Amerikai Magyar Szó, 1984. július-december (38. évfolyam, 27-48. szám)
1984-09-27 / 36. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 27. 1984. Szabó György (Budapest): Az orvos halála Ez egy mesének látszó történet, melyre azt szokták mondani: olyan szép, hogy nem is lehet igaz. Isten csodája, de ( megtörtént mégis, most a nyáron. A Volánbusz, emelkedettebben szólva a társasgépkocsi, mindenesetre ideért Budapestről. Már átlepte a sorompót, ez Itália. Néhány lépésre innét egy folyó: az Isonzó. Szemben egy hallgatag hegy, amit úgy hívnak: San Michele. Délebbre pedig: Doberdó. Két év leforgása alatt többször is leírtam e neveket ebben az újságban. Meg- illetódötten, és idegesen, és reménykedve, sürgetően, már-már mániákusan: vajha emlékezetünkből nem maradna ki ez a sok temető, ahol magyarok nyugszanak, majdnem hetven éve... hol az első nagy világégés áldozatai, tőlünk (tőlük) idegen érdekek abszurd (ám roppant véres) drámájában odahagyták az ifjúságukat. Ahol ez az észak-itáliai táj, az Isonzótól egészen a Piávéig, lassan ködbe vesző, de tulajdonképpen soha nem évülő tanulságokkal van tele. íme, egy olyan országból, ahol valuta is kevés van, meg szervezői zsenialitás is, csak idegurult egy társasgépkocsi. Rajta, mig a határőrök az útlevelet bélyegzik, rokonoktól, kísérőktől körülvéve (van egy hadtörténész is) huszonhárom öregur. A legfiatalabb nyolcvanöt éves. A legidősebb kilencvenkettő. Hatszáz jelentkezőből, hosz- szas mérlegelés után, csak az, aki ilyen korban is merte vállalni (a filmgyár vendégeként) ezt az utat. Ezt a zarándoklatot, mely a hajdani csaták mezőit fogja végigjárni. Az ő szegény csatáikét. Az ő rettentő csatáikét. Mindegyikükön egy jelvény, kerek, csont- szinü, melyből két színes szalag ágazik ki. Az egyik: piros-fehér-zöld. A másik: ötletesen megfordítva, zold-fehér-piros. Ez Az Isonzó-film első világháborús emléktü- rája, 1984. És nevek még, vaknyomással: Görz, vagyis Gorizia, illetve Gorica, a már említett Doberdó, San Michele, valamint a Grappa-hegy, a Tagliamento-folyó, Redipuglia, Asiago, végül Fossalta di Piave. E busz csomagtartójában egyébként néhány koszorú lapul. De van egy férfiú (idős rokonát kiséri), aki külön is hozott magával fél tucatnyit. Már ugyanezen a napon, alkonyaikor, az oslaviai emlékhelyre fogja letenni az elsőt, és cserébe az őr meghúzza a harangot. Ezen a helyen, igaz, inkább olaszok vannak eltemetve, szám szerint ötvenhétezerkettöszáz, az osztrák-magyar hadseregből meg Ötszázharminckilenc, jó részek névtelenül, de majdnem hét évtized múltán a dolog tulajdonképpen egyre megy, valamelyik fölirat itt a környéken úgy is azt mondja - és keserű vigaszmondat ez -, hogy az ellenfelek bizony eggyé váltak aztán, testvérré a halálban. Es az a harangszó végigszáll majd a szeszélyes Isonzó völgyén, a helybeliek (által szentnek mondott föld felett (a mélyben körülbelül egymillió virágjában lekaszált fiatal nyugszik), s a redipugliai temető magyar nevei fölött eljut talán addig az útkanyarig, ahol nyaralásra igyekvő atyámfiai mindig megállásra kérik a sofőrt, és kiszállnak, nézik a köves meredélyt, mert az van kiírva: Doberdó. Az utasok jó része már a határnál, sírva fakad. Sir Santoro tábornok is, amikor a buszba a magyarokhoz felsiet. Azonos évjárat a vendégek legtöbbjével, "kilencven- kilences", ahogy egyletének neve mondja, vagyis ugyanakkor sorozták, mint apámat. (folytatás a 11. oldalon) BARTÓK BÉLA ES FBANCIAOBSZÁG Bartók Béla mé^ fiatal zongoraművész volt, amikor a szazad elején, megihletve Wagner, Brahms, Richard Strauss és Dohnányi romantikus és klasszikus zenéjétől, megkomponálta zongorára és zenekarra első ópuszát, egy Rhapszódiát, amellyel 1905- ben részt vett a párizsi Rubinstein-verse- nyen. De nem Ó nyerte el a versenydijat, hanem Backhaus. Ekkor történt Bartók Béla első találkozása a francia zenei élettel, a francia művészeti látásmóddal. Debussy és Ravel, a francia muzsikát megújító zsenijének felfedezése reveláció volt számára. Ezt írja Debussyröl 1918-ban: "Debussy eddig nem ismert utakon járt és uj művészeti lehetőségeket adott pályafutásán. Muzsikája sohasem sekélyesedik el tisztára banális részletekben. Debussy utolsó müveiben is újat tudott hozni... Jelentőségét kétségkívül mutatja az a hatás, amelyet a szó nemes értelmében véve, a fiatalabb muzsikus gárdára gyakorolt külföldön es nálunk is... Müvei nem fognak elhalványulni, mert igazi nagy értéket adott bennük, aminthogy Chopin zenéje sem múlhat el." Kodály Zoltán mondotta el nekem 1947- ben, párizsi tavaszi találkozásunk napján, a Tuileriák napfényes kertjében, közel a Hotel Reginához, ahol a Mester lakott első feleségével - >hogy amikor 1905-ben