Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-07-15 / 28. szám
Thursday, July 15. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. Sik István: Kovács József: iiUHCT A TÁVOZÓKHOZ Oh, ti útra készén drága honfitársak, kiket rabulejtett: vad, hamis varázslat, mielőtt elmentek üljetek le szépen meghitt alázattal s nem büszke kevélyen: meghallgatni mindazt, amit mondok nektek szép magyar leányok, messzire induló daliás legenyek. Tudom,máshol is van akacfa meg róna s hiszem, hogy okítnak másutt is a jóra, tudom, hogy virágok mindenfele nyilnak s integető karok szeretettel hívnak, hogy van még melege is meghitt otthonoknak s különös varazsa odon templomoknak .. Tudom máshol is van Szeretet meg Beke s virul a szivekben nagy titkok remenye, magas hegyeken túl máshol is van Elet s jobban élnék ottan, mint, ahogy itt élek!... Tudom máshol is szép kertek rózsaszála . r . n i s van jo ízű mez is a lezárt kaptárban, ám én még is tudom s megsúgom tinéktek: jobb lenne, ha itthon raknátok egy fészkét... Tudom sehol sincsen szebb akác es róna s nem tanítanak szebben sehol sem a jóra, tudom, hogy virágok sehol igy nem nyilnak s integető karok ennyire nem hívnak, hogy van melegebb is meghitt otthonokban s különösebb varázs ódon templomokban! Tudom sehol sincsen ily szeretet s béke s nem virul szivekben ily titkok remenye, magas hegyeken túl máshol is van elet, de nem élnék szebben, mint ahogy en elek Tudom sehol nem szebb kertek rózsaszála KÖNYVSZEMLE KI A MAGYAR “Rokont keresni ezer eve szokás a Duna-Tisza menten” — olvasom a legújabban megjelent Illyés Gyula kötet, a Ki a magyar előszavában. (Szerkesztette és az előszót irta Szigethy Gábor. Bp.: Magvető Könyvkiadó, 1982.) Ez a mondat felidézi bennem a csaknem másfél évtized előtti utazásom emlékeit, amikor Amerikában jártamkor nemcsak rokonokat, hanem rokon tájakat is kerestem, mintegy igazolásául annak, hogy a szülőföldről elvándorol- takat a munkalehetőség mellett maga a táj is befolyásolhatta uj lakóhelyük megválasztásában, illetve az ahhoz való ragaszkodásukban. Tudom, hogy ez érzelmi feltetelezes csupán, és semmiféle tudományos megalapozással nem bir, ám magányos sétáimon a Mississippi folyó partján, Minneapolisban nem az járt az eszemben, hogy valaha ezen a vidéken elhetett Minnehaha, a szépséges indián lány, hanem, hogy a Duna partjain hallom lépteim koppanásat. A Lake Superior hullámainak monoton zenéje a Balatont idézte, Pennsylvania hegyes-dombos vidékének kisebb települései pedig a dunántúli falvakra emlékeztettek. Rokonkeresés közben — és itt a ro konon nem szoszerint vett hozzátartozókra gondolok, ebben az értelemben nincs rokonom Amerikában, hanem azokra, akikkel anvanyelvemen megérthettem magam — igy vált rokonná, ismerőssé képzeletemben a táj, amely befogadta, keblére ölelte a faradt vándorokat, adott nekik a hazainál tálán keserűbb, de nagyobb kenyeret. Ha akkor útikönyvet keresek magamnak, Dlyés Gyula Írásainál jobbat semmiképpen nem találhattam volna. Igaz, o másféle rokonkeresésre invitál bennünket, a magyarság legtávolabbi múltjának emlékeit idézőén keresi nemzetünk szellemi gyökereit, a “magyari” nemzet elhagyott, és időnként el-elfelejtett testvéreit. így találkozik finnekkel, cseremiszekkel, mordvinokkal. Velük kóstolgatja a közös történelmi múlt, a rokonság emlékeit idéző szavak izét, dúdolja az ismerős dallamokat, keresve a nép szellemisegenek ősi alapjait. A meséket, babonákat, szokásokat. így vall róluk: “Ezek az apró szalak fűznek egységgé egy-egy