Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-11-04 / 41. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Nov. 4. 1982. Kovács József: KÖNYVSZEMLE Gombos Gyula: HILLSDALE c. könyve BERTHA BULCSÚ: A balatoni gyors Eseménytelen a nyár; ha a benzinárak, majd a vasúti és autóbuszközlekedés dijának felemelését és a közalkalmazottak Ötvenszázalékos utazási kedvezményének megvonását nem számítom, alig történt valami. Nagy esők voltak, a viz elmosta az utakat, az északi parton a szőlők földjét is lehordta a 71-es útra. így aztán nem csoda, ha gyakran lemegyek a vasútállomásra, és várom a gyorsot. Egy-két arcot mindig sikerül elkapnom a csaknem teljesen üres vonatokon, s ilyenkor elégedett vagyok. Az uj menetrend szerint a gyors már nem áll meg Szepezden. Persze, Zán- kán sem. Es a téli menetrend szerint a reggeli gyors nem áll meg Polgárdiban, Balatonkarattyán, Kenésén, Fűzfőn, Balatonalmádiban, Alsóörsön, Csopakon, Akaiiban, Zankán, Balatonszepezden, Ábrahámhegyen, Badacsonytomajon, Nemesgulácson. Tavaly még megállt, de most, hogy tovább javulnak a hazai körülmények, már nem áll meg. Ha a fejlődés tovább fokozódik, akkor majd csak a két végállomáson áll meg a gyorsvonat. Vagy ott sem. A tökéletes az lenne, ha egy zárt pályán robogna körbe a balatoni gyors és nem állna meg egyetlen állomáson sem. Helyes váltóállítással ezt a pályát könnyen ki lehetne alakítani a Balaton körül. Ehhez persze nemcsak a MÁV-vezérigazgatóság irodai, de a csomópontokon működő forgalmi személyzet szocialista brigádjainak az erőfeszítéseire is szükség lenne. A cél elérhető, csak tudatosság és szervezés kérdése az egész. Erre gondolok újra és újra, amikor átrobog a gyors, mellyel nemrég még én is utaztam. Felszállni már nem lehet erre a vonatra, legfeljebb aláugrani. Ilyen vonat is kell. - Közben az arcokat figyelem. Alig van ember ezeken a vonatokon. Egy kocsiban hárman, négyen. Riadtan néznek ki az ablakokon. Félnek. A magány kínozza őket. A személyvonatok persze zsúfoltak. Istenem, hát ugye, személy... Es aki olyan vacak helyre kap szakszervezeti beutalót, ahol még a gyorsvonat sem áll meg, hát... Mit akar az ilyen ember? - Hogy tavaly még megállt? - Az kérem tavaly volt... Ámult, csodálkozó sóhaj, magánhangzókból összetömörült kiáltás, szakad a levegőbe, amikor megjelenik, majd eltűnik a pesti gyors. Tele van az állomás. Amióta nem all meg a gyors, mindenki idejár vonatot nézni. Filmekben láttam ilyen jeleneteket. Kisváros, ahol átrobog az Orient expressz, de soha nem áll meg. Ám egyszer mégis. Leszáll egy fiatal nő vékony bugyiban, eltévedt, vagy elvesztett valamit. Ilyenszerű a mi állomásunk is, azzal a különbséggel, hogy itt soha nem áll meg a gyors, amióta az uj menetrend életbe lépett. Alig tűnik el a révfülöpi kanyarban, már morognak. Persze, az öregek. Húsz éve még azt mondtuk volna, hogy a vén reakciósok. De ezek friss nyugdíjasok. Mérnök, gyárigazgató, párttitkár, külkereskedő - bármi lehetett bármelyik. Alig trottyosak. Idejében leléptek a színpadról. Udvariban olcsóbban kaptunk volna telket, de azért választottuk Szepezdet, mert itt megáll a gyorsvonat - mondja az egyik. Az öreg zűgolódók emberi, szinte primitiv módon a közvetlen érdekeik sérelme miatt lázadoznak. Aligha szabad ennyire önzőnek lenni. Egy irracionális cél sok áldozatot megér. A MÁV nem szolgáltató üzem, hanem egy tudományos, kísérleti központ. Ha sikerül elérniük, hogy a balatoni gyors agyáltalán ne álljon meg, világelsőségre teszünk szert. Fogadjuk el Gombos Gyula Amerikában élő magyar iro szives meghívását - de azonnal igyekezem hozzátenni, hogy ó nem azonos a lapkiadó Gombos Zoltánnal, s nevén kívül rokonság sem fűzi hozzá - > hagyjuk ott legalább egy hétvégi kikapcsolódás erejéig a zajos nagyvárost New Yorkot, és legalább képzeletben induljunk el könyve nyomán Hillsdale-be, abba a kis faluba, amelyet csak neve különböztet meg tízezernyi más, látnivalóval, nevezetességgel nem rendelkező amerikai falutól. (Hillsdale. Amerikai vázlatok. Bp.: Magvető Könyvkiadó, 1982.) Akár a Hudson, akár az East River partja mentén indulunk el észak felé Manhattan félszigeten - nem tudom miért, de számomra emlékeim nyomán magát az egész várost ez a félsziget jelenti - könnyen megtalálhatjuk a romantikus indián nevet viselő Taconic Parkwayt. Mert Hillsdale csak gépkocsival közelíthető meg, valamikor vasútja is volt, de hát a motorizáció, az úgynevezett fejlődés megölte a vasutat. A mai utazónak azonban nem kell megijednie attól, hogy a szép hangzású ut mentén indiánokkal találkozhat, sót az egzotikum iránti érdeklődését sem tudhatja kielégíteni, mivel azt mondják, hogy az utolsó indiánt valamikor a múlt század elejen látták ezen a vidéken, de az sem harcos volt, hanem egy megtört, szótlan öreg ember, aki ösztöneinek engedve zarándokolt vissza Stockbridge dombjaihoz, nem azért, hogy még egyszer láthassa a szülői házat* hiszen sohasem volt talán háza, hanem hogy emlékezetébe véshesse a vizekben bővelkedő, hullámzó táj képét, ahol valamikor hódok és bölénycsordák tanyáztak, s magával vihesse azt az örök vadászmezőkre. Nem közvetlen Hillsdale, de e táj szülötte a nagy indián regények szerzője, James Fenimore Cooper. Az ősök egykori birtokának a nevét Cooperstown őrzi a romantikusan hangzó Otsega to partján, bár igaz, hogy az útikönyvek nem Cooper szülőházát, hanem a Baseball Museumot említik általában a hely nevezetességeként. Azt mondják egyébként, hogy azon a vidéken, ahol indián neveket őriz a táj, Fenimore Cooper életében már nem laktak indiánok, s ha regényeihez igazi indián viseletbe öltözött igazi indiánokat szeretett volna látni, messzire, például Washingtonba kellett utaznia. Mégis valami egyedülállót teremtett Indián John és Natty Bumppo személyeben - belőlük lett a későbbi regényekben Csingacs^uk es Sólyomszem - ók lettek a legszebb férfiúi erények megtestesítői, az amerikai népi hiedelem világa általuk emelkedett a míves irodalomba, és ők képviselik egy nemzet hősi halálának, s egy másik nemzet hősi korszakának mítoszát. De mint láttuk, az indiánok nyomorultul pusztultak el az alkohol, a "manifest destiny", a Nyugat felé vezet a birodalom útja fehér felsőbbséget hirdető politikájának csapásai alatt, s talán még a holtakhoz volt kegyesebb a sors, hiszen a túlélők, ha lehet, még nyomorúságosabb körülmények között tengődtek és tengődnek ma is. De Cooper legalább irodalmilag szolgáltatott igazságot: megteremtette a hősi halál, az indián-fehér barátság, a civilizáció elöli menekülés értelmének mítoszát. Valóban kár, hogy regényei kizárólag gyermekek olvasmányai lettek. De az irodalmi kitérő után most mar kéressük meg a Hillsdale-be vezető utat, kövessük a Taconic Parkway kanyarulatait és föl-le hullámzó hajladozását, gyönyörködjünk a Dunántúlra emlékeztető tájban azzal az érzéssel, ahogyan hajdanán Mikes Kelemen szerette meg Rodostót, hogy soha ne feledhesse Erdélyt. S ha elértük a 23-as ut kereszteződését, forduljunk kelet felé, ahonnét már csak néhány kilométer utunk végcélja, Hillsdale. A képzeletbeli utazáshoz sem kell talán több idő, mint a való- » .* ... sagoshoz. Közben azonban megismerkedünk a környék történelmével, az indiánokkal, azzal, miként kötött ki Henry Hudson kapitány a később róla elnevezett folyon a szintén később róla elnevezett városka közelében, amikor az északnyugati átjárót kereste, miként "terítették" meg az indiánokat s fosztották meg őket földjeiktől a fehér ember törvénye szerint, hogyan néz ki maga a falu, kik és hogyan élnek ott a csőd széléhez közeledő farmerektől kezdve az újonnan betelepülő nyaralóvendégeken át a városi életformától megundorodott, és a természet közelébe visszavágyo- dó munkásokig és értelmiségiekig. S közben derülhetünk olyan apró epizódon, hogy a helybeli tűzoltóság teljes felszerelésével kivonulva a betörő-szerű zajt okozo vadkacsát, miként menti ki a kéményből, és átélhetjük a védtelenség érzésében gyökerező félelmet is az igazi betörőkkel, az emberi életet fenyegetőkkel szemben. S mindezt abban a színes, magával ragadó stílusban, amely a magyar szociográfiai irodalomnak Illyés Gyula, Kovács Imre és Szabó Zoltán nemzedéke óta a sajátja volt, s amelyhez stílusa és látásmódja alapján Gombos Gyula is közvetlen rokonként tartozik. Ezek a vonások tartották meg a szerzőt Amerikában is magyar Írónak, és ezért jó dolog, hogy könyve magyarországi kiadónál megjelenhetett. 7 EGY SZUNYOGFAJTA TARTJA RÉMÜLETBEN Uj-Delhi lakosait, a latinul aedes aegyptinek nevezett rovar, amely a ragályos dengue láz néven ismert betegséget terjeszti. Az indiai fővárosban eddig már százezrek kapták meg a kórt. A betegségtől, amely több napig tartó magas lázzal, faradtságérzettel, gyengeséggel, s hasogató hát-derék- és végtagfájdalmakkal jár, leginkább a gyerekek szenvednek.- Itt lakunk mi, a Föld többi részén a világhírű hazánkfiai. _ TERJESSZE LAPUNKAT FÖLDRAJZÓRA
