Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-12-23 / 48. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 23. 1982. Racz Erzsébet: MEGŐRZÖTT SZÉP ÖRÖKSÉGÜNK "Ifjúságától búcsúzik a nép, tudja, hogy változnia kell a korral, de tudja azt is, hogy lényeget nem cserélhet, ha önmaga akar maradni, ha öreg korában úgy tekinthet visz- sza ifjúságára, hogy megismerje magát benne." (Kodály Zoltán) Gyermek- és ifjúkorunk emlékei elkísérnek bennünket, táplálva, gazdagítva, motiválva életünket. így van ez a néppel is. Hagyományaink, népszokásaink megérzése nélkül szegényebbek volnánk. Pedig, hogy milyen gazdagok ' vagyunk, lemérhetjük egyetlen táj néprajzi örökségén is. Galgamácsa neve úgy emelkedik a galga- menti kis falvak fölé, mint hegy a dombok közül. Hogy hire a határokon túl is ismertté vált, a falu szülöttének: Vankóné Dudás Julinak érdeme. "Dudás Juli nemcsak szépen hímez, fest, népi együttest szervez és tanít, hanem szükebb hazája népszokásainak hü krónikása, megörökitője" - Írja róla egyik kiállításának ismertetője. Hogyan lett azzá? A táj, s főként Galgamácsa már a harmincas években is vonzó volt a néprajzosok számára. Het-nyolc éves volt a kis Juló, amikor két idegen férfi kereste fel a falut. A kislány libát őrzött társaival a domboldalon. Játszottak, dalolgattak, kavicsokkal "kacséztak." A két férfi figyelte őket, majd közelebb jöttek, leültek melléjük a pokrócra. Biztattak a gyerekeket újabb és újabb dalra, játékra. Majd bementek Juloval szülei házába, ahol a vendéget mindig szívesen látták. A kislány rongybabái, állatfigurái, kukoricaszárből készített játékai, rajzai igen érdekelték őket. Julóék később tudták meg, hogy a két idegen férfi Bartók Béla és Kodály Zoltán volt. Ők dicsérték meg Dudás Juli első munkáit. Két hét sem telt el, jöttek a néprajzgyűjtők. Náluk laktak. A játékok javát megvették. A népszokásokat, verseket a kislány lerajzolta nekik. Kapott érte rajzlapot, temperát, ecsetet. És biztatták: rajzoljon, fessen, írja le, amit lát és hall. Juló szót fogadott, szorgalmasan dolgozott. Tizenhat eves korában, Gönyei tanár ur biztatására, megszervezte a Gyöngyösbokréta csoportot. Első fellépésük 1936. augusztusában volt Budapesten. Ekkorra már a néprajzosok munkája tudatosította benne a néphagyományok értékét: ezek megőrzése és rögzítése lett életcélja. Az akkor indult együttest - változó programmal és nemzedékekkel - negyven éve vezeti. Kiállításain mindig ott van a csoport. Öltözetükön bemutatja a ruházatuk anyagát, színét, viselésmödját, a hímzéseket, a nemzedékek közti különbségeket. Festményei - amelyek a galgamenti régi paraszti munkát, szokásokat, a népélet megnyilvánulásait ábrázolják, - megelevenednek. A csoport eljátssza, elénekli, eltáncolja, verseli, amit a képek kifejeznek: hogyan latja a nép a világot és benne önmagát. A galgamácsai népszokások színesek, érdekesek, esetenkint lényegesen különböznek más tájak szokásaitól. A kemény munka lekötötte a lakosság idejét, erejét. A falu életébe az ünnepek hoztak változatosságot. Akkor történt valami, amiről sokáig lehetett beszélni... Az ünnepkör újévvel kezdődik és végig kiséri a naptári évet. Újévtől böjtig a farsangok, bálok, disznótorok ideje volt; a fiatalság hétköznap este a fonóhézakban gyűlt össze. Böjt végén végre levethették a nehéz, sötét öltözéket, az asszonyok és lányok virágos ünnepi ruhával köszöntötték a természet ujraébredését. Kisze Katát elégették, vagy a folyóba dobták - vele a szegénységet, nyomort, betegséget, szerencsétlenséget. Husvét a "támadás" (feltámadás) ünnepe. Másnapján locsolás a lányos házaknál, délután maskurázás faluszerte; álarcban, mókás figurának Öltözve gyűjtötték a testetlen tojást. Regebben a legénybirók, vállukon faragott rúddal, szedték össze a sonkát, szalonnát, amivel este a bálon megvendégelték a zenészeket is. - Pünkösd előestéjén - máshol május 1-én! - állították fel a májfat. Felpántlikázott, csöngos lovakkal mentek a legények az erdőbe, hozták a fát, és amikor besötétedett, kezdték felállítani. Boldog és büszke volt az a lány, akinek pünkösd reggelén májfa állt az udvarában. A pünkÖsdolést Mácsán mavagyonjárás- nak hívják, nyilván mert igy kezdődik a pünkösdi vers: "Ma vagyon, ma vagyon Piros pünkéisd napja..." Vankóné Dudás Juli igy Írja le könyvében a mavagyonjárást: "Délután elindult a gyermekkaraván végig a falun a szebbnél szebb faragott mavagyonos botokkal. Egyik kislány, aki a legszebb volt, vitte a díszes, virágokkal, szalagokkal díszített botot. Nagy csokor pünkösdirózsa volt rajta... Házról-házra mentek pünkösdöt köszönteni. Beköszöntek és megkérdezték: eljárhat- juk-e a mavagyont? Egy tartotta a botot, a többi pedig körültáncolta..." Amit kaptak, a