Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)

1982-09-02 / 32. szám

6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 2. 1982. Kovács József: BÖNGÉSZŐ Amerikát járt hazánkfia, Bölöni Farkas Sándor mintha megerezte volna, hogy az 1835-os esztendő különös jelentőséget nyerhet életeben, s ezert kez­dett naplót Írni azzal a céllal, “hogy ezután életem­nek nevezetesebb történeteit feljegyezzem, s tet­teim, érzelmeim es történeteimből oly tárt gyűjt­sék, hol az engemet érdeklő múltat — legyen az jo vagy rossz —, mint tükörben még egyszer megpillant­hassam.” Ebbe a tükörbe enged bepillantani a kö­zelmúltban megjelent Naplótöredék. (Bp.: Magvető Könyvkiadó, 1982. Az előszót és a jegyzeteket irta Szigethy Gabor.) Mi teszi erdekesse ezeket a naplojegyzeteket? Mindenek előtt az, hogy az előző esztendőben, 1834-ben jelent meg nagy jelentőségű, Utazas Észak-Amerikában cimu munkája, amely a maga korában valóságos könyvsikernek számitott. Még­pedig kettős értelemben. Az első kiadás ugyanis még a megjelenés évében elfogyott, de elfogyott a má­sodik is — a kettő összesen kétezer egyszáz példány­ban! — s hogy illetékes helyen is megfelelő figye­lemben részesült, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tiltott könyvek listájára került. Széchenyi István igy méltatta Bölöni Farkas könyvet: “Azon jő, mellyel télidé steli van, oly világosán, annyi er- dekkel s oly kiméivé kozóltetik az olvasóval, hogy az áldott mag, mely belőle váltig hull, még rosszabb földben is kikelne, mint a miénk.” Maga a szerző pedig némi elegedettseggel jegyezhette föl naplójá­ban könyvének betiltása hallatan: “Ez nagy meg­tiszteltetése munkámnak! Mégiscsak van abban va­lami, mi behatást tett. De késő már, azt hiszem, hatott a méreg, s a tiltással csak ingereltetik.” A méreg, úgy latszik, valóban hatott, könyve egy csapásra híressé tette a szerző személyét. A tu­dós társaság, az Akadémia levelező tagjául válasz­totta, majd az Utazást mint az ev legjobb könyvet 200 arannyal jutalmazta. S hogy szégyenkezett a szerző miatta! “Fekünek előttem literaturank álla- potja is, s most gyözódem meg tisztán arról, mit so­ká nem kívántam hinni: hogy valóban nem messze haladtunk meg, midőn egy egész esztendő lefolyta alatt az én munkám lehetett legjobb, mely Angliá­ban es Amerikában csupán csak mindennapi gondo­latok könyve lehet. Valóban nem messze haladtunk! S sebes hervadassal erzem elfoszlani szép reményei­met, hogy életemben megérhessem literatúránknak képzelt szép szakát. Es égeté a nyert koszorú hóm lokomat.” Feljegyzéseiben azzal mentegeti önma­gát, hogy semmi rendkívüli dolgot nem vitt végbe, hiszen egyrészt csak kötelességét teljesítette, ami­kor megírta utazasanak tapasztalatait, amelyet min­den külországban járt honfitársának meg kellett vol­na tennie, másreszt pedig nem irt semmi különöset, csak azt, amit Amerikaban es Angliában előtte oly sokan elprédikaltak már, es egyébként is, könyve nem eredeti munka, csak összefoglalása annak, amit sok külföldi szerző azokról az országokról koráb­ban leirt. A napló azonban eppen azért a legbizalmasabb műfaj, hogy benne megválthassa legtitkoltabb gon­dolatait, amelyeket nem a külvilág számára szánt. Megpróbált ezért önvizsgálatot tartani benne, meg­nézni, milyen vétkekben lehetne elmarasztalható. Es felsorolja: a természet törvényein alapuló alkot­mányos kormányzat hive, egy olyan országé, ahol a törvény egyformán véd es egyformán büntet, ahol a király, ha van, nem zsarnok, hanem a nép első tiszt­MISKOLCZI MIKLÓS. SZÍNLELNI boldog szeretőt miután tisztáztuk, hogy én “ama könyv” szerzőié vagyok — elmeselte legszemelyesebb érzelmi és szexuális eletet, egeszen odáig, hogy most eppen abortuszra megy Szegedre. Sirt és én vigasztaltam. Egy iro-olvaso találkozón nyiltszinu tapsot kapott egy hölgy, aki százötven ember előtt bevallotta, hogy hosszú éveken at külső kapcsolatot folytatott egy magyar Íróval. Elmeselte e kapcsolat érzelmi szépségéit, de olyan átéléssel, hogy életrajzi adalék­ként is szívből ajánlom. Nem tapasztaltam, hogy bárkit is visszatartott volna a vallomástól, hogy a témával “hivatalból” foglalkozó Íróval beszélget, hogy történetét vala­ha, valahol még viszontláthatja • Sokszor megkérdez­ték: vajon a “Színlelni boldog szeretőt” történetei - nek szereplői szóba allnak-e még velem, fogadjak-e a köszönésemet. Senki sem haragudott meg, még az sem, akivel megjelenés előtt nem tisztáztam a dolgot. Sót- Egyik érintett szerint édes-izgalmas dolog titkos szereplőnek lenni egy ilyen könyvben. Megvádoltak azzal, hogy könyvem legalizálja a külső kapcsolatokat és elvárták, hogy bevalljam: valójában ez volt a szándékom. Nem ez volt. Mar nem is kivanom magyarázni, hogy mi. Aki nem a- karja,ugy sem veszi észre a tükröt. Mas kérdés, hogy igaza lehet a könyv egyik kritikusának, aki szerint a szerző valamit megvilágított, valamit beemelt a tudatunkba, s most mar igy, világunk részéként gondolkozhatunk róla. Tehát nem arról van szó, hogy a szerző valamit kitalált, s valamit el akar fo­gadtatni. Azt is hallottam, hogy a “Színlelni boldog szeretőt” után a téma szalonképessé vált: irodalmi élményként lehet beszelni, vitatkozni róla. Egy színésznő mesélte, hogyan akarták elcsábita- ni egy tarsasag(bol)ban. Az illető ur megkérdezte volt. hogy olvasta-e a Miskolczit, s egyetért-e a ben­ne foglaltakkal. A színésznő, aki egyébként az első tisz.teletpeldanyok egyik tulajdonosa, igent bólin­tott, mire a férfi karonragadta, hogy na: akkor men­jünk. A félreértések, félremagyarázások nem igazol­hatják azokat, akik szerint gondjainkat nem szabad feltárni, ( mert azok a nyilvánosság által, csak növe­kednek. Ha ez igaz volna, akkor József Attila is szé­gyenkezhetnék, mert azt ajánlotta, hogy a hozzáértő nép okos gyülekezetében hanyjuk-vessuk meg száz bajunk. Valaki azt kerdezte tőlem: lehet-e más társadal­mi kérdésről is. ilyen megoldatlanul irni. Kellene! » =■— 1 ---n----.................... r Esztendeié, hogy a könyvesboltokban megjelent es hirtelen el is tiint “Színlelni boldog szeretőt” cí­mű, a házasságban éles erkölcsenek és etikájának ui (vagy nem is annyira uj) ielensegeirol, a külső kap­csolatokról, szerelmi háromszögekről szamot adó szociográfiai írásom. Tálán nem lesz érdektelen, ha fölemlegetem, hogy többek között mi mindent kérdeztek meg es vár­ták el tőlem az olvasok a “Színlelni boldog szeretőt” első megjelenése óta. Mindenek előtt, hogy vegyek részt kilencvenhét közönségtalálkozón, iró-olvasó ta­lálkozón, irodalmi estén, előadáson, s itt leplezzem le iroi indítékaimat, nyilatkozzam szándékaimról, családomról, elmúlt es eljövendő szeretőimről, ön­magámról es ezentúl mindenről, a család változásai­mba házasság jövőjéről, a szerelemről, a válásról, a hazassagban élés etikájáról. Harmincnégy meghívás­nak tettem eleget • Jártam kis faluban és nagyvaros­ban. Kötegyántol Győrig, Gyönktöl Miskolcig, be­szélgettem főiskolásokkal, főnökökkel, jogászokkal» mérnökökkel, a televízió munkatársaival es minden­kivel, aki egy-egy könyvtár szervezte > nyilvános iro- olvaso találkozóra betévedt. A megjelentek es a kér­dezők többségé mindenütt no volt. Számos iró-olvaso találkozón megkérdeztek (ta­lán ketsegbe is vontak!),hogyan csikartam-csaltam ki az emberekből ennyire személyes es intim jellegű vallomásokat. Be kell vallanom, hogy ez volt a leg­könnyebb. A történeteket nem en kerestem, kutat­tam, a történetek megtaláltak engem. A bőség zava­rával küzdve, valósággal válogathattam bennük. Sok­szor fáió szívvel mondtam le egy-egy jellemző szto­riról, mert nem regényt akartam irni, s nem “példa­tárat” kezdőknek és haladóknak. Emlékszem, milyen nehezen mondtam le egy büroszexpar ti hiteles történetéről, amelyben a hiva­tali szeretkezések pontos módszereivel, időpontjával, körülményeivel ismerkedtem meg, de olyan reszle- tességgel ám, hogy például azért kellett a mosdó melletti rézkarcot a lemezszekrény möge tenni mert akadályozta a kitámasztast. És ezt nem a férfi mesélte el, hanem a nő. Meggyőződtem arról, hogy az emberek szeretik elmondani titkaikat. Valakinek el kell mondani. írás közben is sokszor gondoltam a katolikus egyház találmányara, a fülbegyonasra, a- minek — mi tagadas — értelmét kezdem látni, persze nem a föloldozas, de a megkonnyebbüles szempont­jából. Vad idegenek bizalmáról, bizalmas közléséi­ről is beszámolhatok. Arról a nőről például, akit autóstoposkent vettem fel es húsz perc múlva — viselője. Gyűlöl minden előjogot, társadalmi megkü­lönböztetést. Könyvében terjesztette a demokrácia elveit. A kozmopolitizmust a nemzet legnagyobb vétkének tekintette. Megveti mindazokat, akik aka­dályozzák a nemzet haladását, művelődését és nyel­vének ápolását. Sorolhatnánk még tovább is politi­kai “vétkeit’ , de most csak utaljunk rá, hogy büsz­kén vallotta, a köz javara, a haza boldogságára igye­kezett mindig szolgálni, es ezert soha nem tagadja meg érzéséit vagy gondolatait. Megpróbálja józanul mérlegelni a nemzet sorsát a nemzetközi tapasztalatai alapjan: “Lattayn nep- mozgásokat Párizsban es Belgiumban, láttam a Júli­usi revolutio következéseinek habzásait, de azok nem érdekelven engem, hideg nézőnek maradtam, s azt hittem, hogy hazamban is hideg tudnék marad­ni. De egeszen másként tapasztalom itthon maga- mot; dúlva van belsőm, a jövendő minden kedvet­lenségeivel áll előttem, s fáj, igen fáj hazám sorsa.” S mégis, mi lehet a kivezető ut? A józan reform, vagy a történelem kényszerítő parancsa szerint a forradalom? így vall róla önmagának: “E nemzet soha nem fog elemenni a rendes reform utján! Kül­ső vagy belső megrázkódtatás, sanyargatás és ínség kell, hogy felébredjen bűnös henyeségeből.” Az Utazas a kortársaknak vallott, a napló önma­gának, és szerencsés veletlen folytan az utókornak. Ez bizonyítja Bölöni Farkas Sándor bölcsességet. Egyikben megírta a nagy célt, amely összefoghatná, mozgósíthatná az erőket a korában legtökeletesebb- nek tartott kormányforma megalkotásához, s két­ségeit magába zárta. Akkor valóban messze volt New York Kolozsvártól, s ez nem csak a távolság miat. lehetett igy. Kora Magyarországán a szeker volt a fr közlekedési eszköz, igy hat nem csoda, ha illetékesek nem szerettek a szárnyaló gondolatokat, és szerettek volna porba-sarba fullasztani azokat. Ezekről az érzésekről vall a most újonnan kiadott Naplótöredék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom