Amerikai Magyar Szó, 1983. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-17 / 7. szám
5 Thursday, Feb. 17. 1983. < AMERIKAI MAGYAR SZO KORUNK KÖVETELMÉNYEI Részletek Aczél Györgynek az országos agitációs, propaganda- és művelődéspolitikai tanácskozáson elhangzott vitaindító előadásából. III. A magyarországi nemzetiségeket ( és a szomszédos országok magyar nemzetisegeit úgy tekintjük, mint amely _ közösség sok szempontból, ám mindenekelőtt kulturálisán, a hid szerepet, ösztönző szerepet tölthetnek be az egyes országok között. Úgy véljük, a gazdasági, a politikai és a kulturális együttműködés a szomszédos szocialista országokkal a nemzetiségi kérdés megoldásához is segítséget nyújt. Ebben a szellemben hívunk fel közös munkálkodásra is minden olyan erőt, amely a történelemből azt a tapasztalatot szűrte le, hogy ezeknek a népeknek nemcsak együtt kell élniük, hanem közösen kell dolgozniuk azért, hogy Európának ez a régiója pótolja múltbeli elmaradását s a népek testvériségének példáját adja. A jelen gazdasági kihívásra adandó válasz az alkotó erőknek olyan koncentrálását, a hatékonyság és versenyképesség irányába való változtatások utjának olyan megnyitását, a rugalmasság olyan fokozását igényli, amely elképzelhetetlen a szocialista demokratizmus továbbfejlesztése nélkül. A 60-as években elhatározott és megkezdett reformfolyamatot folytatni akarjuk. Átéltünk már olyan korszakot - az 1950-es évek elején - > amikor nagy veszélyekkel fenyegető külső körülményekkel járó torzítások történtek. 1956 novemberében megfogadtuk, hogy soha többé nem térünk vissza erre az útra. A megujhodott szocializmust a bizalomra alapoztuk. Ennek köszönhetjük eredményeinket és ehhez maradunk hívek a jövőben is. Ma és abban a nehéz időszakban, amelynek elébe nézünk, a bizalom fenntartása és még inkább fejlesztése nem magától végbemenő folyamat. A demokrácia nem merülhet ki a bizalomról szóló fogadkozásokban. Pártunk az 1956-os ellenforradalom leverését követő konszolidáció nyomán - okulva a személyi kultusz időszakának tanulságaiból - a hatalom olyan "önkorlátozó" gyakorlatát érvényesítette, amely a döntések meghozatalában tudatosan épit a tömegek kontrolljára, s következetesen arra törekszik, hogy a tömegekkel ellenőriztesse magát, illetve döntéseit. Rengeteg panaszt hallani, jogos panaszt: miért jobb a vezetés, a szervezés, miért nem tárják fel jobban a társadalom, a gazdaság tartalékait, miért nem biztosítják a jó munkának járó becsületet, miért nem leplezik le hamarabb a visszaéléseket, miért nem terelik határozottabban az érdekeltséget helyes irányba és igy tovább. Hosszan lehetne sórolni a hasonló teendőket, amelyek megoldására a szocialista demokrácia működtetése a leghatékonyabb eszköz. Itt is, mint másutt létkérdés passzivitásunk leküzdése, a problémák nyílt felvetése, bátor vállalása, az ügy oldalán állók aktivitásának fokozása. Semmi kétség: a szocialista demokrácia fejlesztésének, elevenségének döntő feltétele, hogy a politikai rendszer mennyire veszi tudomásul, hogy a társadalomban különféle egymástól eltérő - adott esetben egymással ellentétes - érdekek és nézetek léteznek, hatnak és igyekeznek érvényt szerezni maguknak. FOLYTATJUK Tasnády T. Almos: Noha a nyugati polgári sajtó szinte egyöntetűen "a legfeltűnőbbnek" nevezte Andro- povnak a Szovjetunió fennállása 60.^ évfordulója alkalmából mondott beszédében elhangzott legújabb fegyvercsökkentési ajánlatát, a nyugati világ első reakciója csupán csalódást okozhat a béke híveinek. Andropov javaslata szerint a Szovjetunió nem kivan Európában több rakétát, mint amennyivel az angolok és a franciák rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy Moszkva hajlandó többszáz középhatótávolságu rakétáját vagy leszerelni (SS-4 és SS-5), vagy Európa területéről visszavonni (SS-20). A szovjet párt- vezeto logikája szerint azáltal megszűnnének az érvek, amelyekre a NATO hivatkozik, hogy a Pershing-II és a Cruise rakéták telepítésének szükségességét igazolja. London és Párizs első hivatalos nyilatkozata határozott nemet tartalmazott. A TASS kommentárja szerint Nyugat- Európának válsztania kell "a konfrontáció végzetes útja"- amelyre Washington vezeti a szövetségeseit- és egy saját, független detente politika között. A szovjet sajtó- szolgálat kommentátora megjegyzi, hogy az amerikai és a nyugat-európai érdekek ma nagyon elkülönülnek egymástól: "Nyugat- Európa egy fontos választás előtt áll. Talán az egész történelmének legfontosabb választása előtt. Vagy hajlamos arra, hogy Washington a szocialista világgal való konfrontáció végzetes útjára tereli, vagy számol a saját történelmi szerepével és felelősségével és az enyhülés és a békés együttélés önálló politikáját választja a kölcsönös előnyök érdekében." Az első nyugati reakciók után Párizs még mindig határozott nemmel válaszol az Andropov javaslatra, de az angolok időközben enyhítették a merevségükön és a legújabb londoni jelentések szerint a kormány a szovjet békejavaslatot "egy kis lépésnek a helyes irányban" tekinti és a végleges álláspont kialakítása előtt "nagyon figyelmesen" fogja tanulmányozni. A bonni reagálás is óvatosnak nevezhető. Figyelmet keltett a holland honvédelmi miniszter állásfoglalása, aki kijelentette: a szovjet javaslat pozitív fejlődést jelent, ami a genfi tárgyalások fontosságát bizonyítja. A nyugat-európai sajtókommentárok többsége megegyezik abban, hogy a genfi tárgyalások jelentősége fokozódott, csupán az amerikai jószándékban kételkednek. Paul Warnke, aki annak idején a Salt-egyez- ményeknél működött közre, úgy véli, hogy az USA-nak most egy elhihetö ellenjavaslatot kell tennie. A Reagan-kormány héjái már összeütköztek Warnke-val, mivel ó olyan javaslatokkal jött elő a genfi tárgyalásokra, amelyek eléggé közel állnak az Andropov javaslathoz, azoknak is részük volt a francia és az angol nukleáris fegyverállomány. Közismert a francia és az angol érv, miszerint az ö rakétáik a NATO-tól függetlenül önmaguk védelmét szolgálnák csupán. De az is közismert, hogy a francia és angol rakétakilövök melyik irányba vannak beállítva. A SZKP központi bizottságának szóvivője, L. Zamyatin figyelmeztetését sem hallgathatjuk el, miszerint a Pershing-II és Cruise rakéták európai telepítése a tárgyalások végleges megszűnését jelentené, hiszen: "Akkor még miről kellene beszélnünk? Az amerikai rakéták számának további növeléséről Európában?" TűzzeI játszanak "őszi Kohó" a gyűjtőneve azoknak a hadgyakorlatoknak, amiket a NATO minden ősszel Nyugat-Európában folytat. Ezeket a nagyméretű manőver- gyakorlatokat először, tiz különböző hadgyakorlat formájában, 1975-ben kezdték meg, közvetlenül a Helsinki Konferencia sikeres befejezése után. 1982. szeptember 2-től november közepéig, az "őszi Kohó" keretében különböző hadgyakorlatot tartottak az Északi Sark-tói észak, közép és dél Európán át Törökország keleti határáig, úgyszintén az Északi és a Balti tengereken, az Atlanti és a Földközi tengerek egyes részein. Ezen idő alatt, mint a NATO vezérek jelentették, 14 tagországból kb. 350.000 főnyi csapat kapott kiképzést európai háborúra szimulált hadi körülmények között. Ezeket á manővereket egységes működési és stratégiai tervekre alapozták, amit a nyugati tömeg kommunkációs közegek nagyjából eltitkoltak. Nyugat-Németország területén néhány nap alatt negyedmillió harcra kész NATO katona gyülekezett össze, autóval csupán néhány órányira és repülővel csak néhány percnyire a szocialista országok határaitól. Sokkal többről van itt szó, mint csupán a csapatok szemléjéről és a világon mindenütt szokásos kiképzésekről. Ezek a manőverek a Szovjetunió elleni háború mindent átfogó előkészítési stratégiájának részei, amint azt a hivatalos "Honvédelmi Útmutató" részletezi. Az "Őszi Kohó" agresszív jellege különösen kitűnik abból, hogy Reagan elnök az utóbbi hetekben több Ízben kijelentette, hogy uj lépések történnek a katonai felsőbbség visszaálli- tasara a Szovjetunió és a Varsói Szerződés más államai fölött és ugyanezt hangoztatta a Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral Washingtonban tartott megbeszélésekben. Mar régen megállapított tény, hogy az eddiginél több amerikai középtávú rakéta tervezett elhelyezése Nyugat-Európában ezeknek a veszedelmes terveknek nagyon fontos része. Még olyan magasrangu tiszt a Bundeswehr-ben, mint Jurgen Brandt vezérkari főnök is beismerte, a lövedékek üzembe helyezése semmiképpen sem szolgálja azt a célt, hogy "utolérje" a szovjet SS-20 lövedékeket, hanem a NATO részére valóban uj lehetőségeket nyit. Ha ez a fejlemény 1983-ban valóban bekövetkezik, mint tervezik, akkor ezeknek az első csapásnak szánt nukleáris rakétáknak a jelenléte még fokozott támadó jelleget ad az "őszi Kohó" manővereknek. Ez viszont még jobban fokozza azt a kockázatot, amitől sokan félnek, hogy véletlenül, vagy készakarva valaki megnyomja a gombot és ezzel Európa és egész Föld nukleáris romhalmazzá válik. V. K. SZEREZZEN EGY UJ ELŐFIZETŐT Az Andropov [avosjat nyugati visszhangja