végén elosztották egymás közt. Már Juló néni lánykorában is csak hallomásból tudtak a szentiváni tüzugrásról. Ezt a pogányos szertartást a lányok végezték. Ők gyűjtötték hozzá a tüzrevalót, gyakran a sövényeket is elhordták, hogy a Homokparton és a Szilváshegyen sötétedés után lobogó tüzet rakjanak. Köréálltak és ezt énekelték: Nincsen rózsa, lehullott a levele. Meghűlt az én babámnak a szerelme. Ha meghűlt, majd tűzre dobjuk, Azután meg elpossuk. A fene se könyörög egy legénynek. A lányok egymás után ugrották át a lángokat. A legények csak nézték. Miért volt a tüzugrás? "A tűz a hamu árka, az mindent felfal. Aki bánatát akarja eltaposni, átugrani, azt veti rá. Aki boldogságát látja úgy szikrázni, azért ugorja át. De ezt minden lánynak át kell ugorni! így tudja átlépni a száz tó hosszát!" - vagyis az élet megpróbáltatásait, - tartották az öregek. Aztán jöttek a nyári mezei munkák, az őszi betakarítás, a szüret. Hosszú szünet az ünnepek sorában. Adventkor kezdtek készülődni a karácsonyra. Készült a Luca- széke; a gyermekek járták a falut a betle- hemes játékkal. Hogyan lett ebből rajz, s a rajzból karácsonyi üdvözlőlap a Képzőművészeti Alap kiadásában - annak története van. Amikor Olaszországban járt a csoport, előadás előtt vettek észre, hogy otthon maradt a Betlehem. Márpedig éneikül nem lehet karácsonyi népszokást bemutatni. Juló néni gyorsan rajzolt, s a rajz alapján elkészítették a Betlehemet. Az előadást sikerült megmenteni. Karácsonnyal el is értünk az ünnepkör végére. Már csak Szilveszter van hátra. Azt tartják: az óév utolsó és az uj év első napján ne kerüljön baromfi az asztalra. "Szárnyas állat életét nem szabad ilyenkor elvenni, mert nem lesz szerencséje a családnak az uj évben, spmmi állatnevelésben" figyelmeztette apósa, amikor egyszer kakast vágott. Hogy a néphitnek lett volna igaza, vagy állatvész okozta a kárt, nem tudni, de a következő évben nagy volt a pusztulás baromfiban és más jószágban. A falu élete illeszkedett a szokásokhoz. Mindennek megvolt a maga értelme, szépsége, öröme, hangulata, áhítata. Az év körbe járt, mint a körhinta. Az emberek készültek, várták, fogadták az ünnepet, s élvezték, amiben örömük lehetett. A galgamácsai népélet minden mozzanatát - születéstől a halálig - családja és saját életén tapasztalva, megírta Vankóné Dudás Juli, "Falum Galgamácsa" cimü könyvében. Irt gyermekkoráról, szüleiről, házasságáról, küzdelmeiről, sikereiről: hogyan jutott el a Kodály tanár úrral való első találkozástól az elismerésig, s figyeltek fel külföldön is munkájára. Mire büszke? Nagy pillanata volt életének, amikor Modován Domokos "Parasztfestők" sorozatában film készült róla, és az ősbemutatón Ortutay Gyula mondta a bevezetőt. Büszke első nagy megbízatására: a balatonfüredi Marina Szálló halijában lévő festményére. Ezt követte a Busuló Juhász presszójának díszítése, majd a Bánkitó magyar csárdájának t faliképé: Lakodalmas, bánki viseletben. Es felkérték a tokiói magyar étterem képsorának megfestésére is. A filmnek köszönheti az olaszországi és jugoszláviai meghívásokat. Azóta járt csoportjával Svájcban, az NSzK-ban, Párizsban, Kelet-Németországban, és Washingtonban is - nem beszélve itthoni számos kiállításáról. 1953-ban kapta a Népművészét Mestere címet; ’73-ban nivódij, '76-ban megyei kitüntetés. Volt huszonöt perces rádióműsora; gyűjtéséről készült nagylemez. 1976-ban a televízió sugározta a vácegresi óvódások műsorát, igen nagy örömére: óvónő lánya vezeti a csoportot. Mindez élteti, serkenti, de könyvére a legbüszkébb.- "Mert a lelkem van benne. Elmondhattam származásom, létezésem, örömöm, bánatom, mindent kifejthettem benne" - ragyogó arccal beszél róla. Búcsúzóul elmond egy történetet, nagylemezével kapcsolatban. A múlt nyáron Argentínából érkezett m magyarok keresték fel: hat férfi, két nő. Üdvözlés után állva énekelni kezdték: Sej Galgamácsa eszembe se jutna, Ha a babám lakosa nem volna. Benne ragyog a babám szemefénye. Sej, ha csak lehet, kicsalom belőle. Hiszen ez a nagylemez első dala! - ismert rá rögtön. Kiderült, hogy valaki küldött ajándékba egy lemezt,azóta Dél-Amerikának azon a pontján egy kis Galgamácsa van: a népszokásokat épp úgy megtartják, mint régen az otthoniak. Az elmúlt évben, november 7-ére adta át a kistarcsai kórház részére készített három nagy festményét: a Lakodalom, a Húsvéti locsolás cimüt, és a gyermekév tiszteletére készített Gyermekjátékok-at. Amikor Becsbe kapott személyes meghívást kiállításra, azon törte a fejét:t hogyan tudná "eladni" a csoportot. Mert é csak velük közösen tudja megmutatni, kifejezni önmagát és szülőfaluját. Galgamácsa és Vankóné Dudás Juli együtt jelenti a táj eredeti szépségben megőrzött néphagyományát.
