Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)

1984-02-23 / 8. szám

2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Feb. 23. 1984. A HÉT LONDON. A chilei katonai diktátorok újabb egy billió (ezer millió) dollar kölcsönért folyamodtak a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) Chile jelenlegi külföldi adóssága 18 billió dollár. # TOKIO Az Európai Közös piac (melyhez tiz európai ország tartozik) átiratban kérte a japán kormányt, hogy csökkentse 93 külön­böző árúra kivetett vámtarifáját. • WASHINGTON, D.C. Harold E. Tyler, szövet­ségi biró azzal vádolja Carlos Vides Casa- nova-t, El Salvador hadügyminiszterét, hogy eltitkolta, kik gyilkolták meg a négy amerikai apácát 1980-ban. Tyler biró kutatást intézett e kérdésben és rámutatott, hogy Casanova 1980-ban a Nemzetőrség őrnagyi tisztségét töltötte be és tudott az apácák elleni merényletről. • WASHINGTON, D.C. A múlt év utolsó hónapjaiban 200 amerikai katona sérült meg Grenadában és Libanonban. Sebesülésük­ből kigyógyulva felmentették őket a kato­nai szolgálat alól. Munka után néztek, de nem tudtak elhelyezkedni. Legtöbbjük fiatal, szakképzetlen ember. A Munkaügyi Hivatalhoz folyamodtak, ahol ridegen eluta­sították őket. "A Munkaügyi Hivatal semmilyen támogatást nem nyújtott a fiatal leszerelt katonáknak" - mondta a Disabled American Veterans szervezet szószólója. # E sorok írásakor Iowa demokratái az alanti statisztika szerint támogatják a jelölteket az elnöki tisztségre: Mondale ..................... 25,316(45%) Hart ........................... 8,431 (15%) McGovern................. 7,112 (13%) Cranston................... 5,272 ( 9%) Uncommitted............ 4,039 ( 7%) Glenn ........................ 3,058 ( 5%) Askew ........................ 1,879 ( 3%) Jackson ..................... 1,613 ( 3%) Hollings....................... 144 ( 0%) Ez 2,495 választókerület 67 százaléká­nak eredményét mutatja. '/ ' * * ELOADAS MAGYARORSZAGROL A régi és a mai "elit" csoportokról tart előadást a Columbia Egyetem Nemzetközi Intézetében (420 W 118 St.) Kovács Maria, a Magyar Tudományos Akadémia munka­társa február 29-en. További felvilágosí­tás e számon: 280-4008. AMERIKAI - , MAGYAR SZ0 USPS 023-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July and first two weeks in August by Hungarian Word, Inc. 130 East 16 St. Néw York,NY 10003. Ent. as 2nd Class Matter, Dec.31. 1952 under the Act of March 31. 1879, at the P.O. of New York, NY. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $ 18.-6 months $ 10.- In Canada and other countrie's: One year $ 20.- 6 months $ 12.- Postmaster: Send address changes to: Hungarian Word, Inc. 130 E 16 St. New York,N.Y. 10003. • ' r K. v *. / I . ... iff tért menekülnek Guatemalából? A szocialista párthoz közeláuó párizsi Le Matin egyik legutóbbi számában helyszíni jelentésben azt vizsgálja, hogy mi késztetett mintegy százezer guatemalai indiánt hazája elhagyására. A Guatemalából elmene­kült indiánok többsége Dél- Mexikóban telepedett meg. Elmenekülésük okát a hábo­rúban, a guatemalai hadse­reg vérengzésében jelölik meg. A menekülők áradata három évvel ezelőtt indult meg Mexikó felé, amikor is a guatemalai partizán- háború uj lendületet kapott. Néhány esztendeje a hosz- szú ideje elnyomott indiá­nok közül is mind többen lépnek a gerillák soraiba. Ennek nyomán Rios Montt, majd pedig Mejia tábornok katonai kormánya a "fel­forgatás" elleni harc jegyé­ben mind gyakrabban és mind brutálisáé­ban lép fel az indiánok ellen. A dél-mexikói Santa Lucia menekülttá­borba Don Luis tavaly augusztusban érke­zett. A kormánykatonák elöl menekült, akik rátörtek falujára, s válogatás nélkül gyilkoltak csaknem minden ott élő embert. A gyerekeknek rúgásokkal eltörték a gerin­cüket, a férfiakat vízbe folytották, a nő­ket megerőszakolták, majd felakasztot- ták. Ugyancsak itt, a táborban él a nyolc­éves Jósé is, akire annak idején a kormány­katonák garázdálkodása után halott édes­anyja alatt, félholt állapotban talált a menekülő indiánok egy csoportja. A kis­fiú - akit hosszú ideig mexikói kórházban ápoltak - az eset óta mindenkit "papának" hiv, még a nőket is. A guatemalai indiánok egyébként a ha­tár menti menekülőtáborokban sem leltek teljes megnyugvásra. A guatemalai had­sereg Mexikóban is veszélyt jelent szamuk­ra. A guatemalai tüzérség november 14-én ágyúzta a Rio Azul menekülttábort; decem­ber elsején pedig Mejia tábornok katonái átlépték a határt, s meggyilkoltak hét elmenekült guatemalai parasztot. BOTRÁNY NY. NÉMETORSZÁGBAN Ha egy nyugatnémet tábornok "az al­világgal szövetkezik", de legalábbis sza­badidejének nagyobb részét ebben a kör­nyezetben tölti, a miniszter joggal teheti fel a kérdést: bizhat-e még a tábornokban? Kivált, ha a szóban forgó személy a NATO főparancsnok-helyettese, minden katonai titok tudója. Nos, Manfred Worner a parlament had­ügyi bizottsága elé terjesztett 14 oldalas jelentésében az eseményeket kronológiai sorrendben ismertetvej arról számolt be, hogy közte és dr. Gunter Kiessling négy- csillagos tábornok között "a bizalom meg­rendült." Ezért nem tehetett mást, idő előtt nyugdíjazni kellett a nyugatnémet hadsereg második legmagasabb rangú tábor­nokát. A miniszteri jelentésből továbbra is csupán annyi a világos, hogy a katonai elhárítás még a múlt év júliusában "egy magas rangú személy jelzése alapján" kez­dett el nyomozni Kiessling tábornok ügyé­ben. Az eredmény pedig nem más volt, mint annak megállapítása, hogy a tábor­nok "kölni homoszexuális találkozóhelyek gyakori vendége." Worner szerint az ügyet megbeszélték a tábornokkal, és megálla­podtak vele, hogy "miután amúgy is beteg", és nem érzi jól magát Brüsszelben, ez év márciusában nyugdíjazzák. Addig is vonul­jon betegállományba. A tábornok ugyan tagadta a neki tulajdonított hajlamot s az alvilági milliöben való forgolódást, de nem akart botrányt, elfogadta az ajánla­tot. Talán ennyiben is maradt volna az ügy, ha a tábornok "betegsége" ellenére nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, s ha egy Hiehle nevű hadügyi államtitkár saját sza­kállára utasítást nem ad a katonai elhárí­tásnak, hogy nyomozzák végig Kiessling ügyet. A kölni bűnügyi rendőrség egyik felügyelője a csak férfiak által látogatott Tom Tom nevű lokálban körbehordozta a tábornok fényképét, s a megkérdezet­tek egy része kijelentette: "Günter gyak­ran megfordult itt." A "vizsgálat" ezzel lezárult. Kiessling tábornok sorsa megpe­csételődött. A "bizonyítékok" súlya alatt a minisz­ter - mellesleg a tábornok régi,, szemé­lyes ismerőse - úgy döntött, hogy a tábor­nok nyugállományba helyezésével nem várhatják meg március 31-ét, hanem e határozatnak már december 31-ével ér­vénybe kell lépnie. Ami ezután történt, az egy valóságos krimihez hasonlít. A ta­nuk szavahihetőségét maga a kölni rendőr­főnök vonta kétségbe, amikor kijelentet­te: "Ebben a környezetben néhány száz márkáért bárki kész tanúskodni." Időközben a tábornok feljelentést tett az ügyészségen ismeretlenek ellen, akik a becsületébe gázoltak és valótlansággal rágalmazták. Megerősítette, hogy soha nem vonzódott "fiúkhoz", és nem forgott ilyen körökben, s egyúttal fegyelmi vizsgá­latot kért, hogy tisztázhassa magát a vá­dak alól. Hiehle hadügyminiszter-helyettes pedig váratlanul megbetegedett, idegösz- szeomlást kapott. Kiessling tábornok, aki 1982 tavasza óta töltötte be a NATO-föparancsnok- helyettesi tisztséget, rendkívül rossz vi­szonyban volt fölöttesével, Bemard Rogers NATO-főparancsnokkal. Ebben az össze­függésben aligha tekinthető mellékesnek, hogy az az első "információ", amely a nyu­gatnémet hadügyminisztérium vezetőivel tudatta Kiessling "hajlamait", azt is jelez­te, hogy "erről maga Rogers is tud." Fel­(folytatás a 8. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom