Amerikai Magyar Szó, 1983. július-december (37. évfolyam, 27-49. szám)
1983-07-21 / 29. szám
Thursday, July 21. 1983. 5. Kunfalvi Rezső: Az utolsó nagy reneszánszférfi Századunk húszas éveinek vége felé a budapesti egyetem anatómiai intézete és a Postakísérleti Állomás közti utat egy fiatalember több ízben megtette az esti órákban, kezében aktatáskáját lóbálva. E táskában furcsa terhet cipelt. Ha a rendőr megszólítja - mint később önéletrajzában megjegyzi fölöttébb kellemetlen következményekre számíthatott volna. A fiatalember a Postakísérleti Állomás laboránsa - egyébként a fizika doktora - volt, a táska tartalma pedig minden alkalommal egy-egy emberfej. Békésy Györgynek, a későbbi Nobel-díjasnak ugyanis a hallásra vonatkozó kutatásaihoz emberi hallószervre volt szüksége. Nagybátyja, az anatómia professzora azonban kerek perec kijelentette, hogy a boncolás orvosok, nem pedig fizikusok dolga, így hát Békésy csak úgy jutott hallószervhez, hogy néhány pengővel „kiérdemelte” a hullakamra kezelőjének jóindulatát, s ilyenformán el-elvihetett egy-egy - a boncoláshoz szükséges - emberfejet. Nem ez volt az első eset a tudomány történetében, hogy a kutató kalandos úton jutott megfelelő kutatási anyaghoz. PÁRTOLOM AZ ÁLLATVÉDELMET Elsősorban a hasznos háziállatok ügyeben szólok, amikkel sokszor oly mostohán bánunk, pedig jobbat érdemelnének a húsért, tejért, tojásért, amikkel ellátnak minket, s amik nélkül élni már nem tudnánk! Cserébe jó bánásmódot csak ritkán kapnak! Vagonokban, ketrecekben Összezsúfolt állati nyomorúságról sokat hall az ember, de csak nagyon kevés történik sorsuk könnyebbé tételere. És ha akad valaki, aki szót emel érdekükben, azt mániákus bolondnak nézik. A második számú állatvédelem lenne a kutyák, macskák, lovak védelme, amik az emberhez kerültek valamikor régen. A kutyára sokszor ráfogják, hogy csak az ennivalóért hűséges az emberhez - ami mellesleg nem lenne csoda, mert az éhség nagy úr! -, de ez nem igaz, legalábbis nem mindig igaz! Életem folyamán, közvetlen környezetemben, két esettel is találkoztam, amikor a kutya nem ette meg az ételt, amit idegen kéz nyújtott neki, inkább megdöglött eltűnt gazdája után. Egy édes legenda úgy szél a kutya-ember barátságról, hogy egyszer, nagyon-nagyon régen az embert veszedelmes vadállatok kergették. Futtában egy szakadékhoz ért, amit csak ö és a kutya tudtak átugrani. A szakadék másik oldalán ^ szaladtak azutan ketten - és azóta is együtt fut az ember es a kutya. Van e^y masfajta "állatvédelem" is, amit egyáltalán nem értek! "Endangered species"- röl van benne szó, például arról, hogy Dél- Ausztráliában van egy pókfajta, amelyik a kiveszés sze'le'n áll - jaj Istenem! - meg kell menteni! Pe'nzbe kerül, az igaz, de az adófizetők pénzéből telik rá! Egy ilyen pók minden pénzt megér! És ha csak egyedül állna egy ilyen pok! De van csomó más, emberre, állatra egyformán kártékony féreg is, amelyik mindegyikében 'tisztelnünk kell a teremtést', ahogy mostanában mondani szokás. Tisztelnem kell tehát a sáskákat, amik megeszik az egyiptomi ember termését, a gátlástalanul szaporodó rágcsálókat, amikről a farmerek tudnának beszélni, a mérges kígyókat, amik az állatállományt pusztítják, a cápákat, amikor bizonytalanná teszik számunkra a vizeket, az undorító krokodilt, amelyik nagyon szereti az emberhúst, az Amazonas- ban élő förtelmes piranhakat, amelyek percek alatt lerágja'k csontig a húst arról, aki,vagy ami odatévedt! Az állatvédelem néha furcsa utakra téved, teljesen figyelmen kiviül hagyva az emberve'- delmet! Például mit egyen az eszkimó ha megtiltják neki a bálnavadaszatot, ami évszázados (évezredes?) táplálékát képezi? Megtiltják, mert a bálna egy "endangered species" és már csak ennyi meg ennyi van belőlük a tengerben! Ki számolta meg? Egy komplikált számadás akarná megmagyarázni nekem, mennyi jut belőlük eszkimó szájakba! A többit kímélni kell! Ha aztán az eszkimó szörnyűséges éghajlati viszonyai között megfelelő és elegendő táplálékhoz nem jut es ennek hiányában ö lesz egy "endangered species" - az nem baj? Állatvédelem! Egy bécsi újság hoz néha idevonatkozó cikkeket. Ott olvastam, hogy egyszer egy apa a kisfiával sétára indult az erdőben és ott egy fajdkakas (Auerhahn) megtámadta a gyereket. Erre az apa - a cikkíró szerint - helytelenül (mert a fajdkakas egy "endangered species" - megölt egy madarat. Hát (folytatás a 10. oldalon) Békésy György 1899-ben született Budapesten. Apja a Monarchia diplomáciai szolgálatában dolgozott, ezért a család Európa egyik városából a másikba költözött. így Békésy az iskolában Münchenben németül, Konstantinápolyban franciául, Svájcban pedig még olaszul és svájci dialektusban is tanult, illetőleg beszélt társaival. Otthon magyar volt a családi nyelv. Ennek az lett a következménye, hogy egyetlen nyelvet sem beszélt tökéletesen! Cikkeit (számuk több, mint 150!) társszerzőkkel irta, s előadásainak a szövege is mindig kellően átdolgozva jelent m5g. Budapesten doktorált. Egyetlen vágya a laboratóriumi kutatómunka volt, Magyar- országon azonban a huszas években alig folyt fizikai kutatás. A Postakísérleti Állomás műszaki problémákkal foglalkozott, és csak mérnököket alkalmazott. Fizikusi alias nem volt, csak laboránsként sikerült bejutnia. Ott kezdte el azokat a kísérleteit, amelyek a halláskutatásban a világ legnagyobb szaktekintélyévé avatták. Az intézet abban az időben a telefon tökéletesítésén fáradozott. A közvetítés gyengeségének oka rejlhetett a mikronban, a kábelben, a központban vagy a hallgatóban. Békésy rájött, hogy az emberi fül szinte tökéletes műszer, a hallgató teljesítménye azonban messze elmarad mögötte. így kezdett foglalkozni a hallással, ehhez volt szüksége emberi és állati koponyákra. HALLÁSKUTATÁSAI Rendszeresen tanulmányozta a középfül, a dobhártya, majd a belső fül működését, s e célra uj vizsgálati módszert eszelt ki. A dobhártyára apró tükröt ragasztva, visszavert fényben felnagyítva vizsgálta a hártya rezgéseit. Nagyméretű fülmodellt készített, s azon létrehozta a fülben végbemenő jelenségeket. A nagyon nehezen hozzáférhető belső fület fogorvosi fúróval boncolta oly módon, hogy az apró csonttörmelékeket áramló viz távolította el, s igy a mikroszkóp alatt a látótér tiszta maradt. Kísérleteivel sikerült fényt derítenie hallószervünk működésének titkaira. Rájött, hogy a fülcsiga belsejében elhelyezkedő mintegy 16.000 finom szőrsejt longitudinális (hosszirányú) rezgést végez, s rajtuk haladó hullám fut végig. A hangot nemcsak a levegőn át, hanem fejűnk csontjainak közvetítésével is érzékeljük, s ez utóbbi hang a mélyebb. (Ezért van az, hogy ha saját hangunkat magnószalagról halljuk, magasabbnak, tehát idegenszerünek érezzük.) Ugyancsak ő fedezte föl, hogy a fülkagylón át és a csontvezetés utján érkező hang olykor kiolthatja egymást. Szervezetünkben gátló, védő berendezések is vannak, amelyek a bennünket érő sok külső inger közül némelyeket elnyomnak. Például nem halljuk Békésy György a szervezetünk működésével (a vérkeringéssel, a lélegzéssel, az izommozgással stb.) járó zajokat. Békésy széles körű munkásságából itt csak egy kis ízelítőt adhattunk. A "laboráns" a harmincas évek táján serényen dolgozott, külföldi lapokban számos cikke jelent meg és részesült elismerésben, idehaza azonban alig néhányan tudtak róluk. A Siemens- Halske-cég már 1926-ban meghívta öt, s ekkor egy évet Berlinben töltött. Világszerte a legnagyobb szaktekintélyként tisztelték. Járt Moszkvában is. Ott Andre- jev professzornál először látott elektrodinamikái vevőberendezést. A Philips-nél Hollandiában megcsodálta a drága, tökéletes műszereket, de ő megmaradt a maga egyszerű eszközei mellett, s mindig a problémát egyszerűsítette le zseniálisan. SVÉDORSZÁG, USA, HAWAII-SZIGETEK Amikor a második világháború hullámai elérték Budapestet, sikerült megmentenie az egyetemi intézet műszereinek egy részét. Saját kéziratai, kutatási eredményei azonban az amerikai bombatámadások következtében majdnem teljesen elpusztultak. Az ostrom és az azt követő állapotok idegzetét megviselték. Gondjai voltak az egyetemen, az Akadémián is, ezért nem nagy örömmel ugyan, de elfogadta a stockholmi Karolinska Intézet meghívását. Ott dolgozott 1946 es 1949 között, majd az egyesült államokbeli Harward Egyetem hívta meg. Ott tizenhét évet töltött. De sehol sem érezte igazán otthon magát, magyar állampolgárságáról sohasem mondott le. Csendes, visszahúzódó természetének nem felelt meg az amerikai életstílus. Életének utolsó éveit (1969-1972) a Hawaii-szigeteken töltötte: ott a természet szépségei, a békés, nyugodt életmód, munkája és a művészet szeretete és a jó barátok köre végre ismét boldoggá tették. ORVOSI NOBEL-DIJ Közben seregnyi kitüntetést kapott, s a világ legkülönbözőbb akadémiái választották tagjaik sorába. 1961-ben kapta meg az orvosi Nobel-dijat "a hallással kapcsolatos tudományos munkásságáért." C.B. Bernhard a dij átadásakor a következő szavakat intézte hozzá: "..az ön langesze mélyreható ismereteket adott nekünk a hallás elemi folyamatairól. Az ön müve a maga egészében csodálatos alkotás. A dij odaítélésében a legfőbb indokunk a belső fül dinamikájára vonatkozó elemi fontosságú fölfedezései voltak. Nagy megelégedésünkre szolgál az is, hogy Nobel eredeti szándékának megfelelően a dijat olyan kiemelkedő értékű fölfedezésekért adhatjuk, amelyek teljes egészükben egyetlen tudós munkáját dicsérik." Hawaiiban az egyik tanár kollégája és barátja igy jellemezte: "O volt az utolso nagy reneszánsz férfi, igazi mestere az eletnek, a. tudománynak és a művészetnek." Ali B: GONDOLATOK AMERIKAI MAGYAR SZÓ
