Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-28 / 26. szám
Thursday, June 28. 1984. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. GRÓF TELEKI, PROF. BRAHAM, Dr. PÜSKI ÉS Mr.KIEIN Napenergia hasznosítás fi ,, * A jelenlegi felhasználással a Fold szen- készlete 200 évre, kőolaja kereken 30 évre, földgáza 50 évre elegendő. Szakértők az ezredfordulóig 70-100 százalékos energia- hiány-növekedéssel számolnak. Arra a kérdésre azonban, hogy mi lesz ennek a fedezete, bizonytalan válaszok vannak, mert az elsősorban favorizált atomenergetikai megoldások nem hozták a korábbi előrejelzések szerinti eredményeket. Napjaink több mint 300 üzemelő atomreaktorának a 3 millió tonnára becsült földi urántartalék 0,7 százalékát kitevő hasadóképes 235-ös uránizotóp az üzemanyaga. Ez a körülbelül 20 ezer tonnás készlet becslések szerint 2040 körül elfogy. A gyorsneutronos reaktorok - amelyek energia- termelésre képesek használni a Fold kiaknázható uránkincsének 99,3 százalékát kitevő 238-as rendszámú uránt és hasadóanyag bővített újratermelésére is alkalmasak - még mindig a fejlesztés stádiumában, valamint a környezetvédik támadásának kereszttüzében vannak. Mindezen bizonytalanságok ellenére a fejlett ipari országok természeti erőforrásainak korlátái, valamint hagyományos energetikai struktúrája - egy kivételtől eltekintve - megkövetelte az atommaghasadás energetikai alkalmazását. (A kivétel Ausztrália, amely Földünk uránkészletenek 20 százalékát sajátjának tudhatja, de az ausztrálok inkább eladják a dúsított uránt és a kontinensre bőven áradó napenergia újszerű hasznosításával kívánjak helyettesíteni.) Ez a tiszta, emberi környezetet nem károsító, korlátlan energiaforrás gyakorlatilag mindenütt rendelkezésre áll, ahol az ember tartósan megtelepült. Újabban a fotoelektromos hasznosítás tart előbbre. Ezek az olcsó szilíciumból készült napelemek önmagukban is nagy változások kezdeteit jelzik. A napenergia fotoelektromos földi fel- használásának kilátásai biztatóak. Ha a terméketlen, szinte mindig napsütött, 2,5 millió négyzetkilométeres ausztrál, és a másfél millió négyzetkilométeres algériai sivatagból fél-fél magyarországnyi területen napelemmezőket, amolyan napcsapdákat telepítenének, ezekkel elvileg megtermelhető lenne a Földön jelenleg felhasznált villamos energia mennyisége. A sivatagi megoldásnak két külön érdekessége, pontosabban előnye is volna. Az egyik: a mikro- es a "makro"-elektronika alapanyaga egyaránt a földkéreg leggyakoribb eleme, a szilícium itt helyben, azaz a homokban van. A másik előny az, hogy a napelemek egyenáramot termelnek, márpedig nagyfeszültségű, ezer kilovolt körüli egyenáramú villamos távvezetékek létesítése lényegesen olcsóbb, mint ugyanilyen váltoáramúa- ké. A földi napenergia-hasznosításnak nemcsak előnyei, hanem komoly akadályai is vannak. Mert például akár a fotoelektromos, akar a fototermikus utat járja is az ember a Földön, nemzetközi együttműködésre lenne szükség. A már említett világ- üri és sivatagi naperÖmürendszerek ugyanis költségesek és túl sok energiát adnak ahhoz, hogy csak egy-egy( vagy néhány ország fedezze a ráfordításokat és használja a nyert energiát. TERJESSZE LAPUNKAT Zöldi László.,az Elet- es Irodalom Írója a közelmúltban amerikai látogatói körúton volt. Benyomásait, élményeit az Élet és Irodalom május 16—í számában közölték. E cikkből közlünk néhány érdekes részletet. Washington. Nagy vidéki város, töredelmesen bevallom, a Fehér Ház meg a Capitolium előtt hullámzó, kilométeres sorok elriasztottak a közelebbi ismerkedéstől. Különben sem ezért jöttem, meg hónapokkal ezelőtt interjút készítettem elő Teleki Géza egyetemi tanárral, Teleki Pál fiával. Az 1944-es debreceni ideiglenes kormány tagja évtizedek óta él az amerikai fővárosban, s tudtommal még nem adott interjút magyarországi újságírónak. Tárcsázom az 362-1993-as telefonszámot, a vonal másik végén kellemes férfihang: sajnos, a gróf úrral nem beszélhetek, mert meghalt; "na, persze, Magyarországról érkezett, igazán nem tudhatta, hogy a gróf úr nemregiben öngyilkos lett..." Furcsa szakma a miénk. Az első pillanatban sem éreztem megrendülést, inkább arra gondoltam, hogy Teleki Pál fia csak igy halhatott meg. A másik interjú sikerül, legalábbis magnószalagról jól hallható Randolph L. Braham professzor hangja. A New( Yorkban elő történész neve ismerős az ES-ből is, idestova két esztendeje Ránki György terjedelmes esszét irt hézagpótló monográfiájáról, Magyar holocaust címmel. A városi egyetem apró tanári szobájában fogad bennünket. Avar Janos, a Magyar Nemzet washingtoni tudósítója előveszi a magnetofont. Spiegel-módszerrel faggatjuk: a két riporter kérdései kiegészítik egymást, a zsidókérdés szakértője kapkodja a fejét, de állja a sarat* A beszélgetés hamarosan megjelenik az ÉS hasábjain, megkockáztatónv, az 1944-es deportálások uj, meghökkentő mozzanataira derül majd fény. Most, talán, elég annyi, hogy a hosszú disputa végén megkérdezem a hatvanas professzort, honnan került Amerikába, mi volt az eredeti neve. Randolph L. Braham átnyújtja névjegyét, elmondja, hogy erdélyi, a családja Des városában élt, a deportálások idején minden közeli hozzátartozója elpusztult, 1944. eseményeivel 1953. éta foglalkozik, hamarosan napvilágot lát egy újabb könyve, az eddigi legteljesebb bibliográfia a zsidókérdésről, ezekben a napokban Haifába készül, az ottani egyetemre, tudományos konferenciára, úgy tudja, hogy Magyarországról is érkezik néhány szakértő, igy Ranki György és Juhász Gyula történész, valamint Száraz György iró. A nevet egyébként nem hajlandó elárulni, de ha figyelmesebben megnézem a névjegyet, az angol anagrammából esetleg kiolvashatom, hogyan is hívták valójában. Csak azt kéri, ne áruljam el az olvasóknak; ne kérdezzem, miért, ez a kívánsága. A kívánságot, persze, tiszteletben tartom. Olyannyira, hogy Püski Sándornak, a manhattani magyar könyvüzlet tulajdonosának sem árulom el, hogy Braham professzornál jártam. Mielőtt meglátogatnám a hires kiadót, felhívom telefonon, ne érje meglepetésként a találkozás. Elmagyarázza az utat, két sarokkal lejjebb költözött, mert a szerződés lejárt, a tulajdonosnak más tervei voltak az üzlethelyiséggel, ó viszont mindenképpen a magyar negyedben akart maradni. Nehezen találok oda, a Macza- cukrászdában igazítanak el - természetesen magyarul. A kirakatban plakat, meghívó a Fel a fejjel cimü Latabár-filmre, ha jól emlékszem, Latyi még egy cirkuszi elefánt kifog a nyilasokon. Az üzlet elő- részében rengeteg újság, jobb pldalt a Nemzetőr, a nyilaskeresztes mozgalom Kanadában megjelenő lapja, mellette az amerikai magyar zsidók lapja, balra pedig á Népsport csütörtöki száma, alig egyhetes. Az emeleten kiállításra készülnek, három New Yorkban élő, hetvenöt esztendős magyar képzőművész tárlata nyílik meg néhány nap múlva. A kisszobaban erdélyi szőttesek, Püski ur kávéval kínál. Mond- dom, nem jószolgálati küldöttség vagyok, a kíváncsiság hozott ide. Legyint, ó mindenkinek örül, aki hazáiról jön. Különben is, neki az a dolga, hogy kiadjon, nekünk meg, ha valami bajunk van egyik-másik kiadványával, az a dolgunk^ hogy bíráljuk. A lappangó feszültség okáról: Duray Miklós Kutyaszorító cimü könyvéről, Csoóri Sándor előszaváról, no meg Hajdú János ÉS-beli cikkéről egyikünk se beszél. Egyébként készülődik haza, a könyvhét megnyitóján szeretne jelen lenni. Unokahugommal, Nórával sétálok. Köszöni az ajándék szandált, mennyi adót fizettem érte. A kérdést nem értem. Tizennégy éve teljes komolyságával kifejti, hogy Amerikában nem' azt az Összeget kell kifizetni, ami az árcédulán olvasható. A kereskedő hozzácsapja még az adót is. ö viszont mutat egy üzletsort itt, Brooklynban, ahol nem kell adót fizetni, mert a kereskedők nem adóznak. "Gyerünk a könyvshopba walkolni." Jó, menjünk. A kicsiny boltban kötet kötet hátán. Nóra keresi az uj amerikai tévésorozat hőseiről, a két ikerkislányról írott filléres füzetet, közben magyarul szól hozzám. A tulajdonos felkapja a fejét, magyarra fordítja a szót. Éppen negyven esztendeje vitték el szülőfalujából, Máramarossziget mellől: Auschwitz, Birkenau - harminckilenc éve él Amerikában, tizenegy nyelven érteti meg magát. Ötvenes férfi lép be, alászol- gája Klein úr, mondja a könyvárus, Klein ür a szomszéd, bútorüzlete van, csak hat nyelven beszél, igaz viszont, hogy mindössze negyedszázada él az Egyesült Államokban. Egyébként pesti, öt évet Izraelben töltött, két évet pedig Uruguay-ban. Nem, ellentétben a szomszéddal, ö nem jár haza. "Kell nekem a hátam mögé egy ávéhás?" Mi az, hogy ávéhás, kérdi Nora. Amennyire tudom, elmagyarázom neki, majd hozzáteszem, hogy már nem számítok egészen fiatalnak, de még ávéhást nem láttam. Nórát a múlt nem foglalkoztatja. Ha befejezi a high school-t, vagyis a középiskolát, szeretne továbbtanulni, lehetőleg Magyarországon, mert apuék nem bírnak az amerikai tanulási költségeket^ Milyen szerencse, mondja, hogy nem az idén érettségizik, hiszen akik az idén végeznek és otthon akarnak továbbtanulni, nem tudnak mit kezdeni a pécsi ajánlattal. Olvasta ugyanis, hogy a Janus Pannonius Egyetemen angol nyelvű orvosképzés lesz, talán már szeptemberben megindul az oktatás. Sokan jelentkeznének, de áprilisban, tűi késön kapták meg a kiírást, egy oldalnyi szöveget Pécsről, újabb egy oldalnyit az egyetemről, és mindössze fél oldalnyi információt az orvosi karról. Hogyan akartok ti rajtunk keresni, kérdi Nóra, ha eny- nyire nem értetek az üzlethez? Újítsa még
