Amerikai Magyar Szó, 1983. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1983-01-27 / 4. szám

12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Jan. 27. 19P3. SPORT! MAGYARORSZÁG // ' Nemzetközi találkozók előli a magyar labdarúgók Az alapozó edzéseket követően rövide­sen megkezdődik a magyar labdarugók nemzetközi mérkozéssorozata. A válogatott csapat Egyiptomba utazott és ott három mérkőzést viv. Január 21-én az egyiptomi válogatott volt az ellenfél, majd 23-án és 27-én az egyiptomi olimpiai csapat, majd újra a válogatott ellen szere­pel. A mérkőzések egyike sem lesz hivata­los jellegű. A magyar ifjúsági válogatott január 28. es február 10. között részt vesz a thaiföl­di nemzetközi tornán. A magyarok a len­gyel, a dél-koreai, a katári együttessel és Thaiföld B válogatottjával kerültek egy csportba, a másik csoportban a Szov­jetunió, a Kínai Népköztársaság, Malaysia, Indonézia és Thaiföld. A csapata szerepel. A klubok közül az U.Dózsa január 15-e és 30-a között Kubában edzötáborozik, a debreceniek január 25-én Algériába utaz­tak, a Tatabánya január végén a Gornik Zabrze tornáján vendégszerepei, a Csepel február elején az NDK-ban, a Zalaeger­szeg és a Nyíregyháza Jugoszláviában túrá­zik, a békéscsabaiak Taskentben töltenek 10 napot, az MTK-VM február 2-án Görög­országba repül. Biztossá vált a Vasas mexi­kói túrája és a tengerentúlra készülnek a diósgyőriek is. A hazai műsorból a lengyel olimpiai válo­gatott vendégszereplése emelhető ki. A lengyelek február 14-én Budapesten az utánpótlas-válogatottal, majd két nappal később az olimpiai csapattal mérkőznek. A Volán a csehszlovákiai Zsolna és a len­gyelországi Poznan együttesét, a Video­ton január végén pedig a romániai Petro- zsény együttesét látja vendégül. Ribli Zoltán világbajnokjelölt a hollan­diai Wijk aan Zeeben január 14-én kezdte idei versenysorozatát. A 14 fős mezőnyben további 12 nagymester - Korcsnoj (svájci), Andersson (svéd), Hort (csehszlovák), Tim- man (holland), Seirawan és Brpwne (egyesült államokbeli), Sosonko (holfarid), Speelman (angol), Olafsson (izlandi), Ree (holland), Van der Wiel (holland) és Nunn (angol) -, valamint a holland Van der Sterren nemzet­közi mester ül asztalhoz. A nagyszabású viadal jo bemelegítésnek Ígérkezik Ribli számára a Torre elleni világbajnokjelölti páros-mérkőzéshez. 0 Szepesi György a szervesé bizottságéban A Nemzetközi Labdarugó Szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta a három év múlva sorra kerülő világbajnokság szervező bizottságának Összetételét. A közzétett lista érdekessége, hogy a korábban számos bírálatot kapott NSZK-beli Hermann Neuber- ger 1974, 1978 és 1982 után immár a 4. világbajnokságon látja el a szervező bizott­ság elnöki teendőit. A FIFA illetékeseinek döntése magyar sikert is hozott, a szerve­ző bizottság tagjai sorába Szepesi Györgyöt, a Magyar Labdarugó Szövetség elnökét is beválasztották. Világszerte igen népszerű a terem-labda­rúgás. Az Egyesült Államokban a teli idő­szakban fedett labdarugó bajnokságokat rendeznek. De nemcsak ott, hanem Auszt­riában is kedvelt a fedettpályás labdarú­gás. Képünkön a becsi Stadthalléban a Rapid csapata a Vienna együttesével küzd, ahol Krankl, a nagynevű játékos, itt vilá­gos mezben, egymaga négy golt szerzett. Nagy versenyek az olimpia városában Az 1984. évi olimpia szervező bizottsá­ga Los Angelesben két évvel ezelőtt anya­gi nehézségekre hivatkozva lemondott az úgynevezett elŐolimpiai versenyek ren­dezéséről, 1983-ban azonban jelentős szám­ban kerülnek sorra a városban kiemelkedő nemzetközi sportesemények, amelyek lehe­tősedet nyújtanak a terepszemlére az egyes országok küldöttségeinek" eppen úgy, mint gyakorlati tapasztalatok szerzésére, a helyi rendezőknek. Az eddi^ megerősített versenyek és helyszínei - idóponti sorrend­ben. Május 7-14, Malibu: vízilabda Világ Kupa. Junius 23-26, Los Angeles: nemzetközi meghívásos atlétikai verseny és Egyesült Allamok-NDK válogatott viadal. Junius 23-julius 7. Arcadia: nemzetközi lovasverseny. Julius 3-10, Los, Angeles: pálya és ország­úti kerékpáros nemzetközi verseny. Julius 14-17. Los Angeles: nemzetközi uszóverseny. Julius 16-17, Los Angeles: Egyesült Álla- mok-Kinai NK múugróviadal. Julius 29-augusztus 8, Long Beach: nem­zetközi vitorlás és széllovas verseny. Augusztus 5-7, Los Angeles: Amerika Kupa nemzetközi műúszó verseny. Szeptember 24-26, Casitasto: meghívá­sos evezős es kajak-kenú verseny. Október 15-19, Coto de Caza: junior öttusa világbajnokság. Értesülésünk szerint nagyszabású nem­zetközi tornaversenyre is sor kerül Los Angelesben, a pontos időpont és helyszín azonban még nem ismeretes. BRÜSSZEL: Kijelölték a nemzetközi röp­labdatornák döntőinek színhelyeit. A férfi­ak február 18. és 20. között az olaszorszá­gi Parmaban játszanak az EK-ért, s ugyan­ebben az időpontban a liechtensteini Vaduz- ban a KEK-ért. A női EK fináléját Isztam­bulban rendezik (február 11-13.), a KEK- dÖntó helyszínéről meg nincs döntés. LENINGRAD: Befejeződött a Granatkin emlékének tisztelgő nemzetközi ifjúsági labdarugótorna. Az első helyet a szovjet fiatalok szerezték meg, miután utolsó mérkőzésükön gól nélküli döntetlent értek el az NSZK együttesével. MINDENFELŐL A kedvezőtlen időjárási viszonyok a hét végén is megzavarták az alpesi sizők Világ Kupa futamait. A svájci Wengenben, a Lauberhorn viadalon a műlesiklást csak hétfőn rendezték meg, a lesiklást pedig péntekre halasztottak és át is helyezték az ausztriai Kitzbühelbe. Quini Budapesten? Hámori Tibor uj könyve, Az elrabolt gólkirály (Quini-krimi) február első napjaiban jelent meg a Sportpro­paganda Vállalat gondozásában. Lehet­séges, hogy a főszerep­lő - a spanyol gólki­rály - is részt vesz a budapesti dediká­láson. Quini a meg­hívásról a kővetkezőket mondta a Népsport­nak: Magyarországon mé^ nem jártam, de nagyon szívesen elmennék néhány napra. E^y kicsit megviselt az elrablóim tárgyalá­sán való állandó részvétel, de remélem, kiheverem. Megpróbálok engedélyt kérni az FC Barcelona vezetőitől, hogy Budapest­re utazhassak. Amatőr vagy profi? Az Egyesült -Államok olimpiai bizottsá­ga úgy határozott, hogy Renaldo Nehemiah, a 110 m-es gátfutás világcsúcstartója a jövőben részt vehet minden olyan ameri­kai amatőr atlétikai versenyen, amelyen külföldiek nerrF indulnak. (Mint ismeretes, a világhírű atléta tavaly profiszerzödést kötött a San Francisco futballcsapatával.) Primo Nebiolo, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség olasz elnöke szerint: "Kellemet­len, időzített bombáról van szó, amely lehetetlen helyzetbe hozza a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget, és az olimpián sú­lyos válságokat idézhet elő. Nehemiah a profiszerfcődéssel feladta amatőr státu­sát, s ezt addig nem vonhatja vissza, amig a kérdésben a Nemzetközi Atlétikai Szövet­ség nem dönt." Primo Nebiolo a NOB segít­ségét kéri, mivel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség üzenetét az Egyesült Államok olimpiai bizottsága semmibe vette. A leg­újabb jelentés szerint még a héten sor kerül a tanácskozásra a NOB és a NASZ illetékesei között, f SZÓFIA: Harmincöt ország sportolói vesz­nek részt a februári X. téli Universiade versenyein^ A legnépesebb az Egyesült Államok es a Szovjetunó^, .küldöttsége, 88,illetve 73 sportolóval. Annak a légiszerencsétlenségnek, amely nyolc Manchester United-labdaru^ó életét követelte, február 5-én lesz a 25. évforduló­ja. A szerencsétlenség azután következett be, hogy a csapat Belgrádból egy 3-3-as döntetlennel végződött BEK-találkozó után hazafelé tartott, mint továbbjutó. A negyedszázad előtti tragédiára emlékez­ve a népszerű belgrádi újság, a Vecsernve Novosti kezdemenvezésére februárban vagy márciusban a jugoszláv fővárosba látogat a Manchester United, s a Crvena Zvezda együttesével játszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom