Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-05 / 1. szám
Thursday, Jan. 5. 1984. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3. Tudja Ön.Sl A J.D. Power közvéleménykutató szervezet legújabb felmérése szerint az amerikai lakosság 30%-a a japán autókat tartja a legjobbaknak, 25%-a a német gyártmányokat es csak 24% véli az amerikai autókat jóminőségu- eknek. *** Cleve landon a hatóságok megvonták a társadalmibiztositási és munkaképtelenségi segélyt egy embertől, akinek két mesterséges csipőcsontja van és előrehaladott artritiszben szenved. *** Guatemalában a US Agency for International Development egyik tisztviselője hirtelen elhagyta az országot. A szervezet egyik helybeli alkalmazottja halálának okait vizsgálva, 6 maga is halálos fenyegetést kapott. *** Londonban napnap után százakat tartóztatnak le, akik a Pershing 2 rakéták felállítása ellen tüntetnek. Nyilvánosságra került egy kormány- rendelet, amely engedélyezi, hogy a katonaság tdzet nyisson a tüntetőkre. A dollárnak magas ára van a nemzetközi pénzpiacon, ami többek között azt jelenti, hogy amerikai dollárral "olcsón" lehet külföldön nyaralni, vagy telelni. Ez a magyarázata annak, hogy 1983- ban 7 százalékkal többen mentek külföldre, ( mint az előző evben. Ez a | magyarázata - részben - annak is, hogy a külföldről idelátogatok szama csökkent két százalékkal. 1983-ban 21.6 millió külföldi látogatott az Egyesült Államokba. Ha figyelembe vesszük, hogy a tizenegy millió- lakosú Magyarországra évente tiz millió látogató megy, akkor az idelátogató 21.6 millió csak kétszerese a magyarországi látogatóknak, holott az USA lakosainak száma húszszor több, mint Magyarországé. 1976-ban a nemzetközi turizmus 13 százalékát nyerte el az USA, 1983-ban ez 10.6 százalékra csökkent, ami 200.000 munkás megélhetését érinti. PÜSKI- CORVIN HUNGARIAN BOOKS, RECORDS j 251 East 82 St. New York,NY 10028 Tel: (212) 879-8893 Sokezer magyar könyv, újság, hanglefnez hangszalag IKRA, COMTURIST, TUZEX befizetöhely Látogassa meg boltunkat, New Yorkban a magyar negyed közepén. Postán is szállítunk a világ minden tájára. Túlzsúfoltság a börtönökben A torvenyességet es a rendet szolgáló lázas kampány, amely tiz éve tombol Ame- rika-szerte, végül összeütközik a lecsillapítására egyedül alkalmas erővel: az adófizetők lázadásával. A letartóztatott bűnözök száma egyre növekszik, a vádlottakat mind hosszabb börtönbüntetésre ítélik, de a foglyokat már nincs hol elhelyezni. Egyes államokban a börtönök most annyira zsúfoltak, hogy egy cellában három eliteltet kell elhelyezni,* vannak, akik a mosokonyhaban és a kazánházakban, vagy az udvaron sátrakban alszanak. Harminckét államban a szövetségi bíróságok kimondták, hogy a túlzsúfolt börtönökben bizonyos tekintetben "kegyetlen és szokatlan" büntetést hajtanak végre, és ezzel megsértik az alkotmány nyolcadik módosítását. Az állami és a szövetségi börtönökben több mint 426.000 felnőtt van zár alatt. Az utóbbi három évben 29 százalékkal nőtt a be- börtónözcttek száma, és ez a növekedés még tart. Kaliforniában 1980-ban 10.500 volt az uj foglyok száma, tavaly pedig már 15.000 A bebórtönözöttek összlét- száma tekintetében Kalifornia a közelmúltban megelőzte Texast. Mindkét államban több mint 36.000 a bebörtönőzöttek száma. Néhány állam, nevezetesen New York és - bizonyos mértékig - Texas előre felmérte a szükségleteket, és több börtönt épített. A legtöbb állam azonban az adófizetők ellenállása miatt csökkenti a börtönök építésére előirányzott összegeket. Körülbelül 21 állam vette fontolóra, vagy kezdte meg uj börtönök építését, de kevés az olyan állam, ahol most elegendő hely áll rendelkezésre. Ohioban például 1982-ben börtönépítés céljából 658 millió dollár értékű kötvény kibocsátását hagyták jóvá, de ez az akció most veszélybe került: az adófizetők kezdeményezésére novemberben Ohioban szavazásra bocsátják azt az intézkedést, amely hatálytalanítaná