Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-29 / 13. szám
Thursday, March 29. 1984. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. Dénes Géza: SZAMÁRRAL A NAGY VILÁGBAN 1945. tavaszán az osztrák határmenti Lőcs nevű községből különös szekér zor- gött ki. Teteje ekhösan felpúpozva, rajta elrojtolódott paplandarabok csüngtek. Ez a dekoráció még az alföldi kis faluból kisérte a szekeret, ahonnan ősszel elindultak. A piszok-szürkés vatta, a zöld, piros paplanhuzat elrongyolödva rikitott a meleg fényben. Tavasz volt már, de mig eddig eljutottak, jó védelmet nyújtott a széltói, hóvihartól az alatta meghozódóknak: egy ötven év körüli asszonynak, huszonhat éves fiatal férjnek és alig tizennyolc esztendős feleségnek, szoptatós gyermekével. A szekér előtt csupacsont, vén jószágok. Nem lovak. A nagyobbik, arasznyi szoros fekete őszvér. Zsiga néven ránt egyet a szekérrúdon. A másik verébszürke kis szamár: Jancsi névre hegyezi a fülét. De csak hegyezi, s lesi, hogy a mögötte kullogó kisfiút hogyan rúghassa oldalba. A kisfiú a szekér mellett lépdel, onnan noszogatja a két állatot gyeplőjével, ostorával. A szekér belsejébe nem lehetett belátni. Békés időben ilyen szekerek vonultak át a magyar falvakon, kocsisuk igy kiabált le róluk: "Asszonyok, meszet vegyenek!" De ez a szekér most halotti csöndben halad, hang nem szűrődik ki belő'le. Senki nem tudta, hogy benne utasok sóhajtoznak. Bezzeg amikor még az előző faluból, Bükből ide Lőcs községbe igyekeztek, nem volt csendes: a kis polyásgyerek egész világnak adta tudtára, hogy ö éhes. S im, hogy az egyik kulákházban megszoptathatta az anyja, elhallgatott. Kiértek a községből. A tavasz csendje ráült a széles határra. Apró pókok szálltak fényes selyemszálon, a füvet kalapácscsal sem lehetett már visszaverni. Pirosfoltos nünükebogarak munkálkodtak az árokparton. Megmozdult az élet. S e különös szekér utasai haza gondoltak, a kis alföldi házacskára, ahonnan a hiszékeny emberek módján, a propaganda hatására elvándoroltak. Mert rikító betűkkel hirdette otthon a plakát, hogy a bevonuló orosz katonák leöldösik azokat, akiknek nem kerges a tenyerük. Es akik csak az anyagban hisznek, azok vad emberek, azoktól félni kell. A községből kivezető utkanyarban három teherautó robogott el mellettük. A fiú szekere mellé lapulva jól látta, hogy az autók tömve németekkel. Peckesen ültek a padokon, lábuk közé állítva puskájuk, sisakjuk csillogott a fényben. E pillanatban a kisfiú még azt is látta, hogy az utkanyarban az autók csikordulva megállnak, s a németek egymást törve-zúzva leugrálnak, majd hanyat-homlok bemenekülnek a szántóföldre. Es itt megjelent a fejük fölött Öt repülőgép. Mind félelmetesen (fekete volt, akár szétterjesztett szárnyú sasok. Alacsonyan hasították a levegőt. A németek már a fekete szántóföldön lapultak. A repülök elhajtottak, s nagy ívben visszakanyarodtak. A rikító, színes ekhosszekér éppen ekkor ért a már üres teherautóhoz. A fiatal férj es felesége a polyásgyerekkel megsejtette a veszélyt: kiugrottak a szekérből. Az anya jajveszekelve mutatott az égre, a repülök felé, s gyermeket melléhez szorítva előrefutott az utón. A repülök újra a gépkocsik fölé szálltak. Az ekhösszekeret, az Őrjöngö fiatal anyát jól láthatták onnan fentröl. És bár már egészen ráereszkedtek az autókra, mégsem lőttek. Egyetlen lövés nélkül suhantak el fölöttük, a németek is értetlenül pislogtak az utmenti szántbföldön hasalva.- Ezek a repülök mi miattunk nem lőnek, - gondolta a kisfiú, aki már a szekér alatt reszketett.- Márta! Márta! - kiabált a fiatal férj felesége után. - Állj! - De az anya megbomlott fejjel rohant az utón előre gyermekével.- Hajts! Géza hajts! - ordította a kocsi alá a kisfiúnak, azzal nekiiramodott az utón felesége után. A kisfiú felugrott a szekérre, nagyot rántott a gyeplőn, s hatalmas zörgéssel neki az útnak. - Megmenekültünk, mama! - kiáltott hátra az idős asszonynak az ekhó alá. A Jancsi szamarat se kellett most biztatni, megérezte a veszélyt, majd szétzörgött az ócska szekér a kövesuton, úgy vágtatott a Zsiga öszvér mellett. Mire utolérték az anyát és férjét, a férj már ott ölelgette, nyugtatta. De a fiatal anya inkább attól nyugodott még, amit ezután látott: visszanézve arra a helyre, ahonnan iderohantak, s a három nemet gépkocsi hatalmas dörrenéssel szetmálik, majd a szántóföldet pásztázzák a fekete gépmadarak. S amikor az öt gép dolguk végeztével újra elhúzott a fejük fölött, már nem féltek: csak akkor csodálkoztak el, de nagyon, amikor a gépeken megpillantották az ötágú vörös csillagot. Hat ezek meg oroszok! A nap már leszállni készült mögöttük. Vörösen biztatta őket a kormos ég alján. Nemsokára feljött a hold, kifényesedtek a csillagok. Amott sztalingyertya lobbant fel az égen, az világította meg az arcukat. Jobbról, a síkság felöl recsegve-üvöltve repültek a hegyoldalnak a "sztalinorgc- nák." Fejük fölött vijjogva, ugatva szálltak a lövedékek, nyomukban a hegyoldalon apró szikrákként csapódtak be. De szép - mondta magában, a szekér mellett fáradtan baktató kisfiú. Olyan szép játék ez, amikor gyufamérget szórunk a forró kályhára. Nagyon szép háború. - De visz- sza is nyelte szavát, mert a hegyoldal felól is megindulj a golyózápor. Agyú, gépfegyver, akna. ÍJvöltve csapódtak be nem messze tőlük a lövedékek.- Géza, hajts! - kiáltott az ekhó belsejéből rá a bátyja, de alig mondta ki, a- kis erdőből katonák ugráltak elébük. Szent Isten, ezek oroszok. Megölnek bennünket, - kulcsolta össze csontos kis kezét az ekhó alatt a mama. Két katona nekiesett a szép szál Zsiga öszvérnek, es se szó, se beszéd, oldják el és viszik a rúd mellől.- Jaj, ne vigyék a Zsigát, drága orosz urak! Hát hogy megyünk haza? - hangzott a mama könyörgése, de az ekho alól csak félig merte kidugni a fejét. - Inkább odaadjuk a kis szamarat, - mutatott a kis egér- formájú, lusta jószágra. Egy fiatal katona, sapkáján nagy vörös ötágú csillaggal, a szekér elé állt, széles tenyerét két füléhez tölcsérelte: iá! iá! iá! Egy másik a szekeret hajtó rongyos, vézna gyerekhez lépett kot .olyan, erős nézéssel, hogy azok a szúró szemek ma is előtte vannak, pedig már férfivé nőtt családos ember:- Na kudá? - mondta komoran. - Ekakova? Dava^na doma. Bisztra! A lövedékek sisteregtek a fejük fölött.- Na, bisztra-bisztra! Kaput! - mutatott a feje fölé, a golyózáporra. A kisfiú csak nézte elnyiló szemekkel a hatalmas kozákot, akinek szakálla villogott a szeme, dereka körül volt rakva rézpatronokkal. A mama most már derékig ki mert hajolni. Sírva könyörgott:- Kicsi szamár! Nem bírja a szerekeret. Gyenge la! - és kezzel-lábbal magyarázott a minden népek nyelven. Egy hatalmas kozák katona a mamához hajolt^ széttárta a karját: Mama! Háború, háború! - Aztán a fiú hátára legyintett. - Na, pasli bisztra. Bumm-Bumm! - Es az égre mutatott. S e pillanatban teljes erőből felsírt az ekho alatt a polyásgyermek. Sirt, mint i egy kiéhezett, ahogy a torkán kifért. Es hiába dugta az anyja szájába az életet, üres kenyértől nincs tej. S ahogy a nagy vállas kozák fülét ( megütötte a sirás, bevilágított az ekho alá. Egészen behajolt. Aztán visszabujt és a már körülötte álldogáló legényeknek magyarázott. Újra az ekhó ala bujt, s most már az aprósággal a karján állt meg a katonák gyűrűje közepén. Klapec! - mondta valaki elmerengve a katona-gyűrűből.- Klapec! - szólt rá egy másik hang. A közelben hatalmas detonáció remeg- tette meg az erdőt, de ok mit sem törődtek azzal, hogy háború van, gyönyörködtek a gyermekben. A háború kellős közepén a béke szele ráült a kis csoportra. Nézték, csodálták ragyogó szemmel az apró, vörös embertestet, mutogatták, sziszegtek neki, s amikor a gyermek elmosolyogta magat, főidig hajolva széleset hahotáz- tak. Az egyik katona kivált a csoportból. Beszaladt az erdő sűrűjébe. Egy perc múlva már jött is visszafelé, mögötte egy muraközi lóval. A szekér elé vezette. Befogta a Jancsi szamár mellé. A többi katona konzerveket rakott az ekho alá, az asszonyok ölébe. Rávezették a szekeret a jobb, veszélytelenebb köves útra, s hosz- szan integettek, mig el nem nyelte őket az erdő sűrű sötétsége. A kisfiú oldalt pillantva jól látta, hogy a Zsiga Öszvér egy hatalmas ágyút cipel a puha avaron. Három nappal megrövidült az útjuk hazáig az erős muraközi lóval. S alig nyitottak be fél éve elhagyott kis alföldi házacskájuk nagy kapuját, nemzetiszinü karszalagos ember kopogtatott be hozzájuk egy papírlappal. A papíron ez állt: "IDÉZÉS. D. Géza, D. Béla és a szamár jelenjenek meg a Forradalmi Nemzeti Bizottság előtt!"' A Jancsi szamár a muraközi lóval nyomban közmunkára fogatott. S a szekeret hajtó kisfiú ilyenkor tavasz- szal ki-kiáll az alföldi kis házacska nagy kapujába, s arra a kis szürke, egérformáju szamárra gondol. Éppen tavasszal, a felszabadulás ünnepén. Mert nem is kicsi, hanem nagy szamár volt az a szürke szamár, amiért több mint harminc évvel ezelőtt elvitte ókét az osztrák határ mellé. De hát azért szamár a szamár... HELYREIGAZÍTÁS A március 22-i lapszámunkban közölt "Mi újság Baranyában, Hajdúban" c cikkünkben tévesen jeleztük Debrecen lakosságának gyarapodását. A helyes adat ez: Debrecen lakossága 1960-hoz viszonyítva a mai napig MÁSFÉLSZERESÉRE emelkedett.
