Amerikai Magyar Szó, 1984. július-december (38. évfolyam, 27-48. szám)

1984-07-12 / 28. szám

8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 12. 1984. Fodor Erna: KOHL BUDAPESTEN Rí Dort eev na^vfontossacni lj4tntrnt»cr/»l A Nyugat-Német Köztársaság kancellár­ja, Helmut Kohl felesége társaságában junius 21-én Budapestre érkezett. A zász­lókkal díszített Ferihegyi repülőtéren a magyar néphadsereg diszszázada sorakozott fel. Lázár György, a Minisztertanács elnö­ke és a kormány több tagja fogadta a magas vendéget. Az ünnepélyes fogadtatás után a vendégeket - magyar vezetők társaságá­ban - szálláshelyükre vitték. Délután az Országházban megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. Nyílt légkörű eszme­cseren megállapították, hogy bár eltérően ítélik meg a világhelyzeti feszültség ki­alakulásának okait, mindkét ország érde­kelt a kelet-nyugati kapcsolatok javításá­ban. Egyetértettek abban, hogy párbeszéd­re van szükség, érdemi tárgyalásokra, ame­lyek elvezethetnek a feszültség csökkenté­séhez. Plenáris ülésen megegyeztek abban, hogy a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság közötti viszony rendezett, nem terhelik megoldatlan kér­dések. Eredményesen együttműködnek a gazdaság területén. Este díszvacsorát rendeztek a vendégek tiszteletére. Pénteken Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára fogadta a német kancellárt. Hosszan és behatóan foglalkoztak a nemzetközi helyzet idősze­rű kérdéseivel, különös tekintettel a fegy­verkezési verseny megfékezésének, a kelet­nyugat közötti feszültségek csökkentésé­nek és a kölcsönös bizalom építésének lehetőségéről. Együttesen állást foglaltak a Helsinki folyamat, a békés egymás mel­lett élés jegyében kialakult kapcsolatok folytatása mellett. A szívélyes légkörben Helmut Kohl látogatásra hívta Kádár Jánost, aki a meghívást készséggel elfogadta. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke is fogadta Kohl kancellárt, aki a nap folyamán koszorút helyezett el a Magyar Hősök Emlékművé­nél, a Hősök terén. Délután sajtókonferen­ciát tartott az Intercontinental Hotel­ban, ahol a bálterem megtelt magyar és nemzetközi újságírókkal. Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékozta­tási Hivatalának elnöke nyitotta meg a sajtókonferenciát. Helmut Kohl nagyon jónak, pozitívnak es építő jellegűnek minősítette a magyar vezetőkkel folytatott tárgyalásait. Külön kiemelte Kádár Jánossal folytatott hosz- szű eszmecseréjét. Rámutatott, hogy a Szovjetunió után Magyarország az NSZK legnagyobb ( partnere és készséggel meg­hosszabbítják az idén lejáró tízéves keres­kedelmi együttműködési megállapodást. Utalt rá, hogy szívesen kötnének beru­házási egyezményt is Magyarországgal. Megjegyezte, hogy az idei év első hónap­jaiban a két ország közötti árucsere 16%- al emelkedett. A kelet-nyugati viszonyra áttérve a kancellár kifejtette, hogy bár a két or­szág álláspontja a feszültség okainak és jellegének megítélésében eltér egymástól, mindkét fél egyetért a párbeszéd folytatá­sának szükségességében. Hazája kész bÖvi­Újítsa még előfizetését! tem kapcsolatait minden kelet-európai országgal és politikájában a realizmus és a megkötött szerződésekhez való hűség alapján áll. A nyugat-német kormányfő megjegyez­te, hogy fontosnak tartja a leszerelésről folytatott stockholmi értékezletet. Kije­lentette: "Az erőszakról való lemondás, amint azt a Varsói Szerződés tagállamai javasolták, számunkra is központi kérdést jelent." Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi világgazdasági körülmények nem nehezi- tik-e me^ a két ország gazdasági kapcsola­tainak bővítését, Helmut Kohl igy válaszolt: Inkább a fordítottja következik be. Nem feledkezhetünk meg arról,hogy az NSZK termékeinek 30-35%-át külkereskedelmé­ben realizálja. Csak akkor őrizhetjük meg életszínvonalunkat, ha tovább növeljük kivitelünket, ez pedig lehetetlen partne­rek nélkül. A NSZK ellenzi a protekcioniz­mus minden formáját, sikraszáll a szabad­kereskedelem elvei és gyakorlata mellett, támogatja a világméretű gazdasági versen­gést, a konkurrenciat, akár gazdasági, akár kulturális ügyekről van szó. Beszélt még arról is, hogy a kereskedel­mi megállapodások mellett lehetőség van a kulturális kapcsolatok jobb lehető­ségére. Véleménye szerint a NSZK által javasolt beruházási egyezmény hozzájárul­hatna a magyar-nyugat-német kereskedelmi forgalomban lévő magyar deficit csökken­téséhez is. A kancellár pénteken délután Debrecen­ben tett látogatást. Ellátogatott Lékai bíboroshoz is, aki várbeli rezidenciáján fogadta. Találkozott még a magyarországi németajkuak vezetőségével is. A nyugat­német rádiónak kijelentette, hogy mindkét kormány hídnak tekinti a Magyarországon élő németajkuakat a két nép kapcsolatá­ban. Szombaton, a Hajdúságban való látogatá­sával befejeződött Kohl kancellár magyar- országi programja. ÖN ELŐTT EDDIG BIZONYARA NEM VOLT ISMERETES, HOGY AZ ÓHAZA EURÓPA LEGNAGYOBB NÁD ÉS NÁDTERMÉK EXPORTŐRE ÉS A CÉG, MELY A MAGYAR. ORSZÁGI TEUES NÁDVAGYON EXPORTÁLÁSÁT VÉGZI, A NÁDGAZDASÁGI KÜLKERESKEDELMI KFT. TETSZETŐS, OLCSÓ. KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ TERMÉKEINKKEL, MINT TETŐFEDŐ NÁD IPARI NÁD NÁDSZÖVETEK NÁDILEMEZEK KERTÉSZETI TAKAROK NÁDBÓL ÉS GYÉKÉNYBŐL KÉSZÜLT PARAVÁNOK GYÉKÉNY-ÉS KÁKASZÖVETEK SÁS («öräs- fa Mtártövű), fa az azakbftl készült, lakásában fa kartjában sokfél« célra alkalmas, a tarmfazatas alapanyagok mind an szépségét magtartó tarmákskkal - rövid szállítási határidókkal - mihdankor állunk mndalkazására. Kórján rószlatas ajánlatot fa ml mindan igénynek alegat faszunk! © NÁDGAZDASÁGI KÜLKERESKEDELMI KFT H - 1022 BUDAPEST, Fillér utca 71. H - 1525 BUDAPEST, Pf. 14. Talafon: 358-993, 350-365 Talax: 22-6767 nadax h GYÓNI GÉZÁRÓL Születésének 100. évfordulóján Népszerűsége, valaha erősebb volt költői adottságánál. JÓ hire volt: az első világháború vérzivaratában belefáradt ember békevágyát hirdettek a fronton, a hadifogságban írott versei. így lett ismertté, s költészete mellé állni egy kissé tiltakozást jelentett a hivata­los katonásdi, a vitéz kultusz ellen. "Csak egy éjszakára küldjétek el öket:/A hitetle­neket, s az üzérkedőket. Csak egy éjszakára:/ Mikor a pokolnak égő torka tágul/ S vér csurog a földön, vér csurog a fároL.." Igaz érzések voltak ezek: a humanizmus meg­nyilvánulásai. Sirversében azt irta magáról: "a béke katonája volt" - a béke kÖltőjeként, a háború lehetetlenségének hirdet'ójeként ismerték meg. Száz éve született Gyóni Géza, akit ez a humanista vállalás emelt az ismert költők közé. Életében (1917-ben halt meg Krasznojarszkban, az orosz hadifogságban) alig-alig ismerték: újságíró volt. Gyóni Géza néhány verse fontos történelmi dokumentum. Nem volt költőjük a magyar poézis uj utakra találó mestere: tisztességes és erős emberségű alkotó volt, aki nehéz körülmények között, a közhangulattal is szembeszállva, ha adódott - a magyarság igazi arcát mutatta meg. Az emberséget a háborúban sem föladó emberiség szószó­lója lett Gyóni Géza. így emlékezünk rá. 12000 zsemlye egy óra alatt Ünnepélyesen átadták Pestlőrincen a Fővárosi Sütőipari Vállalat dél-pesti ke­nyérgyárát. A dél-pesti kenyérgyár az ország legna­gyobb kapacitású kenyérgyára. Az üzemben hat, folytonosan működtethető termelő­sort szereltek fel, közülük három kenyér­gyártó, egy-egy zsemlét, illetve kiflit, egy pedig különböző tipusu cipókat, zsür- kenyereket, kalácsféléket állít elő. A ke­nyérgyárié gépsorok óránként ezer kilo­gramm kenyeret termelhetnek, a sütemény­vonalakról óránként 12 ezer zsemle, illet­ve 15 ezer kifli kerül le.

Next

/
Oldalképek
Tartalom