Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)

1984-04-05 / 14. szám

Thursday, April 5. 1984. AMERIKAI MAGYAR SZO 3. A MAFFIA • A NAGYBANKOK * ANTI CASTRO DRUGKERESKEDŐK MIAMI-1 KAPCSOLATAI n. Fidel Castro forradalmával 1959-ben, Trafficante és Lansky elvesztették gyümöl­csöző kubai üzelmeiket. A veszteséget részben kárpótolta Trafficante a floridai "bolito"-játék ellenőrzésének megkaparin- tásával. Ez a kubai lottó nagy hasznot hajtó üzem lett a 60-as években Floridába érkező anti-Castro szökevények révén. Trafficante szervezete betoborozott kubai gengsztereket a lottó vezetésére, és a drugüzemben, mint ügynökök és forgalma­zok. Amikor a CIA önkéntesekért hirde­tett a Disznó-öböl-i invázióra, Trafficante jelentős számú csapatot szerzett. Rövid­del az invázió előtt, 1961-ben, együttműkö­dött a CIA-val Castro megmérgezésére, és 1963-ban része volt egy bizarr hajós betörésben Kuba ellen, amit a CIA és William Pawley, gazdag pénzember, a havannai buszhálózat és több kubai cukorgyár tulaj­donosa, támogattak. Pawley Truman kor­mányzata idején a külügyminiszter első titkára volt. A CIA-nak meg voltak a saját kapcsola­tai a heroinkereskedelemmel. Alfred McCoy könyvében "The Politics of Heroin in Southeast Asia" kimutatja hogy a II. világháború idején Luciano és Lansky, mint a háborús igyekezet része, titokban együttműködött a CIA elődjével, az Office of Strategic Services-szel. Állítólag ugyan­azon okokból, O.S.S. ügynökök Kínában mélységesen bele voltak keveredve Chiang Kai-shek heroinra alapozott politikájába. A háború és Chiang veresége után az opiumtermelés áttelepült Délkelet-Azsiába, és a legfontosabb ügynökök közül sokan, akik a generalisszimóval együttműködtek, Tisztelt Szerkesztőség! NEW JERSEY. Egyes cikkek nem tetszet­tek az újságban. Mindig a nagy szegénység­ről írnak, pedig aki Amerikában olyan sze­gény, hogy kolduskenyéren kell élnie, az meg is érdemli. Mi' öregen jöttünk, férjem 53 évesen, én 47 évesen és $1.20 órabérért jártam be New Yorkba. Minden este kimos­tam az egyetlen blúzomat, 22 órát dolgoz­tam, a férjemnek $150.- volt a keresete és volt egy 17 éves leányunk az iskolában. Csak egy ev után kaptam másik munkát, ott már én is $140.-t kerestem. Úgy örül­tem, azt hittem, hogy megnyílt előttem a mennyország kapuja. De a nyugdijat meg kell szerezni, ugyanis még Becsben aláír­tuk, hogy nem jövünk az állam nyakára. Az évek során fizetésünk is emelkedett, igaz nagy betegen is bementünk dolgozni, akár fújt a szel, vagy esett az eső. Dolgoz­tam pár igen szegény emberrel, akik elég szépen kereshettek volna, de még a mini­mális órabért sem érték el. Igaz, hogy csak napi pár órát dolgoztak, a többit el­játszották. így nem is lehet megélni. Ha nem volna welfare, majd dolgoznának. Otthon sem osztogatnak ingyen senkinek. Ezek olyan szegények, de kövérek^ talán azért is lusták, nehéz a mozgás. En szé­gyellném magam, ha kérni kellene, pláne ha még fiatal is. Anyám fiatalon maradt özvegyen, 4 .apró gyerekkel és egy beteg öreg nagyapával; igaz, hogy éjjel varrt és nappal a mezőn dolgozott, de sohasem kért. Hiába is kért volna, nem osztogat­tak abban az időben segélyt. Mikor a pen­gő bejött, kapott nyugdijat, ő magára 4 átköltöztek Miamiba. Ezeknek volt egyike Paul Helliwell, bankár és ügyvéd Miami­ban, aki Kínában, mint a különleges fel­derítés főnöke szolgált. Mikor az OSS-t átszervezték a CIA-ra, ö ott volt az elsők között. Akkor ő Helliwell ezredes volt, és E. Howard Hunt volt egyik segédtiszt­je. A háború után visszatért szülőhazájá­ba, Floridába, ahol segített megalapítani a Sea Supply, Inc. vállalatot, a CIA front­ját Miamiban. Sea Supply fegyvereket szál­lított Thaifó’ld-i ópiumtermelöknek és Chiang hadserege maradványainak, akik Burmá­ba menekültek és ópiumcsempészésból éltek. A Disznó-öböl-invázió előkészítése idején a CIA fizetötisztje volt Floridában, majd később titkos folyószámlákat nyitott Chiang Kai-shek rokonainak és US banda- tagoknak Miami-i és karibi bankok hálózatá­ban. Üzlettársai között volt Louis Chesler, floridai ingatlanvállalkozó, akinek kapcso­latai voltak Meyer Lanskyval. Helliwell ügyésze volt egy panamai holding company- nak, amelynek vezetése alá tartozott egy Lanskyval kapcsolatban álló bahamai játék- kaszinó. Egy közeli üzlettársa szerint, Helliwell gondosan külön tartotta irodájá­nak kém- és gengszter-ágazatait. Táplál­ta azt a benyomást, hogy az utóbbi fedő műveletül szolgált az előzőnek, holott a fordítottja közelebb állt a valósághoz. A Disznő-öbóli szégyenletes kudarc után a CIA állomás Miamiban tovább folytatta működését, a Trafficante szervezettel kapcsolatban, Castro megölését tervező munkában. Az állomás főnökét, Theodore Shackleyt, később áthelyezték Laoszba. ahol segített megszervezni a CIA titkos hadseregét a Meo törzs embereiből, akik mélységesen űzték a heroinkereskedelmet. 1973-ban átvette William Colby helyét, mint a burkolt műveletek főnöke a Távol- Keleten, amikor Colbyt előléptették a CIA igazgatójává. Hogy a kép teljes legyen: Trafficante maga is megjelent Saigonban 1968-ban, egy kirándulás során, melynek célja volt Luciano régi kínai hálózatát feléleszteni egy Délkelet-Ázsia-i ópium­termelés alapján. A Disznó-öböl kaland tervezése egy seregnyi CIA ügynököt hozott Floridába. A CIÄ beszervezett kubai szökevényekből egy 2000 főnyi sereget, akiket kiképeztek bombagyártásban, rombolásban és gyilkos­ságban. Az invázió kudarca után a szöke­vény hadsereg túlélői homályba merültek. A 70-es években, amikor a US-beli keres­let megindult, ezek a veteránok természe­tes alanyai voltak a marihuana és kokain- üzletnek. Egy volt parancsnokuk, aki őket kiképezte, ezt mondta a St. Petersburg Times tudósítójának: "Ezek az emberek kijöttek a vállalkozásból, megtanulva, hogy kell csinálni. Megtanulták, hogy a drugcsempészés egészen gyerekjáték, ami­kor azt ott elkezdték, mert a US hatósá­goknak nem volt ahhoz való személyzetük. Nem is volt szükségük nagy gyakorlatra." Washington csak 1970-ben szerzett tudo­mást erről a kubai kapcsolatról, amikor a Bureau of Narcotics and Dangerous Drugs, a Drug Enforcement Administration előd­je, lecsapott egy Disznó-öböl-veteránok vezette nagy heroin és kokain szervezet­re. A 70-es évek közepe táján a végrehajtó hivatalokat elárasztották a kubai szökevé­nyek által vezetett drugkereskedök. (folytatjuk) “A SZEGÉNYEK MEGÉRDEMLIK SORSUKAT” pengőt, a gyerekekre 50 fillért fejenként egy hónapra. Egy kiló só volt abban az időben 38 fillér. Persze nem azt szeret­ném, ha itt is igy lenne, csak hát olcsóbban is meg lehet élni, persze kenyeret kellene venni| és nem biszkvitet, meg ezeket a bóditó mérgeket. Ahogy a TV-n látom, a legszegényebb emberek és gyerekek a fŐ rabjai, hiszen annak az árát nem is le­het munkával megszerezni. Nevetséges dolog, ho^y a saját gyerekéért nem akar dolgozni es nem tud egy szendvicset csi­nálni neki, amit elvigyen az iskolába vagy befizetni azt a pár centet. Nem akarom azt mondani hogy most nincs sok munkanél­küli, de a 60-as és 70-es években bőven volt munka és egy kicsit kell gondolni az öregkorra is, meg arra is hogy beteg lehet az ember. Ha mi beszéltük volna a nyel­vet es nem lett volna az a kifogás, hogy őregek vagyunk és nem állampolgárok, akkor nagyon sok nagy gyárban kaptunk volna munkát. De igy csak kis üzemben es kevés pénzért kellett dolgozni. Beoszt­va szépen megélünk, még haza is utaztam és amig anyám élt, öt is kellett segíteni. Most csak 15 dollárt küldök, de úgy 2-3 hónap múlva igyekszem kicsit többet kül­deni. Amikor azt írtam, hogy nem kérem a lapot, főleg egy cikk hozott ki a sodrom­ból. Egy nŐröl volt szó, akinek 8 éves kis­fia van és aki 25 percig utazik haza a mun­kából, csirkét bont és akkor még főznie kell á beteg urának (cukorbeteg). Hát az én uram is cukorbeteg volt és akkor 300 volt a cukra és dolgozni járt. A cukor nem olyan betegség, hogy nem lehet vele dol­gozni,1 vannak jó gyógyszerek és erós diéta, persze semmi ital. Én pedig sokszor 2 órát is utaztam, amikor a buszsztrájk volt, felét gyalog tettem meg s akinek 8 éves kisfia van, az még fiatal is. C. L. (Szerkesztő megjegyzése: Tiszteljük min­den olvasónk jóhiszemű véleményét, még ha nem is egyezünk meg vele. Az Egyesült Államokban a Statisztikai Hivatal megálla­pítása szerint 30 millió ember él szegény­sorban, ezek közül milliók szorulnak segély­re. Egyedül az acéliparban 400.000 munka­képes acélmunkás vesztette el a munkaal­kalmat, mert a cegek más országba helyez­tek at üzeműket. Ezek e^y része a munka­nélküli segély felhasználasa után, munka- alkalom híján közsegelyre szorul. Ezek mind megérdemlik a sorsukat? Magyaror­szágot a Horthy-rendszer alatt a három millió koldus országának nevezték, ennyi volt a földnélküli, állandó munkanélküli lélek száma. Ezek mind megérdemelték a sorsukat? Vigyáznunk kell, hogy az ameri­kai sajtó, rádió, televízió, amelyet vagyo­nos emberek pénzelnek, tartanak fenn, el ne homalyositsa tisztánlátásunkat, em­bertársaink iránti alapvető könyörületes- ségünket.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom