Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-24 / 21. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 24. 1984. Gocze Tibor: SAJTÓTÁJÉKOZTATÓK BUDAPESTEN (Munkatársunktól) Dénes Géza: * • GÁRDONYI GÉZA néptanító nyomában A világosi fegyverletételt, 1849-et, követő békés időben feltűnő sikereket ért el újításaival Ziegler Sándor, akiről úgy tudták, hogy a magyar szabadságharc hŰ fegyvergyárosa és Kossuth bizalmasa. Ziegler a zavaros időket Becsben töltötte, majd a forradalom kilátásain felbuzdulva hazajött szülőfalujába, Nemeskérre. Itt kis műhelyében hasznosíthatta a bécsi gyárakban szerzett tapasztalatait és technológiai tanulmányait. Hires találmánya volt- az angolok súlyos összeget Ígértek érte- a magától élesedő szántó-eke. Aztán malmokat tervezett, és épített is egyet, a szölösgyökörit. A földesurak a békés időben ajánlatokkal csábították, de ő függetlenségét nem adta fel. Az 1860-as években ö volt az első gépész hazánkban, aki cséplőgépet kezelt. Tiszta szivü, nyílt ember volt, aki mindenkinek szenvedéllyel beszélt a hazaszeretetről, a szabadságról. Feljegyzések szerint Kossuthon kívül talán senkinek sem fájt úgy a szabadságharc bukása, mint neki, kivéve természetesen a kivégzett aradi vértanukat. Alig is bírta elkerülni a bitófát. Nem csoda, hogy az 1863, augusztus 3-án született Géza fia apja nyomdokait követte, s lelkesedett a népszabadságért. Géza közepes tanuló lett. Egyetemi végzettséget akart szerezni, de apja halála ebben megakadályozta. Úgyszólván fillér nélkül maradt az 1848-as szabadságharcos Ziegler Sándor családja. Ziegler Géza Egerben tanítói oklevelet szerzett, majd hajlamainak engedve Írogatott. Eleinte szakcikkeket A TANÍTÓ cimü lapba, melynek később felelős szerkesztője lett Győrben. Ostorozta az egyházi iskolákat kézbentartó főpapokat, vigasztalta és tanácsokkal látta el az elnyomott néptanítókat, a "nemzet napszámosait". Aztán addig forgatta a tollat, mig felfigyeltek novelláira, regényeire is és regényíróvá fejlődött. Alig van elbeszélése, novellája, melyben ne az elnyomott néptanítók elesettségét, az elnyomott falusi gyermekek éhezését, az okos, tehetséggel rendelkező paraszttanulók kisemmizését irta volna meg. A nemzetet képviselő urak dobták el maguktól a tehetséges szegény-gyerekeket, hogy az elnyomást tűrő, ostoba emberekké növekedjenek fel. S mivel Ziegler Géza letépte szájáról a szájkosarat és felszabadultan tollal is harcolt az igazságtalanság ellen, Öt is üldözték. Volt olyan esztendő, amikor háromszor is állást kellett változtatni, mint tanítónak. Később német hangzású nevét magyarra változtatta, igy lett belőle hazánk írótársadalmának és a magyar pedagógusoknak egyik büszkesége, akit regényei által a szivünkbe zártunk: Gárdonyi Géza. Eger főteréhez közel van a hires törökverő vár. Innen jól látható az elűzött török sereg építette minaret. A vár mögött ma is épségben áll Gárdonyi dolgozószobája: úgy, ahogyan az iró és hős pedagógus-harcos azt halálakor hagyta., Innen felmenve a várba, a török padisáhról elnevezett Bebek bástyára, találjuk Gárdonyi sírját. Eleget téve végrendeletének, a vár Bebek bástyáján temették el. A sir előtt Eger város tanácsának márványtáblája, de megkapó a mögötte még mindig eredetiben ott álló ősrégi, mintegy két méter magas korhadt fakereszt, melyről ez olvasható le: Itt nyugszik Gárdonyi Géza, az egri remetének CSAK A TESTE! BUDAPEST. Osztrák-magyar uj utazási iroda kezdte meg működését OTP-PENTA TOURS néven, - jelentette be sajtótájékoztatóján dr. Szirmai Jenő, az OTP vezér- igazgatója. A magyar-osztrak közös tulajdonú vállalat célul tűzte ki, hogy szélesíti és színesíti az utazási kínálatokat. A közös iroda ugyanolyan feltételek mellett működik, mint a tisztán magyar tulajdonú vetélytársak: az IBUSZ és a többiek. Változatos programokat igér. Magyarországon a tarsasutazásokat a kijelölt OTP-fiökok- ban árusítják. Budapesten 7 helyen es vidékén a megyeszékhelyeken. Hálózatukat fokozatosan fogják kialakítani. Jelenleg csak nyugati országokba szerveznek utazásokat. Ajánlataik között szerepelnek egy amerikai (USA) és egy kanadai körutazás is. Tervbe vettek, hogy üdülést szerveznek azon szülök gyermekeinek, akik külföldre utaznak. A Penta Tours kongresszusok szervezésével is foglalkozik. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy versenyezni kívánnak a többi utazási irodákkal minden téren. Feltehetően az árverseny is kialakul! ( AZ OPERAHÁZ 101. ÉVADJA már az újjáépített Operaházban kezdődik. Szirtes György igazgatóhelyettes sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a több, mint három éve elkezdődött újjáépítés nemzeti üggyé vált, hogy 1984. őszén meg lehessen nyitni. Ezt követően Mihály András igazgató ismertette a terveket. Julius 31-én rendezik meg a hangpróbát, hogy a színház akusztikája rendben van-e? Az évad három díszelőadással kezdődik: szeptember 25-én az építők számára adják elő a megnyitó műsort. A palota megnyitásának 100. évfordulóján, szeptember 27-én lesz a nagy díszelőadás. A nagyközönség részére az évadnyitó időpontja: szeptember 29. Az ünnepi műsorban - többek között - szerepel a Himnusz és Erkel Hunyadi-nyitánya Ferencsik János vezényletével, valamint Erkel Bánk Bán cimü operája Simándy József és Melis György főszereplőkkel. A helyárak változnak. A legmagasabb 100.-Ft., a legolcsóbb 10-Ft. lesz. Ezekhez a magyar állam sokat fizet, igy a jövőben a külföldről érkező turisták Operaházba szóló jegyét önköltségen árusítják. Állami támogatást kizárólag csak a magyar állampolgárok részére kívánnak biztosítani. A szeptember 27—i díszelőadást a televízió is egyenes adásban közvetíti. 8. NIKEX NEHÉZIPARI KÜLKERESKEDELMI VÁLLALAT H-1016 Budapest L Mészárol utca 48-54. Telefon: 851*122, 852-111 Telex: 22-6406 / BUDAPEST A NIKEX NEHÉZIPARI KÜLKERESKEDELMI VÁLLALAT EXPORT-IMPORT TEVÉKENYSÉGÉT A VILÁG 50 ORSZÁGÁNAK TÖBB MINT EZER VÁLLALATÁVAL FEJTI KI.