Bartók Béla a francia fővárosban tartózkodott, mennyire megigézte öt Debussy impresszionista muzsikája, amely akkor forradalmasította a francia zenetechnikát, a forma és tartalomvilágot, szakítva gyökeresen a Saint-Saens-i es Cézár Franck-i klasszikus formanyelvvel és tématikus konstrukciókkal; Kodály nyomban hozzátette, hogy Bartókkal együtt ők ismertették meg legelőször Magyarországon Debussy és Ravel uj nyelvű és uj szellemű muzsikáját. A fiatal Bartók Béla Debussy zenéjének varázsa alatt az uj színek, ritmusok, motívumok és harmóniák, a zenei képzettársítás újszerűségét csodálta, azt az önálló, dinamikus eredetiséget, amely Bartók Béla zenéjét jellemezte, s amellyel ő is forradalmasította a magyar muzsika problematikáját és struktúráját, amikor már teljesen fölszabadította magát Wagner, Brahms, Richard Strauss hatásának bűvköréből. Egyedül Debussy és Ravel muzsikája maradt meg Bartók és Kodály előtt az európai zenét átalakító és megújító Örök példaképnek: "A francia zenével való kapcsolatot Ravel művészetének megismertetése tette még mélyebbé és nagyobb hatásúvá. Az egyidöben kibontakozó Debussy és Ravel zene, mindkettőjük nagy jelentősége mindazzal, ami közös és ami egyéni bennük, a század első harmadában végérvényesen eldöntötte a francia zene vezető szerepét... Ezért van magyar szempontból olyan nagy jelentősége, Debussy mellett Ravel művészetének." Négy évvel Magyarország német megszállása előtt Bartók Béla, aki nem tudta sem eltűrni, sem elviselni a hazájára teke- rödző horogkeresztes hitleri diktatúrát, "rabló és gyilkos" rendszerét - Amerikába emigrált és magával vitte izzó szabad- ságszeretetét, amely egész életét és zenéjét hevitette. iratok megilletödéssel hódoltak a kor legnagyobb magyar zeneköltője emlékének. 1945 december 1-én a párizsi Zenei Konzervatórium kizárólagosan Bartók Béla müveiből adott koncertet és ebből az alkalomból mi is méltató cikket irtunk - az elsők között - a Cite-Soir, baloldali esti napilapban, kihangsúlyozva Bartók zenei nagyszerűségének és eredetiségének korszakalkotó jelentőségét, francia kapcsolatainak, a zongoraművészet varázslójának, a hitleriz- mus és a fasizmus erélyes bírálójának és bátor ellenszegülőjének müvészetformáló kulturális szerepét európai vonatkozásban is. Bartók Béla müveit a zenekedvelő francia nagyközönség még kevéssé ismerte az 1939-es második, világháború előtti években; akkor csak a zenei körök, a muzi- kológusok és kritikusok tudtak róla, természetesen az előadóművészek is. Bartók Béla neve és muzsikája Franciaországban szállt fel és lett híressé a felszabadulási évek után. Azóta, vagyis immár 40 év óta, Bartók Béla müvei állandóan szerepelnek magyar, francia és Párizsba érkező nemzetközi szólisták, a francia rádió és televízió, a vidéki nagy városokban rendezett koncertek zenei programján. Ma már a lemezek ezrei terjesztik Bartók müveit és a francia muzikológusok egész sora, Emile Vuillermoz, Marc Pincherle, Jacgues Chailley, Bemard Gavoty, Antoine Golea, Jacques Bourgeois, Serge Moreux, Claude Delvincourt, Suzanne Demarquez, könyvekben, folyóiratokban méltatták Bartók Béla muzsikájának modern nemzetközi jelentőségét. így, ma már Bartók neve és zenéje Franciaországban olyan népszerű lett, mint Debussy, Ravel, Faure vagy Pierne muzsikája. Peter Meyer, a berni egyetem tanára a leghelyesebben illusztrálja Bartók helyét a zene világtörténetében, amikor megállapítja, hogy "Bartók Béla, kétségtelenül a modern muzsika egyik legérdekesebb alakja. Mint zeneszerző, és kutató olyan müveket hagyott a nemzetközi zeneirodalomban, amelyek korszakot alkotnak."* Hadd mondjam el befejezésül, Bartók szerette Párizst és amikor 1905 nyarán a francia Athénes-be érkezett, az elragadtatástól ezt irta édesanyjának 1905 szeptember 10-én: "A Szajna partja oly gyönyörű, hogy szinte boldognak mondanám a párizsiakat csak azért, mert ebben bármikor gyönyörködhetnek... Beletelnék talán félnapba, mig minden itt található szépet szemügyre vennénk." Bartóknak ez a Párizs-szeretete elkísérte öt egészen élete végéig, mert, neki Párizs szimbolizálta az emberi szabadságot, az emberi jogokat. Bartók Béla emberségével, nagy szivével, zenéjének szépségével, gazdagságával, a benne található egyetemes, a világnak szóló üzenetével, a 20. szazad humanistája volt. Szabadságrajongásával, igazságlátásával, a világ népeit összekötő békeidealizmusával, a szenvedő és leigázott emberiség törekvéseit szolgálta a boldogság, a nemzetközi szeretet és a megbékélés útja felé. Amikor 1945 szeptember végén, már betegen, idegen földön távozott az életből, Franciaorszagban is nagy megdöbbenést keltett halála. Napi, hetilapok és folyóÚjítsa meg előfizetését?
