Az első oldal tele van jelentéktelen apróságokkal, melyek érdekesek ugyan, de nincs bennük lényeg. Van azutan a lapban terjedelmes sportrovat, politikailag "semleges" hírszolgálat. A lapot csaknem tárgyilagosnak tekintheti a delamerikai olvasó mindadddig, amig a vezercikkoldal- hoz jut, amely tele van szélsőséges, anti- kommunista cikkekkel. Ezeket egy Segun- do Flores nevű újságíró írja, akinek kapcsolatai voltak a most leköszönt uruguayi katonai diktatúrával. Apósa a volt diktátornak, Alvarez tábornoknak. ROSKA A VARSÓI PAKTUMRÓL BUDAPEST. Roska István, helyettes külügyminiszter a május 14-én lejáró varsói e- gyezményröl nyilatkozva a budapesti Népszava ( tudósítójának kijelentette, hogy a tagállamok kozott állhatnak fenn véleménykülönbségek politikai módszerekben, de ezeket nem lehet "deviáciök"-nak minősíteni. Jelenleg( arról tárgyalnak a tagállamok képviselői, hogy hány évre újítsák me^ a paktumot. Az ajánlatok öt és tizenöt év között mozognak. f PÜSKI- CORVIN ! HUNGARIAN BOORS, RECORDS . X ♦ 251 East 82 St. ' X X New York,NY 10028 1 X Tel: (212) 879-8893 X X Sokezer magyar könyv, újság, hanglemez * ♦ hangszalag ♦ IKRA, COMTUR1ST, TUZEX l í befizetöhely J Látogassa meg boltunkat, New Yorkban ♦ a a magyar negyed középén. * ♦ Postán is szállítunk a világ minden tájára. ♦ ♦ - ♦ •♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦a# Találkozásom Kodály Zoltánnal Amikor 1909-ben Szántó Tibor virtuóz zongoraművész Párizsban merte előadni a fiatal Kodály Zoltán zongorára irt ujhan- gu, uj formanyelvíl, új zenestilusu partitúráit, olyan botrányt okozott, mint Stra- vinski 1913-ban, amikor a párizsi Theatre des Champs-Elysées-ben bemutatott uj szellemű, már a dodekafonista stilus felé irányuló "Tavaszi ünnep" cimú zongora- müvét, a közönség kifütyülte és a székek zenebonájával, zúgolódva, tombolva akarta megakadályozni az előadás folytatását. Azóta sok viz úszott el a szőke Szajnán. 1947 tavaszán, amikor Kodály Párizsban tartózkodott néhány napig, maga vezényelte Háfy János zenekari szvitjét a párizsi filharmonikusok élén. Azóta Kodály neve a francia zenekörökben és a zenei közvélemény előtt éppen olyan népszerű lett, mint Bartók Béla, Martinu, Boulez és Stokhausen neve.- "A fiatal magyar zeneszerzők megértették - mondotta Kodály -, hogy nem lehet valódi, hamisíthatatlan muzsikát alkotni a nemzeti, kollektiv szellem és jellemalkat közreműködése nélkül. A népi melódia nyelve és ritmusvilága mindinkább vonza őket. De azért mindjárt nem szabad azt hinni, hogy a folklorisztikus melódia a nemzeti muzsika szokványos, elsekélye- sitö uniformizálódását jelentené." Kifejezhetetlen volt az örömöm, amikor 1947 tavaszán, hosszú évek elmúltával, mint a párizsi napi- és hetilapok akkori munkatársa, levelet kaptam a magyar követtől, amelyben arról értesített, hogy Dr. _ Kodály Zoltán a francia fővárosban tartózkodik és szívesen fog velem találkozni egy interjúra. Egy reggel, 10 óra felé, el is mentem a Place des Pyramides és a rue de Rivoli sarkán épült Hotel Reginába, a legendás hírű Jeanne d'Arc, a történeti hősnő szobrának szomszédságában, ahol a Mester találkozót adott nekem. Néhány pillanat után Kodály Zoltán előttem volt. Mindjárt megismertem, de a régi barna kis szakálla már megfehéredett. Kezet fogtunk. S minthogy nagyon szép tavaszi, napsütéses idő volt, Kodály tanár úr arra kért, menjünk el a közelben lévő Tuileriák kertjébe, ahol nyugodtan elbeszélgethetünk. Ámde nem ültünk le sem padra, sem kerti székre, hanem mint az antik görög peripatetikusok, Platon tanítványainak szokása szerint, sétálva, gondolkozva kértem tőle a több mint egy óráig elhúzódott interjút. Francia nyelven dialógi- záltunk, ő is franciául felelt folyamatosan, FISCHER ANNIE megérkezett az Egyesült Államokba. A Kossuth-dijas zongoraművésznő koncertkörutján hét amerikai nagyvárosban ad hangversenyt Szólóestjein. Mozart-, Beethoven-, Brahms- és Debussy müveket játszik, zenekari koncertjein Beethoven V. zongoraversenye, illetve Schuman a-moll zongoraversenye szerepel. • MEGKEZDTÉK TURNÉJUKAT a világjáró kalocsai pingálóasszonyok, akik állandó szereplői a külföldi magyar ipari, gasztronómiai és népművészeti kiállításoknak. Az ügyes kezű asszonyok Milanóba indulnak. Az idén még felkeresik az NSZK-t, Franciaországot, Belgiumot, az Egyesült Államokat, Japánt, Máltát és Skandináviát is. minden nehézség nélkül a kérdéseimre. De mindvégig megmaradtunk a zeneművészet területén. Olyan sok kérdéssel ostromoltam, amelyekre egyébként mindig előzékenyseggel, persze séta közben, fáradhatatlanul, a zenepedagógus végtelen türelmességével válaszolt. Kodálynak eme korszerű, zenei problémákra vonatkozó megállapításai, álláspontja, reflexiói ma is aktuálisak, így valamelyes adalékkal járul korunk egyik legkiválóbb, és legnépszerűbb zeneköltőjének bibliográfiájához. A többi között megkérdeztem véleményét párizsi élményeiről és a francia zenének a magyar muzsikusokra tett hatásáról. Ezt válaszolta:- Meg ma is átérzem, negyven év távlatából, Debussyért való ifjúkori lelkesedésemet, amikor legelőször Párizsba jöttem, 1907— ben. Büszkeséggel és emócióval gondolok ma is vissza arra az időre, amikor Debussy forradalmi impresszionizmusa ennyire lenyűgözött, és első kompozícióit megismertettem Magyarországon.- Amikor megmutattam Debussy müveit Bartók Bélának, öt is bámulatba ejtették, i || I es akkor a francia modern zenekölto hatasa alatt Bartók Bélával megkezdtük a harcot a német zene hegemóniája ellen, és végül is győzelemre vittük Debussy és Ravel muzsikáját Magyarországon. Ebben a gondolatmenetben megemlítem, hogy Debussy halálakor, 1918-ban, Kodály gyönyörű cikket irt a Nyugatban , amely ennek a maradandó csodálatának megnyilat- kozása. Mielőtt búcsút vettem tőle, félig lehunyt szemmel, vallomásszerüen hozzátette: "A zenének nemzetközi vonatkozásban is civilizációs küldetése van, amikor egy uj, erkölcsileg es esztétikailag magasrendü világ konstrukciójához akar hozzájárulni, mert a zene belső egységet képez az emberiség, a szépség és a szabadság szere- tetével." Ez volt 1947-ben a humanista és az idealista Kodály üzenete mindazokhoz, akik nem vesztették el reményüket egy boldogabb, szebb és jobb világban. Az ó zenéje is szerkezetében, mondanivalójában, filozófiai világképében ennek a változatlan emberi aspirációnak a kivetitödése és a legteljesebb, a legőszintebb kifejezője marad minden kor számára. Beregi Tivadar (Parizs-Bois-Colombes) Schiff András hangversenyei Schiff András, hires magyar zongoraművész nagy sikereket ért el Bach müveinek előadásával Londonban. Most megismétli londoni szereplését az Egyesült Államokban. New Yorkban március 22, 25 és 29-én lép fel a Metropolitan Múzeumban, este 8 órai_ kezdettel. Ezen kívül a következő helyeken és dátumokon lesznek fellépései: Rockville,NY. március 2 és 3, Toronto, Ont. (Canada) március 20, San Francisco április 20, Santa Barbara április 27, Stony Brook, NY. május 4, Princeton, NJ. május 13 és Tanglewood augusztus 14.