népet, különböztetnek meg egy másiktól, E megfoghatatlan lelki kapcsolatok erejet tulajdonképpen csak akkor tapasztaljuk, amikor hiányoznak, amikor külföldre vagy más környezetbe kerülve, magunkat — az isten tudja, miért — állandóan idegennek érezzük. Mikor haza- vagyodunk, ezek után vágyódunk, azért fog el melegség bennünket, ha idegenben magyarral találkozunk. Dyenkor derül ki a testvériség. Mert ezeket s nincs édesebb méz sem a lezárt kaptárban... a tulajdonságokat mindenki örökli, attól a néptől, amelyben nevelődött. Ha egy indián kisdedet egynapos korában egy kecskeméti tanyára hoznának, az is a magyar testvériséget örökölné.” Ne feledjük, hogy ezeket a sorokat 1939-ben vetette papírra Illyés Gyula, amikor születési bizonyítványok tucatjaival kellett védekezni, válaszolni az örült kérdésekre, magyar vagy-e, és magyar volt-e legalább száz esztendővel ezelőtt született ősöd is? Ki tehát a magyar — teszi föl a kérdést Rlyes Gyula. Válasza: “A magyar az, aki bátran szembenéz a nép bajaival: a nemzet fejlődésének akadályaival. Aki a szabadságot ma is minden téren meg akarja valósítani. Aki a népnek műveltséget, egészséget, jólétet akar. Aki a földmivesnek földet, a munkásnak méltó hasznot, mindenkinek emberi bánásmódot kiván, egyeni érdeke ellenére is. Aki egy nyomorult, éhező vagy jogfosztott láttán sajat magat is sértve érzi, emberi, magyari mivoltában. Mit mondjak meg? A magyar az, akinek jellemzese- re azt mondhatjuk el, amit a tökéletes emberről gondolunk.” Majd másutt: “Magyar énelőttem az, aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolatban. Magyar az, aki az értelmet szereti, aki szenvedelyet csak akkor engedi szabadon, amidőn a szó már nem hasznai az igazság elfogadtatásara. Minden nép közösség. Jo magyar az, aki emberi, jo tagja a magyar közösségnek.” Lehet, hogy tül sokat idéztem az Illyés Gyula könyvéből, de az ö gondolatait az o szavaival lehet legtisztábban visszaadni. Mert kérdésé különösen aktuális napjainkban, amikor itthon tágabbra nyílóban vannak a horizontok, hogy ha testileg nem is, de leiekben megteremtődhessék az egyetemes magyarság, amelyet nem elválasztanak, hanem összekötnek az országhatárok. Amelynek irodalma, költészete otagu sípként szol, és benne a hazai sip adja i az alaphangot, a fo szólamot, es hozzá illeszkedik, igazodik a másik négy, a négy vilagtaj felé szétszóródott magyarság hangja. Ahhoz, hogy eldöntessék a kérdés, ki a magyar, nem itthon , akiket egyesit a közös mult, a hasonló gond és az egy haza levegője, hanem mondjuk Amerikában, ahhoz nem a külsőségeket kell vizsgálni. Mert sem a magyar zászló lobogtatasa, sem a színpadi népviselet felöltése nem tesz senkit magyarra, és legkevésbé teszi azzá a kutyabor lobogtatása. A kérdésre, hogy ki a magyar, a lelkeket kell naponta vizsgalat alá vetni. Ezt azonban már kinek-kinek maganak kell elvégeznie, hogy meghallja, mit mond a lélek. Mert a lélek szava fogja befolyásolni magatartását, meghatározni igyekezetét, hogy idegenben is tehetsegéhez mérten járuljon hozzá a nemzet szellemi gyarapodásához. de én még is, még is azt kiáltom hozzád: ne menj el, maradjál visszatart ez ország! Ne menj el, ne menj el, ne cseréljél szivet s fogja vissza lepted e forró ÜZENET!... Gödöllő 1982. V. 10.--------------------------------------------------------------| I Newyorki Magyar hentes j ! TIBOR’SMEAT SPECIALTIES] j (FORMERLY MERTL PORK STORE) 1508 Second Ave., j NEW YORK, N.Y. 10021 I a 78. és 79. utcák között Tel: RH-4-8292 | FRISS HÚS, HURKA ÉS FELVÁGOTTAK