a legutóbbi adóemelést. Ha az adóellenes légkör tartja magát, akkor Ohio börtönépitési kötvényeit nem lehet piacra dobni. A bíróságok elrendel- •ték egy 150 éves börtön bezárását, ahol 2000 foglyot tartanak (ebben az államban összesen 18.000 fogoly van), de Ohio elismeri, hogy egyszerűen képtelen teljesíteni a rendelkezést. Kaliforniában, ahol a 36.000 foglyot 25.000 személyre épített börtönökben tartják (és havonta 300 fővel növekszik a foglyok száma), tavaly 485 millió dollár értékű börtönépitési kötvény kibocsátását engedélyezték, de az első ezer cella csak 1985— ben, a többi pedig 1990 után épül fel. A közvélemény csak' ritkán törődik ezekkel a gondokkal. Még akkor is közönyös, amikor a börtönökben az életkörülmények elismerten annyira rosszak, hogy börtön- lázadásokat idézhetnek elő (mint Oklahoma- ban). A lapokhoz érkező olvasói levelekben felpanaszolják, hogy drága dolog uj börtönöket építeni, azt viszont nem kifogásolják, hogy mennyire költséges ilyen sok ember börtönben tartása. Átlágosan évente 30.000 dollárba kerül egy fogoly. Az egyik kibocsátó szelep a rendkívüli, idő előtti szabadonbocsátás rendszere. Ennek értelmében megállapítják a börtönlakók maximális létszámát, s amikor azt elérik, az összes börtönbüntetést automatikusan 90 nappal csökkentik. Michiganben ezt a módszert először 198L májusában alkalmazták, akkor 600 foglyot engedtek szabadon. VEGYÜNK,VAGY NE VEGYÜNK A minap egyik olvasónk meglátogatta a szerkesztőséget és beszélgetés közben feltette a kérdést: előnyös-e részére, ha megvásárolja a telefonját? Vegyünk, vagy ne vegyünk, ez a kérdés merül fel minden telefonhasználó előtt mostanában. Jelenleg New Yorkban a N.Y. Telefon Vállalat három dollár havi használati dijat számit telefonunk bérléséért. Ez évi 36 dollár kiadást jelent. A Telefon Vállalat minden bizonnyal nem fizetett a Western Electric Vállalatnak (saját fiókvállalata) többet a telefonért, mint 3-4 dollárt, vagyis hatalmas haszonra tett szert ezáltal. Az első kérdés, amire választ kell adni: HOGYAN LEHET MEGTAKARÍTANI AZ ÉVI 36 DOLLÁROS BÉRLETKIADÁST? A válasz erre az, hogy saját telefonkészüléket vásárolunk. Vigyázni kell azonban arra, hogy milyen telefont veszünk. Számtalan különböző készülék van a piacon: olcsó, közepes és magas áru. A legolcsóbb nem szükségszerűen a legjobb választék. CSUPÁN OLYAN TELEFONJ VEGYÜNK, AMELYNEK CSOMAGOLÁSÁN RAJTA VAN t A ( VÁLLALAT NEVE, CIME ES A JÓTÁLLÁSI INFORMÁCIÓ. Kapcsoljuk be a telefont az üzletben, mielőtt kifizetnénk és ellenőrizzük, hogy elég hangos-e a kattogása. Vigyázni kell arra is, hogy a telefon csöngésének úgynevezett ekrivalencia száma ne legyen 5-nél magasabb, mert különben rövidzárlat állhat be és a telefon csengője nem szól. Figyelni kell erre különösen a külföldről behozott telefonoknál. Szeretnénk olvasóink figyelmet felhívni arra is, hogy milyen problémát okoz, ha a telefon beszerelése után javításra van szükség. Ha" a szerelőnek házhoz kell mennie egy vásárolt, vagy bérelt Bell telefon javítására, az első 15 perc 40 dollárba és minden további 15 perc 20 dollárba kerül. Ha New Yorkban Bell rendszerű telefonunk van, azt $19.96—ért megvásárolhatjuk január 1, után. Ezt megelőzően ez 45 dollárba került. E néhány ismertető sor talán némi segítséget nyújt az olvasóknak és sajátmaguk eldönthetik, vegyenek, vagy ne vegyenek telefonkészüléket. ________________ AMERIKAI ~ , MAGYAR SZÓ USPS 023-98Q ' ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July and first two weeks in August by Hungarian Word, Inc. 130 East 16 St. NÖw York,NY 1003. Ent. as 2nd Class Matter, Dec.31. 1952 under the Act of March 31. 1879, at the P.O. of New York, NY. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $ 18.- 6 months $ 10.- In Canada and other countries: One year $ 20.- 6 months $ 12.- Postmasteri Send address changes to: Hungarian Word, Inc. 130 E 16 St. New York,N.Y. 10003. I Közgazdaság