Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-12-16 / 47. szám
Thursday, Dec. 16. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 5 G&cze Tibor: Az elmúlt egy év óta, a Pécsett tartott IV. Anyanyelvi Konferencia visszhangjaként gyakran esik szó a magyarországi sajtóban, televízióban és rádióban a magyar diaszpóráról. Folyik a vita: hol élnek magyarok, kit lehet magyarnak, vagy magyar származásúnak nevezni? Szántó Miklós adatai nyomán az Elet és Irodalomban Nagy Kázmér: "Elszivárgott milliók" címmel irt tanulmányában azt bizonygatja: kétmilliós a veszteség, akik "felszívódtak", vagyis beolvadtak, ö úgy fogalmazott, mint Kölcsey Ferenc: "A Haza, minden előtt!" Ezt a veszetség- listát elismerve ugyan,( de másképpen látja lapunk belgiumi tudósítója: Tasnády T. Álmos. Azt mondja: a szétszórtságban élő magyarság szempontjából nem az a leglényegesebb, hogy hány' százaléka vallja magát magyarnak, vagy magyar származásúnak, "sokkal inkább az, hogy a szétszórtság első "nemzedéke milyen mértékben képes folyamatositani, tartósítani a magyar néppel való közösségtudatot is a további nemzedék kekben..." Abban igazat adok, hogy "csak magyarként" nem lehet felnevelni amerikaimagyar származású gyermeket, de szomorúan azt tapasztalom, hogy már az első generációsok közül sem beszéli mindenki a magyar nyelvet! Ezek után átadom a szót Fekete Gyula írónak, a Magyar írók Szövetsége alelnöke- nek, aki "Egy korty tenger..." címmel olvasta fel jegyzetét a Kossuth Rádióban, 1982. november 21-én:- Tizenhat millió magyar? Ennyien volnánk magyarok, ha a határokon innen és a határokon tül, nemcsak a Kárpát-medencében, de a földkerekségen mindenütt jól összeszámláljuk? Elég hosszú ideig nem számoltuk össze; nagydiákok között végzett szociológiai vizsgálatok igazolták, sokan úgy jutottak el az érettségiig, nem szereztek tudomást arról, hogy a határokon tül is nagy számban élnek magyarok. Csak mostanában billent át a libikóka - úgy tetszik, ez hazai gyakorlat, ez a libikóka -, mostanában annál többet hallom, olvasom, hogy világszerte, ha jól összeszámoljuk, 16 millióan vagyunk. Mintha igy törekednénk helyre igazítani azt a hézagos világképét, amelyet lezártak az országhatárok; helyreigazithato-e ez egy ellenkező előjelű, gyanítom, szintúgy hibás számitgatással? Vajon nem egy uj nemzeti illúzió - hamis illúzió - magvait hinti el ez a sűrűn emlegetett 16 millió?- Magát a számszerűséget alig lehetne vitatni; tárgyilagos, okos, szakszerű tanulmányokban olvasom a hivatalos népszámlálási, népmozgalmi statisztikákra támaszkodó tudományos elemzéseket: igen, Trianon után • hozzávetőleg ennyien rekedtek kívül országhatárokon magyarok; igen, a( két világháború között ennyien emigráltak, vándoroltak ki; igen, 1945 táján hozzávetőleg ennyi meg ennyi túlélté ugyan a háborút, de a menekült-táborokból, hadifogoly-táborokból, a koncentrációs-táborokból soha nem tért haza; majd 1956 táján újabb nagy érvágás, továbbá időközben a disszidensek, az engedéllyel áttelepültek - ezek az adatok, igenis, elég jó megközelítéssel, papíron kiszámíthatók. Kétségkívül valós számok szerepelnek a táblázatokban, s én attól tartok, épp ezek a valós adatok hintik el egy valótlan hiedelem, egy illúzió magvát.- Nem, dehogy is az ilyen tárgyú tanulmányok hintik el. Itt elsősorban Dávid Zoltán kitűnő írásaira gondolok, s Nagy Kázmérnak az Élet és Irodalomban nemrégiben közölt, Szántó Miklós adatait feldolgozó cikkére. Hiszen ezekben az Írásokban hangsúlyosan szó van arról is, hogyan olvad el a szórványok magyarsága, nemcsak távoli világrészeken, de még a határaink közelében is. Hiszen úgyszólván mindenütt a világon szórványban él ma már, aki él még a hazából elszármazott két millióból. Az ezredfordulóra százezer, ha marad belőlük s utódaikból - tehát mindössze 5 százalék -, aki még magyar magyarnak _is - vallja magát. Ezt a baljóslatot ugyancsak az egyik említett cikkben olvasom, más kérdés, hogy mégsem ezek a lehangoló - és sajnos, azt kell mondjam: megalapozott - előrejelzések tapadnak meg bennünk, hanem a számszerűen többé-kevésbé igazolható 16 millió.- Hadd tegyem hozzá: ez a szám még akár bővíthető - elméletben. Puskás Julianna például, nemrégiben megjelent kötetében, 1880-ig követi, visszafelé az időben, az Amerikába átözönlö-----hazai kivándorlók útját, tehát ama szintúgy tragikus korszeletben is, amidőn - József Attilával szólva "kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk." Hogy ez a sokat emlegetett "másfél millió" pontosan mennyi is volt és hogy az akkori háromszor tágasabb hazából kitántorgók közül hányán voltak magyar nemzetiségűek, azt ma már a hiányos és ellentmondó statisztikákat szembesítve sem lehet kibogozni. De az bizonyos: nagyon sokan voltak magyarok, és a második-harma- dik-negyedik nemzedékükben akár meg is duplázódhattak azóta: mai magyarokká- pusztán a számarányok törvénye szerint. A valóságban viszont nemcsak az a ritka fehér holló a mai utódok közt, aki őriz még valamit ősei nyelvéből, akár csak néhány szót, elnyomoritott mondatot, de elenyésző töredék az is, aki legalább emlékeiben az érzelmek hőfokán tartaná számon, hogy valamikor dédapja egy Hungary nevű országból származott. Pedig azok a kitántor- gó nepes rajok a századforduló táján még városrésznyi kolóniákban telepedtek meg, kiszolgáltatva a toborző munkahelyeknek- gyárnak, bányának, nagyvállalatnak^ már csak azáltal is kiszolgáltatva, hogy talán egész életükben nem tanultak meg uj hazájuk nyelvén, meglehet tiz szót sem angolul. Minek is, hiszen magyar volt a fűszeres, a hentes, a postás, a vendéglős, a pap, a villamoskalauz, az elómunkás, netán a művezető, a mérnök. Ilyen háttérrel a kint születő második nemzedék is megőrizte egyik beszélt nyelvnek a magyart, noha természetesen az uj hazát tekintette már édes hazájának. Csakhogy ma már ez a század elejen világra jött nemzedék is kihalóban; eltűntek, felszívódtak a magyar kolóniák.- Clevelandban bejártuk vendéglátóimmal a Bakájt, a valamikori magyar negyedet; állnak még a takaros házsorok, melyeket a kitántorgók és gyerekeik építettek; 25-30 évvel ezelőtt annyi volt még itt a magyarul tudó, napilapot tartottak el;, sétálgatunk az utcákon, nézegetjük a magyar munkások adományaiból épült elárvult templomokat, bizony itt már fehér embert is csak véletlenül látni. S ez a sorsuk más-más tájakon is a századfordulós magyar kolóniáknak: az utódok szétszóródnak a világrésznyi országban, az öregek lassacskán átköltöznek a temetőbe.- Mindez pedig a lassúbb, a fél évszazadnál is tovább elhúzódó asszimiláció menetrendje igy. Az óhazából később, 1920 után, mind a legutóbbi időkig érkező rajok már nem kolóniákban telepedtek meg, hanem szórványokban; értelmiségiek, kereskedők, iparosok lévén, hamar elsajátították a nyelvet, sokan közülük arra is külön ügyeltek, ne beszélgessenek a gyerekek előtt magyarul, hiszen ők már akartak is asszimilálódni, éspedig minél előbb, minden lehetséges módon. Nos, hát ezeket, akik az óhazához, mely szülte, nevelte, tanitatta őket, s a néphez, amelynek önmagukat, egyéniségüket köszönhetik, szándékosan elmetszenek minden kötődést, milyen statisztika alapján számíthatom bele a magyarság világlétszámába? Ha ők magukat ennyire megfontoltan nem számítják bele?- Los Angelesben és környékén 40 ezerre becsülik az odatelepült magyarok számát. De ezek közül 3-4 ezernél több semmi módon nem érhető el, sem a két magyarnyelvű hetilappal, sem az öt magyar templom istentiszteleteivel, sem rendezvények plakátjaival, meghívóival. Ha helyes az a becslés, akkor itt már az első-második nemzedéknek több, mint 90 százaléka felszívódott.- Ahol nagyobb tömbökben, közösségben él a határon túli magyarság, ott tartja magát, helyenként gyarapodva is. A szórványokban a kötődést az óhazához, a maradék nemzettudatot, meggyőződésem, leginkább az itthonról érkező jó hírek táplálják: jó hírek a demokratikus, a gazdasági, a kulturális, a civilizációs fejlődésről.- Noha hihetetlenül nagy érték számunkra ez a világ minden zugába elágazó kötelek, be kell látnunk, hogy két-két és fél milliós szórványnak csak töredékéhez vezet el. Ne áltassuk magunkat, atyámfiai. FEKETE GYULA A fentiek hangzottak el Fekete Gyula elismert iró ajkáról, az éter hullamain. Érdemesnek, szükségesnek tartottam jegyzetet közreadni, mert igen jó dolognak tartom: ■- jó gazda módjára számbaveszi a magyarságot és számonkéri az elszakad- takat. Nógy_ Károly (New Brunswick) szavait, versét idézve: "Őrizd a szót / hogy számíthass rank, / hogy számíthassunk rád." - így légyen!
