Amerikai Magyar Szó, 1983. július-december (37. évfolyam, 27-49. szám)

1983-08-18 / 30. szám

Thursday, Aug. 18. 1983. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11. A rákbetegségről MELLRÁK Az emlőrák napjainkban a nők leggyakrab­ban előforduló daganata. A megbetegedések gyakorisága az utóbbi évtizedekben állandóan fokozódik. A légiijabb adatok szerint 100 nő kö­zül 7, vagyis minden tizennegyedik élete folya­mán emlőrákos lesz. Pontosan még nem ismer­jük azokat a tényezőket, amelyek szerepet ját­szanak a megbetegedések számának növekedé­sében, de a statisztikai felmérések bizonyítják, hogy a nem szoptató, az első gyermeküket 30 évesnél idősebb korban szülő nők lényegesen könnyebben kapnak emlőrákot. Mivel csak az idejében felismert emlőrák gyógyítható sikeresen, minden lehetőséget fel kell használnunk a korai feltárás fontosságának bizonyítására. Minden nőben tudatosítanunk kell, hogy el ne mulassza legalább havonta egy­szer emlőit megtapogatni. Az emlőrák, mint minden rákos betegség, az atípusossá vált, azaz rosszindulatú sejtek bur­jánzásával kezdődik. Miután az emlő sejtjei ál­landó hormonhatásra ciklikusan változnak a menstruációs ciklus függvényeként, az ilyen atí- pusos elváltozásnak nagyobb a valószínűsége, mint más szervekben. Az első rosszindulatú sejt megjelenésétől nyolc évre válik a daganat a mai diagnosztikai módszerekkel kimutathatóvá, az­az 0,5—1 cm átmérőjűvé. Ez a nagyságú daga­nat még semmilyen panaszt nem okoz, csak tü zetes vizsgálattal fedezhető fel. Később, a daga­nat növekedésével olyan elváltozásokat hozhat létre az emlőn, melyek már könnyebben észre­vehetők: behúzódik az emlőbimbó, a daganat felett a bőr egyenetlenné, a narancs héjához ha­sonlóvá válik. A daganatsejtek ekkor már — el­hagyván az emlőt — a nyirokáram útján a hó­nalj alatti vagy a kulcscsont feletti árok nyirok­csomóiba vándorolnak, s ott áttételt képeznek. Ez a folyamat gyulladásos formát is ölthet és ilyenkor különösen veszélyes. A betegség to­vábbterjedésével más szerveket megtámadhat, a daganatsejtek a csontokba, a tüdőbe vagy az agyba, májba jutva, ott megtelepedvén, akadá­lyozzák az illető szerv működését. A daganat leginkább 45—50 éves korban je­lentkezik, de újabban mind nagyobb számban fordul elő fiatalabbaknál is. Szintén növekedő­ben van a 75—80 éves korban előforduló meg­betegedések száma is. A betegség súlyosabb, végzetes kimenetelű formája az előbbi. A daganat helyileg leggyakrabban (több mint az esetek kétharmadában) a mell külső, felső negyedében, ritkábban a belső felső ne­gyedben és még ritkábban a másik két negyed­ben képződik. Akinek az egyik mellében már volt rákos daganat, annál hétszer gyakrabban fordul elő a másik mell megbetegedése is. A kezelés milyensége és eredményessége at­tól függ, hogy a daganatot mikor ismerjük fel, a betegséget melyik stádiumában kezdjük gyó­gyítani. Az egész kicsi, 0,5—1 cm átmérőjű da­ganat esetében elegendő a daganatnak és köz­vetlen környezetének sebészi eltávolítása min­den utókezelés nélkül. Nagyobb daganat esetén már az egész mellett le kell operálni, és a mű­tét után szükséges a sugárkezelés. Abban az esetben, amikor a rosszindulatú sejtek már a hónalji nyirokcsomókban is megtalálhatók, a műtétet és a besugárzást gyógyszeres kezelés is követi. Hogy milyen orvosságot alkalmaznak, az a daganat kórszövettani tulajdonságaitól függ: érettebb sejttípusok esetén hormonokat, éret­lenebbek esetén pedig citosztatikumokat. A be­tegség későbbi fázisában, amikor már a távo­labbi szervekben is áttételek találhatók, a kü­lönféle citosztatikumok kombinált adásával ér­hető el javulás. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a beteg­ség első stádiumában történő sebészi beavatko- zás 85—90 százalékos teljes gyógyulást jelent, a betegség előrehaladtával pedig ez az arány rohamosan csökken. Ez az adat feltétlenül amel­lett szól, hogy állandó szűrővizsgálatokat végez­ve kutassunk a betegség után, hogy mmel kora­ibb formáiában kezdhessük el gyógyítani. A szu­U.S. Role in Central America Despite denials of a parallel between Vietnam and Central America, the United States is moving down the same fateful road it followed in Southeast Asia. With the departure of Thomas Enders and Deane Hinton, the last voices for reconciliation are gone. The National Security Agency, the CIA and the White House have taken over policy direction from the State Department. As a result, the war is rapidly being Americanized and regionalized; In El Salvador the Reagan Administration insists on military victory. Gen. Wallace H. Nutting, former head of the U.S. Southern Command, has called for a greatly increased military effort to turn the tide. To this end, the United States will retrain the Salvadoran army, reorganize its command, and staff its intelligence and communica­tions. Reagan says he will not be limited to 55 American military advisers, while additional civilian personnel will be needed for the newly launched "pacification" cam­paign. The government has become a creature of the United States: no decision, civilian or military, is made without American approval. ' In Nicaragua the Administration wants nothing less than to overthrow the Sandinista government. The CIA is financing and directing a 7,000-man invasion army. U.S. pilots make daily reconnaissance flights, and the U.S. Navy patrols the coastal waters and provides electronic eavesdropping and communications for the "Contras." Honduras functions as the base for U.S. operations in the region. Both Nicaraguan mercenaries and the Salvadoran army are trained there, and the Contras use it as a refuge. The Honduran army provides tactical and fire support for operations in Nicaragua and El Salvador, and has made incursions into the latter. Costa Rica has become the staging area for the Robello-Pastora Contras. The government's authority no longer extends to the area along its border with Nicaragua. Just as Presidents Johnson and Nixon expanded the war into Laos and Cambodia in search of victory in Vietnam, President Reagan fihds it necessary to extend the Salvadoran conflict into Nicaragua, Honduras and Costa Rica. In Vietnam it was argued that if only we could control the cities and strategic hamlets, cut off the arms flow down the Ho Chi Minh Trail and raise the stakes for North Vietnam, the guerrillas would die out. Instead, such expansion of the war brought greater resistance and destabilization. Similar claims are made today. Yet the costs of Americanization and regionalization of the war will be enormous, and victory elusive. Predictions of victory in Nicaragua by Christmas are already being made. Yet popular support for the Sandinistas is great and hatred of the Contras and their terrorist tactics universal. Half a million people demonstrated against the United States in Managua after President Reagan's speech to Congress. If Anastasio Somoza had to kill 50.000 Nicaraguans trying to stay in power, then U.S.-backed forces will have to kill 100.000 to have any chance of taking power. In El Salvador ever bigger sweeps by the army are made, but the guerrillas always escape and only those who cannot run, the young and the old, are killed. Follow­up "pacification" of the villages is now said to be key to success. A similar campaign in Vietnam Operation Phoenix, left thousands dead, but failed. If the Administration means to defeat the revolution by destroying its civilian base, it will be at a horrible cost in disruption, displacement and death. This became the policy in Vietnam, where over 1 million people died and another 1 million were driven into refugee camps. Already 40.000 are dead in El Salvador and 600.000 have fled their homes. Hundreds of thousands more will suffer their fate before that nation is "pacified." Not only did victory never come in Vietnam, but the losses in Southeast Asia continued after the war was over. Cambodia fell to the ravages of Pol Pot. Laos became a -Communist state. Tortured Vietnam ejected the boat people. Will the American people pay for a decade of war? Will they stomach the human sacifice it demands? Are they prepared to watch the list of American victims mount from 10 to a thousand to many thousands? Or must some future presidential candidate ride to the victory on a platform of "Latin Americanizing" the war and bringing American boys back home? PRAVIN VARAIYA RICHARD WALKER Berkeley WHEN I AM GONE When I am gone, if you would find me. rise early and clear your eyes. Then, just before the dawn, look closely to where the eastern horizon trembles as it lowers beneath the shock of the rising sun. From this burst, I will emerge and come further to meet you. Or, when the moon-day sun is in its zenith, When it emblazons the sky and warms the earth; If, in your heart, you would still share my company, Look beneath the leaf of a violet, not far from where the lillies grow. By a cool and quiet stream, I will be waiting there. rővizsgálat eredményesebb, ha azt célzottan vé­gezzük: a veszélyeztetettebbeket (a nem szopta­tó, idősebb korban szülő, pozitív családi anam- nézissel rendelkező asszonyokat) gyakrabban el­lenőrizzük. At evening time, when the sun begins to silenty disappear, Look to the western sky. You will see my shadow there. And, on a serene and quiet night, stand where the trees bend ever so gently in the quietly stirring breeze just before the stars come out. Listen, and they and I will speak with you. In the quiet of the night, when slumber repairs the body and the mind from the flurry or the fury and the vanities of the day, Rest well. I will watch over you. For, when I am gone, I will never be far away. Bryce C. Porter *i ■ . I ■ ■ ■ ■■ Please give this page to a Friend í_____________________________________'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom